Nápoly és nevezetességei

Nápolyt látni és meghalni - tartja a mondás, s talán nem véletlenül. Mert - bár Campania székhelyének kétségtelenül voltak, vannak kellemetlenebb pillanatai is - addig valóban nem érdemes meghalni, amíg e rendkívül színes, pezsgő, hosszú történelemmel és kultúrával bíró várost nem láttuk. A csodálatos természeti környezetben, a Nápolyi-öböl északi partján, a Campaniai-síkság szélén, a Vezúv lábánál elterülő Nápollyal kissé mostohán bánt a sors, hiszen Olaszország számos lenyűgöző tájegysége és városa mellett nehéz lépést tartani a turisták kegyeiért. De aki bizalmat szavaz neki, semmiképpen nem bánja meg, hiszen az ország harmadik legnagyobb települése hálából milliónyi látnivalóval és élménnyel, mennyei gasztronómiai kínálattal, s kellemes mediterrán klímával ajándékozza meg az ősi földjére lépőket.   

Utazási ajánlatok Nápolyba >>>

Alapítása szinte a legendák ködébe vész, minden esetre az ókorban Parthenopé néven Rodoszról érkező görög telepesek hozták létre itt az első kolóniát, a mai Castel dell'Ovo szigetén, s miután ezt az aprócska területet kinőtték, új várost alapítottak Neapolisz, azaz Új város néven. Hosszú, izgalmas, színes és olykor nehéz történelme során uralták rómaiak, bizánciak, normannok, Anjouk, spanyolok, osztrákok, Bourbonok, s picit talán még hozzánk, magyarokhoz is köze volt, hiszen Nápolyi Johanna királynő (XIV. század) férje Endre, Károly Róbert magyar király fia volt, akit azonban alig 18 évesen meggyilkoltak. Nápoly 1860-ban lett a Garibaldi által egyesített Olaszország része. Egyik legvirágzóbb időszaka kétség kívül a római korra esik, amikor a kellemes klímának és a lenyűgöző természeti környezetnek köszönhetően számos császár választotta kedvenc üdülőhelyének, de történelmének egyik legborzasztóbb tragédiája, a Vezúv Kr. u. 79-ben történő kitörése, Pompeii és Herculaneum pusztulása is e korra datálható. Nápoly történelmét a vulkáni területen való elhelyezkedés, a gyakori földrengések és Vezúv kitörései alapvetően határozták meg.

Nápoly hosszú és viszontagságos történelmét tükrözi városképe is, hiszen utcáinak elrendezésében még az ősi görög négyzethálós utacaszerkezet figyelhető meg, kelet-nyugati irányú főutcáit római mintára 'decumanusnak' nevezik, a történelmi városközpont pedig alig változott valamit az elmúlt századok során. Szűk utcácskák, ahol járdák sincsenek, s egymást váltják a nagy bérkaszárnyák és a pompás paloták. A XIX-XX. század fordulóján - hogy a fejlődésben elmaradt déli országrészt is felzárkóztassák - nagyarányú városrendezési munkálatokba kezdtek: útvonalakat korszerűsítettek, megépült Nápoly leghíresebb parkja, a Parco Comunale, s elkészült a földalatti vasút. A városban épp úgy megtalálhatók a gótika, a reneszánsz, vagy a barokk stlíusjegyei, az Anjou- és Aragóniai-kori építkezések, mint a modern városmegújító mozgalmak építészeti törekvései. Nápoly történelmi központja 1995 óta az UNESCO Világörökség része. 

A nápolyi gasztronómia sokszínűsége a régió - Campania - hosszú és változatos történelmére vezethető vissza. Röviden mondhatjuk úgy is, akik erre jártak, s hódítottak, mind hagytak maguk után egy kis kulináris ízelítőt. A görögök az olajfát, a szőlőt - s így a bort is -, az arabok a mandulát, a lapos kenyeret, a mézet, míg a középkori királyi udvarok a kifinomultságot és a francia szakácsokat. Nápoly ma egyet jelent a pizza (innen, a városból indult világhódító körútjára), a kagylós spagetti (spaghetti alla vongole), a limoncello, az ízletes zöldségek (padlizsán, articsóka, cukkini) és az espresso kávé imádatával. Nápoly ízes, hangos és illatos piacainak bebarangolása önálló programot jelenthet, semmiképpen ne hagyjuk ki! 

