Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Kiutazás

Katalónia egyik legnépszerűbb üdülőövezete. Nevét, mely spanyolul „Aranypartot” jelent 216 km hosszú lassan mélyülő aranyhomokos strandjairól kapta, melyek kiválóan alkalmasak kisgyermekes családok számára is. A fürdés és napozás mellett számtalan programlehetőség áll az ideérkezők rendelkezésére. A népszerű PortAventura Caribe Aquatic park (Európa legnagyobb vidámparkja) és a mellette található 2017-ben nyitott Ferrari Land az egész család számára vidám kikapcsolódást biztosít; a világörökség részét képző város, Tarragona és a pobleti kolostor - mely szintén szerepel az UNESCO listáján - az építészet szerelmeseit fogja lenyűgözni. Érdemes céltalanul belevágni a környék felfedezésébe, fantasztikus mediterrán hangulatú halászfalvakra és csodás öblökre bukkanhatunk egy-egy ilyen bolyongás során. 

Települések: 
Costa Dorada legnépszerűbb üdülőhelye és egyben központja Salou. A nyüzsgő település különösen nagy népszerűségnek örvend a brit turisták körében. A tengerparti promenádja, mely a legnagyobb, Llevant strandtól végig húzódik több strand mentén is, a város legszebb része. A sétány végén épült kivilágított zenélő szökőkút kihagyhatatlan látnivaló a Salou-n nyaralók számára. Az éjszakai élet kedvelői nem fognak csalódni, számtalan bár, étterem és klub gondoskodik a szórakozásról. A közeli PortAventura és Ferrari Land mellett egy Aquatik park is található a közelben, melyhez egy delfinárium is tartozik. Salou-n egy kisvonat is közlekedik, mellyel könnyen és gyorsan eljuthatunk a településen belül bárhova.

Cambrils-ban sokkal nyugodtabban telnek a mindennapok, a tömegturizmus ezen a területen még nem vetette meg a lábát. A hangulatos halászfaluban nem kell turisták hadára számítani, az itt nyaralók elsősorban spanyolok. A 9 km-es partszakasszal rendelkező települést elsősorban azoknak ajánljuk, akik a strandolás mellett szívesen töltik az idejüket a zegzugos óváros valamely eldugott utcácskájában megbújó kávézóban, vagy tengerparti sétányának egyik színvonalas éttermében. A szórakozásról termesztésen itt sem kell lemondani, a világhírű PortAventura és Ferrai élménypark 10 kilométerre található. 

Látnivalók: 
A paella szülővárosa, Valencia az ország harmadik legnagyobb városa. Látnivalói között egyaránt megtalálhatók középkori emlékek és ultramodern épületek is. A városlátogatás során kihagyhatatlan látványosság a 14. századból visszamaradt Torres De Serranos, azaz a Serrano Torony. Egykor a városfal része volt, mára csak a tornyok maradtak, melyekre 134 lépcsőfok megmászásával fel is lehet jutni. A  17. századi Basiclica de la Virgen de los Desamparados bazilika egy római fórum romjaira épült, közvetlenül mellette található a valenciai székesegyház (13-15. század) gótikus épülete, melyről azt tartják, hogy a mai napig egyik kápolnájában őrzik a Szent Grált. 
Valencia ad otthont Európa legnagyobb akváriumának az Oceanogràfic-nak, ahol több, mint 500 faj tekinthető meg. Az épület a Turia park végén helyezkedik el, melynek érdekessége, hogy a Truia-folyó egykordi medrében alakították ki 1986-ban, miután a folyót a rengeteg árvíz miatt eltereltek. Itt található a népszerű Gulliver játszótér is, amely biztosan rabul ejti minden kisgyermek szívét. A futurisztikus épületkomplexumhoz – melynek az akvárium is részre – tartozik egy félig fedett park, egy mozi, a Tudomány Múzeuma, a Reina Sodia Operaház, valamint egy rendezvénycsarnok is. 

A Santa Barbara dombon elhelyezkedő Montblanc érdekes középkori emlék. A gyönyörű tornyokkal tűzdelt várfal, melyről csodálatos kilátás nyílik a tengerre és a környező hegyekre, Katalónia egyik legjobban őrzött látványossága. A település történelmi központjában számtalan látnivaló található, melyeket érdemes gyalogosan felkeresni. A 14-16. századból származó Santa Maria la Mayor templom (ahol Spanyolország legnagyobb barokk orgonája található) barokk homlokzata, a Sant Miquel templomon (13. század) látható gótikus és román stílusok keveredése, valamint a gótikus civil épületek látványa mind-mind lenyűgöző látványt nyújt. 

A gyönyörű Poblet Monostor 1150-ben épült, 1991 óta a világörökség része. A grandiózus cisztercita kolostor Európa egyik legjobb állapotban fennmaradt kolostora. Az 1940-es években felújított épületében ma is szerzetesek élnek. Hangulatos kerengőjével, könyvtárával, szökőkúttal díszített kertjével és a Szent György-káplánjával minden látogatót elvarázsol. A kolostor az ország egyik legjelentősebb szakrális épületegyüttese. 

Katalónia leghíresebb szülöttje, Antoni Gaudí szülővárosa, Reus kihagyhatatlan látványosság a Costa Dorádára látogatók számára.  A város közepén álló Gaudí Központban megtekinthető a művész munkássága, illetve a Gaudí Útvonalat is végig járhatjuk, mely végig veszi az építész Reusban eltöltött első 16 évének fontos helyszíneit. A modernista építészeti stílus kedvelői egy tematikus útvonalat (Rute del Modernisme) is végig járhatnak, mely 29 épületet érint. Az útvonal leglátványosabb négy helyszíne a Casa Rull, a Casa Navás, a Casa Gasull és az Institut Pere Mata, melyek Gaudí kortrásának, Lluís Domènech i Montaner alkotásai. 

Tarragona a terület egyik legkiemelkedőbb ókori emlékeit őrizni. A gyönyörű kikötőváros műemlékei közül az UNESCO 13-at emelt világörökségi rangra. A lenyűgöző tengerparti amfiteátrum és vízvezetékek, a várfalak és alagútrendszerek mellett érdemes felkeresni a Szent Tekla katedrálist is. Építészeti remekei mellett a Tarragona az embertornyairól (castells) is híres, mely köré egy fesztivált is felépítettek. A szerencsések a város védőszentjének szeptemberi ünnepén megtekinthetik ezt a nem mindennapi látványt.



Akciók, kedvezmények, last minute Costa Dorada

Costa Dorada térkép
Costa Dorada cikkek

találat
Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!