Isztambultól Kappadókiáig

10 napos körutazás Törökországban

Az ínyencségek kedvelőinek ajánljuk ezt a programunkat. Az út során tündérek földje felett hőlégballonnal a magasba emelkedünk és ámulattal szemléljük a kőcsipke alkotta mesevilágot a felkelő nap fényében. Később ókori mészkő medencékben mártózunk, antik színházban hallgatjuk a múlt suttogását, majd a kerengő dervisek hipnotikus táncát élvezzük. Pihenésképpen feltöltődünk a török riviérán.
Ön már járt itt? Mondja el véleményét!

FLEXI PLUS OPCIÓ – EXTRA RUGALMASSÁG
Tudjuk, hogy nehéz előre tervezni, és manapság különösen fontos az extra rugalmasság. Ezért fejlesztettük ki a Flexi Plus opciónkat, amit, ha megrendel, foglalása lemondása vagy módosítása jóval könnyebbé válhat. A kizárólag foglaláskor megrendelhető Flexi Plus opció tartalma:

  • Az út indulása előtti 30. napig, a névre szóló jegyeken kívüli szolgáltatásoknál külön bánatpénz megfizetése nélkül elállhat az utazási szerződéstől, és az opció, valamint a megkötött útlemondási biztosítás díján felüli teljes befizetését visszakapja, ha bármi közbejönne az út előtt egy hónappal. Nem szükséges hozzá indoklás, nem kérünk orvosi igazolást.
  • Buszos utazásoknál ingyenes átjelentkezési lehetőséget biztosítunk az indulás előtti 30. napig, vagyis egy későbbi vagy más típusú utazásra is átfoglalhat.
  • Buszos utazásoknál ingyenes névmódosítási lehetőséget biztosítunk indulás előtti 72. óráig. A névmódosítást eddig kell írásban jelezni a Proko Travel központi elérhetőségén.
  • Mivel egyes szolgáltatók, mint például a légitársaságok sajnos nem olyan rugalmasak, mint mi, így a megvásárolt repülőjegyekre, névre szóló belépőkre nem tudjuk kiterjeszteni a szolgáltatást, ezeknél az elemeknél a módosítás, lemondás a normál lemondás feltételei szerint működnek.

Egy repülős utazásnál tehát a repülőjegy lemondási díja továbbra is fizetendő tételként merül fel az utazó számára. Az extra rugalmasságot kínáló Flexi Plus opció nem minősül biztosításnak, továbbá díja nem tartozik az útlemondási biztosítás által fedezett szolgáltatások közé, így lemondás esetén a biztosító nem téríti ennek díját. A teljes leírást és a feltételeket az ÁSZF-ünkben olvashatja.

Részvételi díj tartalmazza

  • A teljes alapprogramot
  • 9 éjszaka szállást 4 csillagos szállodák kétágyas szobáiban
  • Félpanziós ellátást (reggeli és vacsora)
  • Repülőjegyet és illetéket (20 kg-os feladott bőrönddel és kézipoggyásszal)
  • A helyszínen légkondicionált turistabusszal történő közlekedést/
  • Kint élő magyar idegenvezetőt a programok során
  • Igény esetén Ferihegy közeli parkolást
  • Útlemondási biztosítást (egészségügyi probléma esetén)

Részvételi díj nem tartalmazza

  • baleset, betegség, poggyász biztosítást
  • belépőket
  • fakultatív programokat
  • egyéb személyes kiadásokat

Fontos információk:
A fakultatív programok árai minimum létszámhoz kötöttek. Amennyiben nincs meg az adott minimum létszám, a fakultatív programok árai módosulhatnak vagy a programok nem kerülnek megrendezésre.

Az útlevélnek/személyi igazolványnak még legalább 180 napig kell érvényesnek lennie a Törökországba történő belépést követően.

