Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Grúziai (georgiai) utazások – hasznos információk, tippek és látnivaló ajánlók

A grúziai utazások széles választéka mellett összegyűjtöttük az országról szóló legfontosabb információkat is. Ezen az oldalon nem csupán a beutazási szabályokról, az infrastruktúráról, víz- és áramellátásról, elektromos hálózatról, fizetőeszközről, közlekedésről, az általános időjárási viszonyokról, a grúzok körében dívó szokásokról kaphatnak hasznos tájékoztatást, de – rengeteg fényképpel – ismertetjük a legfontosabb látnivalókat, nevezetességeket, azok pontos címét, nyitva tartását és a belépők árait.

Igazi kuriózum, egy még felfedezésre váró ország Grúzia, mely egyelőre csak ismerkedik az idegenforgalommal és annak hatásaival, velejáróival. Pedig a grúzok igazán vendégszerető nép, egy grúz közmondás szerint minden vendéget az Isten küldte. Maga az ország egyrészt domborzatilag, természeti értékeit tekintve, másrészt kulturális örökségét illetően is változatos, de aki mediterrán nyaralásra vágyik, az is talál itt lehetőséget, hiszen a Fekete-tengeri üdülőváros, Batumi olyan klímával és adottságokkal várja a pihenni vágyókat, mintha az Adriára utaznánk. A főváros, Tbiliszi festői fekvésével és hangulatos óvárosával kínál látnivalókat, de az országnak emellett három UNESCO Világörökségi helyszíne is van. Ha pedig az ember Grúziába látogat, semmiképpen ne hagyja ki a messze földön híres grúz gasztronómiát, melynek alapja a sok hús, a zöldségek széles palettája és a különféle tészták.

S akkor lássuk a hasznos tudnivalókat, melyekre a Grúziába (Georgiába) utazóknak szüksége lehet.

Beutazási szabályok: Grúziába a magyar állampolgárok érvényes útlevéllel, vagy érvényes (új típusú) személyazonosító igazolvánnyal léphetnek be (vízum egy éves tartózkodásig nem kell). Egy éven túli tartózkodás esetén vízum szükséges, melyet Grúzia Budapesti nagykövetségén állítanak ki. (Személyi igazolvánnyal történő belépés isztambuli vagy kijevi átszállás esetén problémás lehet.) A szakadár területekre (Abházia, Dél-Oszétia) a Külügyminisztérium nem javasolja a belépés, esetleges problémák esetén sem a grúz hatóságok, sem a tbiliszi magyar konzul, sem bármilyen más európai ország konzulátusa nem tud segítséget nyújtani, mivel Abházia függetlenségét egyetlen EU tagország sem ismeri el.  További információk a Konzuli Szolgálat – Grúzia (Georgia) című honlapján találhatók. Feltétlenül ajánlott a mindenre kiterjedő utas-, poggyász- és balesetbiztosítás megkötése!

Fizetőeszköz, deviza- és vámszabályok:
Grúzia hivatalos fizetőeszköze a lari (GEL), az US dollárt és az eurót a kijelölt helyeken jól váltják, de hitelkártyával is sok helyen lehet fizetni. Valuta korlátozás nélkül bevihető, de a grúz lari kivitelét korlátozzák. Művészeti, történelmi értékű tárgyak kivitele engedélyhez kötött. A kábítószerekre vonatkozó szabályok rendkívül szigorú, már kis mennyiség birtoklása is szabadságvesztéssel büntethető. Feltétlenül figyeljünk arra, hogy útlevélben ne tartsunk pénzt, mert igazoltatáskor korrupciónak vehetik, és szigorúan büntetik!

Időeltolódás: Hazánkhoz képest Grúziában az időeltolódás nyáron +2 óra, a téli időszámítás szerint +3 óra.

Elektromos hálózat és áramellátás: Grúziában a hálózati feszültség 220 V, de igen gyakoriak a hálózatingadozások, és az áramkimaradások.

Általános időjárási viszonyok: Grúzia éghajlata domborzati adottságaiból kifolyólag szélsőséges és változatos. Elkülönül egymástól Kelet- és Nyugat-Grúzia éghajlata; előbbi klímája  átmenet a nedves szubtrópusi és a kontinentális klíma között, míg utóbbira a nedves szubtrópusi éghajlat a jellemző. Az egyes területek klímáját erősen meghatározza a domborzat is, az alacsonyabban fekvő részek melegebbek, míg magasabban csapadékos, gyakran havas az időjárás. Kelet-Grúzia kevésbé csapadékos, itt a nyarak forróak, a telek viszonylag hidegek. A Fekete-tenger partvidéke mediterrán éghajlatú, meleg, párás, majdnem szubtrópusi.

