Párizs- az örök szerelem

Ülök a Champs-Elyssés-en, és kihűl a tejeskávém, mert elmélázok a sétálók, városnézők, kirakatbámulók folyamán. Az estén gondolkozok, hogy milyen jó lesz a Montmarte utcáin bolyongani, elképzelni, melyik mulatóból szédült ki Van Gogh, melyik kapualjba menekült Dali a tavaszi eső elől, közönyösen nézve a párafüggöny mögött a falakat, hol keresett ihletet Picasso... Majd a Sacre Coeur lépcsőjéről nézve az alkonyba boruló várost, ahogy az esti fények felveszik a harcot a sötéttel. Ilyenkor a legszebb Párizs, hiszen nem csak csillogás ez a város, nem csak múzeumok és éttermek: néha kopott, néhol koszos, franciásan rendezetlen: de igazi, valódi, élő. El kell jönni ide, majd újra és újra visszatérni - ha máshogy nem, egy esős délutánon, az emlékeinkben.