A makik szigete

Amikor 165 millió évvel ezelőtt a világ negyedik legnagyobb szigeteként számon tartott Madagaszkár leszakadt az afrikai kontinensről, magányos földdarabként tovább úszva sok ezer, sehol másutt nem fellelhető állat– és növényfaj sajátos életterévé vált.

Földgömbünk olyan szegletét alkotja, amely elszigeteltségéből adódóan lehetővé tette az endemikus (azaz egyedül itt őshonos) fajok kialakulását és fennmaradását, életre keltve ezzel Durell és Attenborough még ma is páratlan állatparadicsomát. A világviszonylatban is egyfajta természeti kincses ládikát magáénak tudható sziget jelene és jövője azonban megoldatlan problémák sorát veti fel, amelyek kiindulópontja és vezérfonala az emberi pusztítás.

A „tavy” módszerével, azaz a szűzi őserdő időszakos felégetésével történő gazdálkodás átmeneti megélhetést biztosít az elsősorban növénytermesztéssel foglalkozó lakosság számára, hosszú távon azonban az őshonos növényzet fokozatos kiirtását eredményezi. Ezt a folyamatot a ciklonok, az instabil politikai helyzet és a járványok az évek alatt csak tovább erősítették, amelyek együttes következményeképpen a 21. század elejére Madagaszkár területén mindössze alig 10 %-ban maradt meg az eredeti növénytakaró.

 Ezzel szoros összefüggésben a világon kizárólag itt fellelhető makiféléket - életterük fokozatos felszámolása következtében - a kihalás fenyegeti. A legnagyobb testű, 70-90 cm-t is elérő és hosszú ideig szent állatnak tekintett fajtájukat, az indriket már 1970-ben végveszélyben lévő kategóriába sorolta a Természetvédelmi Világszövetség. A két kilométeres körzetben kora reggelente hallható, sikító hanggal egymásnak jelet adó, s az útleírásokban üvöltő csecsemőként emlegetett indrik a bezártságot nem tűrik, éppen ezért állatkerti tartásra alkalmatlanok, de mivel a másodlagos erdőben sem teljesülnek életfeltételeik, így jelenlegi példányszámuk alapján végleges eltűnésük vizionálható. Egy olyan országban tehát, ahol még napjainkban is újabb, eddig ismeretlen állatfajtákat fedeznek fel, elsődleges kérdéssé vált a „Noé bárkájaként” emlegetett fauna védelme. Madagaszkáron még afrikai mércével mérve is alacsony életkörülmények között él a lakosság közel fele, háromnegyedük az urbanizált világtól teljesen elzárva. Tekintettel arra, hogy a népesség kétharmadának naponta kevesebb, mint két dollárból kell megteremtenie a napi megélhetéshez szükséges feltételeket, a saját létfenntartásukért folytatott harcban a környezetvédelem kérdése számukra mellékes szemponttá válik.

A helyzetet súlyosbítva 2009. márciusában kezdődött zavargások a tudatos természetvédelmi intézkedések megakadását eredményezték. A mindössze 34 éves egykori lemezlovas, majd fővárosi polgármester Andry Rajoelina, a hadsereg támogatását megnyerve átvette a hatalmat, a parlamentet feloszlatta, menekülésre kényszerítve ezzel Ravalomanana elnököt. Az Egyesült Államok és az Európai Unió egyaránt elítélte a fegyveres államcsínyt és az állam összköltségvetésének 45%-át kitevő nemzetközi pénzforrásokat is megvonta ideiglenesen az országtól. Mindez lehetőséget teremtett az eddig is jelen lévő, de időközben mértéktelenné váltrablógazdálkodásra, egyebek között a rózsa- és ébenfák illegális kitermelésére.

Fianarantsoa, vasútállomás. Reggel 6 óra 30 perc. Tolongó embercsoportok, tömött kosarak, élelmiszerekkel megrakott zsákok, egymásra pakolt dobozok kavalkádja jelzi a hamarosan induló vonatot Manakarába. Az első osztály a turisták és a tehetősebb helyiek kiváltsága marad, de a külsőségeiben kevéssé eltérő képet mutató másodosztályon sem az általános létminimumon élő réteg kaphat helyet. A falvakon, rizsföldeken, alagutakon át kanyargó vonatút minden állomásán kisebb falut kitevő tömeg várja a szerelvényt: a színes kavalkádban banán, kávé, rák, főtt tojás, zöldség és mogyoró árus rohamozza meg portékáival az utazókat. Vazaha! (idegen) - kiabálják a tömegben futkosó, rongyos ruhákba öltözött gyerekek. A vonat némi várakozás után hangos füttyjelzések közepette zakatolva megindul, utasai futva kapaszkodnak fel oldalára és ijedtséggel kevert mosollyal másznak fel a nyitott ajtókon keresztül a piszkos vagonokba. Lassan elérjük a 40 000 hektáros területet felölelő Ranomafana Nemzeti Park déli részét. Ez a terület a betsileo és a tanala törzsek hazája, akik neve évszázadok óta a kőtöréssel forr egybe. Az utasok közül mi vagyunk az egyetlenek, akik Andrambovatoban, a sínek mentén felépített, körülbelül 20 házat számláló falucskában száll le.

