Körutazás Jordániában, Holt-tengeri pihenéssel

8 napos körutazás Jordániában

Jordánia varázslatos tájai illetve épületei szinte mágnesként vonzzák a kalandvágyó turistákat. Az ország szimbólumának számító Petra még ma is az ókor misztikumának őrzője...

Részvételi díj tartalmazza

Részvételi díj repülővel szállással és félpanziós ellátással, repülőtéri illetéket, transzfereket Jordániában, foglalási díjat, vízumot és ügyintézési költséget, a magyar nyelvű idegenvezetést, kisméretű kézipoggyászt.

Részvételi díj nem tartalmazza

A biztosításokat és a helyszínen fizetendő költségeket.

A sztornóbiztosítás a részvételi díjra, a repülőtéri illetékre, a transzferre, vízumra és a hozzá tartozó ügyintézésre vonatkoznak. A repülőtéri illeték összege és a pótdíjak mértéke a deviza forint árfolyamának és az olaj világpiaci árának időközi módosulása miatt változhat.

A feltüntetett díjakon felül kötelezően fizetendő:

Helyszínen (érkezést követően) fizetendő kötelező belépőjegyek 115 USD / fő
Helyszínen (érkezést követően) fizetendő kötelező borravaló és helyi idegenvezetői költségek: 45 USD / fő

Külön kérhető:
Fix ülőhely (oda-vissza útra). Amennyiben nem foglal fix ülőhelyet, azokat a légitársaság fogja, véletlenszerűen kiosztani.
Elsőbbségi beszállás (oda-vissza útra)
Feladott poggyász (20 kg) (oda-vissza útra)

Hossz: 
8 nap
Létszám: 
Minimum létszám: 20 fő

Szállás

A program során helyi besorolású 3 vagy 4 csillagos hotelekben szállunk meg.

Szálláshelyeink mozgáskorlátozott utazók számára korlátozottan foglalhatók. Akadálymentesített szobafoglalási lehetőségekről érdeklődjön irodánkban.

Program: 

1. nap: szombat / Budapest – Amman
Elutazás közvetlen járattal Budapestről Ammanba a késő esti órákban. Éjszaka a repülőgép fedélzetén (étkezés és italok felár ellenében).

2. nap: vasárnap / Amman
A kora reggeli órákban megérkezés a Jordán Hásimita Királyság fővárosába, Ammanba. Transzfer a szállodába, ahol garantált korai bejelentkezés, a szobák elfoglalása és reggeli. Délelőtt lehetőség pihenésre a szobákban. Helyi idő szerint 13:30-kor kezdődik a délutáni városnézést Ammanban, amely a világ egyik legrégibb városa. Fénykorát Philadelphia néven élte, Traianus római császár idején. Első állomásunk a Citadella lesz, a város egykori fellegvára, mára már a különböző kultúrák és vallások romjainak színhelye (pl. Herkules-templom, Bizánci bazilika stb.). Majd a római időből származó színház következik, amely egykoron akár 6 000 ember befogadására is alkalmas volt és felújítását követően még ma is rendezvények helyszíne. A program a városközpontban folytatódik: piac, templomok, mecsetek majd végül az új modern városnegyedet tekintjük meg. Szállás és vacsora Amman belvárosában, Hotel Mena Tyche (vagy hasonló).

3. nap: hétfő / Amman – Ajloun – Amman
Reggeli a szállodában, majd délelőtt Jerash-ba utazunk, amely fénykorát szintén a római uralom alatt élte, majd hanyatlásnak indult. A város a 19. század környékén indul újra fejlődésnek. Jerash, Petra után a második legkedveltebb turistacélpont Jordániában! Ez annak is köszönhető, hogy a római és bizánci korból származó épületek kivételesen jó állapotban maradtak fenn. Sétálgatunk utcáin, közben megismerjük színházait, templomait (Zeusz, Artemisz, Bizánci), az Ovális Fórumot és a Hippodromot (kocsiversenypálya), amely valaha kb. 15 000 néző befogadására volt alkalmas. Délután látogatás Ajlounban, ahol a híres kastélyt fedezzük fel. A kastélyt Szaladin egyik tábornoka építette 1184-ben, hogy innen irányítsa Ajloun vasbányáit. A kastély természetesen a terület védelmét is szolgálta, a keresztes invázióval szemben. Az erődök láncolatának részeként éjszaka jeladókat világítottak meg, hogy az Eufrátesztől Kairóig továbbítsák a jeleket. A domb, amelyen a kastély áll, a Jabal Auf, tökéletes helyen található, madártávlati kilátást nyújtva a környező vidékre és a Jordán-völgybe vezető három nagy wadira. A program végén visszautazunk Ammanba, vacsora a hotelben. Szállás Amman belvárosában, Hotel Mena Tyche (vagy hasonló).