Szokások: Hivatalos nyelv a grúz, az idősebb generáció még beszéli az oroszt, a fiatalabbak már angolul tanulnak. Az ország különböző részein egyéb dél-kaukázusi (kartvél) nyelveket is beszélnek, így például a lázt (Adzsaria), a szvánt (Svanetiben) és a mingrélt (Mingrélia, Abházia). Saját ábécével rendelkeznek, de a közlekedési táblák és egyéb közterületen kihelyezett figyelmeztetések angolul is olvashatók, kivételt képeznek ez alól a tömegközlekedési eszközök, melyeken csak grúz nyelven áll tájékoztatás. Ettől függetlenül a grúzok rendkívül barátságosak, segítőkészek, nyugodtan kérjünk segítséget, ha szükség van rá.
Az ország magyar elnevezése a XX. század elejéig a grúzok által is használt Georgia volt, majd szovjet hatásra az oroszos Grúzia terjedt el. A szláv és balti nyelvekben máig Grúzia elnevezés szerepel, Magyarországon 2011 óta ismét a Georgia a hivatalos elnevezés, bár a Földrajzinév-bizottság szerint a változtatás nem indokolt. És hogy még szebb legyen, a grúz nyelvben Grúzia/Georgia neve Szakartvelo, a grúzok magukat kartvelinek nevezik.
A grúzok – vallásukat tekintve – többségében keresztények, az autokefál grúz ortodox egyházhoz tartoznak, de van közöttük muszlim vallású is, ezek a grúzok főként Törökországban, Iránban és Azerbajdzsánban élnek, illetve a grúziai Adzsaria autonóm köztársaságban. A vallás azonban, mely az írásrendszer kialakulásában is szerepet játszott, többségüknél csak kulturális kötődést és hagyománytiszteletet jelent, mert viszonylag kevesen járnak rendszeresen templomba. Az országban nagyon sok kolostor működik, melyekben máig élnek szerzetesek, ezeknek többsége ingyenesen látogatható.
A grúz konyha messze földön híres, rengeteg húst, zöldséget, salátát kínálnak, leghíresebb fogásai a sajtos kenyér (hacsapuri), a lepénykenyér (lavas), vagy a khinkali, amely egy hússal töltött tésztaféle. Az éttermi számlában gyakran, de nem mindig feltüntetik a 10-15%-os szervizdíjat, ezen felül nem szükséges borravalót adni (legfeljebb felfelé kerekíteni), de az idegenforgalomban dolgozók a borravalót elvárják.
A higiéniai viszonyok átlagosnak mondhatók, a keleten megszokott „pottyantós wc-k” a megszokottak, bár a szállodákban általában angol toaletteket találunk. Az utcák tisztasága elfogadható.
Grúziában a tömegközlekedés nem drága, de meglehetősen kaotikus és átláthatatlan. Létezik még az iránytaxik (marshrutkák) intézménye, melyek a megadott útvonalon gyakorlatilag bárhol és bármikor megállíthatók.
Autóbérléskor érdemes megfontolni, hogy kizárólag sofőrrel béreljünk autót, ugyanis a grúziai gépkocsivezetők (és a gyalogosok is) rendkívül szabálytalanul és erőszakosan közlekednek, a KRESZ szabályokat egyáltalán nem tartják tiszteletben. Korábban sokan csak vásárolták a jogosítványukat, így nem is ismerik a közlekedési szabályokat. A hegyi utak minősége általában rossz, ezért célszerű négy kerék meghajtású dzsipet bérelni, télen, havazás után gyakorlatilag járhatatlanok, és időben is kiszámíthatatlanok a távok. A Kutaisi és Tbiliszi közti út minősége viszont megfelelő.
Grúziában szinte mindenhol lehet dohányozni, ahol esetleg mégsem (pl. templomok környékén), ott feltüntetik, jelzik, a grúzok egyébként meglehetősen sokat dohányoznak.
Grúzia közbiztonsága a legtöbb európai nagyvárossal összehasonlítva rendkívül jó, egy esti magányos séta is kevesebb veszélyt hordoz, mint Európa legtöbb városában.