Kérjük, vegyék figyelembe, hogy a szolgáltatók előzetes értesítés nélkül is megváltoztathatják a belépők árait. Minden egzotikus országban elterjedt a helyi szervízdíj. Szolgáltatásaik végén a helyi idegenvezetőnek és a buszvezetőnek szintén szokás „baksist” adni. Utasonként ennek javasolt összege kb. 5-6 USD / EUR/ nap. Ennek intézésében, lebonyolításában segít a magyar idegenvezető. A szállodai csomagok szobába történő fel- ill. leszállításához tartozó helyi szervízdíj egyéni belátás szerint intézendő, fizetendő (1-2 USD / EUR/ alkalom).

Hossz: 
10 nap
Program: 

2026-os program (a 2027-es programot lentebb találja):
1. NAP
IRÁNY ISZTAMBUL, A KELET KAPUJA

A reggeli órákban indítja el cégünk képviselője a reptérről Önöket Isztambulba a Turkish Airlines járatával. Magyar nyelvű helyi idegenvezető Isztambulban megérkezéskor várja a csoportot a reptéren. Transzfer és szállásunk elfoglalása után – rövid pihenőt követően – sétát teszünk a városban, melynek során megismerkedünk a Nagy bazár hangulatával is. Szállás (2 éj), vacsora.

2. NAP
ISZTAMBUL: A KÉK MECSETTŐL A BOSZPORUSZIG

Reggeli után folytatjuk a hatalmas eurázsiai metropolisz felfedezését. A keleti építészet, valamint az Oszmán Birodalom lenyűgöző remekeit tekinthetjük meg. A nagyváros gazdag múltja tükröződik minden látnivalójában. Élő történelem és letűnt korok emlékei, melyek az egykori Konstantinápoly, a Bizánci Császárság, majd az Oszmán Birodalom fénykorából maradtak ránk. A legkiemelkedőbbek egyike a Sultanahmet Mecset, melyet a legtöbben Kék Mecset néven ismernek, 6 minaretjével páratlan látványt nyújt. Fényképeket készíthetünk a látványos Hippodrom téren. A közelben található a szintén világhírű Topkapi szeráj, mely az egykori török szultánok palotaegyüttese volt. Az Aya Sophia Székesegyház a keresztény világ egyik legmonumentálisabb temploma. Programunk végén a délutáni órákban hajókázni is fogunk az Európát és Ázsiát elválasztó híres Boszporusz-szoroson, miközben csodás keleti palotákat, oszmán építészeti remekeket, villákat láthatunk. Többek között a Dolmabahce Palotát, az Ortaköy városrészt, a Boszporusz-hidat és a dombra épült óvárost. Szállás, vacsora.

3. NAP
BURSA KINCSEI – ULU DZSÁMI ÉS A SELYEM BAZÁR

Reggeli után fakultatív program keretében a nemrég megújult Héttoronyba majd Nagy Szulejám komplexumába látogatunk el, ahol a dzsámi mellett Szulejmán és szeretett felesége, Hürrem türbéje is találhatók. A fakultatív program ára belépőkkel 30 €. A program után felvesszük azokat, akik a szabadidőt választották és Isztambult elhagyva Bursa városába indulunk, amely az ország 4. legnagyobb városa. Idegenvezetőnkkel tekintjük meg a legfontosabb nevezetességeket. Az Ulu Dzsámi, Bursa legnagyobb mecsete, a korai oszmán építészet kiváló példája. A dzsámi 20 (!) kupolával és két minarettel rendelkezik. Városnézésünk során felkeressük a népszerű Selyem Bazárt. Bursában híresek a gesztenyéből készült édességek, ezeket lehetőségünk lesz megkóstolni. Tovább indulunk Ayvalıkba , ahol elfoglaljuk aznapi szállásunkat és megvacsorázunk. Szállásunk a nyári szezonban Ayvalik helyett Bursában lesz.

