Göremei örömök, Törökország

A reggeli fények csodásak, a szálloda épp a göremei szabadtéri múzeumra néző ablakából. Reggeli után alig néhány száz méterre kell csak eljutni az ajtódtól, hogy a barlangtemplomok mélyén és a tufakúpok mesevilágában elmerülhess.

A tavasz a legideálisabb évszak ellátogatni ide: az ég gyönyörű, a táj még zöldell és az Ercyes Dagi vulkáni kúpja hófödte hegycsúcsként uralja a tájat.

Turistából is kevés van, csak néhány alacsonyan motivált török gimnáziumi osztály próbálja megtekinteni ugyanazt a barlangtemplomot, mint mi, a nyáron tapasztalt turistaözönnel szemben. Cserébe egészen csípős az idő reggel: délelőtt sem komfortos annyira az árnyékban, és csak kora délutánra alakul vállalhatóan rövidujjússá a hőmérséklet. A templomok szépek, picik és díszesen festettek, de találhatók közöttük egészen gyermeki naivságra utaló ősi rajzok is, abból az időből, mikor még nem a pompával állították egyenes arányosságba az elhivatottságot. Innen, a szabadtéri múzeumból, átbuszozunk egy újabb csodás kilátópontra, az

Uchisari toronyhoz, ami különösen éjjel nyújt különleges átványt, majd holnap meg is örökítem. A horizontot végig a havas Ercyes uralja, az a 3912 méter magas óriásvulkán, ami a nyugati irányban emelkedő Hassan és a Melendiz vulkánokkal együtt annak idején több száz méter vastag hamuréteget hullatott e tájra. Ezt később a különböző felszínformáló erők, a szél, a fagy és elsősorban a víz kikezdték, és ezt az egyedülállóan szép formavilágot hozták létre belőle. Az erózió által kialakított formákat, kúpokat és kéményeket aztán az ember vette kezelésbe, és mint egy ementáli sajtot, úgy furkálták ki a könnyen alakítható kőzetet a megelőző korok generációi, háznak, terménytárolónak, galambdúcnak vagy éppen kolostornak vagy szentélynek.

 A csoport elég jól bírja a gyűrődést, amit a számtalan sziklatemplom meglátogatásának terhe okoz, de azért már nagy kő esik le a szívükről, mikor ebédelni hív a müezzin messzehangzó éneke. Ónixműhelyben és szőnyegszövő üzemben tanulmányozzuk a helyi kézműipar remekeit, majd újabb megdöbbentő tájképi elemek megtekintése jön: az Űrgüp határában álló Tündérkémények és a híres Teve szikla, ebben a sorrendben.

Nem sok magyarázni való van: a különleges tufakúpok és tornyok egyedülálló jelensége önmagáért beszél, főleg a havas heggyel és a kék éggel a háttérben nyújtanak csodás látványt. Mosoly, fotóhegyek, remek. Estére marad még egy program, ami nem más, mint a török fürdő fogalmának tapasztalati úton történő elsajátítása. Ezen elem azon ritka kivételek közé tartozik, amit nem személyes élmények, csak elmesélés útján adok tovább-lelkem rajta, nem kedvelem, ha velem azonos nemű egyedek nyomorgatnak, dögönyöznek, ha csak nem kifejezett csontkovácsolási célzattal történik mindez. Így tartózkodom ettől a helytől, de a tulajjal teázgatva eltelik az a röpke másfél óra. Próbálok beszerezni néhány fontos dolgot, közben felmérem a helyiek aktivitását, mely kimerül a főtéren történő tömeges teázásból és kávézgatásból, meg a vég nélküli diskurzusban a világ kétségtelenül létfontosságú dolgairól. A nagy szakértésben bizonyára nem fáradnak el, mert estébe nyúlik a kvaterkázás, mikor a környék tufakúpjait vöröses ragyogásba vonja a lemenő nap fénye. Jó érzés kicsit elmerülni ebben a megnyugtató duruzsolásban, és nézni ezeket a fess öregurakat, ahogy most még a külföldiek rohamától nem tartva belakják az utcák és teraszok minden zugát, és a legmélyebb nyugalommal szemlélik, éppen téma híján, a traktorok és a bringás gyermekhordák vidám tovasuhanását. Igen, szeretem Törökországot. Most pedig irány a kelleténél bőségesebb vacsora majd az ágy, mert holnap korai ébredés fogja keseríteni az életem. Hogy miért? Reggel megyünk hőlégballonozni...

May 2, 2009

k2a