Franciaország TOP 15-ös látnivaló-listája

Nem gondoltam volna, hogy Franciaországgal ilyen gondban leszek, amikor ki kell választani és sorba kell állítani a legszebb helyeit. Ez egyébként is nehéz feladat, hiszen a szép mindenkinek mást jelent. A méltán híres és szép helyeket - mint Párizs vagy Provence - mindenki ismeri, ugyanakkor számos eldugott gyöngyszem is akad, melyek nem ilyen felkapottak. Én most elsősorban ezeket szeretném bemutatni, persze a „híresek és szépek” sem maradhatnak ki a felsorolásból. Az vesse rám az első követ, aki könnyebben döntene.

15. Avignon
A pápák városának is nevezik a gyönyörű, középkori hangulatú dél-franciaországi városkát, ami nem is véletlen, hiszen a XIV. században, „a pápák avignoni fogsága” idején számos pápa és ellenpápa tartotta fenn itt a székhelyét. Ekkoriban kulturális és politikai szempontból Avignon Európa egyik legjelentősebb városa volt, mely fontosságát azután veszítette el, hogy a pápák visszatértek Rómába. A város első számú látnivalója maga a pápai palota, mely robosztus gótikus tömbjével szinte rátelepedik Avignonra. Emellett a város katedrálisa, valamint a  Saint-Bénézet-híd is hozzájárult ahhoz, hogy Avignon történelmi központja 1995-ben az UNESCO Világörökségi listájára került. A Rhone folyó bal partján fekvő településnek egyébként igen kellemes mediterrán klímája van.

14. Annecy
Nem messze a svájci határtól, Franciaország Rhone-Alpes régiójában található az elbűvölő Annecy, melyet az Alpok gyöngyszemének, vagy Savoie Velencéjének is neveznek, ez utóbbi utalás a Savoyai-dinasztiára, mely a középkor során a városkát birtokolta. Az Annecy-tó partján, a Thiou-folyócska torkolatánál elterülő település igazán festői panorámával büszkélkedik: a középkori épületekkel pettyezett, virágládáktól roskadozó, romantikus csatornákkal szabdalt Annecy valódi ékkőnek számít, melyet a tó túlsó partja felett magasodó, látványos sziklákkal csipkézett hegyek koronáznak. A városhoz köthető Szalézi Szent Ferenc működése (a reformáció idején elüldözött genfi katolikus püspök), akinek ereklyéit a város feletti dombon épült Basilique de la Visitation templomban őrzik.

13. Reimsi katedrális
A francia gótika egyik leghíresebb műalkotása az ország északi részén, Reimsben áll. Jelentősége a párizsi Notre Dame katedráliséval vetekszik, hiszen évszázadokon át itt koronázták a francia királyokat. A háromhajós bazilikának kialakított katedrális a nyugati homlokzat kivételével már a XIII. században elkészült. Végleges formáját a XIV. században nyerte el, amikor a főhajót meghosszabbították, hogy több hely legyen a szertartások során. Csipkecsodának is beillő nyugati homlokzatát két 81 méter magas torony keretezi, csodálatos, bélletes megoldással elkészített és egy rózsaablakkal díszített főbejáratát Szűz Máriának szentelték. A főkapu felett egy másik rózsaablak helyezkedik el, a templom többi ablakát Marc Chagall készítette 1974-ben. A katedrális – mely 1991 óta UNESCO Világörökség – a történelem során többször is megsérült.

12. Carcassonne
Európa legnagyobb és leglátványosabb középkori vára a dél-franciaországi Carcassonne-ban, Languedoc-Roussillon megyében található. Megfordultak itt rómaiak, vizigótok, szaracénok, franciák; a hegytetőn a XII. században épült ki a vár. A XIII. század második felében az aragón támadásoktól tartva tovább erősítették a várat, majd ezt követően jelentősége lecsökkent, a XVII. századra már szinte omladozott, a XIX. század közepén le akarták bontatni, de végül Prosper Merimée régész, regényíró kezdeményezésére a várat megmentették, felújították. A 3 km kerületű vár mellett érdemes megnézni a keleti főkaput, a robosztus Porta Narbonnaise-t, a váron belül található bárói kastélyt, illetve a Chateau Comtal-t, a XI. századi román templomot, a Basilique St-Nazaire (itt temették el Simon de Monfort-ot, az albigensek elleni keresztes hadjárat vezérét).