4. NAP
AZ ÓKORI VILÁG CSODÁI PERGAMONTÓL EPHESOSIG

Reggeli után Pergamon ősi városában felkeressük a 300 méteres magasságban épült lenyűgöző Akropoliszt. Következő célállomásunk innen Selcuk, ahol látogatást teszünk annál a háznál, amely Szűz Mária lakóhelyeként ismert, s ahol élete utolsó éveit töltötte. Rengeteg hívő ellátogat erre a különleges zarándokhelyre lelki feltöltődést keresve. Ezután következik az ókorban kiemelkedő jelentőséggel bíró Ephesos romvárosa. Megtekintjük a méltán világhírű Artemis-templom maradványait is, amely az ókori világ 7 csodájának egyike volt. Estére érünk Kusadasiba, ahol aznapi szállásunk és vacsoránk lesz.

5. NAP
PAMUKKALE MÉSZKŐMEDENCÉI ÉS HIERAPOLISZ

Reggeli után ellátogatunk egy bőrmanufaktúrába, ahol lehetőségünk lesz a híres török bőráruból vásárolni. A mai nap látványossága a gyógyturizmusáról híres Hierapolisz, mai nevén Pamukkale. A „pamukkale” szó jelentése „gyapotvár”, mely a ritka természeti mészkőképződmény küllemét illetően igen találó elnevezés. A földfelszín alól feltörő ásványi anyagokban gazdag gyógyvíz hófehér mészkő-medencéket hozott létre, később méltán vált Törökország egyik szimbolikus és gyönyörű látványosságává. A déli órákat az ősi város, Hierapolisz látványosságai közt töltjük. A várost a földrengés Kr. után 17-ben porig rombolta. Pamukkale és Hierapolisz egyaránt UNESCO Világörökségi helyszínek. Tovább utazva átkelünk a Taurus-hegység látványos vidékén és estére a Török Riviéra napfényes, nyüzsgő fővárosába, Antalyába érkezünk. Elfoglaljuk szállásunkat, majd vacsora (2 éj).

6. NAP
NAPFÉNYES PIHENÉS A TÖRÖK RIVIÉRÁN

Reggeli után mindenki eldöntheti, hogy strandolással és pihenéssel tölti az időt, vagy részt vesz a fakultatív hajókiránduláson, ahol szintén lesz fürdési lehetőség. Megállunk Phaselis romvárosnál, ahol Nagy Sándor i.e. 333-ban áttelelt. Fakultatív hajókirándulás ebéddel és Phaselis romvárossal: 60 €. A helyszíni fakultatív kirándulások a török partner segítségével történik ezért létszámhoz kötöttek. Vacsora a szállodában.

7. NAP
KARAVÁNOK ÚTJÁN

Reggeli után rövid városnézésre indulunk Antalya óvárosába, a hangulatos mediterrán sikátorokon végigsétálva Hadrianusz kapunál buszra szállunk és mielőtt elhagyjuk Antalyát, megállunk a Düden vízesésnél is, ahol a folyó 50 méteres magasságból zuhan bele a tengerbe. Ezt követően továbbutazunk Aspendosba, ahol évszázadokat átölelő időutazáson vehetünk részt, amikor felkeressük az egyik legjobb állapotban fennmaradt ókori színházat, melyet napjainkban is használnak. Folytatva utunkat ismét a Taurus-hegységet keresztezve jutunk el az Anatóliai-fennsíkra, majd továbbutazunk Kappadókiába. Vacsora és szállás.

