Nyugat-Balkáni kalandok - Mostar
Utolsó Montenegrói napunk is strandolással telt, kora este pedig a Bojana folyó menti éttermek egyikébe mentünk vacsorázni. Tálcáról választhattuk ki, melyik halat kérjük, és az elkészítés folyamatát is figyelemmel kísérhettük. Ennek meg is volt az ára, 5 fős vacsoránk csaknem 100 euróba került. Később még bevásároltunk az esti forgatagban és búcsúban, ugyanis csakúgy, mint Albániában, Montenegróban is rengeteg világmárka-hamisítványt árulnak, de abból a jobb félét.
Másnap reggel elbúcsúztunk Montenegrótól és rövid dubrovniki városnézés után Bosznia és Hercegovina felé, északra vettük az irányt. A zöldeskék színű és igazán tiszta Neretva folyó mellett haladva értünk mostari szállásunkra.

A vendéglátó hölgyet cseppet sem zavarta, hogy egy szót nem értünk, folyamatosan beszélt hozzánk és elárasztott rengeteg féle abszinttel, szörppel, sörrel, és míg az apartman előtt üldögéltünk folyamatosan hozott valami kis ennivalót, amikért cserébe pénzt sem akart elfogadni. Másnap reggel indulás előtt is megkóstoltatta velünk friss süteményeit, amik tényleg nagyon finomak voltak.
Indulás után még visszaautóztunk a híres zarándokhelyre, Medugorjéba, ahol a templomba se fértünk be, annyian voltak a reggeli imán. Kitérőnk után újra Mostarba érve sétáltunk a történelmi belvárosban, ahol a híres Öreg-hídról bosnyák fiatalok pénzért cserébe ugranak a folyóba. A cikk folytatásáért kattints ide!
Szöveg és képek: Pécsi Linda
Nyugat-Balkáni kalandok - a Kotori-öböl és Shkodra
Nyugat-Balkáni kalandok - Montenegró vadregényes tájai
Nyugat-Balkáni kalandok - Ulcinj
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/7/3/72473/1722679254_graz-advent_0.jpg?itok=mBtQYFs3 |
Graz adventi hangulatbanZotter csokoládégyár. Thal Swarovski kristály temploma és Arnold Schwarzenegger!
Következő indulás: 2026. december 05.
59.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/tavaszkoszonto_zakopane_es_bartfa_0.jpg?itok=wDtBCxc3 |
Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán2 napos buszos utazás Lengyelországban (Kis-Lengyelország - Tátra)
Következő indulás: 2027. április 24.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722675440_800px-wiener-rathaus-6_0_0.jpg?itok=SIYFC6BJ |
Adventi Varázslat BécsbenAdventi ízek és kultúra, adventi koncert Bécs elegáns palotájában
Következő indulás: 2026. november 28.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/59037/tavaszkoszonto-ausztriaban-kis_0.jpg?itok=a0aW3P3a |
Tavaszköszöntő Ausztriában - Mariazell, Berndorf és Lilienfeld, vonatozással! Myrafalle vízesés2 napos buszos utazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. április 10.
67.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722672902_mariazell-advent-panorama-stern-shiftn_0_0.jpg?itok=b8cJTmGs |
Adventi gyertyagyújtás MariazellbenMayerling és Lilienfeld, Semmering élményvonattal! Kottingbrunni kastély
Következő indulás: 2026. december 05.
74.000 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/37116/excelsior-hotel-lovran-kis.jpg?itok=15SXOSuy |
Excelsior Hotel **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
41.400 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/21.jpg?itok=uN51AD3X |
Hotel Lovran *** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/20943/park-hotel-lovran-lovran-kis.jpg?itok=yU9Jtq-9 |
Park Hotel Lovran **** LovranHorvátország / Kvarner-öböl / Lovran / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/16242/hotel-park-plaza-belvedere-medulin-kis_0.jpg?itok=OEhUFtsi |
Park Plaza Belvedere Hotel **** MedulinHorvátország / Medulin / Isztria / Európa
44.830 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/41055/hotel-istra-plava-laguna-porec-korabbi-neve-hotel-laguna-istra-kis.jpg?itok=vGNGfWls |
Istra Plava Laguna Hotel *** PorecHorvátország / Porec / Isztria / Európa
51.040 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/benelux-korutazas-belgium-hollandia-luxemburg-7-napos-korutazas-a-benelux-allamokban-belgium-brusszel-waterloo-hollandia-amszterdam-haga-luxemburg-utazom.com-utazasi-iroda-nagy.jpg?itok=JgnAu28L |
Látnivalók AmszterdambanEurópa / Hollandia / Amszterdam
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/firenze-a-reneszansz-bolcsoje-nagy.jpg?itok=ma2dSIdF |
Látnivalók FirenzébenEurópa / Olaszország / Firenze
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/41075/latnivalok-parizsban-kis.jpg?itok=fJDOUFAb |
Látnivalók PárizsbanEurópa / Franciaország / Párizs
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40709/latnivalok-londonban-kis.jpg?itok=5GdugTpD |
Látnivalók LondonbanEurópa / Egyesült Királyság / Anglia / ...
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/csillag_fent.jpg?itok=c7-zz32O |
Várak szép rút kiskacsája – a balatonszentgyörgyi CsillagvárDéri Eszter, 2026. október. 14Európa
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/provence_utazas.jpeg?itok=bQ3eaXwl |
Provence levenduláiKovács Attila, 2026. október. 03Európa
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/velence_0.jpg?itok=KVWkUlbN |
Velence egy gondolábólKovács Attila, 2026. szeptember. 27Európa / Olaszország / Velence
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_0889.jpg?itok=-EQePCcJ |
Horvátország márciusbanKovács Attila, 2026. szeptember. 26Európa / Horvátország
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/bibury_arlington_row.jpeg?itok=IthTyrKv |
Egy tündéri kis település Angliában: BiburyKovács Attila, 2026. szeptember. 25Európa / Egyesült Királyság / Anglia
|
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1697541594_karneval-szlovenia-ptuj-600-400_0.jpg?itok=6PIiT5LM |
Karnevál és Farsang SzlovéniábanLendva és Maribor | Pohorje libegővel és a Bakónaki Energia park
Következő indulás: 2027. február 06.
53.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722595942_zakopane_0.jpg?itok=VGxZIWQx |
Advent Zakopane és BártfaFelvonóval a Gubalowka hegyre, Bártfa és Kassa történelmi belvárosa
Következő indulás: 2026. december 12.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/tavaszkoszonto_zakopane_es_bartfa_0.jpg?itok=wDtBCxc3 |
Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán2 napos buszos utazás Lengyelországban (Kis-Lengyelország - Tátra)
Következő indulás: 2027. április 24.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/59037/tavaszkoszonto-ausztriaban-kis_0.jpg?itok=a0aW3P3a |
Tavaszköszöntő Ausztriában - Mariazell, Berndorf és Lilienfeld, vonatozással! Myrafalle vízesés2 napos buszos utazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. április 10.
67.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/1/2/21912/1708938989_hallsadt-narcis-5_0.jpg?itok=SIIQ-bGt |
Nárcisz ünnep Bad Aussee-ben2 napos Buszos körutazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. május 29.
78.000 Ft |