4. nap: kedd / Amman – Madaba – Nebo-hegy – Shobak – Kis-Petra – Petra
Reggeli a szállodában, majd útnak indulunk Madaba, “a mozaikok városa” felé. Az 1884-ben felfedezett, eredetileg 560-65 között készült mozaiktérkép az eddigi legkorábbi kartográfiai ábrázolása a Szentföldnek. A mozaik ma már a görög-ortodox Szent György-templomban található. Következő állomásunk a Nébó-hegy, Isten e hegytetőről mutatta meg Mózesnek az Ígéret Földjét, Mózes emlékére itt templomot is állítottak, mivel feltételezések szerint a sírja is itt található. Ezt követően dél felé haladva rövid panoráma fotó megállót teszünk Shobak, az egykori Montreál váránál, amelyet a 12. században építettek a Szentföldet visszafoglalni kívánó keresztes lovagok. A robosztus erődítmény a festői magaslaton madártávlatból is lenyűgöző látványt nyújt. A nap végén, mielőtt megérkezünk Petrába, ahol a szállásunk lesz, még megismerkedünk annak "kistestvérével", Kis-Petrával. Az egykori karavánszerájként funkcionáló helyszín ízelítőt ad abból, amit következő nap "nagyban" megcsodálhatunk: sziklából kifaragott, fenséges épületeihez ugyancsak egy szűk szurdok vezet, akárcsak Petrában. Szállás és vacsora a szállodában, Hotel RN (vagy hasonló).

5. nap: szerda / Petra – Wadi Rum
Reggeli a szállodában, majd következik egy csodálatos nap a Világ Hét Új Csodájának egyikében: Petrában. A Nabateusok egykori fővárosa egyedülálló élményt biztosít az idelátogatóknak. A sziklából kifaragott város romjai, hatalmas sírtemplomai és varázslatos természeti környezete egyedülálló komplexumot alkotnak. Petra 1985 óta az UNESCO kulturális Világörökségeinek egyike. A városba vezető utat a Szik szurdokon keresztül (kb. 1,5 kilométer) sétálva tesszük meg. Petra legcsodálatosabb épületének bejáratnál tornyosuló kincstárnak a látványára nehéz felkészülni, mindenkit rabul ejt. A kincstár mögött a szűk szurdok széles völggyé válik. Mindenfelé egy elveszett civilizáció romjait látjuk. Egy templomot, egy színházat, valamint több tucat sírt. Szabadidőben lehetőség van ellátogatni a Kolostorhoz is, amely a hegytetőn található. Elszigetelt fekvésével fenségességet és nyugalmat áraszt, így semmiképpen nem érdemes kihagyni. A program végeztével tovább indulunk Wadi Rum-ba, ahol egy hangulatos sátortáborban kapunk szállást és vacsorát. Luxury Rum Magic Camp (vagy hasonló).

