
Dubai bevásárlási lehetőségei
Dubai emberfeletti építményei után talán a mérhetetlen bevásárlási lehetőségek jutnak az ember eszébe azonnal, ha az Öböl-menti metropolisz kerül szóba. Másik bejegyzésünkben már említettük a város (és a régió) tradicionális termékeit és hagyományos vásárlási helyeket (aranybazár, fűszerbazár), ebben az ismertetőben most Dubai hatalmas bevásárló centrumairól, a mallokról lesz szó, melyek méretüknél, árukínálatuknál, építészeti megoldásaiknál fogva már önmagukban is megérnek egy látogatást, még akkor is, ha nem áll szándékunkban vásárolni. E hatalmas üzletházak ugyanis nem kizárólag boltokat, butikokat rejtenek magukban, hanem sokféle szórakoztató létesítményt is, így víz alatti állatkertet, a világ egyik legnagyobb akváriumát, jégpályát, témaparkot és hasonlókat.
Dubai legkedveltebb üzletházai között olyan nevek sorakoznak, mint a Dubai Mall, a Mall of Emirates, a BurJuman, a City Centre Deira, a Festival City Mall, a Mercato Shopping Mall, vagy akár az Ibn Battuta Mall, de ez természetesen távolról sem az összes bevásárló központ a városban. A jelenleg több mint 70 működő üzletház mellett további nyolc áll tervezés alatt, bár ezek közül olyan is van, amelynek építését bizonytalan időre felfüggesztették, ilyen például Palm Deira mesterséges szigetre tervezett, ugyanezt a nevet viselő csarnok. Ezek az üzletközpontok azonban igen komoly újításokkal, érdekességekkel kell, hogy előrukkoljanak annak érdekében, hogy mind a helyi, mind a külföldi vásárlókat magukhoz vonzzák, s kitűnjenek a versenyben.
De nézzük akkor a legeket. A Dubai Mall, mint a világ egyik legnagyobb bevásárló központja (1,124,000 m²) talán a legismertebb mind közül. Az épület, mely Dubai belvárosában, a Burj Khalifa szomszédságában található, 2009 májusában nyitotta meg kapuit, s az 1200 üzlet, egy 250 szobás luxusszálló, 22 mozi és 120 étterem és kávézó mellett itt található a Dubai akvárium és Víz alatti állatkert, a Dubai műjégpálya és a SEGA Köztársaság néven ismert fedett témapark is, melyek egyenként is rengeteg érdeklődőt vonzanak. A Dubai Mall az elmúlt hat esztendőben számos világrekordot mondhatott magáénak, a többi között itt található a világ legnagyobb édességüzlete, a 930 négyzetméteren elterülő "Candylicious" is, míg a világ leglátogatottabb bevásárló és szórakoztató úticélja címet már évek óta folyamatosan tartja.
A Dubai Mallban található ’Dubai akvárium és Víz alatti állatkert’ talán mind közül a legtöbb látogatót csalogató intézmény a bevásárló központon belül. És ez nem véletlen. Itt látható a világ egyik legnagyobb üvegfalával büszkélkedő akvárium; az akril (üvegszerű, átlátszó műanyag) panel méretét tekintve 32.88 m széles × 8.3 m magas × 750 mm vastag, súlya pedig 245,614 kg, s 10 millió liter víznek képes ellenállni, ezzel csak a szingapúri és egy kínai akvárium üvegfala előzi meg. A látogatók itt 33 ezer tengeri állatot figyelhetnek meg, de az intézménynek nem csak ez az egyetlen vendégcsalogató látványossága akad: találunk itt 50 m hosszú üvegfalú alagutat, melyben olyan érzése van az embernek, mintha a cápák, ráják és más halak között mászkálna, de lehet halakat, sőt krokodilt is etetni.
Dubai második legnagyobb bevásárló központja az új Al Barsha negyedben, 2005 novemberében nyílt Mall of Emirates, melyben 520 üzlet, több mint száz vendéglátóegység, 14 moziból álló komplexum, egy szálloda, az 500 férőhelyes Dubai Community Theatre and Arts Centre (szabadfordításban Dubai Közösségi Színház és Művészeti Központ), a Magic planet nevű családi szórakoztató paradicsom, illetve a világhírű Ski Dubai, a Közel-Kelet első fedett pályás síterepe és hóparkja található. Ez utóbbi intézmény 22.500 négyzetméteres területével, a 85 m magas mesterséges magaslatával, annak 5 különböző nehézségű lesiklópályájával, két sífelvonóval, szánkópályával, mászó toronnyal, jégbarlanggal Dubai egyik legkülönlegesebb látványossága. Tökéletes példája az emberi teljesítőképességnek, amikor pénzt nem sajnálva havas, északi, hegyvidéki terepet teremtenek a sivatag közepén.
Látványra talán a Sheikh Zayed Road-on található Ibn Battuta Mall a leginkább említésre méltó bevásárló központ (6. legnagyobb), mely belső kialakítását tekintve egy keleti körutazás témáját követi. Ibn Battuta (1304-1369) középkori arab földrajztudós, utazó, felfedező (emellett jogász és bíró) a XIV. században tett körutazása során számos kelet-, délkelet-ázsiai, közép- és észak-afrikai, valamint dél-európai országba is eljutott. A bevásárlóközpont belsőépítészeti kialakítása során utazásai közül hat vidéket – Egyiptomot, Indiát, Kínát, Andalúziát, Perzsiát és Tunéziát – jelenítettek meg, melyek egyaránt az adott régió építészeti és művészeti jegyeit viselik magukon. Így feltűnik itt a granadai Alhambra, a shirazi Sheikh Lotfollah mecset és más híres nevezetességek részleteinek másolata. Az üzletházban több mint 270 üzlet, 50 étterem, és 21 mozi található.
