Gondolatok a havon

Hajnal fénylik a keleti égen, vöröses homályba olvasztja az éjjel tiszta sötétkék hátterén ragyogó csillagok milliárdját. Csípősen hideg a szél,  mikor arcomba csap a szabadba kilépve, de a meredek kaptató hamar rendbe rakja a hőháztartást, és megnyugtatóan ropog a fagyott firn a hágóvas éles hegyei alatt, biztonságos lépést kínálva a havas hegyoldalon.

Sorra hunynak ki a csillagok, a halvány derengésben sejthetővé válik a hatalmas hasadékok szeldelte gleccserfelszín néhány veszélyesen tátongó, kékes mélysége. A fejlámpák sorából alkotott lánc egészen a csúcsig kanyarog: kijelölve a felvezető ösvényt, mintha druidák százai gyűlnének össze e szellős helyen titkos szertartásra. Karcolja torkom a hideg, oxigénszegény levegő, de ez az érzés nem befolyásolja az elénk táruló látvány fenségét: 4200 méteren, a Dom csúcsán kitárul a táj. Fölénk magasodik a Mont Blanc kegyetlenül  keményen csillogó hegytömbje, és ellátni a svájci határon jóval túlra, a Matterhorn mögött a Castor és Pollux ikrei felé, mellettük kel  épp a Nap, míg közvetlen alattunk, négyezer méterrel lejjebb az Arve völgyében még csak a köd gomolyog-ott lenn messze még a reggel.

A napfelkelte első sugara már a felső gerincen ér, a Vallot bivak kis alumíniumból készült konzervdoboz-szerű kunyhója felett: az előbukkanó korong elvakít és áldott meleget ad, szükség is van erre az utánpótlásra 4562 méteren. Már csak két meredek, lélekpróbáló szakasz van hátra a kitett gerincen: mindkét irányban felfoghatatlan meredekség, mintha az egész világ felett kellene egyetlen keskeny pallón egyensúlyozni. Mindenfelé tiszta és érintetlen fehérség-az  óriáshegy szűz palástja ragyog  szembántó csillogással. Kivételezett helyzetünk van: szinte szélcsendben tesszük meg az utolsó szakaszt, megszeppent némaságban és áhítatban kaptatunk felfelé, csak szívdobbanásunk ütemét hallgatjuk és szapora lélegzetünk ritmusára lépünk megfontoltan.

Megszűnik létezni a lenti világ: sem gondot, sem dicsőséget, sem vágyat sem szerelmet nem érzek, mert semmi nem lehet több ennél a lelkem minden zugát színültig töltő érzésnél. A végtelent és a porszem létet, az élethez való görcsös ragaszkodást és a mindent egy lapra feltevő felelőtlenséget egyszerre élem át,  a bármelyik  pillanatban utánam nyúló halál gondolata éppoly közel van hozzám, mint az, hogy könyörögve kérem, hogy épségben átvészeljem ezt a kalandot is. A legintenzívebb élmény ez, a legnagyobb ajándék, a legmagasabb szintű éberséget kívánja félig alva töltött életem napjai közül, és a képzeletemben megélt vágyak helyett a legkönyörtelenebb valóság feltételeit kell elfogadnom. Ha nem teszem- nekem és a rám bízottaknak azonnal végük. 

Az igazság az, hogy indulás előtt mindig számot vetek magammal, és azt érzem, eleget kaptam már így is ebben a rövid megelőző szakaszban, s ha itt kell, hogy véget érjen e kalandregény, ám legyen, sokkal jobb helyszín egy méltó befejezéshez, mint egy koszos pesti utca vagy a kórház sterilizált szagú, lelketlen közege. Megkaptam, bőven  a jót, és ez már csak plusz, ajándék, hab a képzeletbeli tortán, csak jó és csak hasznos történhet ezután. Itt állok Nyugat Európa legtetején, innen minden csak lejjebb van, a tökéletes körpanoráma kínálkozik.  Most vagyok, Nándi a legközelebb hozzád.

