Tel-Aviv és nevezetességei
Tel-Aviv bár messze nem olyan régi városa Izraelnek, mint a többi történelmi, bibliai település, mégis egy színes, pörgő és kellemes város, ahová mindenképpen érdemes ellátogatni. A várost zsidó bevándorlók alapították 1880-ban, a szomszédos, többségében arabok lakta Jaffa mellett, mellyel 1950-ben egyesítették, így mára a neve is Tel-Aviv-Yafo lett. A kozmopolita nagyváros fiatalos, európaias hangulatával, keleties gasztronómiájával, mediterrán klímájával, napsütötte tengerpartjával és igényes kulturális programjaival igazán kellemes úti cél lehet mindenki számára. Tel-Aviv a National Geographic besorolása szerint a világ kilencedik legjobb tengerparti városa.
Évi 2,5 milliós turista forgalmával Tel-Aviv az ötödik leglátogatottabb nagyváros a Közel-Keleten és Afrikában, így nem meglepőek azok az elnevezések, melyeket hangulata okán ragasztottak rá: "a város, amely soha sem alszik", illetve a "party-főváros". Pezsgő éjszakai élete, fiatalos atmoszférája, és non-stop kulturális programjai (múzeumok, építészeti és kultúrális nevezetességek) komoly garanciát jelentenek arra, hogy az ide érkező vendégek ne unatkozzanak itt tartózkodásuk során. A várost, "a Közel-Kelet meleg fővárosaként" az egyik legkedveltebb LGBT (leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű angol jelentéséből összevont mozaikszó) desztinációnak is tartják világszerte, s itt rendezik a világ egyik legnagyobb Pride parade-felvonulását is.
Bár viszonylagos "fiatalsága" miatt itt nem találjuk meg az építészettörténet régi, nagy múltú stílusirányzatait, azért néhány érdekes jellegzetesség megtalálható a városban: mindenek előtt az első generációs bevándorlók jellegzetesen európai, egy emeletes, piros cseréptetős házai, majd a '20-as évek eklektikus, orientális stílusa (ívek, kupolák és díszes csempék alkalmazása), de előfordul az Art Deco, a klasszikus és a modernista stílus is. Tel-Aviv bauhaus-építészete pedig UNESCO Világörökségi védelem alatt áll (itt van a világon a legtöbb ilyen stílusú épület, s ezek fehér színe miatt nevezik Tel-Aviv-ot a Fehér városnak). Ez az irányzat a '20-as, '30-as években kezdett elterjedni, amikor a nácik hatalomra kerülése elől menekülő német származású zsidó építészek Palesztinában telepedtek le. A Rothschild Boulevard környékén egészen az '50-es évekig épültek bauhaus házak. Több elhagyott, elhanyagolt épületet azonban lebontottak, mielőtt törvénybe iktatták volna e stílus építészeti védelmét, így ma már kevesebb bauhaus épületet találunk a városban, mint amennyi eredetileg épült. Tel-Aviv városképét az árnyékos boulevardok, a nyilvános parkok és a felhőkarcolók is erősen meghatározzák.
Tel-Aviv bár alig 100 éves történelemre tekinthet vissza, az ókori kikötőváros, Jaffa - melynek peremén Tel-Aviv kialakult - annál régibb kultúrával büszkélkedhet, sőt, a világ egyik legősibb városának tekinthető (Kr. e. 7500-ban már lakták). A város kialakulásának egyaránt létezik bibliai, és görög legendája is. Jaffa központja a 40 méter magas 'Tel Yafo', azaz jáfói domb, melyről jól belátható az egész partvidék, így alapítása idején katonai szempontból jelentős lehetett. Ókori egyiptomi, bibliai, görög és római kori források is említik a várost, mely már az ókorban is jelentős kereskedelmi központ volt. Aki Tel-Aviv modern negyedeiben hiányolná a Szentföld ódon hangulatát, régi történelmét és kultúráját, annak érdemes "átugrania" Jaffába, s azonnal az ó- és középkor kulisszái között érezheti magát.
