Kiskunsági Nemzeti Park

A Kiskunsági Nemzeti Parkban a természeti és néprajzi értékek ötvözete az alföldi gazdálkodás kultúrköréhez kötődik.

A park változatosságát mozaikos felépítésének köszönheti, területei különböző táj- és élőhely típusokat jelenítenek meg. Duna menti síkság nagy kiterjedésű területei - a Felső-Kiskunsági puszta, a Felső-Kiskunsági tavak és Miklapuszta - természeti értékeinek védelmére 1975-ben alakították ki a Kiskunsági Nemzeti Parkot.

A Duna-Tisza köze legnagyobb földrajzi tájegysége a Homokhátság, a Kiskunság és a nemzeti park legkarakteresebb tája. Területrészei: a Fülöpházi buckavidék, Orgovány és Bugac, amely a nemzeti park talán legismertebb területe. A Pásztormúzeumban a természeti értékeket és a pásztorhagyományokat bemutató kiállítás látható. Szezonban minden nap rendeznek lovasbemutatót.

A Duna menti síkság és a Homokhátság találkozásánál találhatók a nemzeti park kiterjedtebb, kiemelkedő természeti értékű mocsaras területei, amit "Turjánvidék" elnevezéssel illetnek. Lápi és homoki nyírfás erdőrészletei kivételes értéket képviselnek.

A Felső-Kiskunsági puszta felszínét tágas rétek, legelők uralják. A szikes pusztákon költő madárfajok közül a fokozottan védett túzok érdemel különleges figyelmet. A hagyományos állattartás, a régi magyar házi állatfajták legeltetése ma is fontos szerepet játszik e táj arculatának megőrzésében. Az ország legnagyobb szürkemarha állománya az Apaj környéki.

A Solti-lapályon, Szabadszállás és Akasztó között a Felső-Kiskunsági tavak Magyarország legnagyobb kiterjedésű szikes tórendszere. A tavak vizének kémiai és fizikai sajátosságai speciális életközösség megtelepülését eredményezték, természetvédelmi értékük felbecsülhetetlen. A Ramsari-egyezmény védelme alatt is álló terület fontos állomása a madárvonulásoknak.

A Kiskunsági Nemzeti Park legkisebb területegysége az Alsó-Tisza-vidéken található, Lakitelek és Tiszaalpár között. A Szikra- és az Alpári-rét, közismertebb része a Tőserdő, a kedvelt vízparti üdülőhely. Élővilága a tiszai árterek nyüzsgő életét őrzi. A környék tekintélyes termál- és artézi vízkészlettel rendelkezik. A nemzeti parki terület két holtágat is magába foglal - a szikrait és a tiszaalpárit -, melyeket értékes ártéri erdőtársulások kísérnek.

A nemzeti park két, Tisza menti tájvédelmi körzete közül a Pusztaszerinek értékes élőhelyei a holtágak. A Labodári-holtág nemzetközi jelentőségű vizes élőhely. További, fokozottan védett részei: az erdőrezervátummá nyilvánított Sas-ér, a szikes pusztákkal övezett Büdös-szék. Két nagy halastórendszere - a Fehértó és a Csaj-tó - madárvilágáról híres. Ezen a területen található az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark is.

Látogatási rend:

A Kiskunsági Nemzeti Park védett területein bemutató övezetek fogadják a látogatókat. Ezek tanösvénnyel, túraútvonalakkal, olykor megfigyelő tornyokkal ellátott helyek (Bugac, Tőserdő, Kolon-tó, Fülöpházi buckavidék). Ezeken a területeken csak a kijelölt utakon lehet közlekedni.
A parkhoz kiállító- és bemutatóhelyek is tartoznak. A Természet Háza (Kecskemét), ahol természettudományi kiállítások láthatók, de természetismereti programokat is szerveznek; a Pásztormúzeum (Bugacpuszta), amely állandó kiállításán a kiskunsági állattartás és pásztorélet tárgyi emlékeit mutatja be; a Virágh-kúria, Helytörténeti gyűjtemény és a Nyakvágó Csárdamúzeum (Kunszentmiklós).

Kiskunsági Nemzeti Park
Alapításéve: 1975
Összterület: 48 000 hektár
Bioszféra rezervátum: 23 000 hektár
Ramsari terület: Felső-Kiskunsági tavak, Kolon-tó
Bejelentkezéssel látogatható.

