A világ végén: Patagónia

Több, mint 20 éve járom a hegyeket, a Börzsönytől a Himalájáig, az Andoktól a Pireneusokon keresztül a Kaukázusig sokfelé megfordultam. Egy havas csúcs feletti napfelkelte, egy zúgó hegyi patak, gleccserek tornyosuló jégtömege mindig csodálattal tölt el. De szép lassan, mint minden, ez is rutinná válik, és kevésbé szakad bele a szívem ha ilyen tájakon visz az ösvény, hisz nincs már meg az első élmény döbbenete.

Van azonban egy hely a világon, ami viszont feltette áll mindennek, és máig az egyik  legnagyobb élményt jelenti egész eddigi életemben. Nagyon messze van innen, mondhatni a világ végén, hiszen Patagóniában, Argentína és a Dél-Amerikai földrész legdélebbi csücskén található. Ez a mindentől távol lévő, ember által szinte érintetlen, vad és szeles vidék rejti a világ két legmeglepőbb hegyét: a Cerro Torre-t és a Fitz Roy-t. Azért olyan különleges ez a két csúcs,-pedig magasságuk még a háromezer métert sem éri el- mert itt még nem ért véget a jégkorszak: hatalmas gleccserek fedik a tájat, csiszolva-alakítva, szépen lassan lemorzsolva minden sziklát, viszont ez a két felhőkarcoló makacsul ellenáll.

A több ezer tonnás jégfolyam évmilliók óta tartó, pusztító munkájának csak a legkeményebb gránitszikla tud ellen tartani, így  e lángszerűen égbe törő ormok gótikus alakja az örökkévalóság jelképe is lehetne. Abban a különös szerencsében volt részem, hogy egyazon napon láthattam ezt a két hegyóriást. Itt Patagóniában a nyár igen rövid, és leginkább a mi márciusunkra emlékezetet: gyakran fagy éjjelente, maximum 23 fok a legmagasabb hőmérséklet, és soha nem szűnik meg a jeges szél ami egyenesen a Déli sarkról kapja a folyamatos utánpótlást. Nem sokan vállalják az ide vezető hosszú utat és az éghajlat okozta nehézségeket. Cserébe viszont  a világ egyik legszebb látképe előtt cipelhetik nehéz hátizsákjukat: a Los Glaciares Nemzeti Park területén ugyanis mindent magunkkal kell vinnünk a túléléshez: se turistaház, se hordár, se helikopteres mentés nem áll rendelkezésre. A Campamento Ponitceot -tól másfél órás út vezet meredeken felfelé a Laguna de Los Tres kis tavához, ahol megkettőzve látható a fenséges Fitz Roy gránittűje, a ritka tiszta nyári napok egy didergős hajnalán. Innen az ösvény széltől tépázott déli bükk erdőkön át a Cerro Torre valószínűtlenül kecses magasságának tövébe vezet. A látvány semmivel sem összehasonlítható, a fáradtságért a valaha látott legcsodásabb panoráma  kárpótol. Elgondolkoztat a hatalmas hegy mellett eltörpülve, hogy valóban mekkorák is vagyunk, és mi dolgunk a világon. Az alkonyodó patagóniai ég alatt a sátor felé poroszkálva pedig azon tűnődöm, van e szebb dolog az életben, mint rácsodálkozni a Természet kínálta, tökéletes tisztaságú értékekre…