11. Versailles
A Francia Királyság de facto, nem hivatalos fővárosa volt 1682-1715, majd 1722-1789 között, miután XIV. Lajos Párizsból Versailles-ba helyezte át udvarát. 1871-1879 között ismét, amikor a francia kormány a párizsi kommün felkelése miatt menedéket kért itt. Ma Párizs egyik gazdag elővárosa, mely a versailles-i kastélyból nőtte ki magát. Az egyre bővülő kastélyban gyakran tízezer fő is élt; az udvaroncok és a személyzet elszállásolása mindvégig gondot jelentett. A kastély egész berendezése a Napkirály kultusza körül kialakult etikettet, szertartások igényeit szolgálta. A palota egyik legfontosabb eleme a Követek lépcsője – az első ilyen jellegű építmény –, mely a barokk kori palotaépítészet egyik legfontosabb eleme lett. A palota felbecsülhetetlen értékeinek jó részét a francia forradalom idején széthordták. A versailles-i kastély számos jelentős történelmi esemény tanúja volt: Tükörtermében született meg az egységes Németország (1871), majd 1919-ben a kastélyban kötötték meg az első világháborút lezáró Versailles-i békét. A versailles-i kastély 1979 óta UNESCO Világörökség.

10. Midi-Pyrénées
A Pireneusok lábánál elterülő Midi-Pyrénées kevéssé ismert a magyar utazók előtt. A szárazföldi Franciaország legnagyobb régiója (csupán Francia Guyana nagyobb nála), területe Hollandiáét és Dániáét is meghaladja, fővárosa Toulouse. A lágy domboktól, a hósapkás hegyekig terjedő vadregényes panoráma, az üde zöld és sárgálló színekben fürdőző szőlőültetvények és napraforgómezők, a folyók, sebes vizű patakok szabdalta földek (a Canal du Midi UNESCO Világörökség), a domboldalakra felkapaszkodó rusztikus, középkori falvak, kisvárosok lenyűgöző hangulatot kölcsönöznek e vidéknek. Természeti szépségei mellett számos építészeti örökséggel is büszkélkedik; erre vezet a compostelai zarándokút, így számos vallástörténeti nevezetesség is van a környéken. Legfestőibb falvai, városai Cahors, Conques, Cordes-sur-Ciel, Lourdes vagy Rocamadour.

9. Cote d’Azur
A Francia Riviéra (vagy ritkábban használt nevén Azúr-part) Franciaország méltán felkapott, ragyogó és gazdag vidéke, olyan mesés városokkal, mint Nizza, Saint-Tropez, Cannes, Grasse, Antibes, Monaco, Monte Carlo, vagy Menton. A látképet az azúrkéken tündöklő Földközi-tenger, a hullámokon ringatózó vitorlások, a parton zöldellő pineák, ciprusok, vagy rózsaszín virágú leanderek ékítik, miközben a szikrázó napsütést legfeljebb egy-egy bodros bárányfelhő zavarja meg. Lehet, hogy giccsesen hat a leírás, de a valóság tényleg hasonló. A mintegy 120 kilométer hosszú partszakasz kellemes mediterrán klímájával, pezsgő városaival, tágas strandjaival csábítja a turistákat, miközben a háttérben büszkén magasodnak az Alpok festői vonulatai, mely nem csak látványra szép, de kiváló túra úti cél is. Az itteni hegyi falvacskákat is érdemes felkeresni.

8. Loire-völgyi kastélyok
Európa talán legfejedelmibb folyóvölgye a Párizstól alig egy-két órára elterülő Loire-völgye, ahol egymást váltják az olyan fűúri kastélyok, mint az Amboise-, és a Blois Királyi Kastélyok, Chambord Nemzeti Birtoka, Chaumont sur Loire Területe, Chenonceau, illetve a Clos-Lucé Kastély. Klímájának és az olasz reneszánsz hatásoknak köszönhetően a francia uralkodók lenyűgöző kastélyokat építettek a Loire folyó mentén. Blois kastélya 7 király és 10 királyné rezidenciája volt, s hamisítatlan szeletkéje a reneszánsz világnak. Szintén a reneszánsz kastélyépítészet példája Amboise és a tőle 300 méterre található Clos-Lucé kastély, ahol a híres itáliai polihisztor, Leonardo da Vinci élt, sőt itt is temették el (Saint Hubert kápolna). Chenonceau lenyűgöző kertjei, és a vízre épített palota igazi unikumot jelentenek (ez volt Medici Katalin és Diane de Poitiers kedvenc kastélya), míg a Chaumont kastély éjszakai sétáiról híres. A Loire-völgye 2000 óta az UNESCO Világörökség része.

