Gulliver az afrikai Wolfbergen

 Vannak élmények, amiket rágni-emészteni kell, hogy úgy igazán beszélni tudjon róla az ember. Ez a nap is ezek közé tartozik. Nagyon sokat vártam tőle, nagyon sokat kaptam tőle, és valahogy mégis teljesen más volt, mint amire készültem.

Minden afrikai útra próbálok valami új dolgot kitalálni. Ha csak annyi is, hogy kint alszok egy nemzeti parkban, ahol eddig csak nappal voltam, de valami újnak lennie kell. Az idei utazás valahogy nagyon az utolsó pillanatban alakult ki, egyedül is érkezetem, ami erősen korlátozza a lehetőségeket. Az indulás előtti napokban kerestem a túra lehetőségeket elsősorban Port Elizabeth környékén, de valamilyen véletlen folytán a Fokvároshoz közel eső Cederberg Conservacy jött velem szembe. Azonnal eldőlt, hogy ezt nem hagyhatom ki. Hatalmas vörös sziklák, szikrázó kék ég, sárguló fű, tipikus Afrika. Legalábbis nekem. A szerelem első látásra megvolt, de a következő lépések kicsit küzdelmesre sikerültek. Oudtshoorntől idáig közel 500 km-t jöttem, ami annyira nem vészes, de az utolsó 50 km földút, egy része meglehetősen ramaty (azok a jó kis namíb földutak, ahol 100 km/h a sebességkorlát...), rendesen kipurcantam a végére. Már kezdtem azon gondolkodni, kinek a remek ötlete volt idejönni, de akkor megérkeztem az Oázisba. Valami hihetetlenül nyugis a hely, rajtam kívül két hollandvendég volt csak. Este elnézegettük, hogyan nőnek egyre hosszabbra a hegyek árnyékai, kicsit körbesétáltam a környéken, és gyorsan eldőltem.

A reggel ismét nem indult simán. A nemzeti parkokban eddigi mindig nagyon elkényeztettek információ terén. Mindenféle nyomtatott térképeket, egyéb brossúrákat szoktak osztogatni már a bejáratnál, még kis táblázatokat is adnak, amiken az észlelt állatokat lehet strigulázni (többnyire kis rajzok is segítenek az azonosításban). Na itt nem ez a helyzet, jó, mondjuk nem is nemzeti parkról van szó. Induláskor a háziakat nem sikerült becserkészni, így a fali térképről leolvastam, hogy a Wolfberghez gyakorlatilag a háztól mindig egyenesen kell menni. Aha, gyakorlatban az egyenesen vezető út a 4×4-nek ajánlott. Sebaj, mentem. Egyre kevésbé tetszett az út is, meg nem is tűnt nagyon logikusnak, hogy a park fő attrakciójához csak terepjáróval lehessen eljutni... Szóval vissza a kályhához, nézzük meg a másik utat. Széles, jól járható.... A B terv kezdett formálódni, legfeljebb nem túrázok ma, helyette elmegyek a park északi végébe, Clanwilliambe tankolni (erősen takarékos üzemmódra kényszerültem), megnézek egy roiboos farmot, és majd holnap... de láss csodát, rögtön előtűnt egy információs tábla. Juhééé, megvan az iroda, ahol majd beszerezhetem az engedélyeket, a kezembe nyomják a térképet, mindent megmondanak és mehetek a hegyre. De nem, ez nem az az iroda. Mint kiderült, az egész környék magánterület, aminek csak valami nagyon kis részén lehet gazdálkodni. A maradék köves-sziklás-hegyes részből is próbálják kihozni a lehető legtöbbet. Túraútvonalakat jelöltek ki, amiknek a használata engedélyhez kötött. A kiszemelt célponthoz tovább kell mennem egy másik farmra. Azért egy kávéra itt is jó vagyok, közben pedig kiderült, hogy a menet közben látott barlanghoz itt kaphatok engedélyt. Hazafelé jól jön, most első a Wolfberg. Míg a kávéra vártam, elbeszélgettem egy arra őgyelgő emberkével. Mint kiderült, nagyon jól ismeri a környéket, ellátott mindenféle hasznos tanáccsal: már elég késő elindulni a kiszemelt célhoz, de ha belehúzok, még összejöhet, igen, a három liter víz elég, dacára a harminc fok feletti hőmérsékletnek, a nordic botok jól jöhetnek a visszaúton, a hegyre feljutni (5-600 m szintkülönbség) macerás a melegben, fent ugyan nagy a távolság, de a kisebb hullámvasúttól eltekintve sík a terep, a kettő között pedig van egy kis mászás.... na ezek voltak eddig a leggyakorlatiasabb ismereteim a tervezett kirándulásról.

