Balaton-felvidéki Nemzeti Park
A Balaton-felvidék, a Dél-Bakony, a Tapolcai-medence, a Keszthelyi-hegység és a délnyugatra nyúló Kis-Balaton medencéje tartozik a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz, amelyet 1997-ben hoztak létre.
Összterülete 56 997 hektár, melyből 10 471 hektár fokozott védelem alatt áll. A park természetvédelmi fennhatósága Veszprém megyében 50, Somogy megyében 6 települést érint.
A régió természeti értékeinek védelme korán megkezdődött. 1922-ben a Kis-Balatonon alkalmaztak először úgynevezett kócsagőrt, fizetett természetvédelmi őrként. Ezt követően csaknem három évtized telt el az egykori madárvilág élőhelyének, annak legértékesebb maradványának védetté nyilvánításáig (1951).

A veszélyeztető tényezők hatására a térségben több értékes területet helyeztek védelem alá, így a tapolcai Tavasbarlangot 1942-ben, a balatonkenesei tátorján-élőhelyet 1944-ben, a Tihanyi Tájvédelmi Körzetet 1952-ben. Az értékes tájegységek védetté nyilvánítása 1979-től gyorsult fel.
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság számos településen tart fenn bemutatóhelyet: Bakonybélen az Erdők Házát; Zircen arborétumot, Monoszlón geológiai bemutatóhelyet; Salföldön majort; Zalaszántón vízimalmot, a Kis-Balatonnál, Vörsön a népi halászatot bemutató tájházat; a Zalakomárhoz tartozó Kápolnapusztán bivalyrezervátumot, a Diás-szigeten Fekete István-emlékhelyet. Várja a látogatókat a balatonfüredi Lóczy-barlang; a balatonedericsi Csodabogyós-barlang, a tapolcai Tavasbarlang is, valamint a Szentgáli-kőlik barlang.
Tanösvények ismertetik meg a látogatókat a természeti értékekkel Tihanyban, a Szentgyörgy-hegyen,Badacsonyon, Szigligeten, a Keszthelyi-hegységben Balatonedericsnél, a Kis-Balatonon a Kányavári-szigeten, a Somlón és a Bakonybél melletti Gerence-pusztán.
A Kis-Balaton északi részén, Fenékpusztán kialakított Vönöczky Schenk Jakab Kutatóház a nemzeti park legismertebb területének feltárásában, bemutatásában, és az élőhely megőrzésében játszik kulcsszerepet.

A Kis-Balaton vidéke csak külön belépési engedéllyel és szakvezetővel látogatható.
A nemzeti park igazgatóságának központja Csopakon található, ahol Zöld Pont iroda, kiadványok, ismeretterjesztő anyagok segítik az érdeklődőket.
Balaton-felvidéki Nemzeti Park
Az alapítás éve: 1997
Területe: 57 020 ha
Fokozottan védett területe: 10 472 ha
Tájvédelmi Körzetei: Magas-bakonyi TK, Somló TK, Mura-menti TK
Ramsari terület: Balaton, Kis-Balaton
Elérhetőségek:
Cím: Csopak, Kossuth út 16.
Telefonszám: 87/555-260
E-mail cím: [email protected]
Honlap: http://www.bfnp.hu
Natura 2000
A Natura 2000 programot az Európai Unió indította el annak érdekében,hogy megakadályozza a biológiai sokféleség csökkenését a kontinensen. Acél elérése érdekében olyan természetvédelmi hálózat épül ki, melynek kijelölt helyei az egész Európa szempontjából jelentős egyedi vagy veszélyeztetett fajokat és élőhelytípusokat őrzik.
A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkhoz tartozó
Különleges madárvédelmi területek:
- Mórichelyi halastavak
- Északi-Bakony
- Balaton
- Kis-Balaton
Különleges természetmegőrzési területek:
Kiemelt jelentőségű, különleges természetmegőrzési területek:
- Keleti-Bakony
- Papod ésMiklád
- Kab-hegy
- Agár-tető
- Tihanyi-félsziget
- Fekete-hegy
- Csatár-hegy és Miklóspál-hegy
- Devecseri Széki-erdő
- Felső-Nyirádi és Meggyes-erdő
- Sásdi-rétek
- Pécselyi-medence
- Marcal-medence
- Öreg-hegyiriviéra
- Kádártai-dolomitmezők
- Megye-hegy
- Szent György-hegy
- Péti-hegy
- Mogyorós-hegy
- Hajmáskér: Törökcsapás
- Berhidai-löszvölgyek
- Badacsony
- Bogaras
- Szár-hegy
- Tapolcai-medence
- Uzsai-erdő
- Dörögdi-medence
- Balatonfüredi-erdő
- Keszthelyi-hegység
- Alsó Zala-völgy
- Nyugat-Göcsej
- Vétyem
- Mura-mente
- Kerka-mente
- Szévíz-Principális
- Oltárc
- Felső Zala-völgy
- Kebele
- Dél-zalai homokvidék
- Csörnyeberek, Sárvíz-patak mente
- Északi-Bakony
- Balaton
- Kis-Balaton
Települések a nemzeti park területén
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park természetvédelmi fennhatósága Veszprém és Somogy megyében összesen 56 településre terjed ki.
Veszprém megyében: Alsóörs, Aszófő, Ábrahámhegy, Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Balatonakali, Balatonalmádi, Balatonfüred, Balatoncsicsó, Balatonederics, Balatonhenye, Balatonszepezd, Balatonszőlős, Balatonudvari, Csopak, Dörgicse, Gyulakeszi, Hegyesd, Hegymagas, Kapolcs, Káptalantóti, Kékkút, Kisapáti, Köveskál, Kővágóörs, Lesencefalu, Lesenceistvánd, Lesencetomaj, Mencshely, Mindszentkálla, Monostorapáti, Monoszló, Nemesgulács, Nemesvita, Óbudvár, Örvényes, Palóznak, Pécsely, Raposka, Révfülöp, Salföld, Szentantalfa, Szentbékkálla, Szentjakabfa, Szigliget, Tagyon, Tapolca, Tihany, Vigántpetend, Vászoly, Zánka
Zala megyében 21: (Balatongyörök, Balatonmagyaród, Esztergályhorváti, Garabonc, Gyenesdiás, Karmacs, Keszthely, Nagygörbő, Nagyrada, Rezi, Sármellék, Vállus, Várvölgy, Vindornyafok, Vindornyalak, Vindornyaszőlős, Vonyarcvashegy, Zalakomár, Zalaszabar, Zalaszántó, Zalavár.
Somogy megyében: Balatonberény, Balatonszentgyörgy, Főnyed, Sávoly, Szőkedencs, Vörs.
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/tumb_3.jpg?itok=wCcMc3FU |
Andalúzia hegyvidékeinek felfedezése5 napos repülős kirándulás Spanyolországba
Következő indulás: 2027. április 21.
495.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/juc22.jpg?itok=RIxameDm |
Andorra - Pireneusok5 napos gyalogtúra (repülővel)
Következő indulás: 2027. július 21.
495.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/p1010226.jpg?itok=BbMMsUJH |
Magas-Tátra hágótúrákHárom nap - három hágó!
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/099_8418_8423.jpg?itok=2eY64GcN |
Bajor-Alpok5 napos barangolás
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/30/fej3.jpg?itok=oNH74fmi |
Alpesi csúcsok, Seckauer Zinken 2397 m.2 nap 2 csúcs a Seckauer Alpokban
|