6. nap: csütörtök / Wadi Rum – Akaba
Reggeli után elindulunk felfedezni a sivatagot. Wadi Rum Jordánia déli részén található Természetvédelmi Terület, 2011 óta az UNESCO természeti és kulturális világörökségének része. Vörös homok, gránit hegységek, ősi sziklarajzok, ókori sziklafeliratok mellett a sivatag legendás alakjának, Arábiai Lawrence emlékét is megidézhetjük, aki az I. világháború éveiben itt vezette a beduin sereget a törökök ellen. Terepjáróra átszállva közel 2 órás dzsiptúrában lesz részünk a tájon, ami leginkább a Mars bolygó felszínét idézi, és számos film forgatási helyszíne is volt. A program végén tovább utazunk Akabába, ahol a szállásunk lesz.
Délután fakultatív program: hajókirándulás a Vörös-tengeren. Kb. 3,5 órás hajókirándulás keretében fedezhetjük fel mindazt a csodát, amiről a Vörös-tenger méltán híres: kristálytiszta vizei gyönyörű korallszirtek, színes halak otthona. Akaba vizei ugyancsak ismertek egy elsüllyedt hajó roncsáról, mint ahogyan napjainkra egy tank és egy repülőgép is elsüllyesztésre került mesterségesen, hogy egyfajta víz alatti múzeumként funkcionáljon a vízivilág szerelmeseinek. Mindebből mutatunk ízelítőt kirándulásunk során, ahol mind búvárszemüveggel és pipával végzett felszíni búvárkodásra (snorkeling) lesz lehetőségünk, mind pedig a hajó üveg fenekén kémlelhetjük a látványosságokat. Búvárszemüveg, pipa, törölköző a hajón biztosított a résztvevőknek. A program tartalmaz egy könnyű ebédet is, amit a fedélzeten fogyaszthatunk el. Minimum létszám: 20 fő. A program ára a helyszínen fizethető, 50 USD/fő, kérjük részvételi szándékát a helyszínen idegenvezetőnknél jelezze. 
Szállás és vacsora Akaba Hotel Lacosta (vagy hasonló).

7. nap: péntek / Akaba – Holt-tenger
Reggeli után tovább utazunk a Holt-tengerhez. A szállás elfoglalása, szabadprogram. A part mellett fekvő szálloda adottságait kihasználva fürdőzés a világon egyedülálló gyógyhatású vízben, valamint lehetőség a szálloda spa és wellness szolgáltatásainak használatára. Délután fakultatív program: Vízi kanyon túra a Mujib kanyonban. A Holt-tenger keleti partjára nyílik az ország egyik kiemelkedő természeti látványossága, a Mujib völgye. Kívülről nézve gyakran nevezik Jordánia Grand Canyon-jának, belülről pedig nem mindennapi kalandokra hív! A hegyekben eredő, kristálytiszta vizű, kellemes hőmérsékletű patakban sétáltunk a térdig, derékig, majd mellkasig erő, eleinte enyhén, majd egyre erősebben sodró vízben, helyenként létrán, köteleken kapaszkodva felfelé (majd visszafelé lefelé) a kanyon kb. 2 km hosszú járható szakaszán, mely egy hatalmas vízesés alatt ér véget. Életre szóló élmény lehet kalandvágyó utasainknak!
Fontos tudnivalók:
- a túra átlagos fittséggel és jó erőnléttel mindenki számára teljesíthető lehet.
- erős sodrás és áramlás vízállástól függően gyakori!
- mentőmellény viselése kötelező, amit a helyszínen biztosítanak a résztvevőknek. Emellett saját vízicipőt ajánlott hozni otthonról, ideális lábbeliként.
- fényképezőgép, mobiltelefon számára vízálló tokkal érdemes készülni.
- a kanyont bizonyos időszakokban rengetegen keresik fel egyszerre. Amennyiben a program tervezett idején csoportunk nem jut be, abban az esetben a hasonló adottságokkal rendelkező másik helyszínt, a Wadi Numeira kanyont keressük fel.
- a program megvalósulása időjárás és szezon függvénye! Csapadékos időszakban a kanyont biztonsági okokból lezárják, nem látogatható (általában november és március között zárva tart).
Minimum létszám: 20 fő. A program ára a helyszínen fizethető, 60 USD/fő, kérjük részvételi szándékát a helyszínen idegenvezetőnknél jelezze.

Szállás és vacsora Hotel Grand East Resort & Spa (vagy hasonló).

8. nap: szombat / Holt-tenger – Amman – Budapest
A hajnali repülőjárat miatt utasaink reggeli csomagot kapnak a szállodában, majd transzfer a repülőtérre. Hazautazás a Wizzair közvetlen járatával. Megérkezés a reggeli órákban Budapestre.

FONTOS INFORMÁCIÓ:
lemondás esetén a repülőjegy 110 000 Ft / fő ára (amely tartalmazza a repülőtéri illetéket és a légiközlekedési pótdíjat is) nem visszatéríthető!

A program megváltoztatásának jogát irodánk fenntartja.

Ez az ajánlatunk jelenleg nem elérhető.
Kérjük, válasszon az elérhetőek közül az alábbi gombokkal!

Ez az ajánlat utazási csomagként értékesíthető.