8. NAP
TÜNDÉRMESÉBE ILLŐ ÉLMÉNYEK KAPPADÓKIÁBAN

Kora reggel fakultatív programlehetőség (megfelelő időjárási viszonyok esetén): 1 órás hőlégballonozás Kappadókia felett: 300 €. Aki nem szeretne hőlégballonozni, lehetősége van, hogy megnézze a ballonok előkészítését és felszállását. Napfelkelte közben mesés fotókat készíthetünk a völgyben felszálló hőlégballonokról. Fakultatív napfelkelte ballon néző túra Kappadókiában: 30 €. Reggeli után barangolásra indulunk Kappadókia tündérmesébe illő különleges tájain. Meglátogatjuk a jellegzetes ég felé emelkedő sziklaformákat, a „tündérkéményeket” és a sziklába vájt barlanglakásokat a Szerzetesek völgyében. Felkeressük a föld alatti várost, Derinkuyut, valamint Göremét, ahol a különleges szabadtéri múzeum sziklába vájt kolostorában és templomaiban gyönyörködhetünk. Ezt követően egy ékszerkészítő műhelybe látogatunk, ahol megismerhetjük a helyi ékszerkészítés művészetét és természetesen vásárolhatunk is. A napot vásárlási lehetőséggel zárjuk, ahol a keleti édességek ízvilágából válogathatunk. Szállás és vacsora. Vacsora után fakultatív török estre tudnak elmenni azok, akik vágynak a keleti érdekességekre. A helyszín is különleges, egy barlangot alakítottak ki szórakozóhellyé. Korlátlan italfogyasztás. A műsorban lesz hastánc és néptánc is. Fakultatív török est: 45 €.

9. NAP
HATTUSA VILÁGÖRÖKSÉGE ÉS A MODERN FŐVÁROS

Reggeli után elindulunk Ankara felé. Útközben megállunk Hattusában, az egykori hettita fővárosban, ahol megnézzük a közel 4.000 éves város romjait; Szfinx kapu, Királykapu, Föld kapu, Napisten tiszteletére emelt templom maradványait. Ez is a Világörökség része. Este érkezünk Ankarába, mely 1923-ban lett Törökország fővárosa. Szállásunk és vacsoránk Ankarában lesz.

10. NAP
ANKARA FELFEDEZÉSE, MAJD HAZAUTAZÁS

Reggel kezdjük Ankara felfedezését buszos városnézés keretében. Felkeressük a népszerű „Anatóliai Civilizációk” Múzeumát, amely a virágzó ókori művészetek és kézművesség emlékeit mutatja be. Rengeteg antik kincset láthatunk itt. Ezután szabadidő és vásárlási lehetőség az óvárosban, majd búcsút intünk Ázsiának. Transzfer a repülőtérre, csomagfeladás. A csoport tagjai együtt repülnek haza Budapestre, isztambuli átszállással.

2027-es program:
1. NAP
IRÁNY ISZTAMBUL, A KELET KAPUJA

A reggeli órákban indítja el cégünk képviselője a reptérről Önöket Isztambulba a Turkish Airlines járatával. Magyar nyelvű helyi idegenvezető Isztambulban megérkezéskor várja a csoportot a reptéren. Transzfer és szállásunk elfoglalása után – rövid pihenőt követően – sétát teszünk a városban, melynek során megismerkedünk a Nagy bazár hangulatával is. Szállás (2 éj), vacsora.

2. NAP
ISZTAMBUL: A KÉK MECSETTŐL A BOSZPORUSZIG

Reggeli után folytatjuk a hatalmas eurázsiai metropolisz felfedezését. A keleti építészet, valamint az Oszmán Birodalom lenyűgöző remekeit tekinthetjük meg. A nagyváros gazdag múltja tükröződik minden látnivalójában. Élő történelem és letűnt korok emlékei, melyek az egykori Konstantinápoly, a Bizánci Császárság, majd az Oszmán Birodalom fénykorából maradtak ránk. A legkiemelkedőbbek egyike a Sultanahmet Mecset, melyet a legtöbben Kék Mecset néven ismernek, 6 minaretjével páratlan látványt nyújt. Fényképeket készíthetünk a látványos Hippodrom téren. A közelben található a szintén világhírű Topkapi szeráj, mely az egykori török szultánok palotaegyüttese volt. Az Aya Sophia Székesegyház a keresztény világ egyik legmonumentálisabb temploma. Programunk végén a délutáni órákban hajókázni is fogunk az Európát és Ázsiát elválasztó híres Boszporusz-szoroson, miközben csodás keleti palotákat, oszmán építészeti remekeket, villákat láthatunk. Többek között a Dolmabahce Palotát, az Ortaköy városrészt, a Boszporusz-hidat és a dombra épült óvárost. Szállás, vacsora.