Nartura 2000
A Natura 2000 programot az Európai Unió indította el annak érdekében, hogy megakadályozza a biológiai sokféleség csökkenését a kontinensen. A cél elérése érdekében olyan természetvédelmi hálózat épül ki, melynek kijelölt helyei az egész Európa szempontjából jelentős egyedi vagy veszélyeztetett fajokat és élőhely típusokat őrzik.

A Kiskunsági Nemzeti Parkhoz tartozó

különleges madárvédelmi területek:
- Felső-Kiskunsági szikes puszták és turjánvidék
- Kiskunsági szikes tavak és az őrjegi turjánvidék
- Tisza Alpár-Bokrosi ártéri öblözete
- Alsó-Tiszavölgy
- Balástya-Szatymaz környéki homokvidék
- Csongrád-Bokrosi Sós-tó
- Gátéri Fehér-tó
- Izsáki Kolon-tó

különleges természetmegőrzési területek:
- Szabadszállási ürgés gyep
- Szegedi ürgés gyep

A Felső-Kiskunsági puszta és a tavak 

A Felső-Kiskunsági puszta felszínét tágas rétek, legelők uralják. Az északi részén vízzel borított laposok, nagyobb vízállások szakítják meg a puszta háborítatlanságát. Sok helyen a talajon fehér sókivirágzásos foltok árulkodnak a szikes jellegről. A vízellátottság és a talajadottságok miatt a szikesek növénytársulásait sótűrő fajok uralják.

A szikes legelők uralkodó növényfaja a veresnadrág csenkesz. A fehér virágú pozsgás zsázsa mellett nyár közepén a lila virágú sóvirág színezi a pusztát. A szárazabb szikpadkák és vakszikek elterjedt növénye a gyógyászatban is ismert orvosi székfű és a bárányparéj. A nedvesebb részeken tömegével virágzik az apró virágú sziki őszirózsa.

A szikes pusztákon költő madárfajok közül a fokozottan védett túzok érdemel különleges figyelmet. A nagytestű, röpképes madár násza(dürgése) a természet különös rituáléja. A szigetszerűen elhelyezkedő facsoportok telepesen költő madara a kék vércse. A vizenyős rétek lakója, a nagy goda lapos mélyedésekbe építi fészkét. A kis termetű széki lile és a székicsér a gyér növényzetű szikesek lakója.

A hagyományos állattartás, a legeltetés régi magyar háziállat fajtákkal ma is fontos szerepet játszik e táj arculatának megőrzésében. Az ország legnagyobb szürkemarha állománya az Apajkörnyéki.

Számos kun gyökerű település található erre. A kunok a XIII. században települtek az Alföldre, sajátos autonómiával rendelkező pásztorkodó népként. Terület használatuk a puszta élővilágának alakulására, pásztorszállásaik pedig az itteni jellegzetes településszerkezetre voltak hatással.

A Solti-lapályon, Szabadszállás és Akasztó között a Felső-Kiskunsági tavak hazánk legnagyobb kiterjedésű szikes tórendszere. A tavak vizének kémiai és fizikai sajátosságai speciális életközösség megtelepülését eredményezték. Napjainkra a szikes tavak száma megfogyatkozott, ezért víztani és természetvédelmi értékük felbecsülhetetlen.

A tavak madárvilágának meghatározó része a sziki fészkelő közösség. Az itt költő fajok közül jelentős állománya van a gulipánnak, küszvágócsérnek. Különböző cankó fajok is nagy számban költenek itt. A piroslábú cankó bizarr külleme és dallamos füttye alapján könnyen felismerhető. A kormos cankók vonuló csapatai ősszel és tavasszal hosszabb pihenőt tartanak itt. A Kelemen-szék természetes és mesterséges szigetei csérek és sirályok kedvenc költőhelyei. A szikes mocsarak és csatornák nádasaiban költ a nyári lúd, a búbos vöcsök, a barna rétihéja és soknádi énekes madár. A tavak és csatornák nyílt vizein rendszeresen megfigyelhetők a táplálkozó gémfélék.

A Ramsari-egyezmény védelme alatt is álló terület fontos állomása a madárvonulásoknak.

