
Távolsági közlekedés Thaiföldön
Busz, vonat, vagy repülő? Egyáltalán nem mindegy, melyiket válasszuk, bár szerintem, ha időnk engedi, és kellő kíváncsiság van bennünk, érdemes mindhármat kipróbálni. Thaiföldi utazásom első részét a barátnőmmel töltöttem. Sok dologban különbözünk, például más-más az utazási szokásunk és igényünk. Ő sokkal kényelmesebb típus, hosszas unszolás után valahogy mégis sikerült rábeszélnem, hogy repülő helyett vonattal közelítsük meg Bangkokból Ko Samui szigetét. A legtöbb fórumon a vonatokat preferálják, mert olcsó és viszonylag nagy a mozgástér, így azt gondoltam, ez mindkettőnknek megfelelő lesz. Az első probléma abból adódott, hogy már nem volt háló-fülkés hely, így ülve utaztunk egész éjszakán át. A ventilátoros osztályra váltottunk jegyet, mert nem szeretjük a légkondit, sem a hideget. Ehhez képest, egész úton vacogtunk, mert néhány leengedett és néhány hiányzó ablak, és néhány kikapcsolhatatlan ventilátor miatt folyamatos süvítő huzat csapódott a fejünkre.

Alvással próbáltuk átvészelni az iszonyú lassan telő órákat, amit egyáltalán nem segített a vonat zakatolása, az idegesítő lámpafény, vagy a szomszédságunkban utazó helyi emberek és kutyák mocorgása.

Hosszas próbálkozás után feladtuk a szundizás reményét, és az éjszaka kellős közepén, egy francia fiú invitálására nekiindultunk a környék legjobb partijának: a vonat hátsó kabinjában ugyanis titkos bulit tartott a személyzet, ami egyébként elég gyakran előfordul. Lehetett enni-inni, dalokat kérni, táncolni, mikrofonba énekelni, vagyis thai módra bulizni. Végül, a kellemetlenségek ellenére, felejthetetlen élmény maradt a vonatozás – pozitív értelemben.

Vonatra soha többé nem szálltam, buszra viszont annál többször! Rengeteg variáció közül lehet választani, én pedig éltem is a lehetőségekkel. Kényelmes és egyszerű megoldás a minibuszozás, minden utazási irodában lehet rá jegyet venni, viszont érdemes többet felkeresni, mert ugyanarra az útvonalra különböző árakat ajánlanak. Másik előnye, hogy elmennek az utasért a szálláshelyére. A nagy buszoknál számtalan kategória létezik az egyszerű ezer éves pöfékelő és végtelenül lassú járattól, egészen a légkondicionált luxus buszokig.

Érdemes légkondis buszt választani, mert nem sokkal drágább, viszont megéri. A jobb járatokon vizet és kekszet, éjszakára kispárnát, takarót adnak. Többnyire egy alkalommal állnak meg egy fél órás szünetre, ahol meleg étellel várják az utasokat – az étkezés benne van a buszjegy árában. A legjobb buszoknál pedig minden üléshez tartozik egy monitor, amin játszani, zenét hallgatni, filmezni lehet.

