Kelet-Törökország és az Ararát megmászása 2. rész

Hajnali indulás. Legalábbis így terveztük. De hajnalban Kalasnyikov-ropogást hallok. Biztosan álmodom – gondolom félálomban – ezért inkább tovább alszok. Hajnal 4-kor kelés, hiszen 4,30-ra itt a kisbusz ami felvisz a hegy szoknyájára. De 4,30-kor még csak álmos arcok, és ideges tekintetek fogadnak: „Nem hallottad a robbanást hajnalban?” – kérdezik többen is, de én nem hallottam semmit, aludtam, nem hallgatóztam.

Mint kiderült, hajnalban felrobbant valami, amire a többiek felkeltek. Mikor lerohantak a portára, a recepciós-srác azt válaszolta, hogy csak a „szokásos gázrobbanás”. De annyira nem lehetett szokásos, mert az emberek kirohantak az utcára. És ha már kint voltak az emberek is, kijött álmosan a katonaság is. És ha már itt voltak, el kezdtek a levegőbe lövöldözni – gondolták, ez majd biztosan lenyugtatja a kedélyeket. (Micsoda pszichológus alkatok!) Én erre lövöldözésre hittem, hogy álmodom. A robbanás erejére jellemző, hogy az összes szomszédos hegy és az Ararát csúcsa is (!) vörös fényben izzott a többiek elmondása szerint. Na, ezt is átaludtam! A több év kollégiumnak még mindig érezhetőek áldásos hatásai…

De mindez csak hétköznapi látványosság lett volna, ha a katonaság nem zárja le a várost. De azok bizony lezárták. Se ki, se be. Se kurd, se külföldi, se szamárral, se autóval. Pedig már tudta az egész város, hogy a kereskedelmi embargó alatt álló Irán felől jövő földgázvezeték robbant fel. Állítólag néhány kecske is repült, akik a szerencsétlenségük folytán a vezeték mellett töltötték az éjszakát. Tehát néhány óra szendergésre rendezkedtünk be a szálloda halljának bőrkanapéin. Éppen mire repülő sült kecskékről kezdtem álmodni keltettek: „Itt a kocsi, megyünk!” – nagyszerű.

Útközben a robbanás helye mellett autóztunk el, amely vagy két focipályányi méretet öltött, de még napok múlva az Ararát csúcsáról is tisztán látszott! Hogy miért volt e tűzijáték? Hát leginkább csak azért, mert az embargó alatt álló Iránnak sok földgáza van, Törökországnak meg kevés. Így évek óta veszik a földgázt, az amúgy jó szomszédságtól. Mindezzel nem is lett volna baj, ha a csövek nem lettek volna vagy harminc évesek, na meg nem lett volna Mevi Marmara akció. Ennek köszönhetően néhány héttel ezelőtt Törökország összerúgta a port a katonai szövetséges Izraellel, nem adott el neki több ivóvizet, lefújta a hadgyakorlatokat, és egyre nyíltabban vásárolta a számára oly szükséges földgázt szomszédjától – akivel neki az elmúlt években igazából semmilyen konfliktusa sem volt. És ezt nem bírta a vezeték .
Ennek a kis csúszásnak köszönhetően közel 10 óra volt, mire elindultunk, kellemes negyven fok, sehol egy árnyék.

Zeki a hivatalos kísérőnk, akárcsak már régebben is. Családja az Ararát déli oldalán nomadizál kora tavasztól késő őszig, ennek köszönhetően mindig belefér a felmenetbe egy kis rokonlátogatás és ajran-ivás (az ajran sós joghurt, amitől a higiénés viszonyok láttán bármilyen furcsa, még soha senkinek sem kellett bokrot keresve rohangálnia az amúgy kopár hegyoldalon). A kurdok jelentős része még ma is nomád-félnomád pásztorkodásból él. Tavasszal felhajtják a hegyi legelőkre állataikat, felhúzzák a karókra feszített, saját maguk által szőtt, majd hatalmas ponyvává összevarrt sátraikat, felviszik az egész családot, kutyát, lovat szamarat, csirkét, kék-zöld-piros fröccsöntött kínai műanyag edényeiket, mobiltelefonjaikat (melyeket ugye sohasem töltenek). Ha úgy hozza kedvük, a férfiak 3500-ról leveretnek 1900-ra a faluba, makkos-cipőben, élére vasalt fekete vászonnadrágban, fehér ingben és zakóban, na meg fejükre csavart kendőben. Mi meg lihegünk felfelé nagy zsákjaink alatt görnyedve.
3400-on van az első tábor: zöld legelő folt a fekete bazaltsziklák között, iható víz itt még nincs, csak sok birkaszar. Ezért a felcipelt készleteinkkel élünk, teázgatunk, lazítunk, színes havasi virágokat fotózunk, és nézzük, hogyan megy le a Nap, és hogyan festi vörösre, narancsra, rózsaszínre az alattunk elterülő poros puszta kopár sziklavilágát.