3. NAP
BURSA KINCSEI – ULU DZSÁMI ÉS A SELYEM BAZÁR

Reggeli után fakultatív program keretében a nemrég megújult Héttoronyba, majd Nagy Szulejmán komplexumába látogatunk el, ahol a dzsámi mellett Szulejmán és szeretett felesége, Hürrem türbéje is találhatók. A fakultatív program ára belépőkkel 30 €. A program után felvesszük azokat, akik a szabadidőt választották és Isztambult elhagyva Bursa városába indulunk, amely az ország 4. legnagyobb városa. Idegenvezetőnkkel tekintjük meg a legfontosabb nevezetességeket. Az Ulu Dzsámi, Bursa legnagyobb mecsete, a korai oszmán építészet kiváló példája. A dzsámi 20 (!) kupolával és két minarettel rendelkezik. Városnézésünk során felkeressük a népszerű Selyem Bazárt. Bursában híresek a gesztenyéből készült édességek, ezeket lehetőségünk lesz megkóstolni. Tovább indulunk Ayvalıkba , ahol elfoglaljuk aznapi szállásunkat és megvacsorázunk.

4. NAP
AZ ÓKORI VILÁG CSODÁI PERGAMONTÓL EPHESOSIG

Reggeli után Pergamon ősi városában felkeressük a 300 méteres magasságban épült lenyűgöző Akropoliszt. Következő célállomásunk innen Selcuk, ahol látogatást teszünk annál a háznál, amely Szűz Mária lakóhelyeként ismert, s ahol élete utolsó éveit töltötte. Rengeteg hívő ellátogat erre a különleges zarándokhelyre lelki feltöltődést keresve. Ezután következik az ókorban kiemelkedő jelentőséggel bíró Ephesos romvárosa. Megtekintjük a méltán világhírű Artemis-templom maradványait is, amely az ókori világ 7 csodájának egyike volt. Estére érünk Kusadasiba, ahol aznapi szállásunk és vacsoránk lesz.

5. NAP
PAMUKKALE MÉSZKŐMEDENCÉI ÉS HIERAPOLISZ

Reggeli után ellátogatunk egy bőrmanufaktúrába, ahol lehetőségünk lesz a híres török bőráruból vásárolni. A mai nap látványossága a gyógyturizmusáról híres Hierapolisz, mai nevén Pamukkale. A „pamukkale” szó jelentése „gyapotvár”, mely a ritka természeti mészkőképződmény küllemét illetően igen találó elnevezés. A földfelszín alól feltörő ásványi anyagokban gazdag gyógyvíz hófehér mészkőmedencéket hozott létre, később méltán vált Törökország egyik szimbolikus és gyönyörű látványosságává. A déli órákat az ősi város, Hierapolisz látványosságai közt töltjük. A várost a földrengés Kr. után 17-ben porig rombolta. Pamukkale és Hierapolisz egyaránt UNESCO Világörökségi helyszínek. Tovább utazva átkelünk a Taurus-hegység látványos vidékén és estére a Török Riviéra napfényes, nyüzsgő fővárosába, Antalyába érkezünk. Elfoglaljuk szállásunkat, majd vacsora (2 éj).

6. NAP
NAPFÉNYES PIHENÉS A TÖRÖK RIVIÉRÁN

Reggeli után mindenki eldöntheti, hogy strandolással és pihenéssel tölti az időt, vagy részt vesz a fakultatív hajókiránduláson, ahol szintén lesz fürdési lehetőség. Megállunk Phaselis romvárosnál, ahol Nagy Sándor i.e. 333-ban áttelelt. Fakultatív hajókirándulás ebéddel és Phaselis romvárossal: 60 €. A helyszíni fakultatív kirándulások lebonyolítása a török partner segítségével történnek, ezért létszámhoz kötöttek. Vacsora a szállodában.