De ma is, mint mindig, simán megy minden, és tizedszerre is felkaptatok a keskeny gerincen, épp csak kettő könnycsepp szökik a szemembe, de máris letörlöm. Gépies mozdulatokkal kötöm vissza a  beülőbe a kötelet visszaindulásnál, csavarom be a karabiner nyelvét, majd kétszer ellenőrzök mindent és elindulunk lefelé. Minden idegszálammal a kötél legapróbb rezdülésére koncentrálva még akkor is, ha tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy ezen a szakaszon semmi sem segít: a legapróbb hiba pontosan az utolsó lesz. Lent a menedékház biztonságában megmutatkozik a leghétköznapibb dolgok valódi értéke: egy száraz zokninak, egy forró teának, egy bátorító szónak világmegváltó hatalma van egy pillanatra.

Még a kőzuhatagban ereszkedés okoz némi megerőltetést, és követel maximális figyelmet, aztán lassan elfogy a hó, és a sziklatörmelék borította sivatagi tájban fokozatosan utat tör magának a zöld szín is, itt-ott apró bimbós virág is küzd az életéért a kietlen körülmények közepette. Nemsokára kis kőszáli kecskegidák kószálnak az ösvény mentén, újabb jelét adva a magasság csökkenésével  egyre erősödő életnek. Az emberi kéz alkotása: a fogaskerekű vasút és az acélsodronyon a mélybe bukó felvonó már a hétköznapok szintjére szállít: újra anyagi javakért megszerezhető kényelmünk vesz körbe, és a zuhanytálcában a négynapos kosszal a lefolyóba örvénylik le a halálfélelem és a kétségbeesés: csak a dicsőség mámorító   érzése marad meg, hősies történetek kiszínezett formájában. A valódi igazság pedig végül elhallgatásba burkolózik.

 

Az, hogy mennyit formálódtunk,  alakultunk az elmúlt napokban. Az hogy hogyan ígértünk meg mindent annak fejében, hogy túléljük ezt a mászást, önző módon, a többiek vesztét is kilátásba helyezve. Az, hogy hogyan könyörögtünk a legateistább hétköznapokban töltött évtizedek után is, valami felsőbb erőhöz, hogy hagyja meg rongyos, elhibázott életünk. Hogy mit fogadkoztunk, hogy megváltozunk, és jobbak, tisztábbak leszünk, csak ne most szálljanak  vissza ránk mindennapi bűneink egy szerencsétlen baleset formájában. Az, hogy lehet, első alkalommal életünkben átéljük saját porszemnyi létünk valódi méretét, és felfogjuk tényleges hatásunk mértékét a világmindenségre: a pont semmit. És ehhez mérten fokoljuk be, értékeljük újra életünk korábban egészen más fontossági sorrendben megítélt rendjét, céljait, szabályait.

Chamonix igényes, de picit sznob hangulata, ízletes fondüje, könnyed, fehér borai és csíkszemű látogató-hömpölygése ébreszt a magasztos álmunkból: a rövidtávon sokat markoló turisztikai marketing is megtalálja itt a maga számítását. Mégis szeretem ezt a forgatagot, mert a kávézóteraszról, a civilizáció közepéből fellátsz a baljóslatúan sötét fenyveseken át a piszkosszürkétől a vakítófehérségig emelkedő gleccsereken keresztül egészen a még nem háborgatott, éles ragyogású csúcsokig. Ezen a magasságon újra egyszerű emberek vagyunk, közeli vagy távoli ismerősök, akiket az élmény végleg összekapcsol, hiszen négy napra kialakult közöttünk a létező legmélyebb, csupán a szenvedélyt nélkülöző kapcsolat: fizikailag és szellemileg is össze voltunk kötve, közösek voltak a félelmeink, az álmaink, egymáshoz igazítottunk a lépésünk. Elfogadtuk egymás gyenge gyarlóságát, feltétlenül megbíztunk a másik biztos léptében, és remegő térdei ellenére kezükbe adtuk a sorsunk a leggyengébbnek is.