Fakultatív programok

Hajókirándulás a Vörös-tengeren. A program ára a helyszínen fizethető, 50 USD/fő, kérjük részvételi szándékát a helyszínen idegenvezetőnknél jelezze.
Vízi kanyon túra a Mujib kanyonban. A program ára a helyszínen fizethető, 60 USD/fő, kérjük részvételi szándékát a helyszínen idegenvezetőnknél jelezze.
Jézus keresztelő helye a Jordán folyónál, Bethánia. A program ára a helyszínen fizethető, 60 USD/fő, kérjük részvételi szándékát a helyszínen idegenvezetőnknél jelezze.
Étkezéssel egybekötött extra városnézés Ammanban (kb. 5 óra). A program ára a helyszínen fizethető, 50 USD/fő, kérjük részvételi szándékát a helyszínen idegenvezetőnknél jelezze.

Ár & Jelentkezés
Részvételi díj tartalmazza: 

Részvételi díj repülővel szállással és félpanziós ellátással, repülőtéri illetéket, transzfereket Jordániában, foglalási díjat, vízumot és ügyintézési költséget, a magyar nyelvű idegenvezetést, kisméretű kézipoggyászt.

Részvételi díj nem tartalmazza: 

A biztosításokat és a helyszínen fizetendő költségeket.

A sztornóbiztosítás a részvételi díjra, a repülőtéri illetékre, a transzferre, vízumra és a hozzá tartozó ügyintézésre vonatkoznak. A repülőtéri illeték összege és a pótdíjak mértéke a deviza forint árfolyamának és az olaj világpiaci árának időközi módosulása miatt változhat.

A feltüntetett díjakon felül kötelezően fizetendő:

Helyszínen (érkezést követően) fizetendő kötelező belépőjegyek 115 USD / fő
Helyszínen (érkezést követően) fizetendő kötelező borravaló és helyi idegenvezetői költségek: 45 USD / fő

Külön kérhető:
Fix ülőhely (oda-vissza útra). Amennyiben nem foglal fix ülőhelyet, azokat a légitársaság fogja, véletlenszerűen kiosztani.
Elsőbbségi beszállás (oda-vissza útra)
Feladott poggyász (20 kg) (oda-vissza útra)

Kötelező költségek: 

Repülőtéri illeték
Foglalási díj
Vízum

Helyszíni költségek leírása: 

Helyszínen (érkezést követően) fizetendő kötelező belépőjegyek 115 USD / fő
Helyszínen (érkezést követően) fizetendő kötelező borravaló és helyi idegenvezetői költségek: 45 USD / fő

Várható kötelező költségek a helyszínen: 
145 €/fő
Előleg: 

A teljes részvételi díj 40%-a, mely foglaláskor fizetendő.

Hátralék: 

A teljes részvételi díj 60%-a, mely 30 nappal indulás előtt fizetendő.

Kiutazási forma: 
repülő
Egyéb részletek
Kiutazás: 

A kiutazás repülővel történik.

Egy 40x30x20 cm méretű kis kézipoggyász szállítható személyenként ingyenesen.

Amennyiben Elsőbbségi beszállást vásárol, akkor egy kis- és egy nagyméretű kézipoggyászt is felvihet az utastérbe (55x40x23cm és maximum 10kg súlyú).

FONTOS INFORMÁCIÓ: lemondás esetén a repülőjegy nem visszatéríthető!

Tervezett menetrend:
szombat              Budapest – Amman        22:05 – 03:55+1 (érkezés másnap, vasárnap hajnalban)
szombat              Amman – Budapest       03:50 – 06:45

 

Étkezés: 

A félpanziós ellátás két főétkezést tartalmaz. Ez általában reggeli és vacsora. Az étkezések időpontját a szálloda határozza meg.

Vízum: 
A beutazási feltételekről, az esetleges vízum kötelezettségekről és díjaikról információkat a Konzuli Szolgálat honlapján talál:
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/
Biztosítás: 
Az út teljes időtartamát lefedő biztosítás megkötése ajánlott. Irodánkban van lehetőség kedvezményes baleset, betegség poggyászbiztosítás megkötésére.
Egészségügyi tudnivalók: 
Az adott úti célon vagy célokon esetenként speciális, helyi hatósági egészségvédelmi rendeletek is érvényesülnek a be- és kiutazás, illetve a kint tartózkodás során (pl: koronavírus miatt). Ezért kérjük, folyamatosan ellenőrizze az aktuális információkat az adott országra/területre vonatkozóan a
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/ oldalon!

