Bringával az Isztrián
Sokan idén is lefoglalják a szokásos hotelben, apartmanban vagy éppen kempingben a szokásos helyüket, hogy idén nyáron is eltöltsék a klasszikus 7-14 napos nyaralásukat valamelyik forró levegőjű tengerparti városkában. Nem rossz ez, de miért is ne ismerhetnénk meg jobban egy másik kultúrát vagy országot? Magyarországról leghamarabb horvát barátainknál meríthetjük fürdésre alkalmas hőfokú tengervízbe munkahelyünkön megfáradt tagjainkat. Akik erre indulnak, sokszor választják Isztriát úti célnak, ám körutazást a félszigeten már kevesen terveznek.
Pedig számos felfedezni való akad ezen a megyényi területen. Az a legszebb benne, hogy szinte olyan, mint Olaszország – ez pedig mindig egyfajta romantikus világot ébreszt. Élnek azok a sztereotípiák, miszerint az olaszok imádnak élni, ennek megfelelően enni, inni és egyszerűen csak élvezni az életet. Nyilván ez általánosítás, de talán éppen azért lett klisé, mert más nemzeteknek ez a legfeltűnőbb – és valljuk be, a legirigyeltebb – tulajdonság. Ezért aztán azt gondoljuk, ha a környezetünk olyan, mint az övék, akkor ez a temperamentum is ránk ragad. Ha pedig hiszünk benne, akkor meg is valósul, így aztán kicsi is elég, hogy jól érezzük magunkat.
Isztrián pedig minden feltétel adott ehhez: napfényes, színes és nagyon mediterrán, annak minden nélkülözhetetlen kellékével. Napernyős teraszok, sós levegő, mosolygós, napbarnította emberek, friss olívaolaj, zamatos déli bor, grillezett tengeri ételek és friss fűszerek. Kabriók, lágy szellő, szerpentin, tengerparti panoráma. Sorolhatnám, de már ez is múlt nyarakat idéz.
A klasszikus városkákat, turistacentrumokat azért is érdemesebb elkerülni, mert bizony ott tömeg van – hacsak valaki nem éppen némi társaságra vágyik. Ahol tömeg van, ott pedig sorban állás, lökdösődés és folyamatos alkalmazkodás, mert egyáltalán nem biztos, hogy nekünk jut a legjobb hely a plázson. Ha még az éves időjárás is ellenünk van, akkor a fövenyen való sütkérezés kényelmetlenné is válik, hiszen a sós tengervizet édesvíz hiányában le sem tudjuk öblíteni bőrünkről – mint ahogy történt ez tavaly is a nagy szárazság miatti takarékoskodás alatt. De merre is induljunk, ha már unjuk a napozást? Mit is csinálhatunk még a helyi bazársorok megismerésén túl?
Ha aktívabbak vagyunk, mint a hazai átlag, akkor mondjuk biciklit bérelhetünk, és azzal járhatjuk be a félszigetet. Rengeteg bringatúrát ajánlanak nekünk, ha benézünk a helyi tourinformhoz, attól függően, milyen nehézségű, típusú, hosszúságú túrát szeretnénk aznap végigtekerni, vagy éppen Isztria melyik részét szeretnénk bejárni. Egy opció a sok közül:
Távolság: 53 km, időtartam: 3-4 óra
Bale – Sošiči – Kanfanar – Pifari – Žminj – Kanceliri – Bokodiči – Savičenta – Smoljanci – Bale

Ugyanígy tervezhetünk gyalogtúrákat is, bár Horvátország ezen része nem éppen hegyvidéki, dombjai, hegyei alig magasodnak 500 méter fölé. Legegyszerűbb és leggyorsabb – bár nem mindig a legszórakoztatóbb – módja a körutazásnak, ha autóval vágunk útnak.
Egy autós útvonalat is közre adok, melynek nyomán jobban megismerkedhetünk a félsziget kevésbé felkapott, ám bájos kis zugaival.
Távolság: 150 km, időtartam: 8 óra
Umag – Buje – Grožnjan – Oprtalj – Motovun – Buzet – Roč – Pazin – Rabac
A félsziget közepén fekvő Pazint mindenképpen érdemes meglátogatni. Pazin gyakorlatilag Isztria fővárosa, bár látogatottságának zömét az átutazó turisták adják. A város egyik nevezetessége a citadellája, mely az egykori Habsburg és Velencei Birodalom közötti határpont volt, a másik, kevésbé kulturális, mint geológiai szépsége egy hatalmas szakadék, melynek tetejéről 100 méteres mélységbe zúdul alá a víz – ha nincs éppen szárazság. Verne Gyula Sándor Mátyás c. regényének várbörtön jelenete is itt játszódik, amelyre a helyiek annyira büszkék, hogy nemcsak utcát neveztek el a híres íróról, de minden június 26-án megrendezik a Verne napot is.
