A vidéki Kuba

Kuba, a karibi krokodil alakú sziget évtizedek óta őrzi nosztalgikus hangulatát. Az embargóval és saját szocialista rendszerének nehézkességével szorongatott ország az utolsó "munkásállam"-.  Ami nekünk,  a keleti blokkból érkezőknek mosolyogtató emlékkép, az úttörők, a felvonulások, a tervgazdaság, azok itt a helyiek mindennapjait jelentik. A turizmus persze rányomta a bélyegét az egykor málló vakolatú Havannára, és Trinidadra is: egyre másra újítják fel a Világörökség részét képező utcákat, és a híres Malecon, az amerikai maffiózók egykori kedvenc szálloda és szerencsejáték sétánya is visszakapja régi fényét- évek kérdése csupán. A híres üdülőparadicsomokat, mint Varadero, nem is említem: ezeknek a zárványoknak nagyon kevés közük van a valódi kubai hangulathoz. 

Ha közelebbről szeretnénk megismerni Kubát, vidékre kell utaznunk. A legkönnyebb módja ennek, ha a fővároshoz közeli Vinales-völgybe utazunk. A völgy igazi geológiai látványosság: a trópusi karsztosodási folyamatoknak köszönhetően létrejöttek az ún. mogote-k, ami szénaboglyát jelent a helyiek nyelvén. Az egykor itt húzódó hatalmas barlangrendszerek teteje beomlott, így hatalmas kanyonok és cseppkő-formációk kerültek a felszínre. Nem csak gyalog, de lóháton is bejárhatjuk a környéket, valamint nagyon érdekes, barlangi csónaktúrán is részt vehetünk. A rövid föld alatti séta után az alvilági csónakos körbevisz a barlangi folyócskán, majd az egyik kanyar után egy őserdei kis patakban érünk a felszínre: mókás időtöltés.

Ha Kuba, akkor dohány: a híres kubai szivar alapanyagát többek között ezen a vidéken állítják elő. A szivargyárak nem olyan izgalmasak, inkább a dohányrudak vásárlásáról szólnak, ellenben a termelőknél érdemes megállni: megnézni a dohányföldeket és a szárítókat. A helyi guajirok nagyon kedvesek, bár az egész ország rajtuk viccelődik, mert állítólag nem a csavaros észjárásukról híres a lakosság. Ha valaki valami bődületes ostobaságot kérdez Kubában, gyakran az a válsz: Pinar del Rióból jöttél? 

Annak ellenére, hogy szintén az Unesco Világörökség részét képező Trinidad a turista-buszok egyik népszerű megállóhelye, én mégis kedvelem. Nem csak szuvenírboltok, de kellemes, élőzenével hívogató kocsmák is találhatók itt, és az egész várost zöldellő hegyek ölelik körül.  A legjobb hely mégis Cienfuegos. A Karib-tenger partján fekvő, sajátos hangulatú városkában nem hömpölyögnek a gringó-hadak, és a lassú semmit tevéssel telnek az órák, napok, évtizedek. A helyiek nem remegnek a stressztől,  ha egy kis izgalomra vágynak, beugranak egy laza kakasviadalra. A színház melletti Patio névre hallgató, árnyas kis lebuj teraszán nagyjából az életemet is le bírnám élni, a pincér ugyanis kérés nélkül cseréli a kiürült "üdítős" poharat, azt nem is mondom, hogy egy BKV napijegy árából súlyos májmegnagyobbodást szerezhet az erre tévedő gyanútlan hazánkfia.

Kubában autózni a nagyon szórakoztató. Az imperialistákat megtévesztendő az útjelző táblák komplett hiányoznak a vidéki útkereszteződésekből, így az összes spanyol tudásunkra szükség lesz a tájékozódáshoz: viszont életre szóló barátságokat köthetünk, és olcsó magánszállásokról,  házi éttermekről szerezhetünk tudomást a tévelygések ürügyén. Stoppolni sem veszélyes, a nép nagy része így közlekedik vidéken. A kereszteződésekben erre hivatott sárga mellényesek állítgatják meg az autókat, és az úti céljukról érdeklődve segítenek fuvart szerezni. Közösségi utazás, a Facebook csak jelenthet.

A helyi autó-matuzsálemekről már olvashattunk az utazom.com on. Kiemelném azonban a kubai utak egyik legviccesebb jelenségét: a buszkamiont. Ez egy nyerges vonatatóra szerelt hatalmas kapacitású személyszállító eszköz, kialakítása és használata jól jellemzi a kubai leleményt. Az élni akarás és a vidámság által átitatott kubai hétköznapok rácáfolnak az ország gazdasági elszigeteltségére, az emberek nem hagyják, hogy a körülményeik letöröljék a mosolyt az arcukról. Érdemes ellátogatni ide, és a népszerű helyektől távolabb merészkedve, feltöltődni ezzel a pozitív életszemlélettel.