Santorini, a félreismert görög sziget

A hosszú kompúttól kissé megtörten feszegeted fel álmos pilláidat a taton. Mögötted a reggeli tenger horizontjának sóillatú végtelenje, a hajókürt átható hangja vert fel épp a legjobb résznél álmodból. De mintha nem is a valóságban térnél magadhoz: úgy tűnhet, hogy az álomkép nem foszlik szét: a hatalmas hajó eltörpül a világos és az éjfekete, tűzvörös és vajszínű sziklák között.

Egy öbölbe kanyarodó manővert jelzett a kürtszó, de jobban megnézve ez nem is öböl: körbe kis szigetek fekszenek, középen egy alacsony halommal, egy hatalmas félhold alakú, magas part pedig mindent körülölel. Egy felrobbant vulkán helyén fodrozza a komp a hullámokat-igen ez Szantorini. Évente egymillió turista látogatja e szigetet, a többségük valamelyik nagy hajótársaság Égei-tengert bejáró, többemeletes óceánjáróján érkezik ide, és Fira méregdrága, a kalderaperemre tapadó éttermeiben elköltött vacsora, és a városban található hatalmas szórakoztató komplexumokban tett éjjeli látogatás után távozik is. A másik szinte kihagyhatatlan attrakció az a Oia városából látható naplemente, aminek megtekintésére turistabuszok tucatjai hozzák a tömegeket, így esténként a városka nyugati kitettségű teraszain talpalatnyi hely sincs a Nap irtó romantikus tengerbe bukását bámulóktól. Mit is keresünk mi itt, az ipari turizmus fellegvárában? Azért mert ez a rengeteg ember nem véletlenül jön ide. A lángost is egy ország imádja: mert jó, csak a népszerűsége miatt nem lehet valamit elítélni, ellenkező esetben méltán kiérdemeljük a sznob megnevezést. Szantorini igenis jó hely. A szigetet robogóval járhatjuk be a legkönnyebben, akik nem érzik magukat biztonságban, azok ezen eszköz négykerekű, quadnak csúfolt változatát is bérelhetik. Ezzel kapcsolatban egy fontos tanács: a helyek még a nagytestű versenygépeken sem hordanak sisakot, de ez inkább a hülyeség, mint a bátorság szimbóluma: nem is ők lesznek ránk a legveszélyesebbek, hanem a többi, szintén épp tíz perccel ezelőtt motort bérelt turista, a biztonság kedvéért ne osztozzunk a helyi szokásokban. Hordjuk a sisakot, annak ellenére is, hogy a rendőrök soha sem fognak szólni a hiányáért. A strandokat is két keréken a legkönnyebb megközelíteni: a legklasszabb Perissa mellett található, ha van, aki unja a tengerben ázást, az innen kis túrát is tehet a sziget legmagasabb pontjára, vagy egy mellette fekvő kis csúcsra,ahol antik Thirát, egy klasszikus görög majd római kori település nyomait és egy fáskamra méretű keresztény bazilikát is találunk a csodás körpanoráma mellett. Oia-t ezt az agyonfényképezett városkát ne hagyjuk ki: a tipikus képeslapokról ismert Görögországgal találkozhatunk. Ha Hollókőn érezzünk magunkat, nem lőttünk túlságosan mellé: a mi kis palóc falunk is egy tűzvész utáni újjáépítésnek köszönheti egységes utcaképét és stílusát, itt pedig egy hatalmas földrengés nyomán csúszott bele a kisváros a tengerbe, a kissé biztonságosabb helyen, de már a turisztika kívánalmainak megfelelően épült település pedig babonából új nevet kapott. Szantorinin nagy hagyományai vannak a természeti katasztrófáknak: időszámításunk előtt 1625 körül hatalmas vulkánkitörés történt itt, melynek nyomán a sziget nagy része a levegőbe röpült, máig ezek a romok alkotják a megmaradt kis szigetek körívét. Tévesen az Atlantisz legendát is innen eredeztetik, annyi viszont bizonyos, hogy a kitörés nyomán keletkező cúnami és éghajlatváltozás majd 600 évvel vetette vissza az európai civilizáció fejlődését, mert megsemmisítette a Kréta északi partjain virágzó minószi kultúrát. A vulkáni folyamatok most sem szűntek meg: a sziget egykori középpontjában a Nea Kameni(Új Kő) nevű kis lávából álló földdarab növekszik minden egyes kitörlési fázisban. Ide egy hajókirándulás keretében el is lehet látogatni, és meg lehet mártózni a tenger színét vörösre festő meleg hőforrásban is. A vulkáni talaj kedvez a bortermelésnek: itt különleges szőlőfajták tenyésznek, a száraz szél miatt a földhöz közel, kerék alakban növekednek a karóhoz kötözés helyett. A sziget sokat szenved a turisták rohamától: a nyári időszakban megötszöröződik a lakossága, így az ivóvizet tankerekkel kell ideszállítani,és a termelődő szennyvíz is komoly problémát okozott egészen a legutóbbi időkig. A lakosság jól él a turisták három hónapra koncentrálódó rohamából, pedig áram csak 1967 óta van a szigeten. Ha azonban szezonon kívül érkezünk, akkor nyugodtan felkereshetjük a csupán a helyiek által látogatott kávézókat, kis éttermeket, szabadon és a legnagyobb nyugalomban száguldozhatunk a sziget aszfaltos útjain, és éjjel, a milliárdnyi csillaggal telihintett égbolt alatt megcsodálhatjuk a félköríves sziget peremére tapadó falvacskák pislákoló fényeit egy elhagyatott teraszról, ahová a tenger illatát és halk zenét hoz fel az esti szél. Mindenképpen keressük fel Megalochori kis faluját: itt ugyanis semmi érdekes nincs, ebből kifolyólag turista sem nagyon. Ennek a tényezőnek köszönhetően egy igazi szigeti faluban járhatunk, varázslatos piciny főtérrel, hangulatos, futónövényekkel fedett teraszú kávézóval, szűk utcákkal, és vakító hófehér oldalú templommal. Robogóval a sziget számos más, eldugott és magányos pontjára eljuthatunk: például a Vyhlada feletti világítótoronyhoz, vagy az Oia tőszomszédságában található, mégis alig ismert kis névtelen bárba, ahonnan alig akarózik majd visszatérni: a végleten nyugalom jár át itt mindent, a hullámok zajára lassul az idő, és minden nagyon, nagyon rendben van. A kalderaperemen vezető útról érdemes néha letérni kilátópontokat keresve, hiszen a vulkáni szigetív által körülölelt tengeröböl látványa nappal és éjjel egyedülálló-és nem csak geológiai szempontból. Végignézve egy óriási tűzhányó romjain és a nappal vakítóan fehéren, éjjel számtalan fényponttal ragyogó települések füzérét, egy idegen bolygón érezhetjük magunkat. Aki pedig erre azt mondja, hogy kommersz, az nyilván még sosem érezte jól magát életében-igazán.