Ajánlott gyógyszerek: láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz. Az idegenvezető (amennyiben van az utazás során) kizárólag elsősegély nyújtásában tud segíteni, gyógyszereket nem áll módjában biztosítani a résztvevők számára.
Ha pontosabb információra van szükségük, akkor utazás előtt néhány héttel keressék fel a Nemzetközi Oltóközpontot 1097 Budapest Albert Flórián út (régi nevén Gyáli út) 3/a.
Telefon: (0036) (1) 476-1364,
honlap: https://www.nnk.gov.hu/index.php/oltokozpont
Vélemények, értékelések
4.9
17 értékelés alapján
Szervezés értékelése
4.9
Program értékelése
5.0
Szállás értékelése
4.6
Túravezetők értékelése
4.8
Utazás értékelése
4.9
Pécs
5.0
2020. március 11-től Jordániában voltam a Budavár Tours szervezett körutazásán, eredetileg március 18-ig. A kialakult egészségügyi szükséghelyzet miatt -koronavírus- azonban előbb el kellett hagynunk az országot, így a Holt-tengerhez már nem tudtunk eljutni. Abdel Karim Adelnek, az idegenvezetőnknek és a Budavár Toursnak köszönhetően helyette azonban láthattuk az egyiptomi piramisokat és egyedül nekik köszönhetjük azt is, hogy egyáltalán rendben hazajutottunk Magyarországra. Ugyanis pénzt, fáradtságot és időt nem kímélve megszervezték, hogy Egyiptomon keresztül - még az utolsó Magyarországra induló menetrend szerinti járattal - Budapestre repülhessünk. A Budavár Toursnak mélyen a zsebébe kellett nyúlni, de tőlünk semmi további költséget nem kértek. A piramisok látványa pedig kárpótolt bennünket a megrövidült út miatt. Az idegenvezetőnk és a Budavár Tours is kiválóra vizsgázott emberségből és felkészültségből egyaránt. Mindenkinek ilyen idegenvezetőt és utazási irodát kívánok! Álljon itt a nevük még egyszer! Abdel Karim Adel és Budavár Tours. Respect!
Budapest, VIII. kerület
4.8
<szöveg nélkül>
Budapest
4.2
Változatos, többségében jól szervezett program, néhány kézen fekvő lehetőség kimaradása mellett (pl. Jézus megkeresztelésének helye, ami pár perc lett volna csupán busszal a Holt-tengeri szállodától). A túravezetők rendesen végezték a munkájukat, bár az éttermek és bazárok látogatásánál némi részre hajlást éreztünk.
Sopron
5.0
Tökéletes egy hétben volt részünk. A program nagyon jól van összeállítva, elég idő marad mind az élményekre, mind a pihenésre is.
Az idegenvezetőnknek külön köszönet a maximális kedvességért és felkészültségért, nagyon sokban hozzájárult az út sikeréhez.

Köszönjük szépen!
Miskolc
5.0
Szuper út volt ,profi szervezés , kiváló programokkal.
Budapest, VII. kerület
5.0
Fantasztikusan éreztük magunkat! A program minden fontos látnivalót érintett, az idegenvezető kedves, odafigyelő és az út során bemutatta az ország történelmi, kultúrális hátterét. A szervezés zökkenőmentes volt. Csodás helyeken jártunk, bármikor visszamennénk.
Ipswich
5.0
Minden nagyon jó volt, az idegenvezető pedig SZUPER!!!
Köszönjük:)
Budapest, VII. kerület
4.8
<szöveg nélkül>
Zalaegerszeg
5.0
<szöveg nélkül>
Budapest
4.8
<szöveg nélkül>
Lisszabon
4.8
<szöveg nélkül>
Dunaújváros
4.6
<szöveg nélkül>
Budapest, XI. kerület
5.0
<szöveg nélkül>
Bp
5.0
<szöveg nélkül>
Monor
5.0
<szöveg nélkül>
Sátoraljaújhely
5.0
<szöveg nélkül>
Hajdúhadház
5.0
<szöveg nélkül>
Írjon véleményt Ön is!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!