Swartberg hágó, a dél-afrikai "ajándéknap"

 Ha fel kellene sorolnom három kedvenc helyemet Dél-Afrikában, talán a Swartbergpass az egyetlen, ami a hangulatomtól és az éppen aktuális friss élményektől függetlenül biztosan szerepelne a listán.

  Oudtshoorn annak idején valahogy úgy került bele az útitervünkbe, hogy barátaink szerint a Knysna (a Garden route nyugati vége) és Fokváros közötti 400 km csak egy autópálya, gyorsan le kell tudni. Na ehhez a „felesleges” 400 km-hez nem fűlött a fogunk, megnéztük milyen alternatív útvonalak jöhetnek szóba, és rátaláltunk Oudtshoornre, a Karoo fővárosára. Valamikor a 19. század végén virágzó város volt, a struccbárók uralták a terepet. Akkoriban nem nagyon volt divatos női ruha strucctoll nélkül, a revük virágkorukat élték.... nagy volt a kereslet. Az utóbbi időben újra terjedőben van a strucctenyésztés. A tollat most szinte kizárólag ajándéktárgyak és tollseprők készítésére használják, a strucc bőre azonban az egyik legdrágább bőrfajta, a strucchús fogyasztása is divatba jött (megfelelően elkészítve nagggyon finom, és teljesen koleszterinmentes). A Swartberg hágót szintén véletlenül fedeztük fel. Barátaink ajánlották, hogy látogassunk el a közeli Prins Albertbe, ami egy ékszerdoboz falucska a közelben. A kötelező programok közé tartozó barlanghoz menet megláttuk a Prins Albert balra táblát, vettük a kanyart és mentünk.... Egyik ámulatból estünk a másikba, teljesen beleszerettünk az útba. Prins Albert egy kihalt, üres falu volt, azóta sem látogattam vissza, de a hágóra minden lehetséges alkalommal elmegyek. Az útitársak típustól függően hol holt fehéren kapaszkodnak az ajtóba, hol folyamatosan az „álljunk már meg és nézzünk körül” felkiáltásokkal zaklatnak vezetés közben. A szokásos backpackersben néhány éve bevezetett szolgáltatás, hogy felvisznek a hágó tetejére mikrobusszal, ott a kezembe nyomnak egy biciklit és szeretettel várnak otthon, időkorlát nincs. Eddig nem sikerült összehozni ezt a túrát, de most....

A reggeli tejeskávé után biciklipróba, szervizcsomag átvétel, ellenőrzés, hogy a legfontosabbak (víz és naptej) nálam legyenek, és pattanás mikrobuszba. Bő háromnegyed óra alatt fent is vagyunk a hágó tetején. 1500 m-en kiszállva kicsit bántam, hogy az utolsó pillanatban kiraktam a pulcsit a hátizsákból. Oudtshoornben tapasztalataim szerint mindig süt a nap, és a hőmérséklet sosem megy 30 fok alá. De a hágó azért mégsem a város, vacogtunk mi már itt. Sebaj, annyira most nem volt vészes a helyzet, azt a néhány percet ki lehet bírni, amíg szélvédett, napsütötte, és kicsit alacsonyabban fekvő helyre érek. A rajtam kívül benevező két srác elhúzott Prins Albert felé. Bátrak, nekik visszafelé felfelé is meg kell mászni a hágót, és még elméletben a barlanglátogatást is betervezték. A sofőr mondta, hogy rakjam be nyugodtan a hátizsákom a kocsiba, ő majd mögöttem ereszkedik le a hegyről.

Óóóó, azt már nem, végre nem csak a két-három kocsival megoldható helyen állhatok meg, menjen csak nyugodtan, én majd a magam tempójában szépen hazaaraszolok. Egy darabig jött mögöttem, de hamar megunta, egyeztettük, hogy minden rendben, és elhúzott. Kb. 50 m-rel azután, hogy az utolsó kanyarban eltűnt a mikrobusz, kilapult az első kerekem. Khmmm... nem vagyok egy nagy gumiszerelő, körbejártam párszor, két kisebb tüskés izét kiszedtem a kerékből, nézegettem tovább... aztán megszavaztam, hogy azok a pici tüskék nem szúrhatták keresztül a külső gumit. Adtam egy esélyt a keréknek (és magamnak), felpumpáltam. Elindultam, sűrűn nézegettem, volt, hogy kicsit puhának ítéltem, fújtam még bele, és szerencsére ez kitartott hazáig. 11 körül értem ki a főútra. Időm is volt, nem is nagyon akartam a déli napsütésben letekerni a maradék 25 km-t, elmentem barlangászni. A túra egyetlen „komoly” emelkedője vezet a barlang bejáratához. Gyakorlatilag hazáig lejtős úton mehetek (egy két rövid és lankás emelkedőtől eltekintve), ezen viszont vádlipróbáló volt még feltolni is a bringát. A barlangban a normál túra mellett lehetőség van az „adventure” túrára is. Itt a három-négy nagyobb terem mellett elvisznek a barlang hátsó részébe egy kicsit kúszni mászni. A cseppkőbarlang nem a nálunk megszokott, ez meleg (a rövidnaci és ujjatlan póló ideális viselet), és viszonylag száraz, nem kell nagy dagonyára számítani még a hason csúszós részeknél sem. Az első „izgalom” a lumbágó járat, a legalacsonyabb szakaszon mindössze 75 cm magas, és viszonylag hosszan kell „lumbágó tartásban” közlekedni. A következő kihívás a szerelem alagútja, ahol öleléseket és „szorongatásokat” kapunk a barlang falától, a legkeskenyebb részen 13 cm a szélessége, csak oldalazva lehet átjutni.

Aztán jön a koporsó (beszakadt padlózaton átbújni), és az ördög kéménye. Itt egy nagyobb repedésbe kell kezeket előrenyújtva bebújni, jobb térd felhúz, simára csiszolt falon megtámaszt, majd a bal térdet is felhúzva kéne eggyel feljebb lépni, és a szintén simára csiszolódott kövön fogást találva felhúzni magunkat. (Ezen a barlangszakaszon nyugodtan lehet taperolni a köveket, sőt... csak így lehet teljesíteni a feladatokat.)

Ezt követően már csak egy különleges rész van, a levélszekrény. Alapterületét nézve viszonylag tágas, de csak 25 cm magas, jó kis kúszógyakorlat. Innen vissza már az ismert úton mentünk, koporsó, szerelem alagút, lumbágó és már kint is voltunk a tágas térben. Mivel nagy volt a csapat, jól elhúzódott a barlangozás, nem maradtam kávézni az út közben megismert angol párossal, még vissza kellett tekernem Oudtshoornbe. Az utat kétoldalt struccfarmok szegélyezték, némelyik nyitott, farmlátogatásokat szerveznek struccogolással, mindeféle egyéb bemutatókkal (és természetesen a kijáratnál ajándékbolttal). Menet közben megálltam egy most nyitott boltnál vizet venni, a tulaj annyira elcsodálkozott, hogy egyedül bringás csajjal találkozik, aki a hágóról jött, hogy azt sem tudta, hogy ugráljon körbe. Nagy nehezen lebeszéltem az ugrálásról, elcsacsogtunk egy kicsit, míg megettem a jutalom jégkrémemet, és ezerrel tekertem haza, hogy időben visszaérjek az esti strucc steak jelentkezésre.