Visszatérés a Gyömbérre és a Chopokra

Elköszöntünk a hegyimentőtől, és nekivágtunk az egyre meredekebb emelkedőnek, abban a tudatban, hogy annak végén a Gyömbér csúcsa, valamint a Magas-Tátrára nyíló káprázatos panoráma vár minket. Később a meredek emelkedő egyre lankásabbá vált, megláttuk az első szélformázta, hóval borított sziklákat, majd nem sokkal ezután, fél 12 körül először pillantottuk meg szeretett hegységünket a Magas-Tátrát.
A gerincre felérve szebbnél szebb hóval borított sziklaalakzatok vonzották a tekintetet, tempónk az állandó fotózás következtében kicsit lelassult, de pontban déli 12 órakor így is felérkeztünk az Alacsony-Tátra legmagasabb csúcsára, a Gyömbérre (2043 m). Itt az ideális túraidőben a remélt kilátásban volt részünk. Ragyogó napsütésben, enyhe szélben, kellemes melegben nézhettünk szét minden irányban. Egymás után készültek a közeli s távoli látnivalókra fókuszáló felvételek, olyan látványban volt részünk, amit sem a fénykép, sem a videófelvétel nem tud visszaadni. A szél által megformázott, hóval és jéggel borított sziklák, hegycsúcsok látványát nem lehet elmesélni, ez tényleg olyan dolog, amit itt fent, a maga valójában lehet csak igazán élvezni és értékelni.
Fél órát töltöttünk a csúcson, majd fél egykor indultunk tovább, hiszen várt még ránk egy majd 300 méteres lejtmenet, hogy aztán újabb 300 méter hegymenet után megérkezzünk a Chopokra. Úgy terveztem, hogy ezt kb. másfél-két óra alatt meg tudjuk csinálni. Nos, nem sikerült, de ezen most nem igazán bánkódtunk, hiszen a gerinc mentén vezető túra során folyton szebbnél szebb formájú, szél formálta hóval fedett sziklák, kisebb-nagyobb csúcsok mellett haladtunk. Ilyen természeti látványosságok között szinte lehetetlen folyamatosan haladni, ha lett volna rá időnk, gyakorlatilag percenként megállhattunk volna fotózni, annyi természeti csodát láthattunk magunk előtt, mögött és mellett. Ahol pedig eltettük a fényképezőgépet, és megpróbáltunk folyamatosan haladni, ott bizony a lábunk elé kellett figyelni. A gerincen vezető túra keményre fagyott, jeges firnrétegen vezetett, amit a délutáni napfény helyenként kásássá olvasztott, de sok helyen olyan sima havas felületen kellett továbbmenni, ahol még a hágóvas fémfogai sem nagyon hagytak nyomot. Nem volt véletlen, hogy a hegyimentők hágóvas nélkül nem engedték fel a turistákat, anélkül gyakorlatilag életveszélyes vállalkozás lett volna ez a gyönyörű gerinctúra.
Fél kettőkor érkeztünk meg gerinctúránk legmélyebb pontjára, a Deményfalvi-hágóba (1756 m), ahonnan a Gyömbérről lefelé megtett szintnek megfelelő emelkedő várt még ránk a Chopokig. Innen ismét felfelé vezetett a hóba szúrt karókkal jól láthatóan jelzett gerincút, hol enyhébb, hol meredekebb emelkedőkön. A sok-sok, fotózással töltött rövid pihenőnek köszönhetően a szintidőhöz képest jó félórás csúszással, délután 3 órakor érkeztünk meg a Chopok alatt lévő Kő menedékházhoz (2000 m). Ez a közelmúltban felújított kis menedékház festőien bújik meg a Chopok sziklái alatt, hóval betakarva leginkább mézeskalács házikóra emlékezteti az embert. A menedékház teraszán kicsit megpihentünk, elfogyasztottuk maradék élelmünket, és ha már itt voltunk, úgy döntöttünk, nem hagyjuk ki a túrából a menedékház mögött emelkedő „kőhalom” az Alacsony-Tátra második legmagasabb csúcsa, a Chopok (2024 m) megmászását sem. Az angyalszárnyakra emlékezető sziklák között kanyargó úton pár perc alatt felértünk a csúcsra, amit azért is kár lett volna kihagyni, mert innen visszanézve láthattuk csak igazán, milyen utat is tettünk meg a Gyömbérről idáig.
Háromnegyed négykor indultunk el lefelé a hegyről, mivel még sötétedés előtt szerettünk volna visszaérni a parkolóba, és nem tudtuk milyen út vár ránk lefelé. Igaz ugyan, hogy nyáron jelzett turistaút vezet le a Chopokról a Trangoška szállóhoz, de azt azért téli tapasztalataink alapján sejtettük, hogy télen nem ennek nyomvonalán vezet az út. Így is lett, a menedékháztól a korongos felvonó mellett indultunk lefelé, majd ennek alsó végénél egy kellemesen lejtő, széles úton betraverzáltunk a Kosodrevina szálló feletti fekete jelzésű sípálya tetejére. Innen a sípálya szélén meredeken ereszkedtünk le a szállóig, ahonnan kicsit enyhébb lejtésű sípálya mellett vitt tovább az út, hogy a legvégén ismét egy nagyon meredek lejtőn érkezzünk vissza a Sdriečko szálló melletti parkolóhoz. Innen már csak 20 percet kellett sétálnunk az aszfaltúton, és valamivel fél 6 előtt visszaértünk a Trangoška szálló melletti parkolóba.
Ismét egy ideális időjárási körülmények között végrehajtott, természeti látnivalókban gazdag túrát tudhatunk magunk mögött. Aki a leírás alapján kedvet kap ehhez a túrához, ezúton is felhívom figyelmét, hogy téli körülmények között csak megfelelő felszereléssel (mindenek előtt hágóvas), az aktuális lavinaveszélyt is figyelembe véve induljon útnak. Amennyiben figyelünk ezekre és egymásra, emlékezetes túrában lehet részünk.