
Santorini, a félreismert görög sziget
A hosszú kompúttól kissé megtörten feszegeted fel álmos pilláidat a taton. Mögötted a reggeli tenger horizontjának sóillatú végtelenje, a hajókürt átható hangja vert fel épp a legjobb résznél álmodból. De mintha nem is a valóságban térnél magadhoz: úgy tűnhet, hogy az álomkép nem foszlik szét: a hatalmas hajó eltörpül a világos és az éjfekete, tűzvörös és vajszínű sziklák között.
Egy öbölbe kanyarodó manővert jelzett a kürtszó, de jobban megnézve ez nem is öböl: körbe kis szigetek fekszenek, középen egy alacsony halommal, egy hatalmas félhold alakú, magas part pedig mindent körülölel. Egy felrobbant vulkán helyén fodrozza a komp a hullámokat-igen ez Szantorini.
Évente egymillió turista látogatja e szigetet, a többségük valamelyik nagy hajótársaság Égei-tengert bejáró, többemeletes óceánjáróján érkezik ide, és Fira méregdrága, a kalderaperemre tapadó éttermeiben elköltött vacsora, és a városban található hatalmas szórakoztató komplexumokban tett éjjeli látogatás után távozik is. A másik szinte kihagyhatatlan attrakció az a Oia városából látható naplemente, aminek megtekintésére turistabuszok tucatjai hozzák a tömegeket, így esténként a városka nyugati kitettségű teraszain talpalatnyi hely sincs a Nap irtó romantikus tengerbe bukását bámulóktól. Mit is keresünk mi itt, az ipari turizmus fellegvárában?
Azért mert ez a rengeteg ember nem véletlenül jön ide. A lángost is egy ország imádja: mert jó, csak a népszerűsége miatt nem lehet valamit elítélni, ellenkező esetben méltán kiérdemeljük a sznob megnevezést. Szantorini igenis jó hely.
A szigetet robogóval járhatjuk be a legkönnyebben, akik nem érzik magukat biztonságban, azok ezen eszköz négykerekű, quadnak csúfolt változatát is bérelhetik. Ezzel kapcsolatban egy fontos tanács: a helyek még a nagytestű versenygépeken sem hordanak sisakot, de ez inkább a hülyeség, mint a bátorság szimbóluma: nem is ők lesznek ránk a legveszélyesebbek, hanem a többi, szintén épp tíz perccel ezelőtt motort bérelt turista, a biztonság kedvéért ne osztozzunk a helyi szokásokban. Hordjuk a sisakot, annak ellenére is, hogy a rendőrök soha sem fognak szólni a hiányáért.
A strandokat is két keréken a legkönnyebb megközelíteni: a legklasszabb Perissa mellett található, ha van, aki unja a tengerben ázást, az innen kis túrát is tehet a sziget legmagasabb pontjára, vagy egy mellette fekvő kis csúcsra,ahol antik Thirát, egy klasszikus görög majd római kori település nyomait és egy fáskamra méretű keresztény bazilikát is találunk a csodás körpanoráma mellett. Oia-t ezt az agyonfényképezett városkát ne hagyjuk ki: a tipikus képeslapokról ismert Görögországgal találkozhatunk. Ha Hollókőn érezzünk magunkat, nem lőttünk túlságosan mellé: a mi kis palóc falunk is egy tűzvész utáni újjáépítésnek köszönheti egységes utcaképét és stílusát, itt pedig egy hatalmas földrengés nyomán csúszott bele a kisváros a tengerbe, a kissé biztonságosabb helyen, de már a turisztika kívánalmainak megfelelően épült település pedig babonából új nevet kapott.
Szantorinin nagy hagyományai vannak a természeti katasztrófáknak: időszámításunk előtt 1625 körül hatalmas vulkánkitörés történt itt, melynek nyomán a sziget nagy része a levegőbe röpült, máig ezek a romok alkotják a megmaradt kis szigetek körívét. Tévesen az Atlantisz legendát is innen eredeztetik, annyi viszont bizonyos, hogy a kitörés nyomán keletkező cúnami és éghajlatváltozás majd 600 évvel vetette vissza az európai civilizáció fejlődését, mert megsemmisítette a Kréta északi partjain virágzó minószi kultúrát. A vulkáni folyamatok most sem szűntek meg: a sziget egykori középpontjában a Nea Kameni(Új Kő) nevű kis lávából álló földdarab növekszik minden egyes kitörlési fázisban. Ide egy hajókirándulás keretében el is lehet látogatni, és meg lehet mártózni a tenger színét vörösre festő meleg hőforrásban is.
A vulkáni talaj kedvez a bortermelésnek: itt különleges szőlőfajták tenyésznek, a száraz szél miatt a földhöz közel, kerék alakban növekednek a karóhoz kötözés helyett. A sziget sokat szenved a turisták rohamától: a nyári időszakban megötszöröződik a lakossága, így az ivóvizet tankerekkel kell ideszállítani,és a termelődő szennyvíz is komoly problémát okozott egészen a legutóbbi időkig. A lakosság jól él a turisták három hónapra koncentrálódó rohamából, pedig áram csak 1967 óta van a szigeten.
