Fakultatív program: Mélytengeri horgászat (3 órás program)

Csatlakozzon fedélzetünk tagjaihoz, hogy egy felejthetetlen horgász ​​élményben lehessen része! Lehorgonyzás után a 20-30 méteres mélységben rendkívül sokféle hal található, melyek mindegyike finom fogás a grillezés során! A zátony halászat kiváló lehetőség kezdők számára is, profi csapatunk minden szükséges segítséget biztosít és felfedi az összes elsajátítható fortélyt. Haladóknak 3 vagy 6 órás utak is rendelkezésre állnak, csalival és felszereléssel beleértve. A folyamatot mindössze megfigyelni kívánó érdeklődők is csatlakozhatnak, míg a csoport többi tagja kifogja a hozzávalókat a következő étkezéshez.

Kifogható halfajták: makréla, tengeri keszeg, fehér keszeg, fattyúmakréla, stb. Általában garnélarákok és kagylók használatosak csaliként.

Tökéletes választás tapasztalattal rendelkezőknek és kezdőknek egyaránt, ugyanis mindkét célközönség számára pihentető tengeri elfoglaltság. Privát csoportok, illetve versenyek szervezése is lehetséges. Igénybe vehető még ezen felül a cápa halászat, amely nyílt tengeren, mintegy 10 mérföldre a parttól érhető el.

Az angol nyelvű fakultatív program ára:

Felnőtt: 40 EUR, gyermek (3-10 eves korig): 25 EUR (3 ev alatti gyermekek nem tartózkodhatnak a fedélzeten)

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Portugália - Az atlanti partvidék - Repülj és vezess! -

Szállás ajánlatok

» Hotel LTI Pestana Viking **** Algarve 0 Ft/főtől - Portugália / Európa / Algarve
» Hotel Adriana Beach Club Resort **** Algarve 0 Ft/főtől - Portugália / Európa / Algarve

Információs oldalak

» Portugália csodái - Algarve legszebb látnivalói

Cikkeink

» Fakultatív program: Zoofari - seregelyanna
» Fakultatív program: Surfari - seregelyanna
» Fakultatív program: Ria Formosa csodái - seregelyanna
» Fakultatív program: A történelmi Algarve - seregelyanna
» Fakultatív program: Sétatúra -Gyalogos városnézés - seregelyanna
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!