De nézzük akkor, hogy mi az, amit feltétlenül látnunk kell!

A Castel dell'Ovo - Nápoly legrégebbi erődítménye, melynek bástyái történetének különböző korszakaiból maradtak fenn, az utolsó a XV. századból. Maga a vár azon a kis szigeten - Megarides - áll, ahol egykor a cumaei telepesek megalapították a város ősi magját. A Kr. e. I. században az ínyencségéről nevezetes arisztokrata hadvezér, Lucullus építtetett itt villát, mely még évszázadok múltán is állt, az utolsó római császár, Romulus Augustulus is ide vonult vissza, miután Odoaker megfosztotta trónjától 476-ban, majd kolostort építettek a helyén. A IX. században az ókori épületeket elbontották, majd a normannok építettek itt várat a XII. században, mely jelentőségét a Castel Nuovo megépítéséig őrizte meg, erődítmény funkciója 1860-ban szűnt meg végleg. Mai formáját az aragon fennhatóság idején, a XV. században kapta. A vár tövében kicsiny halászfalu alakult ki a XIX. század elején (Borgo Marinari), mely ma első sorban halász vendéglőiről és motorcsónakkikötőjéről ismert. A szigetet egy 100 méter hosszú töltés köti össze a szárazfölddel.

A Castel Nuovo - A város jelképének is számító Castel Nuovo, vagyis Új vár építését I. Károly szicíliai király rendelte el a XIII. században, amikor a város lett a Nápolyi Királyság fővárosa. A vár - melynek helyén korábban ferences rendi kolostor állt - 1279-82 között francia építészek vezetésével épült. Számos történelmi esemény színtere volt a középkor folyamán, de több ostromot is átvészelt, többek között I. Lajos magyar királytól is, akinek hadai egy alkalommal ki is fosztották. Jelentőségét akkor veszítette el, amikor Nápoly spanyol kézbe került, s az épület már csak ideiglenes szállásként funkcionált, amikor a spanyol királyok Nápolyba látogattak. Később börtönként, hivatalként, az 1990-es évek óta pedig várostörténeti múzeumként működik. Az épület egyetlen megmaradt Anjou-kori része a várkápolna, melyet a XVI. században reneszánsz stílusban építettek át. 1995 óta az UNESCO Világörökség részét képezi.

A dóm - A San Gennaro, vagy más néven Santa Maria Assunta katedrális Nápoly legnagyobb méretű temploma, a nápolyi érsek székhelye. Itt őrzik Szent Januáriusz (San Gennaro), Nápoly védőszentjének a vérereklyéjét, melyet évente kétszer, május első szombatján és szeptember 19-én kihoznak a katedrálisból. Az egyébként szilárd halmazállapotú vér ilyenkor egy rövid időre cseppfolyóssá válik, melyet a hívők csodának tartanak. A legenda szerint, ha a vér nem cseppfolyósodik, valamiféle katasztrófa fenyegeti a várost. A dóm építése a XIII. században kezdődött, I. Anjou Károly megbízásából, majd az elkövetkező század elején fejezték be. Egy földrengésben megsérült, ekkor barokk stílusban építették újjá, majd a XIX. században neogtikus stílusú homlokzatot kapott. Szent Lajos-kápolnájában helyezték örök nyugalomra I. Lajos magyar király öccsét, Nápolyi Johanna királynő férjét, Endre herceget (1345). Mivel a dóm egy őskeresztény bazilika maradványaira épült, ma ennek padlója és oszlopai is megtekinthetők a katedrális Santa Restituta-kápolnájában, de itt látható Európa egyik legrégebbi keresztelőkápolnája, a San Giovanni in Fonte is. A nápolyi dóm része a város UNESCO Világörökségi védettségű belvárosának.