7. Elzászi borút
Ez az a vidék, ahol összefonódik a gasztronómia, a középkori építészet és a lenyűgöző természeti értékekkel megáldott környezet. A Route des Vins észak-déli irányban szeli át Elzászt, a német határ mellett elterülő régiót, mely a történelem során állandó konfliktusforrás volt a két ország között, hovatartozását illetően. Központja a gyönyörű Strasbourg, mely az Európa Parlament és az Európa Tanács székhelye is egyben. Bár Strasbourgban is számos, a régióra jellemző favázas házat lehet látni, az igazán mesébe illő, mézeskalács-szerű települések Obernai, Ribeauvillé, Riquewihr, Colmar (melyet Európa egyik legszebb kisvárosának tartanak), vagy Eguisheim. Gótikus középületek, míves polgárházak, középkori favázas házikók, zarándokhelyek, domboldalakra felkúszó szőlők, lovagvárak, girbegurba utcácskák és ódon borospincék várják az utazókat.

6. Párizs
Azt mondják, Párizs – London, New York és Tokió mellett – a világ négy legjelentősebb városának egyike, s ez talán nem is véletlen. A francia főváros évszázadok óta egyet jelent a művészetekkel és a tudománnyal. Így amióta turizmus létezik, Párizs az egyik legkedveltebb úti cél. Gyönyörű nevezetességei – a legfontosabbak között a Notre Dame, az Eiffel-torony, a Sacré Coeur, a Diadalív, a Louvre –, valamint különlegesen romantikus hangulata egyaránt hozzájárulnak ahhoz, hogy Párizst a szerelmesek városának nevezzék. Történelme a római korig nyúlik vissza, bár őskori élet nyomait is megtalálták a város területén. 1789-ben, a Bastille lerombolásával itt tört ki a francia forradalom, majd a XIX-XX. században is mozgalmas események tanúja volt a Szajna parti város, mely mai képét a XIX. század második felében nyerte el: ekkor épültek ki tágas sugárútjai, egységesen elegáns homlokzattal rendelkező házai, parkjai. 

5. Dordogne
Az Aquitania régióban fekvő Dordogne megye akár egy apró ékszerdoboz: zöldellő dombok, megmunkált szántóföldek, meredek sziklakiszögellésekkel kísért folyók, elbűvölő, rusztikus falvacskák, vadregényes várak tarkítják. Vézac településen található a mesekönyvek lapjaira kívánkozó Marqueyssac kastély és a hozzá tartozó, lenyűgöző formáiról híres barokk kert, melyet a XVII. században XIV. Lajos tanácsadója, Bertrand Vernet de Marqueyssac építtetett. De itt bújik meg a világhíres Lascaux-barlang is, mely színpompás paleolit barlangfestményeiről nevezetes (UNESCO Világörökség, 1979), és két festői település, a sziklamagaslaton trónoló várral koronázott és a Dordogne-folyó partján elterülő Beynac-et-Cazenac (melyet Franciaország egyik legszebb falvának tartanak), valamint a hasonló adottságokkal büszkélkedő La Roque-Gageac.

4. Biarritz
Az egykor szinte kizárólag uralkodói vendégeket fogadó, békebeli hangulatot árasztó Biarritz mára a szörfösök paradicsoma lett. A Vizcayai-öbölben fekvő, gyönyörű partvidékkel büszkélkedő üdülőváros már a XII. században is létezett, ahol elsősorban bálnára vadásztak a helyi halászok. A XVIII-XIX. században felfedezték az óceán jótékony, gyógyhatását is, s mind több arisztokrata, vagy királyi vendég érkezett az üdülővárosba, az elsők között maga a francia császárné, Eugénia, aki palotát is építtetett itt (ez ma szálloda), majd őt követték a spanyol, az angol és a Habsburg uralkodó ház tagjai is, de számtalan tehetős orosz közéleti személyiség is megfordult Biarritzban a XIX-XX. század fordulóján, főleg, miután megnyílt a város kaszinója is. 1957 óta a szörfösök is birtokukba vették az óceán hullámait, mely ma Európa első számú szörfparadicsoma.

3. Mont Saint Michel
Kora középkori misztikus sagák helyszínének is tökéletes lenne  a Couesnon folyócska torkolatában, a La Manche csatorna árapálysíkságából kiemelkedő gránitszikla alkotta sziget, Mont Saint Michel és bencés apátsága. A lenyűgöző panorámát kínáló magányos szikla egy km-re található a normandiai partoktól. S Mont Saint Michel „még azt a luxust is megengedheti magának”, hogy ne csak egy impozáns látképpel büszkélkedjen: apály idején a szigetet látványos, keskeny folyókanyarulatokkal szabdalt síkság veszi körül, dagálykor azonban valódi szigetté válik. 1879-ben gáttal kötötték össze a szárazfölddel, de a tervek szerint ezt hamarosan megszünteti a kormány. A kolostor első templomának felszentelése 708-ban történt, miután Szent Mihály arkangyal megjelent  Szent Aubert-nek, Avranches püspökének, s parancsot adott a kolostor építésére. A francia forradalom idején a kolostort börtönné alakították, majd 1874-ben műemlékké nyilvánították, 1979 óta pedig az UNESCO Világörökségi listáján szerepel.