A repülő jóval drágább, csak akkor érdemes igénybe venni, ha óriási távolságot akarunk megtenni, például Phuketről Chiang Maiba megyünk. A nagyobb városok között számos nappali és éjszakai vonat, busz üzemel, amik biztonságosak és takarékosak, egyrészt a jegy ára is jóval olcsóbb, másrészt, ha éjszakai járattal megyünk, megspórolunk egy éjszakai szállást, a reggeli órákra pedig, ha szerencsénk van, kellő alvás után megérkezünk a célhoz. Ráadásul olyan thai élményekben lehet részünk, ami a repülők utasait általában elkerülik.
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/1/6/105916/64332103_febb73cfc5_0.jpg?itok=mAjCjR3K |
Thaiföldi Üdülés - 2 éj Bangkok, The Sunshine Hip Hotel PattayaKövetkező indulás: 2026. december 23.
796.409 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/1/4/105914/Kepernyokep-2026-05-15-085307_61218bf794_0.jpg?itok=rNUW0VfI |
Thaiföldi Üdülés - 2 éj Bangkok, Sunshine Vista Hotel PattayaKövetkező indulás: 2026. december 23.
805.609 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/kiskep/8/thai-kiskorut-udulessel.jpg?itok=P1PXQxxm |
Thai kiskörút üdüléssel Phuketen4 éj körutazás + 5 éj üdülés Phuketen
Következő indulás: 2027. január 27.
901.439 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/0/9/105909/pic-swimming02_cfd51140ab_0.jpg?itok=8t0wm3io |
Thaiföldi Üdülés - 2 éj Bangkok, The Sunshine Garden Resort PattayaKövetkező indulás: 2026. december 23.
911.852 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/1/1/105911/Kepernyokep-2026-05-13-102544_7daaf8f421_0.jpg?itok=F1VPuBMz |
Thaiföldi Üdülés - 2 éj Bangkok, The Green Park Resort PattayaKövetkező indulás: 2026. december 23.
940.395 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/kepernyokep_2024-06-26_132904.jpg?itok=PqenpoAs |
Centara Villas Samui Beach Resort **** Koh SamuiÁzsia / Thaiföld / Koh Samui
597.955 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/6688_ho_00_p_2048x1536.jpg?itok=_8RMmwHo |
Ibis Bophut Samui Hotel *** Koh SamuiÁzsia / Thaiföld / Koh Samui
586.291 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/69833/hotel-ibis-kata-beach-phuket-kis.jpg?itok=SuEVKIn0 |
Hotel Ibis Kata Beach *** PhuketÁzsia / Thaiföld / Phuket
554.524 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/ananta_burin.jpg?itok=9_Wqinac |
Ananta Burin Resort **** KrabiÁzsia / Thaiföld / Krabi
602.161 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/169994112.jpg?itok=wBYMaFRh |
Hotel Andaman Beach Suites **** PhuketÁzsia / Thaiföld / Phuket
589.518 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/thaifold_utazas_1.jpg?itok=ymMPgbbT |
Thaiföld látnivalókThaiföld
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/img_1287.jpg?itok=lrSxPPdO |
Thaiföld - Khao Sok expedicióHudanik Zsolt, 2026. október. 26Thaiföld
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/web6-1-1.jpg?itok=QSPuGwfO |
Kalandozás ThaiföldönKovács Attila, 2026. október. 05Thaiföld
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/koh-phi-phi-thaifold.jpg?itok=FaoN792W |
Thaiföld, Phi Phi képekbenKovács Attila, 2026. augusztus. 16Thaiföld
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/thaifold.jpeg?itok=BBOvOTdZ |
ThaiföldKovács Attila, 2026. július. 18Ázsia / Thaiföld
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/thaifold.jpeg?itok=BBOvOTdZ |
A mágikus ThaiföldKovács Attila, 2026. április. 12Thaiföld
|
Utazások
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1697541594_karneval-szlovenia-ptuj-600-400_0.jpg?itok=6PIiT5LM |
Karnevál és Farsang SzlovéniábanLendva és Maribor | Pohorje libegővel és a Bakónaki Energia park
Következő indulás: 2027. február 06.
53.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1722595942_zakopane_0.jpg?itok=VGxZIWQx |
Advent Zakopane és BártfaFelvonóval a Gubalowka hegyre, Bártfa és Kassa történelmi belvárosa
Következő indulás: 2026. december 12.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/tavaszkoszonto_zakopane_es_bartfa_0.jpg?itok=wDtBCxc3 |
Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán2 napos buszos utazás Lengyelországban (Kis-Lengyelország - Tátra)
Következő indulás: 2027. április 24.
62.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/59037/tavaszkoszonto-ausztriaban-kis_0.jpg?itok=a0aW3P3a |
Tavaszköszöntő Ausztriában - Mariazell, Berndorf és Lilienfeld, vonatozással! Myrafalle vízesés2 napos buszos utazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. április 10.
67.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/1/2/21912/1708938989_hallsadt-narcis-5_0.jpg?itok=SIIQ-bGt |
Nárcisz ünnep Bad Aussee-ben2 napos Buszos körutazás Ausztriában
Következő indulás: 2027. május 29.
78.000 Ft |


