Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár
Kiutazás

Pula: az Isztriai-félsziget többi városához képest nagynak számító település. Pula ugyanolyan ismert, mint PorecRovinj de Opatija strandjaihoz képest itt sziklásabb a part. Pulában számos építészeti emléket tekinthetünk meg. A rómaiak idejéből származó, oszlopcsarnokos templom, diadalív és a leghíresebb római emlék, a hatalmas amfiteátrum őrizi az ókor hangulatát - ez a hatalmas cirkus Pula jelképévé vált.

Megdöbbentő, hogy egykor több mint 23.000 néző szurkolhatott itt a gladiátorjátékokon, a középkorban lovagi tornákra használták a monumentális épületet és most is Pulában szervezett színházi előadásoknak, koncerteknek ad otthont. A másik híres, római korból származó épületet, a Pula főtéren álló Mars-templomot is használták már keresztény liturgia szerint is, de volt hogy egyszerűen csűrként funkcionált.

Pula könnyen elérhető, hiszen a magyar határtól Rijekáig autópálya, onnan pedig gyorsforgalmi út vezet az Isztriai-félsziget déli csücskében fekvő Pulába.
A horvátországi nyaralás során a leggyakrabban apartmanokban szállunk meg, de választhatunk kempinges szállást is. Azonban abban az esetben, amikor a spórolás kényszerét felülírja a kényelem és a kellemes környezet esetleg a saját strand és a félpanziós ellátás igénye, akkor jobban járunk, ha egy olcsóbb szállodát választunk - ez a szabály vonatkozik Pulára is. Pula közelben rengeteg kényelmes apartman található, de drágább és olcsóbb szállodákat is foglalhatunk.
 

 



Akciók, kedvezmények, last minute Pula

Pula térkép
Pula cikkek

» Last Minute Horvátország
» Olcsó Hotelek Horvátországban
» Hotelek Horvátországban - Online szállásfoglalás
» Szállásfoglalás Pulában
0találat

A keresés az alábbi szűrőkkel nem hozott eredményt:

Töröld a nem kívánt szűrési feltételeket!

Pula

Plitvicei-tavak és az Isztriai-félsziget

4 napos körutazás Horvátországban
189.000 Ft/fő

Nyaralás az Isztrián

7 napos buszos körút Horvátországban
261.247 Ft/fő

Isztriai nyaralás

7 napos buszos körút Horvátországban
261.247 Ft/fő
városlátogatás + 2025 május

Tavaszköszöntő Ausztriában

2 napos buszos utazás Ausztriában
63.800 Ft/fő

Tavaszköszöntő Krakkó - Wieliczka - Zakopane

Dél-lengyel barangolások - világörökségek
73.800 Ft/fő

Tavaszköszöntő Prágában és a Ceský Krumlovban

Pozsony, Telč és Hluboká várkastélya, esti hajózás a Moldván
75.800 Ft/fő

A Plitvicei Nemzeti Park varázsa

3 napos buszos körutazás Horvátországban
94.500 Ft/fő

Krakkó, Zakopane, Wieliczka és Auschwitz

4 napos buszus körutazás Lengyelországban
105.097 Ft/fő
Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!