A Balaton ékköve – Tihany

Nem elég a lenyűgöző panoráma, a Balatonba „belógó” hangulatos félsziget a maga összes kincsével – kettő belső tóval, dimbes-dombos tájképpel, idilli településsel, történelmi emlékeket őrző apátsággal, visszhanggal és lilán hullámzó levendulaföldekkel – mindezek megfelelő vegyítésével, és visszatérve a régi hagyományokhoz, a Tihanyi-félsziget és környéke hazánk egyik legizgalmasabb szeglete lett ismét.

Persze a magyar tenger egész régiója, a Balaton-felvidék, de akár csak Tihany környéke mindig is a legkedveltebb üdülő-, és pihenőhelyek egyike volt, de éppen ez okozta időleges hanyatlását, vagy – jobb kifejezéssel élve – elcsépeltségét is. A Balaton hajdani, békebeli hangulata a nyolcvanas években, a kelet- és nyugat-német vendégekre fókuszáló „Zimmer Frei”-tömegturizmus idején úgy tűnt, hogy örökre elveszett. A tó jószerével fuldoklott a hemzsegő nyaralók áradata alatt, a strandokat elborította a lángos és palacsinta illata, valamint a szanaszét dobált szemét. Ősszel olyan volt a tó környéke, mint vidék sáskajárás után. Az itteni települések lakossága pedig igyekezett megragadni a kínálkozó lehetőséget, még annak árán is, hogy elveszítették eredetiségüket, s beálltak a német turisták igényeit kielégítő, hosszan kanyargó sorba.

Voltak magyaros folklór műsorral elcsépelt kliséket felvonultató borkóstolók, gulyáson alapuló több fogásos zabálások, Kínában legyártott, magyaros hímzéseket, fröccsöntött műanyag vackokat, és jellegzetesen hazainak kikiáltott porfogó giccseket kínáló szuvenír árusok, úszógumikat, strandpapucsokat, minőséginek egyáltalán nem mondható fürdőruhákat áruló butikok, szocreál hangulatot őrző szállodák, és a német vendégekre specializálódott „Zimmer Frei” nyaralók. És a német turisták minden évben hűségesen visszatértek, míg nem a Balaton part tökéletesen lelakottá vált. Aztán egyik pillanatról a másikra, valamikor a rendszerváltást követően eltűntek: a politikai okok megszűntével másfelé vették az irányt – Spanyolország, az olasz tengerpart, vagy Ausztria lettek az új úti célok. Mindezt persze nem lehet egyértelműen a németek nyakába varrni, ez amolyan jellegzetes, kornak megfelelő jelenség volt, bár én sajnáltam a Balatont.

De szerencsére, mostanában akárhányszor járok arrafelé, meg kell állapítanom, a Balaton régiója fellélegzett, s kezdi visszanyerni régi hangulatát. Keszthelyen, Füreden, Badacsonyban egyre másra újítják fel a háborúk előtt épült szép villákat, nyaralókat, miközben olyan patinás vendéglátó egységek várják az ide érkező vendégeket, mint a lassan 200 éves vonyarcvashegyi Festetics Helikon Taverna. Persze nem kell valaminek évszázados múlttal rendelkeznie, hogy szép és jó legyen, de ahhoz sem, hogy hitelesen mutassa be a magyar gasztronómiát. Erre legjobb példa a hagyományőrzést szem előtt tartó tihanyi Régi Idők Udvara Skanzen és Étterem, mely külleme ellenére nem olyan ódon, mint a fentebb említett Festetics présház, felbecsülhetetlen értékű gyűjteményének köszönhetően azonban olyan érzésem támad, mintha a XIX-XX. század fordulójára csöppentem volna.

A fakaró kerítésen fejre fordított kékfestő díszítésű köcsögök sorakoznak, a lepattogzott zománcú vájlingban dúsan burjánzó levendula nyílik, a kiszolgált boroshordókban lila, pink, sárga, piros petúniák és más virágok élvezik a napsütést. A nádtetős sarokban hatalmas, fehérre meszelt kemencében halat sütnek, míg a szomszédos polcon régimódi stílusban, de modern marketinggel kísért lekváros üvegek sorakoznak. Mintha csak a jóságos, fejkendős nagymama tette volna el őket. Az udvar néprajzi gyűjteményében régi varrógépek, rokkák, lószerszámok, zablák, igák, és a paraszti élet más jellemző használati tárgyai láthatók, míg az étlapon helyi termelők által előállított, eredeti alapanyagokból készült ízletes fogások szerepelnek: házi kenyér, bukta, rétes, langalló, hurka, kolbász, sonka, szalonna, helyben füstölt pisztráng, házi sör, és pálinka.

