Szlovéniában kerekeztünk
Kellemes utazásunkat rekkenő hőségben kezdtük, ám félúton egy hatalmas égszakadáson kellett át”evezni” magunkat. Kétségbeesetten néztünk egymásra: -hogy fogunk ilyen időben biciklizni?
Azonban kirándulásunk első látnivalójának –Postojnai cseppkőbarlang– megtekintése után már száraz aszfalt fogadott bennünket.
Izgatottan pattantunk nyeregbe, hogy mihamarabb bevegyük a Predjamski várat. Míg mi lányok a várbarlang zeg-zugait jártuk be a fiúk „elsősegélyben” részesítették az egyik kerékpárbelsőt.
Gyönyörű környezetben lévő, ötcsillagos kempingben táboroztunk le a Bledi-tó partján. Este a helyi specialitásokkal jutalmaztuk gyomrunkat, pisztráng, cevapcici, tintahal és a híres krémes sem maradhatott ki.
Csapadékmentes éjszakát követően szemerkélő-áztató esőre ébredtünk. De szerencsére a kávé melletti különböző programvariációk tervezése közben az idő javult, így a Cini által „előírt” Bohinj tó-Savica vízesés felé tartottunk.
Utunk a Száva Bohinjka-folyó vonalát követte, Bohinjska Bistrica érintésével érjük el a mélykék tó partját. A Triglav Nemzeti Park káprázatos környezetben fekvő tavánál megpihentünk, majd folytatjuk utunkat az erdőben kanyargó emelkedőn a vízesésig.
A felszakadozó felhőzet segítette a kerekezést délidőben néztük meg a 78 méteres zuhatagot. Egy erősítő zöldséglevest követően folytattuk kétkerekes kalandozásunkat a szépséges szlovén tájon. Délután még arra is jutott időnk, hogy megkerüljük a bledi tavat, illetve megmártózzunk annak hűsítő vízében.
Sajnos másnap a búcsú pillanata is elérkezett. A jó hangulatú csapatunk még egy közös tojásrántotta készítésre is vállalkozott. Ez azért különleges, mert a felszerelésünk kissé hiányos volt, de végül tökéletes lett!
Záró programként Petya a vadregényes Vintgar szurdok fahidas rengetegébe vezetett bennünket. Élményekben, gazdagon, friss, tiszta levegővel telítődve értünk haza.
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1697541594_karneval-szlovenia-ptuj-600-400_0.jpg?itok=6PIiT5LM |
Karnevál és Farsang SzlovéniábanLendva és Maribor | Pohorje libegővel és a Bakónaki Energia park
Következő indulás: 2027. február 06.
53.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/74352/advent-a-bledi-tonal-kis_1.jpg?itok=yUVIV3BW |
Advent a Bledi- tónál3 napos buszos utazás Szlovéniába
Következő indulás: 2026. december 04.
119.900 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1705578201_szloven-tulipan2_0.jpg?itok=ldMpZcJr |
Szlovéniai körutazás tulipánvirágzáskorKramnik Arborétum és 2 millió tulipán
Következő indulás: 2027. április 01.
135.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/196322085_324525729123938_2403703301306797081_n_0.jpg?itok=DxxlDfwA |
Velence, a gondolák városa4 napos buszos körutazás Itália szívében
Következő indulás: 2027. május 14.
142.700 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/0/1/67401/1721818769_szilveszter-bledi-to_0.jpg?itok=j5-EnlJd |
Szilveszter Szlovéniában csillagtúrákkalMaribor, Celje, Bled, Vogel, Postojna, Ljubljana, Ptuj és a szlovén tengerpart!
Következő indulás: 2026. december 30.
143.000 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/70970/hotel-neptun-portoroz-kis_0.jpg?itok=nAqJz3Gv |
Act-ION Hotel Neptun**** PortorožSzlovénia / Portoroz
64.584 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/hotel-mirna-portoroz_17.jpg?itok=yh6ctO_e |
Socializing Hotel Mirna**** PortorožSzlovénia / Portoroz
64.584 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/apollo_kis.jpg?itok=E5YsEOkn |
Wellness Hotel Apollo**** PortorožSzlovénia / Európa / Portoroz
72.036 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/70971/hotel-slovenija-portoroz-kis.jpg?itok=aV6mZ14e |
Mind Hotel Slovenija***** PortorožSzlovénia / Portoroz
74.520 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/70968/grand-hotel-portoroz-portoroz-kis_0.jpg?itok=JU_c-cG5 |
Grand Hotel Portorož **** PortorožSzlovénia / Portoroz
77.004 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/bled_0.jpg?itok=XZXYDTF0 |
Szlovénia legszebb látnivalóiSzlovénia
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/bled.jpg?itok=2cCKkW1D |
A csodálatos BledKovács Attila, 2026. június. 26Szlovénia
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_0870_masolat_0.jpg?itok=pGFbe1Hl |
Szlovénia gyönyörű tájaibenkovivien, 2015. november. 06Szlovénia
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/szlovenia_utazas_img_2225_1.jpg?itok=Njmq0Mx- |
A meseszép Szlovénia - a Bohinji-tóKovács Attila, 2015. március. 13Szlovénia
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/kranj_szlovenia_img_3944.jpg?itok=zfFzyqnR |
Város a Száva felett - Kranj, SzlovéniaKovács Attila, 2014. augusztus. 18Szlovénia
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/radovljica_szlovenia_img_3799.jpg?itok=UIPWBFTm |
Csodás szlovén kisváros - RadovljicaKovács Attila, 2014. augusztus. 18Szlovénia / Bled
|
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/15/toszkana_szallas_kerekpartura_img_2693.jpg?itok=IqBMNAvE |
Toszkána kerékpárral7 napos biciklitúra Toszkánában
Következő indulás: 2027. május 27.
425.000 Ft+ repülőjegy |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/3177/pici_35.jpg?itok=PVQdzaMv |
Öko-kalandtúra Costa RicábanSportos természetjárás és egzotikus körutazás helyi idegenvezetővel
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/el_camino_de_santiago.jpg?itok=qX1AZu0n |
El Camino de Santiago zarándoklat - látnivalók, érdekességek, hasznos információkSpanyolország
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/bled_0.jpg?itok=XZXYDTF0 |
Szlovénia legszebb látnivalóiSzlovénia
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/thayabringfejkis_0.jpg?itok=2mTLFiPe |
Kerékpártúra a Thaya Tal Nemzeti Parkban1 napos bringatúra Ausztriában
|


