
Spanyolország egyik legnagyobb temploma - Miasszonyunk-bazilika, Candelaria
Spanyolország büszke katolikus hagyományaira, még akkor is, ha a spanyol hódítók a hit terjesztését használták alibinek Latin-Amerika őslakos népeinek kiirtására és kifosztására. Kis főpróbája volt ennek a folyamatnak Tenerife leigázása - az itt élő, eredetileg észak-afrikai származású guancs őslakók ellenálltak a spanyol hódításnak - az erőszak és a spanyolok által behurcolt pestis viszont végül felszámolta a guancs lakosságot, a szörnyűségeket túléló maroknyi őslakót pedig keresztény hitre térítették, nyelvük, kultúrájuk elveszett.

A mai kor civilizált embere - reményeink szerint - már nem így kezelné ez a szituációt, erre bizonyíték az, hogy Tenerife szigetén járva lépen nyomon az egykori guancs kultúra emlékeinek élesztgetésébe botlunk. A nyilvánvalóan ezoterikus látomásnak tűnő güimari piramisok mellett a legerősebb guancs jelenlét Candelaria településén érződik -hiszen a Kanári-szigetek legszentebb helye és egész Spanyolország egyik legnagyobb templomának szomszédjában kilenc guancs szobra őrzi az óceán horizontját.

A híres Mária-kegyhelynek számító templom ma Candelíria leghíresebb épülete - annak ellenére, hogy nem számít kifejezetten régi épületnek, 1949 és 1959 között épült.

A környékbeli települések mind hordozzák Tenerife keleti partjának vonásait - míg a páradús légtömegek a Teide hatalmas vulkáni csúcsának köszönhetően a nyugati oldalon maradnak, itt szinte állandó a napsütés - cserébe viszont kopárabb a táj.

Ritkán látni akár épületet akár főteret, amely ennyire nyitott lenne az óceán végtelen kékjének irányába - hiába emeltek magas házat itt hitüknek a tenerifei lakosok: a tér elrendezésével, a templom elhelyezésével megmutatták az ide érkezőnek, hogy valójából kinek a kegyelméből élhetik itt mindennapjaikat...

További képek Candelaria településéről:

Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/0/8/54008/dragon_tree-146791_0.jpg?itok=vZtRejaj |
Tenerifei kiruccanás4 napos utazás
Következő indulás: 2026. december 10.
325.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/7/8/106178/3472_1_0.jpg?itok=EN8Nz5UD |
Tenerife, a Kanári-szigetek ékköve – csoportos utazás magyar idegenvezetéssel 2027.05.17-24.8 napos csoportos utazás Tenerifén
Következő indulás: 2027. május 17.
429.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/dragon_tree-102866_0.jpg?itok=_VAFyonS |
Kanári-szigetek – Tenerife és Gran Canaria7 napos Gran Canaria és Tenerife körutazás
Következő indulás: 2027. április 26.
755.000 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/71068/hotel-best-jacaranda-tenerife-kis.jpg?itok=zKG9QB5q |
Best Jacaranda Hotel **** Tenerife, Costa AdejeSpanyolország / Kanári-szigetek / Tenerife / Costa Adeje
263.520 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/117109318.jpg?itok=-uSmnfxD |
Sol Sun Beach Apartamentos – Tenerife, Costa AdejeSpanyolország / Kanári-szigetek / Tenerife / Costa Adeje / Európa
274.808 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/3030a6d951ec71cs550-c.jpg?itok=Y6wVAIZT |
HOVIMA La Pinta Beachfront Family Hotel **** Tenerife, Costa AdejeSpanyolország / Kanári-szigetek / Tenerife / Costa Adeje / Európa
289.116 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/364-exterior-4.jpg?itok=xgZY48ov |
Parque del Sol Apartamentos – Tenerife, Costa AdejeSpanyolország / Kanári-szigetek / Tenerife / Costa Adeje / Európa
268.272 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/529735963.jpg?itok=-dfc6Bh4 |
Alexandre Hotel Gala **** Tenerife, Playa de las AmericasSpanyolország / Kanári-szigetek / Tenerife / Playa de las Americas / Európa
277.637 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/tenerife_latnivalok_.jpg?itok=m5lL_gdf |
Tenerife legszebb látnivalóiTenerife
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/tenerife_utazas.jpeg?itok=k7GwSRBV |
Tenerife csodáiKovács Attila, 2024. augusztus. 28Európa / Spanyolország / Kanári-szigetek / Tenerife
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/canary_sky_reference.jpeg?itok=kistFIcT |
Tenerife hegyvidéki tájain...Kovács Attila, 2017. július. 23Európa / Spanyolország / Kanári-szigetek / Tenerife
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/orotava_tenerife_-_18.jpg?itok=uQjRFL46 |
Tenerife látnivalói - La OrotavaKovács Attila, 2017. február. 01Tenerife
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/arico_tenerife_-_4.jpg?itok=w3dL6hnZ |
Nyugalmas falu kilátással - Arico, TenerifeKovács Attila, 2016. október. 11Tenerife
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/san_cristobal_de_la_laguna_tenerife_-_19.jpg?itok=KTp3Smkr |
Tenerife UNESCO védett egykori fővárosa - San Cristóbal de la LagunaKovács Attila, 2016. október. 10Tenerife
|

















































































