Fakultatív program: Szuper nap

Verhetetlen kombináció! Töltse a nap felét Algarve megismerésével terepjáróinkon, majd

a nap többi részét egy  pihentető körutazás formájában az Arade folyón!

Térjen le a járt útról, egyenesen a szíve az Algarve szívébe! Konvojjal felmegyünk dombokra aztán le a völgyekbe, átkelünk a csörgedező patakokon és zöldellő réteken.  Élvezze a szinte érintetlenül hagyott káprázatos természeti környezetet! A földutak olyan kis falvakba vezetnek, ahol egykori helyi szokások figyelhetők meg gyakorlatban is, például a méz lepárlása hagyományos módon. Illetve, a bátrabbak megízlelhetik a medronho nevet viselő, nagyon erős helyi italt.

A finom ebéd egy kellemes étteremben kerül felszolgálásra.

Később egy pihentető körutazás következik az Arade vizén. A folyó a dombok között hömpölyög, amely egykor nélkülözhetetlen történelmi útvonal volt a rómaiak és a későbbi telepesek számára. Portimao városánál eléri a tengert, ahol még ma is fontos kereskedelmi kikötő található. A vízen ringatózva gyönyörködhet a mesés tájban, hallgathatja a madarak énekét és a víz hipnotikus csobogását.

Egy tökéletes nap tökéletes befejezése Algarve egyik aranyszínű homokos strandján, ahol frissítő úszással levezethető a kirándulás. Visszatérés a szállodába terepjáróval.

Egy szuper nap az egész családnak!

Kérjük, vegye figyelembe: az apály viszonyoktól függően, a programváltozás jogát fenntartjuk.

Az angol nyelvű fakultatív program ára:

Felnőtt: 76 EUR, Gyermek: 38 EUR

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Portugália - Az atlanti partvidék - Repülj és vezess! -

Szállás ajánlatok

» Hotel LTI Pestana Viking **** Algarve 0 Ft/főtől - Portugália / Európa / Algarve
» Hotel Adriana Beach Club Resort **** Algarve 0 Ft/főtől - Portugália / Európa / Algarve

Információs oldalak

» Portugália csodái - Algarve legszebb látnivalói

Cikkeink

» Fakultatív program: Zoofari - seregelyanna
» Fakultatív program: Surfari - seregelyanna
» Fakultatív program: Ria Formosa csodái - seregelyanna
» Fakultatív program: A történelmi Algarve - seregelyanna
» Fakultatív program: Sétatúra -Gyalogos városnézés - seregelyanna
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!