Travellina: 2006-ban egy hónapig utazgattam Kínában és ahogy sejtettem, a kínai konyha elképesztően változatos és köze nincs a hazai kínai gyorséttermek kínálatához.
Az Kínában is nagy igazság, hogy érdemes többen ülni egy asztalhoz és csipegetni mindenből, hogy több dolgot is kipróbálhassunk.
Hatalmas élmény a kínai piacok látogatása - különösen azoknak, akiket nem zavar, hogy időnként...
A jelentős részben a turizmusból egzisztáló szigetország első a világon, ahol a turisták oroszlánrésze ingyen juthat internethez.
A tajvani állampolgárok eddig is szinte költségmentesen netezhettek, ám a kormányzat most kiterjeszti ezt a lehetőséget az országba látogató turisták millióira is. Az iTaiwan névre keresztelt hálózat...
Míg az emberek többsége a fehér homokos, pálmafás, paradicsomi vidékekre vágyik, egy különös kisebbség a városi hanyatlást és a sötét dimenziókat keresi.
A manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendő urbex, vagyis az urban exploration, világszerte elterjedt hobbi, mely köré mára egy egész szubkultúra épült. Lényege, hogy olyan helyekre jussunk el ahova tilos, vagy nehezen megközelíthető és semmiképpen sem hétköznapi. A városfelfedezés középpontjában olyan ember alkotta épületek és...
Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj időben a legújabb akcióinkról, a legjobb utazási ajánlatokról!