Átrobogtam a másik farmra, ők viszonylag jól jártak, egész komoly borgazdaságot üzemeltetnek, és nekik jutott a Wolfberg hegy a hatalmas repedésekkel és szikla-híddal, ami kiváló egész napos túralehetőség. A hírek szerint özönlenek is népek (szerencsére most hétköznap van, így ötödikként álltam be a parkolóba). Az engedélykiállító leányzó is megjegyezte, hogy talán már nem kéne elindulnom, és tényleg egyedül megyek... de egyikre sem mondta egyértelműen. Én meg úgy gondoltam, hogy legrosszabb esetben valahol út közben visszafordulok... De mennem kellett. A repedésekhez egy óra alatt feljutottam, gondoltam azon pár perc alatt átsétálok, és jöhet a sík szakasz, az már csak nem fog gondot okozni. Ezekkel a repedések eddig csak mászók kapcsán találkoztam, ebben nem voltam érintett, így nagyon nem mélyültem el benne. A közelükbe érve hangyányira zsugorodtam. Hatalmas kőóriások, közöttük keskenyebb-szélesebb hasadékokkal, ahonnan még nagyobbnak látszanak. Egy szembejövő család felvilágosított, itt aztán nem annyiról van szó, hogy átsétálunk két megrepedt szikla között... Ez elég kemény menet, a feleség nem is tudta volna apjuk segítsége nélkül megoldani. Jöttek az újabb gyakorlati tanácsok: nem biztos, hogy egyedül végig tudok menni ajánlott úton, néhol elég magasra kell felkapaszkodni-húzódzkodni, amit nem feltétlenül érek el, egy helyen meg se próbáljak átmászni a sziklán, viszont alatta hanyatt fekve simán át tudok jutni, a hátizsák és a botok bizony útban lesznek, de csak simán dobjam fel a szikla tetejére és másszak utána. Vagy menjek a sétálós úton, de a másik annyival szebb és izgalmasabb, hogy csak meg kéne próbálnom... Ez persze felhívás volt keringőre. Az első trükkös részen még átsegítettek: én simán kívülről próbáltam volna meg felmászni egy sziklára, kiderült, hogy be kell bújni egy nagy kő alá,néhány közepes méretű sziklára felküzdeni magam a koromsötétben és egy laza jobb kanyarral ki is jutok a peremre. Ott aztán megkerülni A hatalmas eldőlt sziklát, és bemenni a baloldali hasadékba. Eddig sima liba. A bal oldali hasadékban azonban irdatlan nagy, már-már szakadékszerű köveken kéne átmászni. Térkép elő, áááá, az az út egyrészt visszavezet a kiindulási ponthoz, másrészt járhatatlan, tényleg szakadék (a visszaúton hűltem el igazán, mennyire az).... Egy hasadékkal jobbra kell menni. Sokkal jobb. Egy darabig. Aztán kezdődtek itt is a kalandok. A botokat végképp elzsákoltam és kúsztam-másztam egy órán át. Simán megvolt a hely, amit nem érhetek el. Nem is értem. Egy darabig nézegettem, de innen egyszerűen nem fordulhattam vissza. Próbáltam a hátizsákot botokkal feldobni a szikla tetejére. Nagyon nem is sikerült, meg aztán végiggondoltam, hogy OK, a hátizsák fent van, de mi van, ha nekem nem sikerül feljutni? Az életben nem vadászom le, utánam pedig már nagy valószínűséggel senki nem indul el felfelé. Vajon Bruce Willis hogy csinálná? Végül hasamra vettem a hátizsákot, szerencsére a repedés itt elég szűk, de nem túlságosan. Hátam az egyik falnak támasztottam, szépen fellépegettem a másikon. 2 m tájékán megszabadultam a hátizsáktól, hacsak le nem esek, innen már vissza tudom szerezni. Jött a következő feladat, valahogy átküzdeni magam a falak közé szorult kavics tetejére. Fogás nincs rajta, a falon is egyre kevésbé.... valahogy csak átjutottam a kőre. Na, kb. ez a pont miatt nem ajánlották, hogy egyedül nekivágjak. Még egy „kiemelt” rész volt, de ezt a nyomok alapján könnyen beazonosítottam. A feleség annyit mondott, a fiúk viszonylag könnyen átmásztak a sziklán, de én meg se próbáljam, simán a kő alatt húzzam át magam. Befelé egyszerű is volt a történet, de a kijutást kicsit megnehezítette a túl közelre tolt másik szikla. Meg hogy vissza kellett még kotorni a motyómért. Innen kezdve sétagalopp a tetőig eljutni. Ott újabb meglepetés ért. A víz és a szél hihetetlen formára alakította a köveket, volt itt T-rex, Vénusz kagylója, háromfejű sárkány.... és egy kígyó. Figyelmeztettek, hogy óvatosan közlekedjek. Állítólag a puffogó vipera kivételével mindegyik elmenekül, ha jövök, az viszont nem fog mozdulni. De könnyű felismerni, rövid és duci. Ez valami más volt, vékony, hosszú és előbb eltűnt, minthogy előkaphattam volna a fényképezőgépet. A tetőre érkezőstől egy órán belül ráfordultam a kőívhez vezető célegyenesre, és annak a végén jól ott is maradtam. Egyszerűen nem találtam az utat. Az utolsó, jelölésként szolgáló kőkupac ott volt mellettem, a következő 20 m-rel és két emeletnyivel odébb. Közben semmi utalás, hogy is juthatnék le. Már csak 5-10 percnyire voltam a céltól, de elakadtam. Egy darabig keresgéltem a lehetőséget, de nagyon nem erőltettem. A következő útra is kell valami újdonság, az már réges-régen biztossá vált, hogy ide is vissza kell jönnöm.

pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Egyiptom, a Nílus ajándéka 7 éj - 8 nap
» Egyiptom, a Nílus ajándéka 10 éj - 11 nap
» Algéria - Észak-Afrika ékköve Körutazás a Mediterráneum történelmi emlékekben és természeti látnivalókban gazdag országában - 8 nap
» Fehér homok, pálmák, fűszerek - 10 nap
» Királyi városok körutazás *** Marokkóban - 8 nap

Szállás ajánlatok

» Hotel Siva Grand Beach ****+ Hurghada 32.825 Ft/főtől - Afrika / Egyiptom / Hurghada
» Hotel The Grand Makadi***** Makadi Bay 56.875 Ft/főtől - Afrika / Egyiptom / Makadi bay
» Hotel Ghazala Beach **** Na'ama Bay 54.925 Ft/főtől - Afrika / Egyiptom / Sharm El Sheikh
» Hotel Sunwing Waterworld Makadi ***** Makadi Bay 61.425 Ft/főtől - Afrika / Egyiptom / Makadi bay
» Hotel Sharm Resort **** Sharm El Sheikh 63.050 Ft/főtől - Afrika / Egyiptom / Sharm El Sheikh

Információs oldalak

» Egzotikus utazások nyaralások

Cikkeink

» CONGO – THE GRAND INGA PROJECT - gyémántkemény vadvízi kajakfilm - Kollmann András
» Lányok a parketten- női bicikli - Fóti Lázár
» Tenerife tájain... - Kovács Attila
» Namíbia éjjel - Kovács Attila
» A Szahara csodálatos világa - Kovács Attila
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!