Ha Pazin után még maradnánk Isztrián és nem észak, hanem dél felé vennénk az irányt, látogassunk el a Lim Fjordhoz. Ez egy szurdokszerű képződmény Rovinjtól északra, mely 10 km hosszan nyúlik be a félsziget belseje felé, és az Adriai-tenger felőli része 500 méterre szélesedik ki. Érdemes végigautózni vagy -bringázni hosszanti irányban, ám az autósok tájékozódjanak indulás előtt, mert az egész “csatorna” területe védett tengeri övezet, így közúti megközelítése korlátozott. A tengernél a fehér mészkőszikla visszatükröződik a vízen, megalkotva a zöld és a kék szín összes árnyalatát. Nem is beszélve a számos barlangról, melyeket csónakkal, kajakkal fedezhetünk fel. Befelé, a szárazföldön a szurdok száraz völggyé változik, a folyó pedig a föld alatti mészkőbarlangokban folytatja útját.
Merjünk a megszokottól eltérően tervezni, térjünk el a járt utaktól és a hagyományos sémáktól. Hogy a kreativitás ízére ráérezzünk, kiváló kezdés egy olyan szállást foglalni nyaralásunk idejére, amilyenben még biztosan nem időztünk – miért is ne lehetne ez egy világítótorony?

Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1721904348_rovinj-5307540-640_0.jpg?itok=TxcrOiD8 |
Mediterrán szilveszter az isztriai félszigetenPula és Rovinj. Opatija, Rijeka és KRK-sziget
Következő indulás: 2026. december 30.
133.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/54047/plitvicei-tavak-es-az-isztriai-felsziget-kis_0.jpeg?itok=E86Lcy_N |
Plitvicei-tavak és az Isztriai-félsziget4 napos körutazás Horvátországban
Következő indulás: 2027. április 15.
189.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/isztria_kirandulas1.jpg?itok=xL1AzcoC |
Az Isztria titkaiNégy napos kirándulás az Isztria legszebb tájain, kulturális és természeti értékei között
|
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/16242/hotel-park-plaza-belvedere-medulin-kis_0.jpg?itok=OEhUFtsi |
Park Plaza Belvedere Hotel **** MedulinHorvátország / Medulin / Isztria / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/41055/hotel-istra-plava-laguna-porec-korabbi-neve-hotel-laguna-istra-kis.jpg?itok=vGNGfWls |
Istra Plava Laguna Hotel *** PorecHorvátország / Porec / Isztria / Európa
51.040 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/41044/narcis-hotel-rabac-kis.jpg?itok=Tp4IHNWx |
Narcis Hotel **** RabacHorvátország / Rabac / Isztria / Európa
67.565 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/50355/hotel-mimosa-rabac-kis_0.jpg?itok=LXXs7xQ3 |
Hotel Mimosa **** RabacHorvátország / Rabac / Isztria / Európa
72.970 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/10890/hotel-hedera-rabac-kis_0.jpg?itok=Wkum2qVM |
Hotel Hedera **** RabacHorvátország / Rabac / Isztria / Európa
72.970 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/isztria_latnivalok_1.jpg?itok=UBJXEsdQ |
Látnivalók az Isztriai-félszigetenIsztria
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/korcula_horvatorszag_nyaralas_img_7615_0.jpg?itok=sNrTNYfu |
Horvátország élménybeszámolókHorvátország / Dalmácia / Isztria / ...
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/brijuni_nemzeti_park_1.jpg?itok=cPMlC8bL |
A Brijuni Nemzeti Park lenyűgöző tájainKovács Attila, 2026. március. 04Isztria
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/umag_isztria.jpg?itok=ATC9Uel1 |
Umag légi felvételekenKovács Attila, 2025. június. 12Isztria
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/rovinj_latnivalok_horvatorszag_img_70731.jpg?itok=V4_Xi_TL |
Az Isztriai-félsziget legszebb tájaiKovács Attila, 2025. április. 29Isztria
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/rovinj_latnivalok_horvatorszag_img_7073_2.jpg?itok=o0xK5dWv |
Egy csodás nap az IsztriánKovács Attila, 2025. március. 02Isztria
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/brijuni.jpg?itok=9Tn3-0Qy |
A csodálatos Brijuni Nemzeti Park, HorvátországKovács Attila, 2024. július. 26Isztria
|
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1697541594_karneval-szlovenia-ptuj-600-400_0.jpg?itok=6PIiT5LM |
Karnevál és Farsang SzlovéniábanLendva és Maribor | Pohorje libegővel és a Bakónaki Energia park
Következő indulás: 2027. február 06.
53.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722595942_zakopane_0.jpg?itok=VGxZIWQx |
Advent Zakopane és BártfaFelvonóval a Gubalowka hegyre, Bártfa és Kassa történelmi belvárosa
Következő indulás: 2026. december 12.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/tavaszkoszonto_zakopane_es_bartfa_0.jpg?itok=wDtBCxc3 |
Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán2 napos buszos utazás Lengyelországban (Kis-Lengyelország - Tátra)
Következő indulás: 2027. április 24.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/59037/tavaszkoszonto-ausztriaban-kis_0.jpg?itok=a0aW3P3a |
Tavaszköszöntő Ausztriában - Mariazell, Berndorf és Lilienfeld, vonatozással! Myrafalle vízesés2 napos buszos utazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. április 10.
67.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/1/2/21912/1708938989_hallsadt-narcis-5_0.jpg?itok=SIIQ-bGt |
Nárcisz ünnep Bad Aussee-ben2 napos Buszos körutazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. május 29.
78.000 Ft |


