Ilyen költségekkel tervezz, ha Dániába utazol - Legoland
Egyre több ember kíváncsi a híres, dán Lego cég által épített Legolandre, ami a Budapestről repülőgéppel alig két óra alatt elérhető. Ryanair fapados járatainak köszönhetően akár 15.000 forintos áron el tudunk utazni Budapestről Billundba és vissza, ahol a világon elsőként létesült Legoland csodálhatjuk meg. Az 1958-ban épült Legolandet eddig több mint ötven millióan látogatták meg, amivel kiérdemelte a legnagyobb turista látványosságot Dániában, azon belül a Jylland félszigeten. Minden évben számtalan újdonsággal lepik meg az ide látogató embereket, legyen az egy különleges hullámvasút vagy egy újabb tematikát feldolgozó terület a parkon belül. A parkot különböző témák szerint építették, mint például Lego City, Duplo vagy kalóz terület.
A park kizárólag márciustól októberig látogatható, azonban ha nem szeretnénk, hogy a szeszélyes tavaszi vagy az őszi időjárás befolyásolja a jó kedvünket, akkor a legalkalmasabb időpont a nyári időszak. A Legoland parktól 300 méterre található a Legoland látogatóinak fenntartott hotel, ahol különböző témájú és nagyságú szobákat tudunk lefoglalni.
Aki a Legoland hivatalos oldalán veszi meg a jegyét, rengeteg kedvezményt kap, hiszen a családi jegyet 1835 korona helyett 1335 koronáért tudja megvásárolni egészen szeptember harmadikáig, ami körülbelül húszezer forint megtakarítást jelent. Egy három fős családnak szintén a szeptemberi időpontig 917 korona a belépőjegy, ami a negyven forintos dán koronával számolva 36.680 forint. Egy négy fős családnak a belépés összesen 44.680 forintba kerül.
Étkezésre mind a park területén, mind a Legoland hotelében van lehetőség, azonban ez sokkal többe kerül, mintha a parkon kívül vennénk meg a szükséges ennivalót. Egy gyerekeknek készített menü 70 koronától kezdődik a Legoland területén, ami körülbelül 2800 forint, ezzel ellentétben egy felnőtt ebédje akár 7500 forintba is kerülhet.
Dániába utazás előtt is vásárolhatunk különböző kiegészítőket: ez egy minőségi napszemüveget vagy egy utazótáskát, amibe pár napra kényelmesen tudunk pakolni, akkor a szintén dán, Trendhim webshopjában válogathatunk.
Radányi Lili
Utazási ajánlatok
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/38529/hajozas-eszaki-tengereken-kis.jpg?itok=2Ll_uZlJ |
Hajózás északi tengereken6 napos körutazás: Németország, Dánia, Svédország
Következő indulás: 2024. május 20.
233.000 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/2687_1_0.jpg?itok=agJ53LuP |
Vikingek nyomában: Malmö-Koppenhága csoportos utazás magyar idegenvezetővel 2024.09.27-30.4 napos repülős utazás
Következő indulás: 2024. szeptember 27.
266.770 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/koppenhaga-nyhavn-161027.jpg?itok=TLHoA4NV |
4 napos városlátogatás Koppenhágában - Hotel ****egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2024. május 17.
276.555 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/54551/koppenhaga-malmo-es-roskilde-kis.jpg?itok=rpI9pwWL |
Koppenhága, Malmö és Roskilde4 napos körutazás Dániában és Svédországban
Következő indulás: 2024. július 10.
290.000 Ft |
https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/13589/310822_c28e371ca131de36a55f9e723b56176bb97bfa3e_original.jpg?itok=zTiDgRo0 |
5 napos városlátogatás Koppenhágában - Hotel ****egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2024. május 17.
343.505 Ft |