Miklapuszta, a peszéradacsi rétek és a Kolon-tó

Miklapusztát - a Solti-síkság déli részén - szinte csak az 53-as főútválasztja el a Felső-Kiskunsági tavak területétől. A Duna-Tisza közeleg nagyobb összefüggő, vakszikes területe itt található. Rossz vízháztartású, mezőgazdasági hasznosításra alkalmatlan. Tájképi és felszín alaktani karakterét a Duna hátrahagyott meder maradványai és üledékei határozzák meg. Különleges eróziós forma kincse szikes elemekkel keveredett. Szikes mocsarak, időszakosan vízzel borított gyepek, és erősen tagolt szikpadkák jellemzik.

A terület kétéltű és hüllő állományának gyakoribb fajai a barna ásóbéka, a zöld varangy, a vöröshasú unka, a tarajos gőte, a mocsáriteknős, a vízisikló. Madárvilágát a szikesekre jellemző fajok uralják. Védett fajai az ugartyúk, a túzok és a széki lile. Néhány szórványosanköltő réceféle, mint a kanalas réce vagy a nyílfarkú réce ismegfigyelhető itt. Miklapusztát nagy csapatokban keresik fel a vonulómadarak.

A Duna menti síkság és a Homokhátság találkozásánál találhatók anemzeti park kiterjedtebb, kiemelkedő természeti értékű mocsaras területei, amit "Turjánvidék" elnevezéssel illetnek. A Duna negyedkori meder-maradványaiban jégkorszak utáni szervesanyag feltöltődéssel többségében tőzeges lápok keletkeztek. A Turjánvidék földrajzi helyzetéből adódóan átmeneti jellegű. Ez az alapja változatos geomorfológiai felépítésének és élővilága sokféleségének. A természet átalakítással járó vízelvezetések és beavatkozások nyomait erősen magukon viselik ezek a területek, ennek ellenére fajgazdagságuk kiemelkedő.

A peszéradacsi rétek változatos élőhelyei a lápok, láprétek, mocsárrétek, nedves kaszálók, valamint az itt található homokterületek és homoki erdők. Lápi és homoki nyírfás erdő részletei kivételes értéket képviselnek. A lápréteken számos védett és fokozottan védett faj olykor tömeges állománya található, mint a vitézkosbor, a szúnyoglábú bibircsvirág vagy a légybangó. Ritka faja még a területnek a közép-európai-mediterrán elterjedésű mocsári kardvirág, melynek állományait a mocsár lecsapolások másutt szinte teljesen eltüntették.

Ritka lepkefajok állandó élőhelyei a dúsan virágzó mocsár- és láprétek. Hüllőfaunájának érdekesebb képviselői a védett és ritka rézsikló, az elevenszülő gyík és a veszélyeztetett rákosi vipera. Jellemző fészkelő madara a nagy póling. A ragadozó madarak közül a kerecsensólyom és a kék vércse is kedvező életfeltételeket talál itt.

A térség legnagyobb édesvízi mocsara az izsáki Kolon-tó vízfelszíne 800-1200 ha között ingadozik. A tó nyugati oldalán emelkedő Bikatorokbuckavidék legmagasabb tagja a 126 m magasságú Reveckei-halom.

A Kolon-tó medre egy észak-déli irányú posztglaciális Duna-ágból alakult ki. Ma az elmocsarasodás és az elöregedés előre haladott állapotát mutatja. A tavon nyílt vízfelületet szinte nem találni, nagyobb része nádas-mocsár. Átlagos mélysége 60-80 cm. Gazdag hínárvegetáció jellemzi, melynek jellemző fajai az érdes tócsagaz, az úszó békaszőlő, a tündérrózsa és a keresztes békalencse.

A déli rész faj gazdag láprétjeinek védett növény ritkaságai az orchideák. Védett faja a szibériai nőszirom, a korcs nőszirom. A Páhi melletti részen maradt fenn a Duna-Tisza közi tölgy-kőris-szilligeterdők legszebb darabja a Közös-erdő, melynek állományát 40-60 éves magyar kőrisek és 80-100 éves kocsányos tölgyek alkotják. Halfaunájának védett faja a réti csík, és az oxigénhiányos, sekély vizekben is fennmaradni képes lápi póc. A kétéltűek közül gyakori a pettyes- és a tarajos gőte, az erdei és a zöld levelibéka.