Reggel korán kelés, és újra indulás fölfelé. Az út egyre meredekebbé, kövesebbé válik, végül már hatalmas sziklatömbökön ugrálunk. délután három, mire elérjük a kiépített 4200-as táborhelyet. Itt egy olvadó hófolt alatt van tiszta, iható, és rohadt hideg víz, viszont hely annál kevesebb. Alattunk egy, a hegy törmelékébe temetkező, folyamatosan omladozó gleccser hasadékai tátongnak, felettünk a havas főcsúcsának piramisa. Nincs idő és kedv esti romantikára, a levegő gyorsan hűl.

Alig csukom le szemem, már csörög is az ébresztő. Hideg, sötét, szél, köd, hajnali kelés, kialvatlan állapot: nincs szebb dolog a hegymászásnál!
Az első néhány órát sötétben, a fejlámpák fényénél tesszük meg. Mire elérjük 4600-on a havat, derengeni kezd. Lassan rózsaszínre-narancsra vált az ég keleten, eltűnnek a csillagok és felbukkan a Nap. Alattunk a hegy hosszú, háromszög alakú árnyékot vet a mélyben kavargó felhőkre, és végtagjaink is kezdenek kiolvadni. Innen lesz élvezetes a hegymászás. Leülünk reggelizni. Mellettünk egy belga csapat szép szöszke leányzója akklimatizáció hiányában kidobja a taccsot. „De hát kit érdekel ez ilyen szép reggelen” – gondolom, és eszegetem a lepénykenyeret a kopogósra fagyott juhsajttal. Őszőkesége rámpillant vérben úszó szemeivel, majd jön a következő adag. Bár már egy hete nem borotválkoztam, és a juhsajt is kicsit „érett”, de azért ez túl heves reakció! Na mindegy, fel a hágóvasat, irány a csúcs – őt meg társai lekísérik.

Kaptatás, nézelődés, fotózás, kaptatás. És így tovább egészen addig, amíg már nincs tovább fölfele. Ja, a csúcson vagyunk! És egy pillanatra fellebben a ködfátyol, és feltűnik alattunk Jereván, az örmény főváros. Csúcsfotó, csúcscsoki, és elő Dzsanavárral!
Dzsanavár – kurddul sárkány – egy hazai outdoor áruház terméke. Egy összeszerelhető sárkány, melyet pillanatok alatt elkap a csúcson felszaladó légáramlat. Sárkányt eregetünk a szikrázó napsütésben. Szerintem ezzel meg is döntöttük a sárkányeregetés magassági világrekordját, itt, 5137 m-en. Ezzel a tudattal ereszkedünk lefelé a hólejtőn, és lassan megpillantjuk sátraink apró színes foltjait. A táborhelyen megisszuk marosvásárhelyi barátaink doboz sörét és két korty pálinkáját, letarháljuk a szomszédos sátor török lakóinak faszenes grillen (hogy került ez ide fel?) készült csirkeszárny-vacsoráját, beverek még egy liter hólé-teát, majd irány aludni, reggelig fel sem kelek.

Gondoltam én. Nem úgy paréj olasz sátorszomszédaink, akik hajnali indulásra is csak óbégatás közben képesek.
Reggel leszáll a köd (vagy inkább felszálltak idáig a felhők), és feljön egy hatalmas iráni csapat. A férfiak túraruhában, a nők túracsadorban. És valamiért örülnek neki, hogy magyarok vagyunk, így aztán még velük is kell csinálni néhány fotót, de aztán gyí, lefelé.

