St. Lucia és Sváziföld, avagy irány Dél-Afrika!

Afrika. Nem csak egy másik földrész, egy másik világ. Más időszámítás szerint ballagnak ittt a napok, és a gondolatok is más mederben folynak. Igazi, velőtrázó, vad és embertpróbáló vidék, a kőkor és a modernitás megdöbbentő, percről percre ámulatba ejtő keveréke.

Rácz Janka , alias Mirza szenvedélyes utazó. A legnagyobb szerelme Dél Afrika- az alábbi sorokból megértjük, miért. Az személyes hangvételű élménybeszámoló dél-afrikai tájakat mutat be, St. Lucia környékét és a A Drakensbergből St. Lucia, pontosabban a Wetland Park felé vettük az irányt. Rita kinézte a térképen, hogy ne a legrövidebb úton menjünk, kis kerülővel egy nemzeti parkon keresztülvághatunk, hátha látunk valamit.... A kapuig simán is ment minden, a kapunál viszont kiderült, hogy nem tudunk keresztülmenni a parkon, ugyanitt lehet csak kijönni. A továbbmenés mellett döntöttünk, más állatos park is volt még tervbevéve. Innen kezdve viszont vakrepülés volt, mivel a térképen nem volt más út bejelölve. Mentünk tovább, de egyre kisebb utakra jutottunk, már a földutak között is legalsóbb rendűeken jártunk, talán első fehér emberként azon a környéken. Üzemanyag kijelzőnk egyre közelebb került a vízszinteshez (az utolsó benzinkutat olyan féltank környékén láttam). Többször próbáltunk útbaigazítást kérni, bár többnyire volt legalább egy angolul beszélő ember, nem mindig sikerült megértetni magunkat. A benzinkút nem volt ismert kifejezés, a „hol tudunk benzint venni” kérdésre pedig a közeli, kis boltra mutogattak. Sokadik kör után komolyan kezdtünk aggódni, ha ott kifogy a benzinünk, az életben nem jutunk ki a környékről.... Végül sikerült megtalálnunk a főutat, és az első benzinkútnál (két rozsdás hordó egy állványon) beszereztük a túléléshez feltétlenül szükséges benzin mennyiséget. St. Lucia közelében aztán sikerült mégiscsak kereszteznünk a parkot, ahol az út szélén békésen legelésző elefántot láttunk (még nem tudtuk mekkora kincs). Kivételesen világosban érkeztünk meg St. Luciaba, gyorsan be is rendezkedtünk a Hotel Bangkok-ban (a backpackers kívülről tök jó volt, de a szoba nagyon szűk, ablaktalan, hegy nagy ventillátor forgott a közepén és egy 40-es izzó világított valahol a sarokban....). A kert végében tábla, ha éjszaka mászkálunk az udvarban, ne csodálkozzunk, ha vizilóba botlunk.... Másnap elmentünk a Wetland parkba vadat lesni. A hely a „Big Nulla” néven vonult be a világtörténelembe, sehol egy kroki, viziló, de még zergét is alig láttunk, amire normálisan csak unottan szokás legyinteni. A park a tengerpartig húzódott, a parkoló a horgász yachtokkal volt tele, nagy kőasztalon trancsírozták-tisztították a halakat.. Másnap Szváziföld felé vettük az irányt. A szokásos célterület a Mliluane Sanctuary, ahol a vega állatok (plusz néhány sakál és krokodil) közt lehet kirándulni, hegyet mászni. Idén sajna bebuktuk ezt a programot, teljesen itthon éreztük magunkat, hűvös, szürke, ködös-esős időt fogtunk ki. El is rohantuk Zigi internet kávézójába felderíteni, milyen az idő a következő állomáshelyünkön, mert ha ott jobb, nem dekkolunk napokig feleslegesen Szváziföldön. Mivel délutánra némi javulást ígértek maradtunk, de a szokásos Execution Rock (a boszorkányokat és egyéb bűnösöket régen ennek a tetejéről lökték a szakadékba) túra helyett csak a tavat jártuk körbe. 