7. NAP
KARAVÁNOK ÚTJÁN

Reggeli után rövid városnézésre indulunk Antalya óvárosába, a hangulatos mediterrán sikátorokon végigsétálva Hadrianusz kapunál buszra szállunk és mielőtt elhagyjuk Antalyát, megállunk a Düden vízesésnél is, ahol a folyó 50 méteres magasságból zuhan bele a tengerbe. Ezt követően továbbutazunk Aspendosba, ahol évszázadokat átölelő időutazáson vehetünk részt, amikor felkeressük az egyik legjobb állapotban fennmaradt ókori színházat, melyet napjainkban is használnak. Folytatva utunkat ismét a Taurus-hegységet keresztezve jutunk el az Anatóliai-fennsíkra, majd továbbutazunk Kappadókiába. Vacsora és szállás.

8. NAP
TÜNDÉRMESÉBE ILLŐ ÉLMÉNYEK KAPPADÓKIÁBAN

Kora reggel fakultatív programlehetőség (megfelelő időjárási viszonyok esetén): 1 órás hőlégballonozás Kappadókia felett: 300 €. Aki nem szeretne hőlégballonozni, lehetősége van, hogy megnézze a ballonok előkészítését és felszállását. Napfelkelte közben mesés fotókat készíthetünk a völgyben felszálló hőlégballonokról. Fakultatív napfelkelte ballonnéző túra Kappadókiában: 30 €. Reggeli után barangolásra indulunk Kappadókia tündérmesébe illő különleges tájain. Meglátogatjuk a jellegzetes ég felé emelkedő sziklaformákat, a „tündérkéményeket” és a sziklába vájt barlanglakásokat a Szerzetesek völgyében. Felkeressük a földalatti várost, Derinkuyut, valamint Göremét, ahol a különleges szabadtéri múzeum sziklába vájt kolostorában és templomaiban gyönyörködhetünk. Ezt követően egy ékszerkészítő műhelybe látogatunk, ahol megismerhetjük a helyi ékszerkészítés művészetét és természetesen vásárolhatunk is. A napot vásárlási lehetőséggel zárjuk, ahol a keleti édességek ízvilágából válogathatunk. Szállás és vacsora. Vacsora után fakultatív török estre tudnak elmenni azok, akik vágynak a keleti érdekességekre. A helyszín is különleges, egy barlangot alakítottak ki szórakozóhellyé. Korlátlan italfogyasztás. A műsorban lesz hastánc és néptánc is. Fakultatív török est: 45 €.

9. NAP
HATTUSA VILÁGÖRÖKSÉGE ÉS A MODERN FŐVÁROS

Reggeli után elindulunk Ankara felé. Útközben megállunk Hattusában, az egykori hettita fővárosban, ahol megnézzük a közel 4.000 éves város romjait; Szfinx kapu, Királykapu, Föld kapu, Napisten tiszteletére emelt templom maradványait. Ez is a Világörökség része. Este érkezünk Ankarába, mely 1923-ban lett Törökország fővárosa. Szállásunk és vacsoránk Ankarában lesz.

10. NAP
ANKARA FELFEDEZÉSE, MAJD HAZAUTAZÁS

Reggel kezdjük Ankara felfedezését buszos városnézés keretében. Felkeressük a népszerű „Anatóliai Civilizációk” Múzeumát, amely a virágzó ókori művészetek és kézművesség emlékeit mutatja be. Rengeteg antik kincset láthatunk itt. Ezután szabadidő és vásárlási lehetőség az óvárosban, majd búcsút intünk Ázsiának. Transzfer a repülőtérre, csomagfeladás. A csoport tagjai együtt repülnek haza Budapestre, isztambuli átszállással.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk.

Az út kiemelt értékei:

  • Törökország legfontosabb kulturális helyszínei
  • Hőlégballonozás Kappadókia sziklái fölött
  • Fürdőzés Antalyában, a Török Riviérán
  • A varázslatos Pamukkale mészkő medencéi

Ez az ajánlat utazási csomagként értékesíthető.

