
Tejeskávé Toszkánában
A legszebb olasz emlékeink közül most a napsütötte Toszkánából ragadunk ki egy tipikus reggeli pillanatot: a tejeskávé szertartását.
A reggel itt is reggel: csak itt nem az irodába vezet az első utunk a fogkefét letéve, hogy a kapitalizmus végső győzelemre segítésén fáradozzunk.
Nem kezdődhet el nap, hogy ne a vakító fényességben fürdő teraszon indítsuk gondolatainkat, lassan és ráérősen, a kapkodás káros, és veszélyes az emésztésre.

Az első lépes a helyszín kiválasztása. Ez nem úgy zajlik, hogy útikönyvben vagy interneten utánanéz az ember, csak sétál, ráérősen, eltitkolja, hogy már szenvedélyesen szürcsölné a tejhabot, mondhatni majd be kávézik.

Látszólag az érdeklődés legkisebb jelét sem mutatva cserkészi be az utcákat, ahelyett, hogy mindenütt megállna, étlapot, itallapot böngészve eurócentekkel ravaszkodna. Nem kell lázasan kutatni, izgulni: az igazi, ha szembejön, az átlagosnál erősebb szívdobbanás azonnal elárulja kiválasztott voltát.

A fő kritériumok- a megálmodott kávémérő intézmény legyen teraszos, nagy, nyitott kirakattal, belül sötétre pácolt plafonig érő polcokon sorakozzanak könyvek vagy haszontalanságok, a márványpulton álljon egy ízléses piros szegélyű kávégép, a helységből már az utcára szűrődjön ki a frissen sült briós és az őrölt kávé egymásba kapaszkodó, illatreceptorokat megőrjítő titkos matériája.

A délelőtti nap éppen jó szögben és erővel süsse meg az asztalokat: ne legyen bántó a fény a lapok böngészéséhez, de melegítsen meg kicsit a sugara, míg a forró kávé belülről nem teszi ugyanezt.

Minimum négy középkori épületre lehessen rálátni együltő helyünkből, amiben háromban biztosan megmérgeztek, megkoronáztak, férjül vettek, vagy fejét vették a toszkán történelem egyik meghatározó alakjának. A reneszánsz vagy román, illetve gótikus elemek szecessziójából alakuljon ki egy olyan összhang, ami vastag patinával és dekadensen málló vakolattal együtt azt a hamisítatlan olasz keretét adja ennek a reggelnek.

Bent kedves, de távolságtartó olasz szépség kínálja szigorúan csak a fogyasztásra szánt termékeket: ez egy komoly szakma, nincs jópofizás. Tisztelettudóan kérünk magunknak egy latte macchiatot és elfeledve tudatos táplálkozásra tett fogadalmunkat, megtámogatjuk egy jó meleg péksüteménnyel. Kiülünk a teraszra, elkortyolgatjuk, közben csendesen mosolygunk, mintha már mindent értenénk az élettel a világmindenséggel, meg mindennel kapcsolatban, és tényleg. Ha így indul a reggeled, akkor biztos lehetsz benne: az élet napos oldalára sodort a szerencséd meg a társadalmi szükségszerűségek teljes figyelmen kívül hagyása. "Ez a nyomor tartson örökké!"
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1697536403_53001524-2138705996175131-7534494349497729024-o_0.jpg?itok=NoL2_do0 |
Karnevál Toszkánában, ViareggiobanFirenze, Pisa, Lucca és Viareggio karneválja
Következő indulás: 2027. február 19.
128.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/37301/mini-toszkana-kis_0.jpg?itok=ZdgenHAW |
Mini Toszkána - Körutazás Toszkánában4 napos buszos körutazás Olaszországban
Következő indulás: 2027. március 12.
137.700 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/utazas-8897-2_0.jpg?itok=Znu1wj1W |
Advent Toszkánában4 napos buszos utazás Toszkánában
Következő indulás: 2026. december 10.
149.900 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/utazas-8439-2_0.jpg?itok=DvJRNd8h |
Szarvasgomba fesztivál Toszkánában4 napos buszos utazás Toszkánában
Következő indulás: 2026. november 12.
149.900 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1705572512_cinqueterre-601-356_0.jpg?itok=NSIm0Ok8 |
Toszkána, Viareggio és Cinque TerreKihagyhatatlan Toszkána, Viareggio - Puccini városa: Torre del Lago, és Cinque Terre
Következő indulás: 2026. november 11.
164.500 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/toszkana_latnivalok.jpg?itok=i2UIwgeK |
Toszkána látnivalókToszkána
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/toszkana_utazas.jpg?itok=Wh8Y9Jy7 |
Toszkána és a Cinque TerreKovács Attila, 2026. augusztus. 02Toszkána
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/toszkana_tajkep.jpg?itok=pk5IT8wZ |
A gyönyörű Toszkána képekbenKovács Attila, 2026. május. 30Toszkána
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_4643.jpg?itok=f8dfyIBT |
Toszkána tavasszalKovács Attila, 2026. február. 11Európa / Olaszország / Toszkána
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/firenze_toszkana.jpg?itok=oHeV7y-4 |
Álomszép utazás - Firenze és ToszkánaKovács Attila, 2025. november. 29Toszkána
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/8826249-spring-in-tuscany.jpg?itok=54UVRIWF |
Toszkána szépségeiKovács Attila, 2025. augusztus. 18Toszkána
|
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1697541594_karneval-szlovenia-ptuj-600-400_0.jpg?itok=6PIiT5LM |
Karnevál és Farsang SzlovéniábanLendva és Maribor | Pohorje libegővel és a Bakónaki Energia park
Következő indulás: 2027. február 06.
53.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/7/3/72473/1722679254_graz-advent_0.jpg?itok=mBtQYFs3 |
Graz adventi hangulatbanZotter csokoládégyár. Thal Swarovski kristály temploma és Arnold Schwarzenegger!
Következő indulás: 2026. december 05.
59.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722595942_zakopane_0.jpg?itok=VGxZIWQx |
Advent Zakopane és BártfaFelvonóval a Gubalowka hegyre, Bártfa és Kassa történelmi belvárosa
Következő indulás: 2026. december 12.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/tavaszkoszonto_zakopane_es_bartfa_0.jpg?itok=wDtBCxc3 |
Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán2 napos buszos utazás Lengyelországban (Kis-Lengyelország - Tátra)
Következő indulás: 2027. április 24.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722675440_800px-wiener-rathaus-6_0_0.jpg?itok=SIYFC6BJ |
Adventi Varázslat BécsbenAdventi ízek és kultúra, adventi koncert Bécs elegáns palotájában
Következő indulás: 2026. november 28.
62.500 Ft |


