Gubbio, Umbria

"Tudniillik Gubbióban ezeknek a középkori házaknak két kapujuk van. Egy rendes kapu az élők számára és mellette egy másik, keskenyebb, a halottaknak. Ezt a kaput csak akkor bontják ki, mikor a koporsót kiviszik a házból. Azután megint befalazzák, hogy a halott ne jöhessen vissza. Mert úgy tudják, hogy a halott csak ott jöhet vissza, ahol kiment.

Egy óriási, kopár, olasz stílusú hegy oldalában húzódik meg, mintegy rémülten, felfelé menekvés közben leroskadva, a város. Amint az ember ránéz, nincs egy háza sem, ami ne volna sokszáz éves. Az összevissza kanyargó utcák közt középen feltornyosodik egy hihetetlenül magas épület amiről nem érteni meg, kik és miért építették ennek az istenhátamögötti helynek a közepére. 

Irdatlan és búskomor középkori felhőkarcoló. Ez  a Palazzo dei Consoli, innen igazgatták a konzulok a kis gubbiói városköztársaságot, a XV. századig, amikor a város az urbinói hercegek, a Montefeltrék birtokába került.

A város fölött pedig, a Monte Inginónak majdnem az ormán, egy óriási kiterjedésű fehér épülettömb, Sant Ubaldo kolostora. Még lent, a vasúttól a városba vezető úton, van egy jobbnak látszó kis albergo. Mihály itt szobát vett, megebédelt, kicsit pihent, azután elindult Gubbio felfedezésére.

Megnézte belülről az óriási műteremre emlékeztető, tátongó Palazzo dei Consolit és benne az egészen ősi iguviumi réztáblákat, amelyek még a rómaiak előtti időkből maradtak fenn, és az umber nép szakrális szövegeit őrzik. Megnézte az öreg katedrálist is. Más látnivaló nem is igen volt; itt maga a város a látnivaló.

A legtöbb olasz város ezen a vidéken azt az érzést kelti, hogy házai omladozóban vannak, még néhány év, és az enyészet elnyeli, mint annyi más régi várost. Ez azért van, mert az olaszok ott, ahol terméskőből építkeztek, nem vakolják be a házak falát, és a közép-európai szemlélő azt hiszi, hogy a házról vagy az egész városról leesett a vakolat, és úgy hagyták, teljes dezolációban, pusztulni.

Gubbio még sokkal vakolatlanabb, még sokkal omladozóbb, mint a többi olasz város; Gubbio csakugyan dezolált. Az idegenforgalom útjából kiesik, ipara és kereskedelme alig van, rejtély, hogy miből él az a pár ezer ember, aki falai közé szorult.

Mihály a katedrálisból kijövet, a Via de Consolira kanyarodott be. - Ez az utca, amelyről Ellesley beszélt - gondolta. Erről az utcáról csakugyan sok mindent el lehetett hinni. Feketén ódon, kietlen, szegényesen méltóságteljes középkori házaiba az ember olyan lakókat sejtett, akik már évszázadok óta csak dicsőbb múltjuk emlékének élnek, kenyéren és vízen... 

És csakugyan, mindjárt a harmadik házon ott volt a halottak kapuja. A rendes kapu mellett, a földtől egy méter magasságban, egy keskeny, befalazott gótikus kapunyílás. A Via dei Consolinak csaknem minden házán van ilyen; más nincs is az egész utcában; ember különösen nincs."

Szerb Antal: Utas és holdvilág

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Velence - Padova és Treviso - 3 nap
» Tiroli kincsesláda - tele meglepetésekkel - 4 nap
» Gyalogtúra a Garda-tónál - 6 nap/csak 2 nap szabi!
» Toszkána csodái - 5 nap
» Via ferrata túra a Garda-tó környékén - 6 nap / csak 2 nap szabi!

Szállás ajánlatok

» Biloba Apartman - Bibione (Lido dei Pini) 50.867 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
» Atollo Apartmanház - Bibione (Lido dei Pini) 51.549 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
» Laguna Grande Apartmanház - Bibione (Spiaggia) 54.822 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
» Frontemare Apartmanok - Bibione (Spiaggia) 57.272 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
» Residenza Delle Terme Apartman - Bibione (Spiaggia) 72.934 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria

Információs oldalak

» Látnivalók Firenzében
» 4 napos utazások
» Advent - Karácsonyi vásárok forgatagában
» Akciós városlátogatások!
» Látnivalók Velencében
» Látnivalók Amszterdamban
» Utak Március 15. idejére
» Karneváli utazások
» Húsvéti utazások
» Adventi utak
» Látnivalók Párizsban
» Látnivalók Londonban
» Látnivalók Rómában
» Síelés Olaszországban
» Toszkána
» Tengerparti Nyaralás - 2015
» Utazás Szicília nyaralás...
» Szicília látnivalók
» Hosszú hétvége Rómában
» Biciklitúra, kerékpártúra

Cikkeink

» Látnivalók Velencében: Murano-sziget - Etédi Alexa
» Szicília látnivalói - Kovács Attila
» Egy nap Szardínián... - Déri Eszter
» A Garda-tó a magasból - Kovács Attila
» Emlék Szicíliából... - Kovács Attila

Utazások

» Zakopane és Bártfa - Dunajeci tutajozással - 2 nap
» Cseh és Morvaország rejtett kastélyai - 2 nap
» Szlovákia - a Felvidék történelmi városai - 3 nap
» Prága - ízekkel, sörrel és knédlivel - 3 nap
» Hétvége a Plitvicei-tavaknál - 2 nap
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!