
Látnivalók Bangkokban - a Khao San Road
Bangkok látnivalói között érdemes felkeresni a Khao San Road elnevezésű területet is, amely a hátizsákos utazók központi gyülekezőhelye. A egykor rizsmalmairól elnevezett utca közel van Thaiföld fővárosát átszelő folyóhoz és a Királyi Palotához is - így egy Bangkok csatornáiban tett hajókirándulás vagy a Smaragd Buddha templomának meglátogatása után érdemes itt is szétnézni.

Ha valaki egy szál hátizsákkal vág neki a nagyvilággal, az pont azért teszi, hogy elkerülje a túlzsúfolt, kizárólag a turisták szórakoztatására kiépített műanyag helyeket - a szűkebb értelemben vett Khao San Road pont ezt tudja - elképzelhető, hogy a hatvanas-hetvenes években nagyon hippi és nagyon klassz volt - de már semmi különleges nem található itt.
Bangkok más negyedeiben is jókat ehetünk az utcán, igaz, itt még azért is 10 bathot kell fizetnünk, ha a grillezett madárpókot-csótányt-ezerlábút le szeretnénk fényképezni. Egymást érik a hostelek, mosodák, utcai masszőrök - este pedig a vendéglátóhelyekről kibömbölő élőzene kakofóniáját "élvezhetjük".
A távolabbi, párhuzamos utcákban nyugalmasabban falatozhatunk, betartva azt a szabály, hogy amit előttünk sütnek át jó alaposan és frissen, azt bátran megkóstolhatjuk mi is. Itt nem kell az árusok pultjai közé szoruló tömegben előre verekednünk magunkat és valóban emlékezetes gasztronómiai élményeket szerezhetünk.

Napközben persze a Khao San Road sem ennyire zsúfolt - a személyes kedvencem a Madame Musur hentergős kávézója, ahol kiváló reggelit vagy salátákat fogyaszthatunk, kellemes környezetben. Nem pedig ilyet:

További képek:

Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/1/6/105916/64332103_febb73cfc5_0.jpg?itok=mAjCjR3K |
Thaiföldi Üdülés - 2 éj Bangkok, The Sunshine Hip Hotel PattayaKövetkező indulás: 2026. december 23.
796.409 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/1/4/105914/Kepernyokep-2026-05-15-085307_61218bf794_0.jpg?itok=rNUW0VfI |
Thaiföldi Üdülés - 2 éj Bangkok, Sunshine Vista Hotel PattayaKövetkező indulás: 2026. december 23.
805.609 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/8/thai-kiskorut-udulessel.jpg?itok=P1PXQxxm |
Thai kiskörút üdüléssel Phuketen4 éj körutazás + 5 éj üdülés Phuketen
Következő indulás: 2027. január 27.
901.439 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/0/9/105909/pic-swimming02_cfd51140ab_0.jpg?itok=8t0wm3io |
Thaiföldi Üdülés - 2 éj Bangkok, The Sunshine Garden Resort PattayaKövetkező indulás: 2026. december 23.
911.852 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/1/1/105911/Kepernyokep-2026-05-13-102544_7daaf8f421_0.jpg?itok=F1VPuBMz |
Thaiföldi Üdülés - 2 éj Bangkok, The Green Park Resort PattayaKövetkező indulás: 2026. december 23.
940.395 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/69833/hotel-ibis-kata-beach-phuket-kis.jpg?itok=SuEVKIn0 |
Hotel Ibis Kata Beach *** PhuketÁzsia / Thaiföld / Phuket
554.524 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/6658/jomtien-palm-beach-hotel-pattaya-kis.jpg?itok=kUk_DCY4 |
Jomtien Palm Beach Hotel **** PattayaÁzsia / Thaiföld / Pattaya
575.684 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/169994112.jpg?itok=wBYMaFRh |
Hotel Andaman Beach Suites **** PhuketÁzsia / Thaiföld / Phuket
577.853 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/6688_ho_00_p_2048x1536.jpg?itok=_8RMmwHo |
Ibis Bophut Samui Hotel *** Koh SamuiÁzsia / Thaiföld / Koh Samui
581.625 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/79961/burasari-resort-hotel-phuket-kis.jpg?itok=VSa2nj-W |
Burasari Resort Hotel **** PhuketÁzsia / Thaiföld / Phuket
589.518 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/thaifold_utazas_1.jpg?itok=ymMPgbbT |
Thaiföld látnivalókThaiföld
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_1287.jpg?itok=lrSxPPdO |
Thaiföld - Khao Sok expedicióHudanik Zsolt, 2026. október. 12Thaiföld
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/web6-1-1.jpg?itok=QSPuGwfO |
Kalandozás ThaiföldönKovács Attila, 2026. október. 05Thaiföld
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/koh-phi-phi-thaifold.jpg?itok=FaoN792W |
Thaiföld, Phi Phi képekbenKovács Attila, 2026. augusztus. 16Thaiföld
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/thaifold.jpeg?itok=BBOvOTdZ |
ThaiföldKovács Attila, 2026. július. 18Ázsia / Thaiföld
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/thaifold.jpeg?itok=BBOvOTdZ |
A mágikus ThaiföldKovács Attila, 2026. április. 12Thaiföld
|








































