Ha azonban szezonon kívül érkezünk, akkor nyugodtan felkereshetjük a csupán a helyiek által látogatott kávézókat, kis éttermeket, szabadon és a legnagyobb nyugalomban száguldozhatunk a sziget aszfaltos útjain, és éjjel, a milliárdnyi csillaggal telihintett égbolt alatt megcsodálhatjuk a félköríves sziget peremére tapadó falvacskák pislákoló fényeit egy elhagyatott teraszról, ahová a tenger illatát és halk zenét hoz fel az esti szél.
Mindenképpen keressük fel Megalochori kis faluját: itt ugyanis semmi érdekes nincs, ebből kifolyólag turista sem nagyon. Ennek a tényezőnek köszönhetően egy igazi szigeti faluban járhatunk, varázslatos piciny főtérrel, hangulatos, futónövényekkel fedett teraszú kávézóval, szűk utcákkal, és vakító hófehér oldalú templommal. Robogóval a sziget számos más, eldugott és magányos pontjára eljuthatunk: például a Vyhlada feletti világítótoronyhoz, vagy az Oia tőszomszédságában található, mégis alig ismert kis névtelen bárba, ahonnan alig akarózik majd visszatérni: a végleten nyugalom jár át itt mindent, a hullámok zajára lassul az idő, és minden nagyon, nagyon rendben van.
A kalderaperemen vezető útról érdemes néha letérni kilátópontokat keresve, hiszen a vulkáni szigetív által körülölelt tengeröböl látványa nappal és éjjel egyedülálló-és nem csak geológiai szempontból. Végignézve egy óriási tűzhányó romjain és a nappal vakítóan fehéren, éjjel számtalan fényponttal ragyogó települések füzérét, egy idegen bolygón érezhetjük magunkat. Aki pedig erre azt mondja, hogy kommersz, az nyilván még sosem érezte jól magát életében-igazán. 
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/beach-103560_0.jpg?itok=vv0lbJBU |
Nyaralás Zeusz földjén7 napos buszos utazás Görögországban
Következő indulás: 2027. május 20.
269.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/0/7/76807/1709131252_athen-76_0.jpg?itok=K7bOee6S |
Nyárbúcsúztató Athénban4 napos városlátogatás Athénban
Következő indulás: 2026. november 12.
271.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1708960055_athen-2_0.jpg?itok=p8kTriR6 |
Tavaszköszöntő Athén - RepülővelRomantikus hangulatban az Akropolisz árnyékában
Következő indulás: 2027. március 26.
274.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/ath4cb5_0_5_0.jpg?itok=WJ0_qGIS |
Athén városlátogatás5 napos városlátogatás Görögországban
Következő indulás: 2027. március 25.
298.790 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/60233/varosnezes-athenban-egyenileg-repulovel-kis.jpg?itok=x5RZ2N0e |
4 napos városlátogatás Athénban – Hotel ***egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. október 22.
309.396 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/ut_szallas-6294-1_0.jpg?itok=Vlop2sfj |
Mithos Apartmanház - Kréta, Agia MarinaGörögország / Kréta / Agia Marina
62.100 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/77933/eva-suites-apartments-agia-marina-kis.jpg?itok=oMsvilzQ |
Eva Suites & Apartments - Agia MarinaGörögország / Kréta / Agia Marina
49.950 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/001_1_0.jpg?itok=uydIXiUT |
Zorbas Villa - Korfu, MoraitikaGörögország / Korfu / Moraitika
159.900 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/elenakulso_1.jpg?itok=zeZHbLJE |
Elena stúdiók - Korfu, MoraitikaGörögország / Korfu / Moraitika / Európa
179.900 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/9/2/105492/KVA4VOU_01_59208470f3_0.jpg?itok=7ASK8Lh1 |
Vournelis Hotel *** ThassosGörögország / Thassos
180.990 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/santorini_utazas_1.jpg?itok=YRb88svU |
Görögország látnivalóiGörögország
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/santorini_0.jpg?itok=a3yMp3aE |
Esti hangulat Szantorini szigeténKovács Attila, 2026. október. 14Görögország
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/chlakidiki.jpeg?itok=xbWLQGh0 |
A varázslatos Sarti, GörögországKovács Attila, 2026. október. 10Görögország
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/szantorini_utazas.jpg?itok=BxI_JYGn |
Santorini szépségei a magasbólKovács Attila, 2026. október. 06Görögország
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/zakynthos_nyaralas.jpg?itok=bkLmc8IX |
Az legizgalmasabb görög szigetek egyike - ZakynthosKovács Attila, 2026. szeptember. 28Görögország
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/crete.jpg?itok=e6o3wXPo |
Üdvözlet Krétáról...Kovács Attila, 2026. szeptember. 24Görögország
|