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Athén városlátogatás - 5 nap
» 4 napos városlátogatás Athénban – Hotel *** - 4 nap / 3 éj
» Hétvége Athénban - 5 nap
» 4 napos városlátogatás Athénban - Hotel **** - 4 nap / 3 éj
» Tavaszköszöntő hétvége Athénban - 4 nap

Szállás ajánlatok

» Filoxenia Apartmanház - Moraitika 125.248 Ft/főtől - Görögország / Korfu / Moraitika
» Evi Hotel *** Rodosz, Faliraki 154.423 Ft/főtől - Görögország / Rodosz / Faliraki
» Prassino Nisi Hotel ** Korfu, Moraitika 159.238 Ft/főtől - Görögország / Korfu / Moraitika / Európa
» Alexis Pool Apartmanház - Korfu, Sidari (debreceni indulással) 149.170 Ft/főtől - Görögország / Korfu / Sidari / Európa
» Blue Sky Apartmanház - Korfu, Sidari 154.320 Ft/főtől - Görögország / Korfu / Sidari / Európa

Információs oldalak

» Görögország látnivalói
» Tengerparti Nyaralás - 2015

Cikkeink

» Korfu, vitorlással - Kovács Attila
» Kalandok Korfu szigetén - Kovács Attila
» Görögország legszebb tájai a magasból - Kovács Attila
» A hangulatos Karpathos, Görögország - Kovács Attila
» Kréta egyik legszebb tengerpartja - Balos - Kovács Attila
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!