Jaffa hamisítatlan, régi, közel-keleti hangulata, a szűk sikátorok, terméskőből épült házak, a bazár keleties hangulata és illata, az ottomán hódítás jellegzetesen török jegyei, majd az angol gyarmati múlt romantikus stílusú emlékei színes sétát kínálnak a városrészben. Aki azonban közelebbről is feltérképezné Jaffát, feltétlenül keresse fel az Óra teret, melynek jellegzetessége az 1906-ban, II. Abdul Hamid szultán tiszteletére épült óratorony, valamint a Kormányzói palota (Saraya) 1890-ből. Jaffa alapításának hellén legendájára utal Androméda-sziklája, mely Jaffa kikötőjében, a tengerben magasodik, s egy izraeli zászló van rátűzve. A legenda szerint ide láncolták ki a gyönyörű Andromédát, akit egy szörnynek akartak feláldozni, mielőtt Perszeusz megmentette volna. Jaffa városrészben több múzeum (Jaffa Múzeum, Líbiai zsinagóga, Farkash Galéria), templom (a Mihály arkangyal görög ortodox kolostor, a Szent Péter katolikus bazilika, és az Immanuel lutheránus templom), valamint mecset (Al Bahr, Mahmudia, Nouzha) található. A Jaffa-dombon, illetve a Pinchas Rabbi úton feltárt területeken található a város régészeti gyűjteménye, mely vaskori, óegyiptomi, hellenisztikus, a korai iszlám periódus, a keresztes és az ottomán időkből őrzött meg emlékeket.
Tel-Aviv híres világklasszis minőségű éttermei széles választékáról, legyen szó tradicionális zsidó, arab, vagy bármilyen nemzetközi konyha fogásairól, sőt, több mint 100 sushi bár kínálatából is választhatunk, hiszen Tel-Aviv a világon a harmadik a sushi bárok számát tekintve. Persze éppúgy megtalálható itt a fűszer-, a hal- illetve a termelői piac is, mint bármely más mediterrán városban, s amit feltétlenül érdemes megkóstolni, az a humusz (csicseriborsó krém), a kubbe (egyfajta különleges fasirt), a falafel (csicseriborsó gombóc), mely pitában és salátával is ízletes, s az édességek közül a beigel, illetve a különféle baklavák.
De nézzük akkor, hogy mi az, amit feltétlenül látnunk kell!
A Bauhaus építészet gyöngyszemei - Tel-Aviv második nevét - a Fehér város - jellegzetes, bauhaus stílusban épült, fehér színű házairól kapta. A város 2003-ban került az UNESCO Világörökségi listájára a több mint 4000, e stílusban épült házának köszönhetően, mely építészeti irányzatra az egyszerű vonalvezetés, a fehér falak, lekerekített erkélyek és a felesleges díszítés mellőzése jellemző, s melynek központjában a funkcionalitás áll. Angol nyelven elérhető ingyenes túrák közül választhatunk, melyek keretében tüzetesen is megismerkedhetünk a város híres bauhaus építészetével. (A Rothschild Boulevardon és a Shenkin-negyedben, a Dizengoff, a Bialik, a Mazeh és Kalisher utcák környékén találjuk a legtöbb bauhaus stílusú épületet.)
Jaffa óvárosa - ahogy már korábban is említettük, ha csak egy kellemes, közel-keleti hangulatú sétára vágyunk az ódon utcácskákban, régi tereken, feltétlenül érdemes ellátogatni Jaffába. A régi kikötő, a bazár, a piacok, a múzeumok és a városrész történelmi atmoszférája valódi élményt jelentenek. Kóstoljuk meg Abu Hasan igazi arab humuszát, amit az arab tradíció szerint korán reggel, még friss állapotában kell elfogyasztani. Nézelődjünk a bolhapiacon, amely késő délelőttönként a legkellemesebb, igyunk meg egy kávét valamelyik étteremben, kávézóban (Noa, vagy az Abdul Hadayag - mindkettő a Yeffet utcán található), vagy sétáljunk le a világ egyik legrégebbi, még ma is működő kikötőjébe, vagy a lenyűgöző, s még érintetlen Givat Aliya Beach-re.