A nádasok apró fészkelői a nádirigó és a nádi tücsökmadár. A terület rendszeres fészkelő fajai: kanalas gém, nagy kócsag, szürkegém, bölömbika, nyári lúd, cigányréce, egerészölyv, hamvas rétihéja. Az emlősök közül az erdei cickány, a törpe egér, a vidra és a menyét él itt. A Kolon-tónál kialakított madárgyűrűző táborban fontos faunisztikai és vonuláskutatási vizsgálatokat végeznek.

A Homokhátság

A Duna-Tisza köze legnagyobb földrajzi tájegysége a Homokhátság, a Kiskunság és a nemzeti park legkarakteresebb tája. Bucka vonulatai csak néhány tíz méterrel magasodnak a Duna- és Tisza-völgy fölé, mégis e kétnagy folyó vízválasztója. A homokterületek az ős-Duna hordalékkúpjainak maradványai. A felső-pliocénban és pleisztocénban települt a dunai eredetű hordalék a pannóniai üledékekre. A folyóvízi medence kitöltés előrehaladtával a Duna elhagyta ezt a területet, és erőteljes eolikus (szél által mozgatott) üledék felhalmozódás indult meg. A hátságot felépítő üledékek (homok, löszöshomok, lösz) települési iránya északnyugat-délkeleti, mely az uralkodó széliránynak felel meg. A hátság felszínét lepelhomok-síkságok, tagolt homokbucka-vonulatok jellemzik. A mélyedéseket hajdanában szikes tavak, szikes mocsarak sokasága ékesítette. A homokhátság nemzeti parki területrészei: a Fülöpházi buckavidék, Orgovány és Bugac.

A legészakibb, Fülöpházi buckavidéket elsősorban nyílt homokigyepek fedik. Köztük laza csomókban homoki csenkesz köti meg a talajt. Májusban legszebb a vidék. Ilyenkor virágzik a homoki árvalányhaj, mely az összes buckát beborítja. Később bontja szirmait a homoki vértő, a szalmagyopár, a kék virágú báránypirosító és az apró termetű homokivarjúháj. Nyár derekán virít a kék szamárkenyér, a mezei iringó és a királydinnye. A nedvesebb buckaközi mélyedésekben a serevényfűz jellemző. A napsütötte buckaoldalakon a naprózsa apró virágai nyílnak. A legeltetés megszűntével lassan megszűnik a homok aktív mozgása is. Ma már csak két mozgó homokbuckafelszín található a fokozottan védett területen, melynek déli része túraútvonalakon látogatható.

Az orgoványi és a bugaci területen jelentős borókás-cserjések állománya található, hazai nyárfa fajtákkal - fehér és szürke nyárral -elegyesen. E természetes állományok helyére jelentős területeken akácosokat telepítettek. A bugaci ősborókás, a bócsai és az orgoványibuckák borókásai feledhetetlen látványt nyújtanak.

A homokvidék állatvilágából az ízeltlábúak fajgazdagsága szembetűnő.A hangyalesők tölcséreit mindenhol könnyű megtalálni. Sok poloska, bogár, sáska és szöcske is él a gyorsan felmelegedő és gyorsan kiszáradó homokon. Csak nedvesebb időben láthatjuk nappal a barna ásóbékákat, a zöld varangyokat és levelibékákat. A zöld-, a fürge- és a homoki gyíkok azonban szívesen sütkéreznek a napon. A homokbuckások madarai közül sok a földön fészkel, mint a mezei pacsirta, mások inkább a bokrosokban találják meg élőhelyüket. Az idős nyárfák odvaiban több harkály faj is költ. Megürült fészkeiket szívesen foglalják el a szalakóták, vagy a búbosbankák. Egyre többfelé lehet látni színes tollazatú gyurgyalagot.

Bugac ma a nemzeti park talán legismertebb területe. A Pásztormúzeumban a természeti értékeket és a pásztorhagyományokat bemutató kiállítás látható. Szezonban minden nap rendeznek lovasbemutatót.

A Tőserdő

A Kiskunsági Nemzeti Park legkisebb területegysége az Alsó-Tisza-vidéken található, Lakitelek és Tiszaalpár között. A Szikra-és az Alpári-rét, közismertebb része a Tőserdő, a kedvelt vízparti üdülőhely. Élővilága a tiszai árterek nyüzsgő életét őrzi. A környék tekintélyes termál- és artézi vízkészlettel rendelkezik, melyet a turizmus ki is használ. A magasabb buckavonulatok és meredekebb löszpartok végigkísérik ezt a területet, ezeken települtek a falvak. A nemzeti parki terület két holtágat is magába foglal - a szikrait és a tiszaalpárit -, melyeket értékes ártéri erdőtársulások kísérnek. Délfelé a védett terület az Alpári rétben öblösödik ki. Mindkét holtág 9 km hosszú, kapcsolatuk az élő Tiszával ma szabályozott.

