
Erdély Kincsei
5 vagy 6 napos buszos körutazás Erdélyben
Részvételi díj tartalmazza
Utazás autóbusszal, 4 (vagy 5) éj szállás, félpanziós ellátás, idegenvezetés.
Az út részvételi díja minden esetben csak a csoportkísérő idegenvezető díját tartalmazza.
Azokban az esetekben, ahol a múzeum, nevezetesség vagy város kötelezően előírja a helyi idegenvezető alkalmazását, az külön, a belépőjeggyel együtt fizetendő a programokon való részvétel arányában.
Az utazás min. 35 fő részvételével indul.
Részvételi díj nem tartalmazza
Útlemondási biztosítás (az út részvételi díjának 1,5 %-a), betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás, programok költségei.
Szállás
1 éjszaka Kolozsváron 3*-os szállodában, 3 éjszaka Tusnádfürdőn panzióban 2-3 ágyas saját fürdőszobás szobákban
1. nap:
Indulás 06.00-kor Budapestről, a Hősök teréről, a Műcsarnok mögötti parkolóból. A határátkelés után első megállónk Nagyvárad. Látogatást teszünk a Szent László Bazilikában, majd sétálunk a székesegyház kertjében érintve a Szent László szobrot, a Püspöki palotát, majd a Kanonok sort. Utána autóbuszos városnézés Nagyvárad központjában. Ezután a Királyhágón át folytatjuk utunkat Kolozsvárra, ahol városnéző sétánk során megtekintjük a Házsongárdi temetőt, a Mátyás szoboregyüttest, érintjük a Szent Mihály templomot, valamint Mátyás király szülőházát. Szállásfoglalás Kolozsváron. Vacsora a szállodában.
2. nap:
Reggeli után tovább utazunk Tordára, ahol fakultatív lehetőség nyílik egy közös barangolásra a turisták által olyannyira közkedvelt tordai sóbányában. A bányalátogatást követően a székelység fővárosába, Marosvásárhelyre látogatunk. Városnéző sétánk során érintjük a Rózsák terét, a Kultúrpalotát. Ezt követően folytatjuk utunkat Korond fele, ahol elsősorban a székely népi fazekassággal ismerkedhetünk, majd a kirakodóvásárban lehetőség nyílik Korond iparművészeti remekeinek megvásárlására is. Este szállásfoglalás Tusnádfürdőn, vacsora.
3. nap:
Reggeli után utunk Csíkszereda érintésével a katolikus székelyek híres búcsújáróhelyére, Csíksomlyóra vezet, ahol egy kellemes sétát teszünk és megtekintjük a Csíksomlyói-kegytemplomot. Ezután Gyergyószentmiklósra érkezünk, ahol egy igazi sajtműhelybe látogatunk el. Betekintést nyerhetünk a tej feldolgozásába, a svájci technológiával készülő hosszan érlelt sajt, valamint a natúr joghúrt készítésébe. Természetesen megkóstolhatjuk ezen ínyencségeket finom erdélyi bor kóstolásának kíséretében. Gyergyószentmiklósról felkapaszkodunk az 1250 m magas Pongrácz tetőre, ahonnan pazar kilátás tárul az utazó elé. A délutánt a Békás-szorosnál és a Gyilkos-tónál töltjük, amelyek a csodálatos látnivalóik sokaságával Székelyföld természeti csodái közé tartoznak. Este visszautazás a szállásra, vacsora.
4. nap:
A reggelit követően felkeressük a székely Thermopülét, Nyergestető nemzeti emlékhelyét, ahol megemlékezünk az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik legfontosabb székelyföldi ütközetéről. Megismerkedünk a kopjafákkal is. Ezt követően egy terepjárós program keretén belül, izgalmas erdei utakon feljutunk a Csomád-hegységbe. A hegység szépségeinek meglátogatása közben egy finom székely ebéd vár minket a természetben, csodás panorámával. Egy kellemes séta keretén belül eljutunk a 946 méter magasan fekvő Szent Anna- tóhoz, amely a Kárpát-medence egyetlen vulkanikus krátertava. Besétálunk a Mohos tőzeglápba is, ami egy csodálatos és páratlan világot tár fel a kedves utazó előtt. Este vacsora a panzióban.
5. nap:
Korai reggeli után hazaindulás a Tusnádfürdő – Székelyudvarhely – Segesvár – Kolozsvár - Nagyvárad - Budapest útvonalon. Útközben Segesvárra látogatunk a szászok alapította városba. Látogatást teszünk a Világörökség részét képező középkori várnegyedben, a gyönyörű óratorony- és a bástyák által körülvett épületekben gyönyörködhetünk. Érkezés Budapestre a késő esti órákban.
Kérjük, válasszon az elérhetőek közül az alábbi gombokkal!
Kapcsolódó cikkek
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/krakow-poland-english-teaching-jobs-4.jpg?itok=SM4xwESw |
Európa 9 legolcsóbb nagyvárosa!Etédi Alexa, 2013. május. 14Európa / Bosznia-Hercegovina / Bulgária / Horvátország / Lengyelország / Lettország / Románia / Szerbia / Ukrajna
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/csaroda0.jpg?itok=PszDnk7W |
Középkori templomok útjaEtédi Alexa, 2013. május. 10Európa / Románia / Ukrajna
|
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/cikk2_0.jpg?itok=BdnWUreU |
Székelyföld félreeső 'szegelete': ErdővidékHudanik Zsolt, 2012. február. 04Erdély / Románia
|
Ez az ajánlat utazási csomagként értékesíthető.
Utazás autóbusszal, 4 (vagy 5) éj szállás, félpanziós ellátás, idegenvezetés.
Az út részvételi díja minden esetben csak a csoportkísérő idegenvezető díját tartalmazza.
