Ötzi fejét hatalmas ütés érte

Ötzi, a legrégebbi európai múmia fejsérülést szenvedett, mielőtt meghalt volna 5300 évvel ezelőtt, derült ki a koponyájának vizsgálata alapján.

Ötzi meglepően jó állapotban maradt jégbe fagyott testét 1991-ben találta meg két turista, azóta ez a legtöbbet vizsgált múmia. Tanulmányozták arcát, utolsó ételeit, ruháját, genomját is rekonstruálták.

Mindebből egy 45 éves, tetovált földműves képe rajzolódott ki. Ötzi Közép-Európában élt, szívbeteg volt, szuvasak voltak a fogai és valószínűleg Lyme-kóros is volt, mielőtt meghalt.

Az előbb felsorolt betegségek egyike sem vezetett közvetlenül halálához, annyit sikerült eddig kideríteni, hogy a vállán eltalálta egy nyílvessző, miután csapdába csalták. Néhány évvel ezelőtti vizsgálatok sötét foltot mutattak a múmia agyvelején, valószínűleg ütés érte a fejét és az agy a koponya hátsó részéhez ütődött.

Az új kutatások szerint röviddel halála előtt érhette az agyát az ütés. Azt azonban még nem sikerült kideríteni, hogy közvetlenül a fejére mértek ütést, vagy akkor ütötte be a fejét, amikor eltalálta a nyílvessző és elesett.

A mostani kutatásban a múmia agyában talált fehérjét koncentráltak. Összesen 502 különböző fehérjét találtak, ebből tíz a vérhez kapcsolódik. Olyanokat is találtak, amelyek a stresszre, illetve a seb gyógyulására adott válaszra alakultak ki. A fehérjék kevésbé vannak kitéve a környezeti hatásoknak, mint a DNS, ezért érdemes ezeket vizsgálni ilyen idős múmiánál. A fehérjéknek köszönhetően tudjuk, hogy egy ötszáz éve feláldozott inka lány bakteriális eredetű tüdőbetegségben szenvedett.

Forrás: index.hu
Fotók: www.wissenschaft.de, www.thehistoryblog.com, en.academic.ru, donsmaps.com, nhne-pulse.org, www.suedtirolnews.it, explorertravel.hu, divulgaquealgoqueda.blogspot.com, www.srf.ch, oetzi20.it

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Alpesi kirándulás Ausztriában, Hinteralm - 1 nap
» Alpesi csúcsok: Göller (1766 m) - 1 nap
» Ausztria szépségei - 1 nap
» Rax-Alpok gyalogtúra - 1 nap
» Schneeberg (2076 méter) - 1 nap

Szállás ajánlatok

» Biloba Apartman - Bibione (Lido dei Pini) 43.377 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
» Atollo Apartmanház - Bibione (Lido dei Pini) 44.161 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
» Hotel Slovenska Plaza *** Montenegro, Budva 64.890 Ft/főtől - Montenegro / Európa / Budva
» Laguna Grande Apartmanház - Bibione (Spiaggia) 47.316 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria
» Villaggio Clio - Bibione (Pineda) 68.769 Ft/főtől - Olaszország / Európa / Bibione / Olasz Adria

Információs oldalak

» Ausztria látnivalói
» Advent - Karácsonyi vásárok forgatagában
» Akciós városlátogatások!
» Látnivalók Amszterdamban
» Utak Március 15. idejére
» Karácsonyi utazások
» Húsvéti utazások
» Adventi utak
» Látnivalók Firenzében
» Látnivalók Párizsban
» Látnivalók Londonban
» Síelés Ausztriában
» Buszos körutazások Ausztriában
» 4 napos utazások
» Biciklitúra, kerékpártúra
» Hosszú hétvége
» Via ferrata túrák kezdőknek és haladóknak

Cikkeink

» Az első hó Karintiában - Kovács Attila
» Túra a Dürre Wandon - Ürögi Beáta
» Wasserloch szurdok, Ausztria - Kovács Attila
» Bécs este - Kovács Attila
» Felhőszakadás után sárlavina öntötte el az UNESCO világörökségi várost, Hallstattot - Etédi Alexa
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!