Délután négykor már a poros úton szaggatunk Ford Transit-unkkal a város felé. Még föl veszünk egy helyi arcot (élére vasalt nadrág, ing, kendő dizájn).
Gyors fürdés, két döner és egy hideg ásványvíz kíséretében irány a barbar-kuaför. Kérek egy hajvágást és egy borotválást (persze fillérekért), majd az elmaradhatatlan teát szürcsölgetve bámulom a tükörben, milyen szépen rám égett a napszemüveg. Egyszer csak elő kerül egy öngyújtó. Mit akar ez? Leégeti a maradék hajam? Neeem! A fülszőröm! Egy kattintás, és disznóperzselés-szag tölti be a borbélyüzletet. Itt tudtam meg, hogy mindenkinek szőrös a füle, még ha nem is tud róla. Ez szerintük olyan, mint a köldökszösz: mindenkinek van (be kell valljam, azóta gyakran rám tör valami fülszőr-para). Persze halálra röhögtük magunkat a másik fülszőrének leégetése közben.

Éppen végeztünk, mikor is táncoló zenélő tömeg vonult végig Dogubeyazit főutcáján. „Este kurd kulturális fesztivál lesz” – mondták büszkén a helyiek. Kurd zene, kurd tánc, kurd előadások. Este gondoltam el is megyek, csak még elszaladunk előtte a szomszéd hamamba (gőzfürdőbe) egyet ázakodni. Mikor este 9-kor kiléptünk a hamam ajtaján, nem hogy kulturális fesztivál nem volt, de egy teremtett lélek sem. Kiderült, hogy a török katonaság lefújta a bulit. Takonygránátokkal. Mennyetek má alunni gyerekek!

Noé bárkája
Na igen, ez a régió nem csak hegyeivel, hanem kultúrtörténeti értékeivel is csalogat.
A város felett egy sziklabércen emelkedik a régió egyik legszebb építészeti emléke, az ezeregy éjszaka meséit idéző Ishak Pasa szerája, mely az ősi selyemút mentén épült, és faragott díszeivel, számtalan hárem-szobájával, dzsámijával, könyvtárával, pincerendszerével egy mesés korszakot idéz.

Itt van a Noé bárkája is. A főút aszfaltjáról letérve közel félórás poros földúton való zötyögés árán lehet megközelíteni a híres „objektumot” az Araráttal szemközti hegyoldalon. A szebb napokat látott látogatóközpontban egy idős, bajszos öreg mutogatja a Natgeóból kivágott cikkeket a falon, melyek azt bizonyítják, hogy az alattunk a völgyben elterülő földtani képződmény valójában egy hatalmas bárka maradványa. A kopár hegyoldal színes kőzetrétegei valóban lenyűgözőek, de hogy ez lenne Noé bárkája – na ebben már hinni kell. Ugyanígy a bárka híres horgonykövei is: ezek a bárkától vagy 40 km-re nyugatra, egy kurd falu határában állnak. A faragott monolitok valójában egy középkori örmény temető sírkövei , középpontjukban még a templom romjait is megtaláljuk. De hát a Fehérlófia is egy, a múlt darabját őrző kiváló mondai népmese - melyet a mai napig szeretek – holott parazsat majszoló gebét még sohasem láttam.
Na meg itt van Balik Gölü (Hal-tó): a közel háromezres hegyek közt nyújtózkodó édesvizű hegyi tóban hatalmas pisztrángok élnek, melyeket a helyi halászoktól fillérekért tudunk megvásárolni.

Az esti órákat Diyadinban töltjük: itt, a Tendürek ma is meg-megrázkódó vulkáni köpenye alól bukkannak fel azok a hőforrások, gőzt köpködő gejzírecskék, amelyek a helyi fürdőt táplálják. Utoljára még ellazítjuk tagjainkat a forró vízben az Örmény-felföld végtelen csillagos egét bámulva, hiszen másnap hajnalban indul a repülőnk vissza Isztambul és Európa felé.

Tetszett a cikk? Eljuthatsz ide az Eupolisszal...

Az előző rész...