Orvosi ellátás:
Feltétlenül ajánlott utazás előtt a mindenre kiterjedő utas és balesetbiztosítás. Az egészségügyi rendszer elavult, bár a nagyobb városokban van megfelelő magán orvosi ellátás, de ez nagyon drága. A legtöbb helyen előre kérik kifizetni az orvosi kezelés, ellátás költségeit. Tbilisziben sürgős esetekben a Medi- Club Georgia rendelőt érdemes felkeresni, szolgáltatása ugyan drága, de a rendelő hivatalos számláját a magyar egészségbiztosító elfogadja. Gyógyszer vásárlása esetén a szavatosságát mindig ellenőrizzük. Csapvíz fogyasztása nem javasolt, az üzletekben kapható palackozott víz biztonságosabb.

Nyitva tartások:
Grúziában a bankok nyitvatartási ideje hétfőtől péntekig 9.00-tól 16.00-ig, szombaton zárva.
Az üzletek hétfőtől péntekig 8.00-tól/10.00-tól 18.00-ig, szombaton 16:00-ig tartanak nyitva. Repülőtereken, pályaudvarokon a pénzváltók és az üzletek is tovább tartanak nyitva.

Legfontosabb grúziai ünnepnapok:
Január 1-2. – Újév (munkaszüneti nap)
Január 7. – Karácsony (ortodox karácsony, munkaszüneti nap)
Április 9. – Nemzeti Egység Napja
Május 9. – Győzelem napja
Május 14. – Tamaroba (Támár királynő napja, nagy nemzeti ünnep)
Május 26. – Függetlenség napja (1918-ban ezen a napon lett az ország független az Orosz Birodalomtól, igaz, csak három évre, majd a Szovjetunió ismét elfoglalta. Ennek a megszállásnak 1991. március 31-én lett vége, mégis a fő ünnepnap a május 26-i dátum maradt. Munkaszüneti nap)
Június 1. – Ninooba (vallási ünnep, Szt. Nino - Grúzia keresztény hitre térítője - Grúziába érkezésének ünnepe)
Október 14. - Mckhetoba-Svetitckhovloba (nagy vallási ünnep)
November 22. – Szt. György napja (Grúzia védőszentjének ünnepe jelentős vallási ünnep, munkaszüneti nap)
Az olyan vallási ünnepek, mint a húsvéti ünnepkörbe tartozó napok minden évben más napra esnek.

Fontos telefonszámok – Grúziában az alábbi segélyhívószámokat hívhatjuk:
Rendőrség: 122
Tűzoltóság: 111
Mentők: 113
Az Európai SOS telefonszámot (112), mely az összes sürgősségi segélyszolgáltatást – rendőrség, mentők, tűzoltók – kapcsolja, Európában bárhonnan hívhatjuk. Ez a segélyszám BÁRMILYEN telefonról díjmentesen hívható életveszély esetén.

Magyarország grúziai diplomáciai képviselete:
Nagykövetség – Tbiliszi
Cím: 83 Lvovi Street (off Budapesht Street), Saburtalo, 0160 Tbilisi, Georgia 

Telefon: 995-32 239 90 08, ügyeleti mobil (kizárólag sürgős ügyekben): 995 595 580777
honlap: mfa.gov.hu/emb/tbilisi



Grúzia térkép
Grúzia cikkek

találat

A keresés az alábbi szűrőkkel nem hozott eredményt:

Töröld a nem kívánt szűrési feltételeket!

Grúzia + körutazás

Grúzia Körutazás

A Kaukázus-hegyvidék szívében
409.999 Ft/fő

Grúzia hegyei, üdüléssel Batumiban

9 napos körutazás Grúziában
643.860 Ft/fő

Grúzia és Örményország körutazás

9 napos körutazás Grúziában és Örményországban
761.390 Ft/fő
körutazás

Tavaszköszöntő a Vajdaságban és Szerbiában

Délvidéki magyar emlékek nyomában egészen a nyüzsgő Belgrádig
35.900 Ft/fő

Karnevál és Farsang Szlovéniában

Lendva és Maribor | Pohorje libegővel és a Bakónaki Energia park
47.000 Ft/fő

Advent Zágrábban

2 napos buszos kirándulás Zágrábban
51.397 Ft/fő

Advent Zakopane és Bártfa

Felvonóval a Gubalowka hegyre, Bártfa és Kassa történelmi belvárosa
52.800 Ft/fő

Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán

2 napos buszos utazás Lengyelországban
55.500 Ft/fő
Nem találja amit keres?
Kérjen ajánlatot!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!