A Neve Tzedek negyed - Kétségtelenül Tel-Aviv legkellemesebb, leghangulatosabb, legszebb városrészének tekinthető. A jemeni negyedtől délre elterülő Neve Tzedek volt az első, az újonnan épülő Tel-Aviv-i városrészek közül, 1887-ben. A XX. század elején a negyed felkapott művészek és írók otthona volt, olyan hírességek éltek itt, mint Shmuel Josef Agnon, Nobel-díjas író. A következő évtizedekben azonban a negyedet kezdték elhanyagolni, híres lakosai elköltöztek, a régi házak és utcák lepusztultak, s csak a '80-as években szerezte vissza korábbi elismertségét, amikor néhány elegáns lakás, étterem, galéria és dizájner butik nyílt a környéken. Amit Neve Tzedekben feltétlenül érdemes felkeresni: a Rokach-ház (az egyik legelső lakóház), a Suzzane Dellal Center (tánc- és színházi darabokat mutatnak be), a Chlouche-ház (szintén az egyik legrégebbi épület a negyedben).
A Hacarmel piac - Tel-Aviv legnagyobb élelmiszer- és zöldségpiaca, ahol friss ételek között válogathatunk, belekóstolhatunk a helyi specialitásokba, és élvezhetjük Tel-Aviv pezsgő kulináris kínálatát. A hangulat nagyon barátságos és laza, csak élvezzük a nyüzsgést, szívjuk magunkba a különféle illatokat és színeket. Amit feltétlenül érdemes érinteni, a török bourekas stand (azt mondják, a város legjobbja), a 'Ma'adanai Hacarmel' kolbász és húsüzlet, az 'East and West' ázsiai szupermarket, ahol a város legjobb sushiját és curryjét találjuk, a 'Lechamim' nevű pékség, ahol illatos, frissen sült pékárúk közül választhatunk (bár az ára kissé borsos), vagy az éttermek (a Gedera, amely a svéd és az iraki konyha fúzióját kínálja, illetve a 24 órán át nyitva tartó Minzar pub).
A strandok - Tel-Aviv egyik legnagyobb vonzereje a Földközi-tenger közelsége. Májustól szeptemberig Tel-Aviv strandjait fürdőzők ezrei özönlik el, Izrael más vidékeiről és külföldről érkezők egyaránt. A strandok északról dél felé a következők: Tel Baruch és a Hatzok Beach (ez a két partszakasz igen kellemes, exkuzív, belépőt kell fizetni), Old Sheraton Beach (Mezzizzim - régen igen kedvelt volt Tel-Aviv északi részének lakói között, mára kicsit lepusztult), Hilton Beach (a hasonló nevű szálloda közelében található szép strand), a vallási strand (Nordau - olyan vallási közösségeknek van fenntartva, ahol a nők és a férfiak külön strandolnak), Gordon és a Frishman Beach (Tel-Aviv két legkedveltebb strandja), Jerusalem Beach, Banana Beach (a területén található kellemes kávézóról kapta a nevét), Alma Beach, Dolphinarium Beach (a Charles Clore Park után következő partcsík), Givat Aliya Beach (Tel-Aviv legdélebbi strandja egyedülálló panorámával és lenyűgöző természeti szépséggel).
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1768391196_001_1_0.png?itok=xRkrCm8b |
IZRAEL - Ezt látnia kell!7 napos körutazás Izraelben
Következő indulás: 2027. március 11.