Természetes lefűződésű morotvája ott a "Dög-Tisza". Vizén csodálatos tündérrózsa-állomány él. A szikrai holtág mentén ma is jól tanulmányozhatók az ártéri erdőtársulások. Közvetlenül a vízparton találhatók a puhafás ligeterdők. Jellemző fajai a bokorfüzesek, fűz-nyár-éger-ligetek. A mélyebb helyeken éger láperdők állnak. A magasabb részeken tölgy-kőris-szil-ligetek képviselik a keményfástársulásokat. A holtág erdeiben gyakori a fákra kapaszkodó ligetiszőlő, mely be árnyékolja az alsóbb szinteket.

A holtágak hínár vegetációjának képviselője a fehér tündérrózsa, a sárga virágú vízitök, a békatutaj és a békaliliom.

A Tőserdő énekesmadár-faunája a Duna-Tisza közén kiemelkedőnek számít. Az ártéri erdők fontos fajai a szürke küllő és a feketeharkály. Az ártéri odvas füzesek baglyok és denevérek otthonai.

Tiszaalpár északkeleti részén két, meredek falú löszdomb emelkedik. Ezek egyikén, a Várdombon bronzkori földvár maradványa, a másikon a római katolikus templom található. A két dombot és környezetét mint tájképi és kultúrtörténeti értékű, hagyományos faluszerkezetet 1990-ben csatolták a nemzeti parkhoz. A Duna-Tiszaközén az egyik legszebb látvány innen, az alpári templomdombról tárul a szemünk elé. A mély fekvésű, 43 négyzetkilométernyi ártéri öblözetbe újéletet lehelt az 1998 telén benyomult árvíz. Kora tavasztól nyüzsgő madárvilág életét figyelhetjük meg itt. Nagyobb tömegben fészkelnek a kanalas gémek, a nagy és kis kócsagok, a bakcsók, a vörös és szürkegémek.

Tájvédelmi körzetek

Az igazgatóság két, Tisza menti tájvédelmi körzete közül a Pusztaszerinek értékes élőhelyei a holtágak. A Labodári-holtág nemzetközi jelentőségű vizes élőhely. További, fokozottan védett részei még: az erdő rezervátummá nyilvánított Sas-ér, a szikes pusztákkal övezett Büdös-szék. Két nagy halastó rendszere - a Fehér-tó és a Csaj-tó- madárvilágáról híres. Itt található az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark is.

A tájvédelmi körzet botanikai értékeit gazdagítja, hogy a Duna-Tiszaközi és a tiszántúli növénytársulások itt keverednek egymással. A Dél-Alföld legjelentősebb madárvonuló, pihenő- és táplálkozó helyei itt találhatók. Jellemző vonuló madarak a darvak, a vadludak, récék és aparti madarak. Rendszeresen fészkelnek itt a gémfélék. A madárvilág iránt érdeklődők fogadására elsősorban a szegedi Fehér-tó nyújt lehetőséget, ahol a megfigyelőtoronyból csodálható meg a Korom-sziget nyüzsgő élete.

A képzőművészek kedvelt alkotóhelye a tájképileg is megkapó,1971 óta védett mártélyi Tisza-part. A folyó egykori árterét az 1846-ban megkezdett folyószabályozás a töredékére zsugorította. A körtvélyesi és az ányási kanyar átmetszésével két holtág keletkezett. A morotvákkal bezárt szigetek mély fekvésű ártéri erdők, a rétek buja növényzete gazdag állatvilág táplálék forrásai. A Mártélyi Tájvédelmi Körzet nemzetközi jelentőségű vizes élőhely. Tízezernyi vadlúd és vadréce él itt árvízkor és télen, a be nem fagyó folyószakaszon. Nyárvégi és őszi látványosság a fekete gólyák és a kócsagok vonulása. A mártélyi holtág kedvelt üdülőterület is, ahol szabad strand, kemping, csónak kölcsönző, több étterem, lovaglási lehetőség vár a látogatókra.

További Nemzeti Parkok Magyarországon