A Galleria Umberto - Az 1887-91 között, milánói mintára (II. Vittorio Emanuel Galéria) épült passzázs a város újjáépítésének egyik alapköve volt a XIX. század végén, fénykora a II. világháborúig tartott. Az elegáns passzázs a városi polgárság kedvelt találkozóhelyeként írta be magát a történelembe. Az Emanuele Rocco tervei alapján épült passzázs üveggel kombinált vasszerkezete a korabeli technika egyik újítása volt. Ahogy milánói "testvérét", úgy a nápolyi galériát is egy olasz királyról, I. Umbertóról nevezték el (I. Umberto II. Vittorio Emanuel fia és örököse volt). Az elegáns passzázs drága üzleteknek, kellemes kávézóknak ad otthont, míg harmadik emeletén lakások kaptak helyet. A galéria sokáig elhanyagolt állapotban várta sorsa beteljesülését, mára azonban felújították, és régi fényében várja a nápolyiakat és a városba érkező turistákat. A keresztalaprajzú passzázs (melynek közepén monumentális üvegkupola található) egyik szárnya a forgalmas via Toledora, míg másik szárnya a San Carlo operaházra nyílik. A passzázs része Nápoly UNESCO Világörökségi védettséget élvező belvárosának.

A Santa Chiara - A nápolyi Santa Chiara komplexum - bazilika, kolostor, kripták, régészeti múzeum - a város egyik legismertebb turista látványossága. A kolostort Anjou Károly és felesége, Aragóniai Sancha 1310-40 között építtette, s mivel a templom az Anjouk temetkezési temploma lett, itt is temették el őket. A királyné fiatal korában szeretett volna belépni a klarisszák rendjébe, de mivel nem tehette meg, így tett eleget vonzalmának. A templom építészeti stílusa provence-i építészek keze munkáját tükrözte, de később barokk mintára építették át. A templom egyszerű tégla homlokzata éles ellentétben áll belsejével, mely az Anjouk emlékein kívül a Bourbonok XVIII-XIX. századi síremlékeit is rejti. A komplexum leglátványosabb része a kolostorudvar, melynek padjait, kútjait és oszlopait sárga mintás majolika lapok fedik, melyeket egy apácává lett festőművész hölgy készített, hogy így dobja fel az ott élő apácák szürke napjait. A Santa Chiara egyházi komplexum Nápoly történelmi belvárosával együtt UNESCO Világörökségi védettséget élvez.

Pompeii és Herculaneum - A két ókori város a Vezúv Kr. u. 79. augusztus 24-én történt kitörése során pusztult el; Pompeiit 7-8 méter magas hamu- és lapilliréteg, Herculaneumot a leömlő iszaplavina (piroklasztikus ár) temette maga alá. Pompeii első romjaira a XVI. században véletlenül bukkantak rá, de a hivatalos ásatások csak 1748-ban kezdődtek el a spanyol mérnök, Rocque Joaquín de Alcubierre vezetésével, aki 1738-ban Herculaneumot is felfedezte. Pompeii kilenc, Herculaneum nyolc kilométerre délkeletre terül el a Vezúv lábánál. A két város lakói jólétben éltek az ókorban, számos vagyonos római vásárolt nyaralót a vidéken. Az ásatások helyszíne 1763 óta a nyilvánosság számára is látogatható, a múltban olyan hírességek látogattak el a romvárosokba, mint Johann Wolfgang von Goethe és Wolfgang Amadeus Mozart. Pompeii épületei közül elsőként a nagy színházat, Ízisz szentélyét, a Diomédész-villát és a Herculaneumi kaput tárták fel. A tervszerű ásatások igénye a francia megszállás idején (1805-16) jött el, majd a technika fejlődésével még hatékonyabbá vált Pompeii feltárása (a XIX. század második felében). Mára Pompeii közel kétharmadát sikerült feltárni, az olasz kormány 1991-ben jelentős összeget különített el a romvárosok megőrzésére. A kitörésnek "köszönhetően" ma szinte tökéletesen rekonstruálható az ókori élet egy szeletkéje. 1997 óta Pompeii, Herculaneum és Torre Annunziata az UNESCO Világörökségi listáján szerepelnek.