666.740 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/27350543fejkis.jpg?itok=jg3Qtr9M |
Irán varázslatos tájainSivatagi túra és búvárkodás Iránban
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/oman_kicsi.jpg?itok=RHJIKEs4 |
A mesés Omán9 napos felfedező körút
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/jordancsikocska11.jpg?itok=AhbHP3AR |
Szíria-Jordánia körút9 napos körutazás
|
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/swimming-pool_0.jpg?itok=gzAaTKDU |
Signature 1 Tecom Hotel **** Dubai (Emirates járattal)Közel-Kelet / Dubai / Egyesült Arab Emirátusok
337.730 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/swimming-pool_0.jpg?itok=gzAaTKDU |
Signature 1 Tecom Hotel **** Dubai (Flydubai járattal)Közel-Kelet / Dubai / Egyesült Arab Emirátusok
341.992 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/77029/tryp-by-wyndham-barsha-heights-tecom-kozvetlen-emirates-jarattal-budapestrol-kis.jpg?itok=DtyrW_vX |
Tryp By Wyndham **** (közvetlen Emirates járattal Budapestről)Közel-Kelet / Dubai / Egyesült Arab Emirátusok
321.038 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/77029/tryp-by-wyndham-barsha-heights-tecom-kozvetlen-emirates-jarattal-budapestrol-kis.jpg?itok=DtyrW_vX |
Tryp By Wyndham **** (közvetlen Flydubai járattal Budapestről)Közel-Kelet / Dubai / Egyesült Arab Emirátusok
329.820 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/79147/hotel-voco-dubai-dubai-emirates-jarattal-kis_0.jpg?itok=ykWh9arY |
Hotel Voco Dubai ***** Dubai (Emirates járattal)Közel-Kelet / Dubai / Egyesült Arab Emirátusok
337.730 Ft |
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/beit-kama-mosaic-1.jpg?itok=8qb5Epwp |
1500 éves mozaikpadló egy izraeli útépítésenEtédi Alexa, 2013. május. 13Közel-Kelet / Izrael
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/iran_-_kepek_077_tn.jpg?itok=cAu_FiRl |
Az Erő Háza - Irán tradicionális nemzeti sportjaEtédi Alexa, 2025. március. 04Közel-Kelet / Irán
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/dubai-4_0.jpeg?itok=S_etLZgm |
Dubai látképeKovács Attila, 2022. február. 11Közel-Kelet / Egyesült Arab Emirátusok
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/dubaj.jpg?itok=hWq1QiRP |
10 dolog, ami hiányzik MagyarországrólKovács Attila, 2014. január. 25Afrika / Európa / Közel-Kelet / Ausztrália / Ázsia
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/dubaj_nyaralas.jpg?itok=4asbybSq |
Dubai csodáiKovács Attila, 2013. november. 21Közel-Kelet / Egyesült Arab Emirátusok / Abu Dhabi / Dubai
|
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1697541594_karneval-szlovenia-ptuj-600-400_0.jpg?itok=6PIiT5LM |
Karnevál és Farsang SzlovéniábanLendva és Maribor | Pohorje libegővel és a Bakónaki Energia park
Következő indulás: 2027. február 06.
53.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722595942_zakopane_0.jpg?itok=VGxZIWQx |
Advent Zakopane és BártfaFelvonóval a Gubalowka hegyre, Bártfa és Kassa történelmi belvárosa
Következő indulás: 2026. december 12.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/tavaszkoszonto_zakopane_es_bartfa_0.jpg?itok=wDtBCxc3 |
Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán2 napos buszos utazás Lengyelországban (Kis-Lengyelország - Tátra)
Következő indulás: 2027. április 24.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/59037/tavaszkoszonto-ausztriaban-kis_0.jpg?itok=a0aW3P3a |
Tavaszköszöntő Ausztriában - Mariazell, Berndorf és Lilienfeld, vonatozással! Myrafalle vízesés2 napos buszos utazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. április 10.
67.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/1/2/21912/1708938989_hallsadt-narcis-5_0.jpg?itok=SIIQ-bGt |
Nárcisz ünnep Bad Aussee-ben2 napos Buszos körutazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. május 29.
78.000 Ft |




































































