Stara Baska, Krk sziget

Az első találkozás mindig emlékezetes marad. Az első érzés, az első hangulat, amit felidéz, az első érintés, amitől még évek múlva is összeszorul a szíved. Nem csak emberekkel lehetünk ilyen közeli viszonyban, hanem tájakkal, hangulatokkal is: örökre belénk ég az a benyomás amit először szerzünk.

Lehet később megismerünk szebb, csillogóbb és izgalmasabb helyeket, de az elsőség kamaszos izgalmát már semmi nem veheti el tőlünk. Így vagyok Stara Baskával: tíz évvel ezelőtt  jártam itt először- stoppal, a sziklákra tapadó falu felett emelkedő hegy oldalában egy kis teraszról néztem az alkonyatba hajló tengeri tájat, és csordultig telt a szívem akkor is.

Itt találkoztam azzal az akkor még nem értett, távolságtartóan kezelt, divatos nyaralóhelynek tartott csodával, amit úgy hívunk - Horvátország. Azóta sokfelé jártam a világban Patagónia hegyeitől Nepál vidékein át Madeira szigetéig, de ez a táj sohasem köszönt vissza.

Szép Toszkána a terméskő házakkal, kék a tenger Görögország égei-tengeri szigetein, de az a zanótillatú, kabócadaltól hangos, tengeri széltől borzolt nyugalom, ami a délutáni Stara Baska fölött hullámzik, messze Krk-sziget turistáktól zsúfolt strandjaitól, az a csend, ami a magányos kis öbölben talál ránk, ahogy a selymes hullámok zörgetik finoman a kerekre csiszolt kavicsokat - az nincs máshol.