
Lecce - Dél Firenzéje
Ha Gent Észak Firenzéje, akkor Lecce nyugodtan viselheti ezt a címet, még akkor is, ha ugyanabban az országban található, mint a reneszánsz épületeiről világhíres művészeti és kulturális központ, Toszkána büszkesége. Gentben még a folyó is stimmel - ahogy Firenzében az Arno két partján sorakoznak a szebbnél szebb építészeti látványosságok, úgy tükröződnek a Leie vízében Gent gyönyörű középkori épületei.

Mindkét város fontos jellemzője az egyetem - bár folyóval a felszínen nem, de híres egyetemmel Lecce városa is büszkélkedhet. A városképet a barokk stílus határozza meg - a geológiai adottságok is segítettek ennek a gazadagon díszített építészeti stílusnak, hiszen a puha és könnyen megmunkálható leccei mészkőből könnyű gyönyörű és aprólékos részletekkel teli homlokzatokat készíteni.

A barokk Róma szülötte - Lecce városképét is akkor kezdte meghódítani ez a művészeti irányzat, mikor püspöki székhellyé vált. A pazar templomok mellett a lakóházakon, szobrokon is megtaláljuk a várost teljesen uraló barokk jegyeket - a római színház és a főtéren található amfiteátrum lógnak csak ki ebből az egységes képből.

A legszebb, legdíszesebb templom a Santa Croce - a leccei dóm már jóval visszafogottabb, letisztultabb formákkal rendelkezik. A dóm tér érdekessége, hogy egyetlen kijárattal rendelkezik, s csak egyházi épületek veszik körül - láthatóan az egyház nem bízott az város lakóiban, esetleges lázadásuktól tartva egy jól védhető városrészt épített ki magának az óvároson belül.

Lecce érdekes, vallási témájú művészeti ága a több évszázados múltra visszatekintő papírmasé-szobrászat avagy a cartapesta. A nádból, szalmából készült alakokat papírból készült felülettel vonták be, amely hihetetlenül élethűen adja vissza a ruhák, leplek esését, formáit, az arcok és a végtagok pedig agyagból készültek.

Lecce szerencsére nincs telezsúfolva turistákkal - vidám hangulatú egyetemi város, ahonnan könnyen elérjük akár a csizma sarkában található, több magyar történelmi vonatkozással is rendelkező Otranto városát, ami Olaszország legkeletibb pontja. Nyáron a tengerparton Otranto-ig vezető út mellett megtelnek a strandok és nyaralóhelyek, míg szezonon kívül teljes magányban kószálhatunk a vidéken,

További képek Lecce városáról:

Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/5/9/90859/1_0.jpg?itok=6esM1_8s |
Puglia csillagtúraCsillagtúra az olasz csizma bájos sarkában
Következő indulás: 2027. április 30.
369.990 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/utazas-6623-278103_1_0.jpg?itok=v9DRjy6Y |
Az olasz csizma sarkának titkai5 napos buszos körutazás, repülős oda-, visszautazással
Következő indulás: 2026. november 05.
389.900 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/castel_del_monte_puglia_-_34.jpg?itok=isnSen2H |
Puglia csodái - Bari környékének látnivalóiPuglia
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/puglia_tura_-_43.jpg?itok=MXV3zN1j |
Puglia legszebb települései - ViesteKovács Attila, 2016. december. 13Puglia
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/puglia_olaszorszag.jpg?itok=o52ZVghQ |
Egy csipetnyi középkor - Gravina in PugliaKovács Attila, 2016. január. 10Puglia
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/monopoli_puglia_-_6.jpg?itok=lRba15Iz |
Kellemes strand és hangulatos kisváros - Monopoli, PugliaKovács Attila, 2015. november. 26Puglia
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/ostuni_puglia_-_1.jpg?itok=sTKeR3l7 |
A Fehér Város Pugliában - OstuniKovács Attila, 2015. november. 26Puglia
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/bari_puglia_-_78.jpg?itok=jSW49Aud |
Puglia központja - BariKovács Attila, 2015. november. 24Puglia
|













































































