
Stara Baska, Krk sziget
Az első találkozás mindig emlékezetes marad. Az első érzés, az első hangulat, amit felidéz, az első érintés, amitől még évek múlva is összeszorul a szíved. Nem csak emberekkel lehetünk ilyen közeli viszonyban, hanem tájakkal, hangulatokkal is: örökre belénk ég az a benyomás amit először szerzünk.
Lehet később megismerünk szebb, csillogóbb és izgalmasabb helyeket, de az elsőség kamaszos izgalmát már semmi nem veheti el tőlünk. Így vagyok Stara Baskával: tíz évvel ezelőtt jártam itt először- stoppal, a sziklákra tapadó falu felett emelkedő hegy oldalában egy kis teraszról néztem az alkonyatba hajló tengeri tájat, és csordultig telt a szívem akkor is.
Itt találkoztam azzal az akkor még nem értett, távolságtartóan kezelt, divatos nyaralóhelynek tartott csodával, amit úgy hívunk - Horvátország. Azóta sokfelé jártam a világban Patagónia hegyeitől Nepál vidékein át Madeira szigetéig, de ez a táj sohasem köszönt vissza.
Szép Toszkána a terméskő házakkal, kék a tenger Görögország égei-tengeri szigetein, de az a zanótillatú, kabócadaltól hangos, tengeri széltől borzolt nyugalom, ami a délutáni Stara Baska fölött hullámzik, messze Krk-sziget turistáktól zsúfolt strandjaitól, az a csend, ami a magányos kis öbölben talál ránk, ahogy a selymes hullámok zörgetik finoman a kerekre csiszolt kavicsokat - az nincs máshol.
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1721904348_rovinj-5307540-640_0.jpg?itok=TxcrOiD8 |
Mediterrán szilveszter az isztriai félszigetenPula és Rovinj. Opatija, Rijeka és KRK-sziget
Következő indulás: 2026. december 30.
133.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/38470/a-plitvicei-nemzeti-park-varazsa-kis.jpg?itok=uxg4DRkV |
A Plitvicei Nemzeti Park varázsa3 napos buszos körutazás Horvátországban
Következő indulás: 2027. március 27.
86.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/2/2/70522/1697537857_rijeka-karneval-online_0.jpg?itok=yNdr2NVx |
Karnevál RijekaVarasd és Zágráb. KRK sziget kirándulás
Következő indulás: 2027. február 06.
109.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/25756-19209866f_0.jpeg?itok=BVbTurkl |
Adria, Postojna és a Plitvicei-tavak5 napos körutazás Szlovéniában
Következő indulás: 2027. május 02.
229.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/7/3/72473/1722679254_graz-advent_0.jpg?itok=mBtQYFs3 |
Graz adventi hangulatbanZotter csokoládégyár. Thal Swarovski kristály temploma és Arnold Schwarzenegger!
Következő indulás: 2026. december 05.
59.500 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/21404/corinthia-baska-sunny-hotel-by-valamar-baska-kis.jpg?itok=1LmjtBhI |
Sunny Baska Hotel by Valamar *** BaskaHorvátország / Baska / Kvarner-öböl / Európa / Krk-sziget
118.430 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/40984/aminess-magal-ex.beli-kamik-hotel-njivice-kis.jpg?itok=dhRhHxjg |
Magal Maradiso Hotel by Aminess *** NjiviceHorvátország / Kvarner-öböl / Njivice / Európa / Krk-sziget
215.930 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/21403/aminess-veya-ex.jadran-hotel-njivice-kis.jpg?itok=qRAk-2lp |
Veya Maradiso Hotel by Aminess *** NjiviceHorvátország / Kvarner-öböl / Njivice / Európa / Krk-sziget
220.930 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/50163/hotel-delfin-omisalj-kis.jpg?itok=LUTGYNEu |
Delfin Panzió ** OmisaljHorvátország / Omisalj / Kvarner-öböl / Európa / Krk-sziget
248.430 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/50000/falkensteiner-park-punat-hotel-punat-kis.jpg?itok=LV48kdnb |
Falkensteiner Park Punat Hotel **** PunatHorvátország / Kvarner-öböl / Európa / Punat / Krk-sziget
288.430 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/korcula_horvatorszag_nyaralas_img_7615_0.jpg?itok=sNrTNYfu |
Horvátország élménybeszámolókHorvátország / Dalmácia / Isztria / ...
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/stara_baska_krk_img_1486.jpg?itok=7LejD-3V |
Krk sziget látnivalói és értékeiKrk-sziget
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/benelux-korutazas-belgium-hollandia-luxemburg-7-napos-korutazas-a-benelux-allamokban-belgium-brusszel-waterloo-hollandia-amszterdam-haga-luxemburg-utazom.com-utazasi-iroda-nagy.jpg?itok=JgnAu28L |
Látnivalók AmszterdambanEurópa / Hollandia / Amszterdam
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/firenze-a-reneszansz-bolcsoje-nagy.jpg?itok=ma2dSIdF |
Látnivalók FirenzébenEurópa / Olaszország / Firenze
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/41075/latnivalok-parizsban-kis.jpg?itok=fJDOUFAb |
Látnivalók PárizsbanEurópa / Franciaország / Párizs
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40709/latnivalok-londonban-kis.jpg?itok=5GdugTpD |
Látnivalók LondonbanEurópa / Egyesült Királyság / Anglia / ...
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/krk_varos_horvatorszag_img_1602.jpg?itok=CVuDIkMg |
Látnivalók és érdekességek Krk szigeténKovács Attila, 2014. augusztus. 18Európa / Horvátország / Kvarner-öböl / Krk-sziget / Baska / Vrbnik
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/homokos_strand_cikat_img_2414.jpg?itok=uzdrdJlE |
Főszezoni akció Horvátországban: nyaralás akár 30% kedvezménnyel!Kovács Attila, 2013. július. 29Európa / Horvátország / Dalmácia / Korcula / Trogir / Kvarner-öböl / Krk-sziget / Rab-sziget
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/krk_varos_horvatorszag_img_2016.jpg?itok=MLe4kHte |
Krk városa, HorvátországKovács Attila, 2013. június. 20Európa / Horvátország / Kvarner-öböl / Krk-sziget
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/vribnik_krk_horvatorszag_img_1861.jpg?itok=glkEQtAw |
Vrbnik, Krk szigete, HorvátországKovács Attila, 2013. június. 19Európa / Horvátország / Kvarner-öböl / Krk-sziget / Vrbnik
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/opatija_szallas_img_3138.jpg?itok=hXnBWydI |
Opatija reggeli fénybenKovács Attila, 2013. június. 28Európa / Horvátország / Kvarner-öböl / Opatija
|