Este Zulu táncosok jöttek a backpackersbe. A szvázikat láttuk többször is, nem nagyon számítottam másra. Be kell vallanom a zuluk sokkal jobban tetszettek. Sokkal dinamikusabbak, szerintem már-már agresszív volt a táncuk. Michael mindig nagyon büszkén meséli, hogy anno a zuluk voltak Afrika déli részének harcosa, pont úgy, mint a magyarok Attila idején. A Blyde river canyon anno Imó felfedezése volt, kételkedés nélkül került az útitervbe. Itt is jó lett volna kirándulni egyet, de egyre hangosabban ketyegett az óránk, csak megállásokra-szájtátásokra futotta, estére Pretóriába kellett érnünk. Pretóriába menet volt egy „kisebb” adrenalin fröccs. A háromsávos autópálya belső sávjában robogtunk 130-140 környékén, amikor két gyalogos átment előttünk az úton. Illetve csak az egyik, mert a másik megállt a középső sávban, aztán észrevette, hogy ott is jön autó, és akkor akart átrohanni előttünk, amikor alig 40-50 m-re voltunk. Nagy mákunk volt, hogy mögöttünk is mindenki figyelt, lassított. Nem sok hiányzott hozzá, hogy borulás legyen a vége.. Pretóriában aztán jött a következő feladat: kb. a szűk belvárosi térkép alapján kellet megtalálnunk „zuglói” szállásunkat. Kisebbfajat burleszket adtunk elő. Az egyik útbaigazít elmondta, nagyon könnyű dolgunk van, menjünk egyenesen, pár sarok múlva balra forduljunk rá a Duncan streetre. Szemem felcsillan, óóó, Duncan-t ismerjük régről, „itthon vagyok”. Lelkesen be is fordultam balra (gyanús volt, hogy a lámpánál a nyíl egyenesen és jobbra mutat, de kicsire nem adunk), és egy 4 sávos egyirányú utcában találtam magam, forgalommal szemben, a lámpa zöldre vált, autók indulnak..... kafa. Sikerült egy rendőrautó mögé befordulni, Rita szerint a rendőr rázkódva röhögött. Az utolsó soppingolásra szánt nap elmentünk becserkészni a „Big Five”-ot. Pretóriától másfél órányira van az egyik legjobb nemzeti park (Pilansberg). A Krugerrel persze nem veszi fel a versenyt, de közel van, elméletileg „mindenük van”. Az idő újra bedurvult, de gepárdok, oroszlánok közt amúgy sem akartunk volna sokat sétálni. Na, abban az időben ők sem akartak sétálni. Be kellett érni egy rakat orrszarvúval (az eddigi 5 évben egyet sikerült becserkészni, szavam nem lehet, sokat javult az átlag), na de hogy összesen 2 (mondom kettttttő) zsiráfot és elefántot lássunk.... ez már tényleg tűrhetetlen. Pilansberget levettem a listámról. A hazaútra az AirFranc gondoskodott püffögnivalóról. Az ilyenkor szokásos túlsúllyal érkeztünk a reptérre. Tengerentúli utazásnál, egyhónapos tartózkodásnál soha senki nem vacakolt a fejenként 5-5,5 kg túlsúllyal. Kedvesen mosolyogva bevették, jó utat kívánva. Kivéve ezeket. közölték, hogy 90 ezer ft-nak megfelelő rand befizetése után hajlandóak velünk szóba állni (kilónként 5.400 Ft-ot kértek!!). Mindezt olyan stílusban, hogy nyílt volna a bicska a zsebemben, ha lett volna.... Lefóliázott csomagot szétszedtük, nehezebb cuccokat (ajándékok, maszkok, futócipő.....) kivettük, újrafóliáztatás.... nagy nehezen kiegyeztünk döntetlenben. Volna.... mert ránéz a maradékra, majd elbődül, hogy nehogy már azt képzeljük, hogy ezt felvihetjük a fedélzetre.... Dobjuk szépen ki a kukába.... Na, itt szakadt el a fonal, D.K. stílusában decibel megemel, nyelvet vált, szalonképtelen szavak válogatás nélkül fickó fejére... (remélem, rajtunk kívül nem sok magyar volt a környéken). Ritáék szótlanul kicsit félrehúzódva álltak, kezdték előkészíteni a „nem velünk van” transzparenst. Szerencsére Michael megígérte, kijön a reptérre elbúcsúzni tőlünk. Meg is jelent 1-1 nagy ajándéktáskát szorongatva. Meglátta A) a fejemet, B) maradék cuccunkat, csak annyit mondott, nem baj, majd postán elküldi. Kedélyek már-már elcsitultak, mire Párizsba értünk, de AirFranc nem pihen... a váróteremben a változatosság kedvéért nincs szék. Annyi baj legyen elücsörgünk a földön, amig be lehet jelentkezni a gépre. Elsőként állunk a sorba. Szerencsénkre, így is majdnem lekéstük a gépet. Menet közben ugyanis beveztték a rendeletet, miszerint fedélzetre üveget nem viszünk. De ezt sehol nem írták (azt bezzeg, hogy az Angliába utazók nyugodtan vásároljanak bármit, 1000 helyen kilógatták), mi meg persze fel voltunk pakolva bőven Amarulával, Savannával.... Újabb mizéria, ember angolul nem hajlandó megszólalni, kézzel-lábbal kommunikálja le, hogy nejlon zacsiban szállíthatunk némi folyadékot.... menjünk ki, csekkoljuk be az üvegeket. Ritával kislattyogunk, hónunk alatt egy kisebb piabolt éves készletével. Adnak egy bazinagy átlátszó zacsit, abba tehetjük az üvegeket. Elkezdünk belepakolni, mire a nő elmondja, hogy de ez össze fog ám törni, amint ráteszi a futószalagra.... Megoldás?nézünk rá kérdőn... ő nem tudja.....nagy nehezen valaki kitalálja, hogy vannak szivacsos védődobozok, darabja 10 euro. Sebaj, eccerélünk, ide vele. Nő segítőkész, üveget berakja, majd tanácstalanul néz, „nem tudja hogy működik a doboz”, segítsek neki becsukni.... Gratulálunk, ezért kell műegyetemet végezni. Pesten jött a hideg zuhany. Védő doboz ide-vagy oda, üvegek ripotyomra törve érkeztek. Most majd jöhet a küzdés kedvenceinkkel, hogyan is tudnának bennünket kárpótolni (ötleteim lennének). Mindenestre megfogadtam, soha de soha többet az AirFranccal, és mindennemű kapcsolatot megszakítok azzal, aki hajlandó velük utazni.... (és ez nem üres fenyegetés!!!)