Az éjszakát is itt töltjük, a pár száz méterre, festői környezetben kialakított bungalókban. Az aznapi, őserdőn át megtett túra végén, a Tsitondroina névre keresztelt csúcs 1185 méteres magasságában már látjuk a másnapra tervezett utunk célpontját, Ambalavery falu házait, amely egy autentikus népcsoport, a tanalák törzsének otthona. A keleti partvidék és a felföld között elhelyezkedő hosszanti sávban élő népcsoport külön érdekessége az, hogy valójában nem illeti meg őket a törzsi fogalom. Tekintettel arra, hogy a gyökereik a több évszázad alatt a partokon élő, majd az őserdő mélyén megtelepedő, de különböző eredetű emberek leszármazottjaitól erednek, az egyetlen dolog ami miatt átfogó néven törzsi közösségről kell beszéljünk esetükben, az az életterüket alkotó erdő. Ez az erdei lét alapvetően meghatározza életmódjukat és kultúrájukat, így vált megélhetési forrásukká a kávé, rizs, manióka, banán és cukornádtermesztés, illetve a zebutartás és a mézgyűjtés.

Ambalavery falu a többi tanala településhez hasonlóan - az állatok elleni védekezés céljából - a föld szintjétől magasabb alapra helyezett faviskókból áll. A 30-40 fős, túlnyomó többségében gyerekekből és fiatalabb korosztályból álló közösség élén a királynő, az Ampanjaka áll, akit tudása alapján választanak meg és akinek szava élete végéig irányadó az egyén számára. Kisebb súlyú helyi ügyekben döntőbíró, aki hatalmánál fogva pénzbüntetésre, közmunkára ítélhet. A szigeten élő többi, tizenhét törzshöz hasonlóan sajátos, őseiktől megörökölt hitrendszer szövi át a tanalák mindennapjait. Mindez egy profán szemlélőnek érthetetlennek tűnhet, mert a malgasok számára a nem látható dolgok éppoly jelentőségteljesek, mint a látható világ dolgai. Éppen ezért például egy adott tóban történő megmártózás szigorú korlátozására azért van szükség, hogy az életük meghatározott szabályok szerint felépített egyensúlya fel ne boruljon. 

Mégis Benyovszky Móric, majd két évszázaddal később Balázs Dénes érintetlen, őserdőktől dús szigetének képe jelenik meg becsukott szemeim előtt. Már éjszaka van, elgémberedett végtagokkal egy helyiekkel tömött bozóttaxiban ülünk, a magnóból erőteljesen feltörő zene nem hagy aludni. Egy újabb, végtelennek tűnő útszéli várakozás után járművünk végre megindul, akkor értem meg, hogy a többi, fővárosba tartó mikrobuszt vártuk, ezzel biztosítva egy esetleges rablótámadás elkerülését. Figyelem, ahogy a teljes sötétségben égő fáklyaként kanyarog konvojunk, mintha mi is egy parányi, lángba borított erdőfolt lennénk a messzi látóhatáron. Egy olyan folt, amelyet a távolba révedve már többször láttam ittlétem tíz napja alatt… Hazo tokana tsy mba ala. Egy fából nem lesz erdő. ( Malgas közmondás, értelme: Egy fecske nem csinál nyarat.)

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» 1éj Kairó 4* + 6éj Hotel Lemon & Soul Garden Makadi (ex.Labranda Garden) 4* Hurghada - 8 nap
» 1éj Kairó 4*+ 6éj El Karma Aqua Beach Resort 4* (ex. Nubia Aqua Beach Resort) - 8 nap
» 1éj Kairó 4* + 1éj Luxor 5* + 5éj Hotel Minamark 4* Hurghada - 8 nap
» Cairo Pyramids Hotel (ex. Mövenpick) 5* + Nílusi hajóút 5* + Luxor 5* - 8 nap
» Hotel Pyramids Park Resort 4* - Nílusi hajóút 5*- Luxor 5* - 8 nap

Szállás ajánlatok

» Ghazala Beach Hotel *** Na’ama Bay 173.738 Ft/főtől - Afrika / Egyiptom / Sharm El Sheikh
» Hotel Dreams Beach *** Sousse 180.339 Ft/főtől - Afrika / Tunézia / Sousse
» Hotel Imperial Shams Abu Soma Resort **** Soma Bay 188.780 Ft/főtől - Afrika / Egyiptom / Hurghada / Soma Bay
» Sharm Resort Hotel **** Sharm El Sheikh 183.162 Ft/főtől - Afrika / Egyiptom / Sharm El Sheikh
» Minamark Beach Resort Hotel *** Hurghada 192.800 Ft/főtől - Afrika / Egyiptom / Hurghada / Safaga

Információs oldalak

» Egzotikus utak

Cikkeink

» Tájak a Baktértő alatt... - Kovács Attila
» A Szahara csodálatos világa - Kovács Attila
» Madagaszkár tájain - Kovács Attila
» Egyiptom - Kovács Attila
» Seychelle-szigetek: paradicsom az Indiai-óceánon - Kovács Attila
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!