Az alázat, az elfogadás és a csapatért, a másikért hozott áldozat próbáját a tengerszinten nem feltétlenül kell kiállni: menekülhetünk önző magányunkba, vagy bújhatunk múltunkból magunkkal hordozott szennyes súlyos halmai mögé, lehet ezernyi hazug kifogásunk a megfutamodásra-a valódi kihívások felvállalása helyett. Itt ez a viselkedés rövid távon befejezi a létet: csak az marad talpon, aki képes félretenni félelmeit és meghozni a döntést, mély hittel saját magában és a célban. Csak az alkalmas a feladatra, és van benne elszántság megcselekedni saját határainak átlépését is ha kell, kellő alázattal viseltetve a helyettünk és felettünk döntő Hegy felé, aki végül kíméletlenül meghozza az ítéletet: felenged-e vagy sem hatalmas vállán, vagy csak meghagyja az esélyt egy későbbi próbálkozásra. Ennek elfogadása gyakran nagyobb feladat a csúcsra jutásnál, és komolyabb döntés, nagyobb elszántságot kíván nem sokkal a cél előtt helyesen dönteni és visszafordulni.

Ki tudja, hányszor látom még viszont ezt a tájat, ki tudja mennyi siker és kudarc kapcsolódik még ide, hozzáírva néhány újabb fejezetet életem regényéhez? Egy biztos: ez a vidék már kicsit én is vagyok, ismerem sok zugát és hangulatát, előre látom fellegeinek haragosba fordulását. Mint régi ismerőst köszönt, biztonságot ad, ezzel a mély lelki nyugalommal indulok el újra lavinákkal, gleccserhasadékokkal szegélyezett ösvényeinek labirintusában, mert tudom: örökre részévé válok ennek a csodának, ha egyszer majd nem térek vissza a valóság tengerszintjére...

pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Alacsony-Tátra: Csúcstúra a Király-hegyre (1946 méter) - 1 napos túra
» Alacsony - Tátra főgerinc, Gyömbér - Chopok - Dereše - 1 nap
» Magas-Tátra hágótúrák Vörös-torony-hágó (2352 m) - 1 nap
» Magas-Tátra gyalogtúra: Kapor csúcs 2367 méter - 1 nap
» Magas-Tátra gyalogtúra: Zöld-tavi menedékház - 1 nap

Szállás ajánlatok

» Dubravka Apartman *** Pisak (Omis) 8.692 Ft/főtől - Horvátország / Omis / Dalmácia / Európa
» Andromeda Apartmanház - Paralia 9.900 Ft/főtől - Görögország / Paralia / Észak-Görögország / Európa
» Medena Üdülőtelep *** Trogir 11.732 Ft/főtől - Horvátország / Trogir / Dalmácia / Európa
» Iva Apartman *** Banjol (Rab) 11.916 Ft/főtől - Horvátország / Rab / Kvarner-öböl / Európa / Rab-sziget / Banjol
» Zeljko Apartman *** Makarska 13.022 Ft/főtől - Horvátország / Dalmácia / Makarska / Európa

Információs oldalak

» Kalandtúra, aktív utazás
» Akciós városlátogatások!
» Látnivalók Amszterdamban
» Látnivalók Firenzében
» Látnivalók Párizsban
» Látnivalók Londonban
» 4 napos utazások

Cikkeink

» Last Great Climb egy egy antarktiszi nagyfal első megmászása - Kovács Attila
» Síelés Heiligenblutban - Hunguest Hotel Heiligenblut téli ajánlat! - Kovács Attila
» Mit tegyünk, ha fázunk?- a kihűlés veszélyei - Kovács Attila
» A Nápolyi-öböl szigetei - Kovács Attila
» Nyaralás és tengeri kajak - irány a Sporádok! - Kovács Attila

Utazások

» Magas-Tátra: Túra a Krivánra (2495 méter) - 1 nap
» A Tengerszem csúcs meghódítása (2499 méter) - 1 nap
» Magas-Tátra hágótúrák, Kis-nyereg-hágó (2372 m) - 1 nap
» Nepál: Annapurna-kör gyalogtúra - 17 nap
» Peru kalandutazás - 19 nap
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!