2. Provence
Lágyan ringó élénksárga, piros és lila domboldalak, itt-ott magasba törő ciprusokkal, és lapos tetős, archaikus stílusú épületekkel. A lenyűgöző panorámáról mindenki tudja, csak Provence lehet, Franciaország délkeleti régiója, s turisztikai szempontból egyik legvágyottabb vidéke. Közigazgatásilag a Cote d’Azur-el vették egy kalap alá (Provence-Alpes-Côte d'Azur), turisztikailag azonban elkülönül a tengerparttól, bár legfontosabb településeiket (Nizza, Marseille, Grasse,  Aix-en-Provence) mindkét résznél megemlíthetjük. A napraforgó, a pipacs és a levendula hazája a Rhone folyó és az olasz határ között terül el, délről pedig a Földközi-tenger határolja, kellemes mediterrán klímája és messze földön híres gasztronómiája (a többi között borai) igazi vonzerőt jelentenek. A legszebb látképet az Abbey de Sénanque ciszterci kolostor körül elterülő levendulaföldek nyújtják.

1. Etretat
Normandia egészen elbűvölő, s alig ismert gyöngyszeme Etretat, az egykori halászfalu, mely mára kedvelt turisztikai úti céllá nőtte ki magát. Pontosabban mégsem mondanám alig ismertnek, hisz meglátva jellegzetes hófehér parti szikláit, biztosan mindenki észbe kap, hogy látta már azokat képeslapon. A kisváros – mely maga a nyugalom szigete – 32 kilométerre fekszik Le Havre-tól északkeletre. Maga a település két magas, jellegzetes formájú sziklakiszögellés alkotta öbölben bújik meg, melyek méltó ellenpéldái Dover fehér szikláinak. A festői alakzatok számos híres művészt ihlettek már meg: lefestette őket Eugène Boudin, Gustave Courbet és Claude Monet is. Itt töltötte gyermekkora nagy részét Guy de Maupassant író, akit szintén megihletett a vidék festői szépsége és hangulata.

+1. Bora Bora
Nem sorolhatjuk a Top 15-be, mivel a Föld túlsó felén található, de lenyűgöző egzotikus szépsége, paradicsomi környezete miatt, és nem utolsó sorban, mivel közigazgatásilag Franciaország tengerentúli területe, mindenképpen meg kell, hogy említsük a beteljesületlen (?) álmok szigetét, Bora Borát. A lagúnától és korallszigetektől körülölelt, égbetörő hegyekkel pettyezett, selymes, hófehér homokkal, pálmafákkal jellemzett Bora Bora Francia Polinézia Társaság-szigeteki csoportjához tartozik. Papeteétől, Tahiti fővárosától 230 km-re, északnyugatra fekszik. Hegycsúcsai a Mount Hue (619 m), a Mount Pahia (661 m) és a Mount Otemanura (727 m), melyek egy kialudt vulkán maradványai. Bora Bora mellett még két kisebb sziget is kialakult, Toopuaiti és Toopua. Az első európai, Jacob Roggeveen holland felfedező 1722-ben érkezett a szigetre, de 1769-ben James Cook kapitány is járt itt.

pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Hétvége Párizsban (Budapest-Párizs) - Hotel ** - 3 nap
» 3 napos utazás Párizsba (Budapest - Párizs) - Hotel*** - 3 nap
» 4 napos városnézés Nizzában ** egyénileg - 4 nap
» Bordeaux 5 napos egyéni városnézés *** repülővel - 5 nap
» 4 napos városnézés Nizzában *** egyénileg - 4 nap

Információs oldalak

» Franciaország legszebb látnivalói
» Advent - Karácsonyi vásárok forgatagában
» Karneváli utazások
» Látnivalók Párizsban
» Síelés Franciaországban
» Buszos körutazások Franciaországban
» Tengerparti Nyaralás - 2015
» 4 napos utazások
» Városlátogatások Párizsban
» Buszos körutazások

Cikkeink

» Suhanás a hegyek felett - A világ leghosszabb canopy pályája -
» Párizs mozgásban - Kovács Attila
» Tour de France - Czinke István
» Franciaország legszebb tájai - Cassis és a Calanques - Kovács Attila
» Emlék Párizsból - Kovács Attila

Utazások

» Zakopane: Morskie-Oko – Tutajozás a Dunajecen - 2 nap
» Varázslatos Dél-Csehország - 3 nap
» Advent Krakkóban és a lengyel Tátrában - 3 nap
» Tavaszi hétvége Ausztriában Mariazell, Mayerling és Lilienfeld és Berndorf a Semmering élményvonat fedélzetén! - 2 nap
» Tavaszi hétvége Krakkóban - 3 nap
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!