Brüsszel – menni vagy nem menni, az itt nem kérdés!

Egyesek szerint Brüsszel rémes hely, semmi értelme meglátogatni, mert szürke, lélektelen és télennyáron vacak az idő. Mások ehhez még azt is hozzáteszik, hogy látnivaló sincsen – legfeljebb a főtér és a pisilő kisfiú. Megint mások szerint viszont egy nagyon élhető, értékes, izgalmas város, ahova igenis érdemes ellátogatni. A legjobb az, ha ennek magunk járunk utána. Az én ítéletem: a város kifejezetten érdemes a látogatásra, látnivalókban is bővelkedik és igen, vannak lélektelen részei is.

Három nap egyáltalán nem sok csak Brüsszelre sem, bár, mint a legtöbben, én is szántam egy napot ebből a kevésből is Brugge és Gent felfedezésére is. Mire elég tehát három nap? Íme egy lehetséges alternatíva. A hajnali repülés után érdemes lepakolni a szállodában, mert Brüsszel keresztül-kasul remekül bejárható akár gyalog is, így nem kell egész nap cipekedni. Mi az „EU negyedben” kezdtünk, hogy később minden időnket a történelmi részeknek szánhassuk. A Parlamentarium röviden és érthetően mutatja be az EU működését, majd továbbmegy az EU történetének bemutatásával – párhuzamosan a világ egyéb nagy eseményeivel – és interaktív módon mutatja be, hogy mi minden köszönhető a világ bármely részén az EU tevékenységének.

A látogatóközpont nagy időnyelő a bemutatás gazdagsága miatt, így érdemes előre eldönteni, hogy mi az, amit még biztosan csinálni szeretnénk a városban, hogy arra is maradjon idő. Az egyik lehetőség, hogy innen egy nagy séta keretében megtekintjük a további EU intézményeket illetve az útba eső parkokat. Érdemes mindkettőre szánni egy kis időt, mert a csodás parkok – Parc Léopold, Parc du Cinquantenaire – jól ellensúlyozzák az Európai Bizottság központi épületétől a majd’ a Brussels Park-ig elnyúló irodarengeteg sivárságát.

Innen viszont kinyílik egy egészen más világ, a történelmi belváros. A Grand Place és környéke egy nagy-nagy időutazás a középkorba. Gótikát kedvelőknek maga a paradicsom! De megtalálja itt a számítását az is, akit a gasztronómia – tengeri herkentyűk, csokoládé és a belga sörök – csábítottak a városba.

Ha már az étkezésnél tartunk. Brüsszelt idő- és költséghatékonyan, mellette még jól is lakottan végig lehet látogatni csupán a helyi specialitások fogyasztásával. Gofrit avagy waffel-t lépten nyomon bekaphatunk akár az utcán fogyasztva is végtelen változatosságban, csakúgy mint a kétszer sütött sültkrumplit, ami gigantikus adagokban érkezik. Egyik sem a reformkonyha gyermeke, ezt ellensúlyozandó együnk feltétlen egy feketekagyló „levest” is, ami hagyományosan hatalmas fekete fazékban, kagylóhéjastul érkezik az asztalra – természetesen sültkrumplival (moulesfrites).

Itt sem lesz panaszunk az adagra, ugyanis hagyományosan másfél kiló kagylót szolgálnak fel egy személynek! Brugge és Gent aligha fér bele egy napba, ha bármelyik városba is beleszeretünk. Brugge-be az időutazást kedvelők nehezen tudnak nem beleszeretni. A parányi belváros bármely mese háttere is lehetne. A macskaköves utcákon bolyongva számtalan csokoládé manufaktúra elképesztő mennyiségű bon-bonnal, pralinéval várja a látogatókat, míg a terek, templomok, céhházak és egyéb épületek a vizekkel, csatornákkal szabdalt városképet valóban meseszerűvé teszik.

Gent útban visszafelé a fővárosba szintén megérne ugyanannyi időt, mint amennyit Brugge-ben el lehet tölteni, de kár előre eldönteni az arányokat, ki-ki meglátja majd, melyik város varázsolja el igazán. Gent a méreteket tekintve a két másik város közt helyezkedik el és mutat mindkettő hangulatából, karakteréből is valamit.

Talán itt áll elő a legkiegyensúlyozottabb helyzet az óváros és környezete közt: se az nem az érzet, hogy a valóságtól elszakítva egy mesében élsz éppen, se nem olyan nagy a kontraszt a régi és az új közt, mint Brugge-ben illetve Brüsszelben.

Brüsszelből vétek hazajönni az Atomium meglátogatása nélkül. Az itteni látogatás is egy önálló utazás. Időben csak kb. 50 évnyi, a Világkiállítás idejére, amikorra az építmény készült, térben pedig a nagyra nőtt kicsibe, mivel az Atomium a vas tércentrált köbös fémrácsát jeleníti meg 165 milliárdszoros nagyításban. És persze utazás lelkületben is, egy olyan korba, ahol a növekedésbe, jövőbe vetett hitt végtelen kreativitással párosulva termelte ki a legkülönbözőbb művészi, ipari, társadalmi eredményeket.

Brüsszel számos múzeumnak is otthont ad, melyek közül tematikáját tekintve mindenképp kiemelkedik a hangszermúzeum. A szintén interaktív élményt adó múzeumban ismét könnyen időcsapdába kerülhetünk hallgatva a világ minden tájáról érkező hangszerek segítségével a Földgolyó legkülönbözőbb népzenei örökségét.

Csokival, sörrel, középkorral betelni Brüsszelben és környékén nem lehet. Felnőttként elvarázsolódni azonban igen. Így nemhogy egy hosszú hétvégére, de akár többre is érdemes ellátogatni ide! 

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» A Belga Királyság legszebb városai - csoportos utazás magyar idegenvezetővel 2024.09.12-15. - 4 nap
» Tulipánok országa Hollandia - Benelux körutazás - 7 nap
» Benelux körutazás repülővel - 6 nap

Cikkeink

» A világ legrondább pályaudvarai? - Etédi Alexa
» Brüsszel, Belgium - Kovács Attila
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!