Ár & Jelentkezés
Részvételi díj tartalmazza: 
  • A teljes alapprogramot
  • 9 éjszaka szállást 4 csillagos szállodák kétágyas szobáiban
  • Félpanziós ellátást (reggeli és vacsora)
  • Repülőjegyet és illetéket (20 kg-os feladott bőrönddel és kézipoggyásszal)
  • A helyszínen légkondicionált turistabusszal történő közlekedést/
  • Kint élő magyar idegenvezetőt a programok során
  • Igény esetén Ferihegy közeli parkolást
  • Útlemondási biztosítást (egészségügyi probléma esetén)
Részvételi díj nem tartalmazza: 
  • baleset, betegség, poggyász biztosítást
  • belépőket
  • fakultatív programokat
  • egyéb személyes kiadásokat

Fontos információk:
A fakultatív programok árai minimum létszámhoz kötöttek. Amennyiben nincs meg az adott minimum létszám, a fakultatív programok árai módosulhatnak vagy a programok nem kerülnek megrendezésre.

Az útlevélnek/személyi igazolványnak még legalább 180 napig kell érvényesnek lennie a Törökországba történő belépést követően.

Kérjük, vegyék figyelembe, hogy a szolgáltatók előzetes értesítés nélkül is megváltoztathatják a belépők árait. Minden egzotikus országban elterjedt a helyi szervízdíj. Szolgáltatásaik végén a helyi idegenvezetőnek és a buszvezetőnek szintén szokás „baksist” adni. Utasonként ennek javasolt összege kb. 5-6 USD / EUR/ nap. Ennek intézésében, lebonyolításában segít a magyar idegenvezető. A szállodai csomagok szobába történő fel- ill. leszállításához tartozó helyi szervízdíj egyéni belátás szerint intézendő, fizetendő (1-2 USD / EUR/ alkalom).

Helyszíni költségek leírása: 
Topkapı palota + Hárem 60 €
Aya Sofia 25 €
Pergamon 15 €
Pergamon - felvonó 22 €
Ephesos - Függő házak 55 €
Szűz Mária háza 17 €
Pamukkale + Hierapolis + múzeum 30 €
Düdeni vizesés 2 €
Aspendos 15 €
Sultanhanı karavánszeráj 3 €
Göreme 26 €
Kaymaklı/Derinkuyu 13 €
Tündéri kémények, Zelve 12 €
Hattuşaş 3 €
Anatólia Kultúrák Múzeuma 12 €
 

Belépők ára: kb.: 310 € + fakultatív kirándulások.

Előleg: 

A teljes részvételi díj 40 %-a, mely a foglaláskor fizetendő.
Indulástól számított 30 napon belüi foglalás esetén már a teljes összeg fizetendő.

Hátralék: 

A teljes részvételi díj 60%-a, mely 30 nappal indulás előtt fizetendő.

Kiutazási forma: 
repülő
Egyéb részletek
Kiutazás: 

Menetrend szerinti repülőjárattal.

Vízum: 
A beutazási feltételekről, az esetleges vízum kötelezettségekről és díjaikról információkat a Konzuli Szolgálat honlapján talál:
https://konzuliszolgalat.kormany.hu/
Az útlevélnek a hazaérkezés napjától számítva még minimum 6 hónapig érvényesnek kell lennie.
Biztosítás: 
Az út teljes időtartamát lefedő biztosítás megkötése ajánlott. Irodánkban van lehetőség kedvezményes baleset, betegség poggyászbiztosítás megkötésére.
Egészségügyi tudnivalók: 
Ajánlott gyógyszerek: láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz. Az idegenvezető kizárólag elsősegély nyújtásában tud segíteni, gyógyszereket nem áll módjában biztosítani a résztvevők számára.

Elakadt?

AI-asszisztensünk segít!

Chat indítása

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!