A kedvébresztő falatozás után könnyű sétát teszünk Tihany csodásan felújított Óvárosában. A Tihanyi Legenda Projekt keretében átépítették a történelmi településközpont köztereit: megújult a Kálvária, az Ófalu utcái, a Borsos Miklós tér, a Mádl Ferenc tér és a kikötő is, a bencés apátságban turisztikai látogatóközpontot alakítottak ki, de a Belső-tó partján lévő szabadtéri színpadot és környezetét is felújították. A szintén megújult, balatoni panorámát nyújtó Pisky sétányon most is hömpölyög az ezernyelvű tömeg, az emberek meg-megállnak a most már valóban hazai, sőt házias, vagy kézzel készült termékeket kínáló kistermelők bódéi előtt: az egyiknél egészséges szendvicskrémeket, a másiknál gyógy-szörpöket, lekvárokat, borokat és pálinkákat találunk. Tihany jellegzetes növénye, a levendula is felbukkan itt-ott, másutt mézeskalács ajándékok vagy éppen kerámiák közül lehet válogatni.

A gasztronómiai és kézműves meglepetések után kis művészeti ízelítőt is kapunk Tihanyból. A kortárs képzőművészet népszerűsítésére törekvő új tihanyi KOGART Múzeumot 2013-ban adták át a közönség számára; a régi épület megtartásával, de teljesen modern elképzelések szerint, minőségi anyagokból, de puritán stílusban felépülő intézmény valóban ideális bemutatótér a XIX-XX. század nagy művészei számára. A város komoly érzelmekkel kötődik Borsos Miklós szobrászhoz, aki 1943-tól 1990-ben bekövetkezett haláláig minden nyarat itt töltött. Az ő tiszteletére állandó kiállításon mutatják be a művész rajzait és kisplasztikáit, emellett megcsodáljuk ’Munkácsy Mihály és a magyar realizmus’ kiállítás lenyűgöző anyagát is. A festmények mellett komoly benyomással van rám a szépen rendbe hozott épület harmóniát sugalló, meghitt, zárt kertje, melyben ismét visszaköszön Tihany legkedvesebb növénye, a levendula.

Persze ma már nem csupán éttermek, vendéglátóegységek, szálláshelyek esetében valósul meg a vidék értékeinek helyi hagyományokra épülő népszerűsítése – melynek legfontosabb célja, hogy a vidék romantikáját, a múlt kulturális emlékeit, hagyományait oly módon közvetítse, hogy közben a folyamatos megújulás lehetőségét is magában hordozza – hanem akár üzletházak esetében is. Az ország legelső ’A Vidék Minősége - Éltető Balaton-felvidék’ védjegyes üzletháza a Balatonakalin található CBA Príma - FÉK Üzletház, melynek egyedi belső arculata és termékkínálata a Balaton-felvidéki helyi értékeket tükrözi: kiemelt polcokon kínálják a környék védjegyes termékeit. Így aki nem ér rá beülni valamelyik helyi étterembe, de a széles áruválaszték részeként minőségi ajándékot, élelmiszereket, kézműves termékeket vagy helyi ízeket szeretne vásárolni, itt egészen biztosan megtalálja.

A nap hátralévő részét idilli környezetben, tágas szőlőültetvények mellett, és egy gyönyörűen felújított, de patinás présház hűvösében töltjük. A balatoncsicsói Szent Balázs-hegy egyik jó nevű családi borászata a Gergely Borház, ahol több mint 25 hektárnyi területen folytatnak biogazdálkodást. A festői környezetben kitűnő borokat kóstolok: olaszrizlinget, cserszegi fűszerest, juhfarkat, vagy rizlingszilvánit. A több generációs hagyományok apáról fiúra (és leányra) szállnak a borászatot üzemeltető Szabó családnál, akik szintén a környék településeit összefogó LEADER vidékfejlesztési program keretében valósították meg a Balázs-hegyi szálláshely bővítését, így, akit végzetesen foglyul ejtenek a lenyűgöző balatoni panoráma, az ízletes borok, a szívélyes vendégszeretet, vagy Tündi kutya bájos, vendégmarasztaló kedvessége, akár itt is töltheti az éjszakát. Persze nem árt azért előre bejelentkezni!