Algarve legszebb városai - Tavira, Portugália

Portugália legkisebb és legdélibb régiója az Atlanti-óceán partján fekvő, mégis mediterrán Algarve tartomány. A tartomány nyugati szélén, a spanyol határ közelében találjuk a terület egyik igen hangulatos kisvárosát, a fehérre festett falaitól ragyogó Tavira települését.

A Gilao folyó partján található, egykor a sózással és szárítással tartósított halak kereskedelmével foglalkozó Tavira most is vonzó turistacélpont. A terület már a bronzkorban is lakott volt, a főníciai flotta is kikötőjének tudta. A rómaiak uralma után keletkező káoszból a mórok kerültek ki győztesen - Tavira tetőteraszai, mór stílusú házai, sőt a templomok egy része is ebből az időből származik.

A Santa Maria do Castelo templom egykor mecsetként funkcionált, a tornyában pedig harang helyett müezzin hívta imára a híveket. A római hídként ismert szép arányokkal bíró kőhíd sem ókori - eredetijét a mórok emelték a 12. században. A reconquista után a legtöbb muszlim elhagyta a várost, míg a maradók kialakították a mór negyedet. Tavira és egész Algarve történetének emlékezetes évszáma 1755. - ebben az évben egy Richter-skála szerint 9-es magnitúdójú földrengés rázta meg a tartományt, a rengést hatalmas szökőár követte.

Mivel nem közvetlenül a tengerparton fekszik, a cunami nem okozott akkora károkat, mint például Lagosban, ahol szinte eltörölte az egykori várost a föld színéről. A házakat újjáépítették, és tovább folyt a halászok és sólepárlók nyugalmas élete - napjainkig. Tavira strandjai a Ria Formosa dűnesorának óceán felőli oldalán helyezkednek el - vagy egy gyaloghídon vagy kompokkal juthatunk el a fövenyre.

A távolabbi, csendesebb lagúnák a vándormadarak és flamingók táplálkozó és pihenőhelyei - a dűnerendszer és az értékes élőhelyet védeni hivatott Ria Formosa Nemzeti Park madárparadicsoma egészen Faro városáig húzódik. 

További képek:

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:

Utazási ajánlatok

» 5 napos városlátogatás Portoban - Hotel *** - 5 nap / 4 éj
» 4 napos városlátogatás Portoban - Hotel *** - 4 nap / 3 éj
» 4 napos városlátogatás Portoban - Hotel **** - 4 nap / 3 éj
» 5 napos városlátogatás Portoban - Hotel **** - 5 nap / 4 éj
» 5 nap / 3 éjszakás városnézés Lisszabonban Hotel **** - 5 nap / 3 éj

Szállás ajánlatok

» Dorisol Estrelicia Hotel *** Madeira, Funchal 201.240 Ft/főtől - Portugália / Madeira / Funchal
» Dorisol Mimosa Studio Hotel *** Madeira, Funchal 203.400 Ft/főtől - Portugália / Madeira / Funchal
» Muthu Raga Madeira Hotel **** Madeira, Funchal 212.220 Ft/főtől - Portugália / Madeira / Funchal
» Hotel Dorisol Estrelicia *** Funchal 207.892 Ft/főtől - Portugália / Madeira / Európa / Funchal
» Hotel Rocamar **** Canico 217.332 Ft/főtől - Portugália / Madeira / Európa / Funchal / Canico

Cikkeink

» Egy nap Lisszabonban - Kovács Attila
» Ericeira: a portugál szörfparadicsom - Kovács Attila
» Kirándulások Lisszabon környékén - Setubal - Kovács Attila
» Algarve legszebb városai - Olhao, Portugália - Kovács Attila
» Algarve legjobb strandjai- Albufeira, Portugália - Kovács Attila

Elakadt?

AI-asszisztensünk segít!

Chat indítása

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!