Azokban az esetekben, ahol a múzeum, nevezetesség vagy város kötelezően előírja a helyi idegenvezető alkalmazását, az külön, a belépőjeggyel együtt fizetendő a programokon való részvétel arányában.
Az utazás min. 35 fő részvételével indul.
Útlemondási biztosítás (az út részvételi díjának 1,5 %-a), betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás, programok költségei.
Útlemondási biztosítás.
VOX készülék (városnézéshez): 2.000 Ft/fő (5 napos program)
Várható költségek:
Tordai sóbánya: kb. 50 RON/ fő
Marosvásárhely, Kultúrpalota: kb. 20 RON/fő
Gyergyószentmiklós sajtműhely: kb. 35 RON/fő
Szent Anna-tó látogatási díj: kb. 10 RON/fő
Terepjáros program + ebéd: 150 RON/fő
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem a járulékos költségeket is tartalmazzák. (foglalási díj, helyi idegenvezető, szervezési költség)
A teljes részvételi díj 40 %-a, mely a foglaláskor fizetendő.
Indulástól számított 30 napon belüi foglalás esetén már a teljes összeg fizetendő.
A teljes részvételi díj 60%-a, mely 30 nappal indulás előtt fizetendő.
Légkondicionált autóbusszal.
Az aktuális beutazási feltételekről kérjük foglalás és elutazás előtt is tájékozódjon a Konzuli Szolgálat honlapján:
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/europa-utazasi-tanacsok?romania
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a belépéshez szükséges egészségügyi dokumentumok megléte az utazó felelősségi körébe tartozik, az utazási iroda nem jogosult ezek ellenőrzésére.
Tudnivalók az autóbuszos utazásról 2021-ban:
- autóbuszainkat a közegészségügyi helyzetben előírt higiéniai szabályok betratásával közlekedtetjük,
- az autóbuszok szakszerű fertőtlenítése a közösen használt felületek több alkalommal történő áttörlését, fertőtlenítését jelenti,
- kérjük, saját és utastársaik egészségének megóvása érdekében az utazáson csak abban az esetben vegyenek részt, ha egészségesek.
A nevezetességek látogatása a helyi egészségügyi előírások betartása szerint lehetséges. Kérjük erre figyeljenek!
A részvételi díj félpanziós ellátást tartalmaz.
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/
|
![]() |
Nagyon sok felejthetetlen program volt és igen sok gyönyörű látnivaló, nem beszélve a tájról, a rengeteg hegyről és az irdatlan méretű fenyőerdőkről!
Külön kiemelném az idegenvezető -Horváth Alpár- fantasztikus ismeretanyagát amit az út során megosztott velünk, mellyel azt hiszem, hogy nem csak engem és feleségemet kápráztatott el, hanem a többi utastársainkat iis! A tárgyi tudásán felűl a jókedvű és idönkénti vicces megjegyzéseivel csak növelte az amúgy is jó hangulatot mind az autóbuszon mind az adott helyszíneken! Csak gratulálni tudok, hogy ilyen embereket alkalmaznak mint amilyen Horváth Alpár volt a mi útunk során!
A gépkocsivezető valamilyen Imre (sajnos a vezetéknevét nem jegyeztük meg) kiválóan, profi módon, rutinosan vágezte munkáját, látszott a vezetési stílusán, hogy már sok százezer km.-t levezetett.
Az ellátással kapcsolatosan is csak pozitív tapasztalatokat szereztünk mind az étkezéssel mind a szállással kapcsolatban. Tökéletesen megfeleltek az elvárásainknak.
Itt jegyzem meg, hogy a feleségemnek annyira tetszett az egész program, hogy azt tervezi a barátnőivel együtt jövőre ugyanezt a programot választva -amennyiben lehetséges szintén Horváth Alpár idegenvezetésével- szeretnének elmenni ugyanerre az útra!
Összességében az egész program fantasztikus volt, mindennel megvoltunk elégedve csak gratulálni tudunk és köszönetet mondani az Utazási Irodának a szervezésért.
Munkájukhoz további sok sikert kívánunk!
Mindennel meg voltam elégedve, csodálatos élményekkel gazdagodtam.
Köszönöm Mindenkinek a munkáját.
Mindennel meg voltunk elégedve !!
Jó volt a busz vezető !!
HÁT AZ IDEGEN VEZETŐ TÖKÉLETESEN JÓ VOLT !! Leges leg csillagosabb 5****
NAGYON ELÉGEDETTEK VOLTUNK !! Köszönjük a szép élményeket !!
További sok szép utazást kívánunk önöknek ! És nagyon sok utast !!
Üdvözlettel Rácz család !!
Mindennap jól elfáradtunk, de telis-tele élményekkel tértünk nyugovóra.
A szállodákkal, az étkezéssel is meg voltunk elégedve.
Szívesen ajánlom az utat másoknak is.
A buszvezetővel le a kalappal! Kedves, előzékeny, barátságos férfi volt.
Örülök, hogy ezt az utat választottam.
Az idegenvezető szuper történelem tanár, napjainkról szinte semmit nem mondott (hogy élnek, mit dolgoznak, mennyiből élnek, mit-mennyiért lehet vásárolni.
Erdély egy gyönyörű "ország" ahogy az idegenvezetőnk mondaná.
Az utak nagyon jó állapotban vannak. A műemlékeket pedig felújították, vagy most újítják fel.
A látottakon kívül nagy élmény volt, hogy 7 medvét is láttunk.
A medvék nem az emberrel foglalkoztak, hanem élelmet kerestek.
Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt az utat.
Üdv.: Pataky Mária
Köszönettel : Köck Zoltánné és utazó társai
Színesen, izgalmasan és a helyszínek szeretetével adta át az információkat és ismereteket.