Dubai további nevezetességeiről a Látnivalók Dubaiban című oldalon olvashat részletesebben.
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/3/9/97239/1_0.jpg?itok=Nws6l23a |
Dubai városlátogatás EmiratesszelKalandozzon és pihenjen velünk!
Következő indulás: 2026. november 12.
424.990 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/72802/felhokarcolok-sivatag-dubai-kis.jpg?itok=7uf3hjhu |
Felhőkarcolók, sivatag, Dubai!7 napos körutazás az Egyesült Arab Emirátusokban
Következő indulás: 2027. március 22.
579.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/0/1/103801/5da3426e2a9539392367bdd5af44542d1782828935_0_0.jpg?itok=oaSO9K4_ |
Srí Lanka körutazás Maldív-szigeteki pihenéssel, Dubaji villámlátogatással - 2027. március13 napos csoportos körutazás tengerparti pihenéssel
Következő indulás: 2027. március 03.
1.569.900 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/0/6/103806/13237ea3fc56d7e31d31f86fdc4a24fd1782827273_0_0.jpg?itok=5sDx5oO0 |
Srí Lanka körutazás Maldív-szigeteki pihenéssel, Dubaji villámlátogatással - 2027. január13 napos csoportos körutazás tengerparti pihenéssel
Következő indulás: 2027. január 26.
1.629.900 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/3177/pici_13.jpg?itok=hX206-6w |
Kihagyhatatlan látnivalók tengerparti üdüléssel - Egyesült Arab EmirátusokDubai | Pálma sziget | Abu Dhabi | Saadiyat sziget | Yas-sziget
|
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/swimming-pool_0.jpg?itok=gzAaTKDU |
Signature 1 Tecom Hotel **** Dubai (Flydubai járattal)Közel-Kelet / Dubai / Egyesült Arab Emirátusok
341.992 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/swimming-pool_0.jpg?itok=gzAaTKDU |
Signature 1 Tecom Hotel **** Dubai (Emirates járattal)Közel-Kelet / Dubai / Egyesült Arab Emirátusok
337.730 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/77029/tryp-by-wyndham-barsha-heights-tecom-kozvetlen-emirates-jarattal-budapestrol-kis.jpg?itok=DtyrW_vX |
Tryp By Wyndham **** (közvetlen Emirates járattal Budapestről)Közel-Kelet / Dubai / Egyesült Arab Emirátusok
321.038 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/77029/tryp-by-wyndham-barsha-heights-tecom-kozvetlen-emirates-jarattal-budapestrol-kis.jpg?itok=DtyrW_vX |
Tryp By Wyndham **** (közvetlen Flydubai járattal Budapestről)Közel-Kelet / Dubai / Egyesült Arab Emirátusok
329.820 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/79147/hotel-voco-dubai-dubai-emirates-jarattal-kis_0.jpg?itok=ykWh9arY |
Hotel Voco Dubai ***** Dubai (Emirates járattal)Közel-Kelet / Dubai / Egyesült Arab Emirátusok
337.730 Ft |
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/dubai_utazas.jpg?itok=gnl572jL |
A nyüzsgő Dubai képekbenKovács Attila, 2022. augusztus. 02Dubai
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/dubai.jpg?itok=hbgIcuyO |
Dubai nyaralások kedvezményekkel!Kovács Attila, 2016. május. 07Dubai
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/dubai-museum_1.jpg?itok=-pn1uR4t |
Dubai legérdekesebb múzeumaiEtédi Alexa, 2015. november. 13Dubai
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/heritage_village_01_977.jpg?itok=F9FGJ0f- |
Dubai öröksége: a Heritage & Diving VillageEtédi Alexa, 2015. november. 02Dubai
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/dubai_a_levegobol.jpg?itok=NTw7nfHB |
Dubai leghíresebb alkotásai, a mesterséges szigetekEtédi Alexa, 2015. október. 27Dubai
|
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1697541594_karneval-szlovenia-ptuj-600-400_0.jpg?itok=6PIiT5LM |
Karnevál és Farsang SzlovéniábanLendva és Maribor | Pohorje libegővel és a Bakónaki Energia park
Következő indulás: 2027. február 06.
53.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722595942_zakopane_0.jpg?itok=VGxZIWQx |
Advent Zakopane és BártfaFelvonóval a Gubalowka hegyre, Bártfa és Kassa történelmi belvárosa
Következő indulás: 2026. december 12.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/tavaszkoszonto_zakopane_es_bartfa_0.jpg?itok=wDtBCxc3 |
Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán2 napos buszos utazás Lengyelországban (Kis-Lengyelország - Tátra)
Következő indulás: 2027. április 24.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/59037/tavaszkoszonto-ausztriaban-kis_0.jpg?itok=a0aW3P3a |
Tavaszköszöntő Ausztriában - Mariazell, Berndorf és Lilienfeld, vonatozással! Myrafalle vízesés2 napos buszos utazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. április 10.
67.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/1/2/21912/1708938989_hallsadt-narcis-5_0.jpg?itok=SIIQ-bGt |
Nárcisz ünnep Bad Aussee-ben2 napos Buszos körutazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. május 29.
78.000 Ft |






























































