A Vezúv - A Nápoly városából is jól látható, attól 9 kilométerre keletre elhelyezkedő hegy a régió összes településének történelmét meghatározta. Napjaink egyik legveszélyesebb vulkánjának tartják, mivel a számtalanszor kitört Vezúv közvetlen környezetében 3 millió ember él. Leghíresebb kitörése a Kr. u. 79-es katasztrófa volt, mely során Pompeii és Herculaneum mellett Oplontis és Stabiae városkák is elpusztultak (ez a tragédia a világtörténelem legjobban dokumentált vulkánkitörése, hiszen az eseményekről ifj. Plinius két levelében is beszámolt), de nagyon komoly kitörések voltak 1306-ban és 1631-ben is. A Vezúv utoljára 1944-ben tört ki. Mindezek ellenére a hegy vonzza a turistákat, akiknek nem mostanában jutott eszébe, hogy meghódítsák füstölgő kráterét: már az ókorban is többen felmerészkedtek rá, de Goethe is háromszor megmászta a Vezúvot. A XIX. századra konkrét vulkánturizmus alakult ki: eleinte szamárháton vitték fel az érdeklődőket, majd 1873-ban megépült az első kábelvasút, 1880-ban a siklóvasút, melynek ötlete egy magyar mérnöktől, Oblieght Ernőtől származott. Ezt előbb egy fogaskerekű vasút, majd egy drótkötélpálya váltotta fel. 1995-ben megalapították a Vezúvi Nemzeti Parkot, mely feladata az itt élő állatok és növények megóvása, a földtani jelenségek és paleontológiai formációk megőrzése és a vulkán területén kialakult ökológiai egyensúly megőrzése. A Vezúvra felkapaszkodó út Ercolanoból indul, de kizárólag jegy ellenében és vulkanológus idegenvezetővel látogatható.

Utazások: utazom.com/utazas/regio/napoly

Múzeumok - Nápoly számtalan múzeuma közül az egyik legizgalmasabb a Régészeti Múzeum (Museo Archeologico Nazionale di Napoli), melynek gyűjteményében a Pomeiiből és Herculaneumból származó felbecsülhetetlen értékű műtárgyakat csodálhatunk meg, a többi között a híres Nagy Sándor-mozaikot, mely eredetileg a Faun házának nagy méretű padlómozaikja volt. Hasonlóan gazdag gyűjteménnyel büszkélkedik a Villa Pignatelliben található Museo Principe Diego Aragona Pignatelli Cortes is, ahol számos kiállítás anyaga kapott helyet. Leglátványosabb tárlatán régi angol és francia oldsmobilokban gyönyörködhetünk. A gyerekek kedvence a Citta della Scienza lehet, melynek interaktív kiállítása különféle tudományos felfedezéseket mutat be. De Nápolyban látható a világ egyik legrégebbi akváriuma, a Stazione Zoologica Anton Dohm is, aki viszont a modern művészetekre lenne kíváncsi, az látogasson el Museo M.A.D.R.E. épületébe, ahol kortárs alkotók műveit állították ki.

Nápoly partvidékén híresen szép üdülővárosok sorakoznak, ahová egy hosszabb út során mindenképpen érdemes ellátogatni (Sorrento, Amalfi, Nisida, Capri, Ischia, Procida). Már a város tengerpartja (Lungomare) is évszázados hírű településekkel büszkélkedik (Mergellina, Posilippo - ezek ma Nápoly részei), ahol egymást váltják a szebbnél szebb, buja növényzet között megbújó villák, kastélyok, melyek már a XIX. században is az itt nyaraló arisztokrácia igényeit elégítették ki. A part mentén kiváló éttermek, yachtkikötők sorakoznak, de ha csak üldögélnénk, és élveznénk a kellemes környezetet, akkor látogassunk el a Villa Communaleba, mely Nápoly legnagyobb közparkja.