Átélte, írta és fotózta: Rácz Janka

További élmények: delafrika.blogspot.com

pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Egyiptom, a Nílus ajándéka 7 éj - 8 nap
» Királyi városok körutazás *** Marokkóban - 8 nap
» Egyiptom, a Nílus ajándéka 10 éj - 11 nap
» Algéria - Észak-Afrika ékköve Körutazás a Mediterráneum történelmi emlékekben és természeti látnivalókban gazdag országában - 8 nap
» Királyi városok körutazás **** Marokkó - 8 nap

Szállás ajánlatok

» Hotel Ghazala Beach **** Na'ama Bay 54.925 Ft/főtől - Afrika / Egyiptom / Sharm El Sheikh
» Hotel Sharm Resort **** Sharm El Sheikh 63.050 Ft/főtől - Afrika / Egyiptom / Sharm El Sheikh
» Hotel El Mouradi Hammamet ***** Hammamet 63.900 Ft/főtől - Afrika / Tunézia / Hammamet
» Hotel El Mouradi Palace ***** Port El Kantaoui 63.900 Ft/főtől - Afrika / Tunézia / Port El Kantaoui
» Hotel Sharm Plaza ****+ Sharm El Sheikh 67.600 Ft/főtől - Afrika / Egyiptom / Sharm El Sheikh

Információs oldalak

» Egzotikus utazások nyaralások

Cikkeink

» CONGO – THE GRAND INGA PROJECT - gyémántkemény vadvízi kajakfilm - Kollmann András
» Lányok a parketten- női bicikli - Fóti Lázár
» Tenerife tájain... - Kovács Attila
» Namíbia éjjel - Kovács Attila
» A Szahara csodálatos világa - Kovács Attila
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!