Bangkok az igazi Sziám, avagy egy éjszaka Bangkokban

Évekkel ezelőtt egyik kedvenc zeneszámom volt a Sakk musical tán leghíresebb betétdala: Egy éjszaka Bangkokban. Magyarul és angolul is fejből tudtam a szövegét, kerestem, mikor láthatom a hazai színpadok valamelyikén. Ugyanis a megszűnt Rock színház után Magyarországon nem játszották évekig…

Nem sikerült megnéznem, viszont eljutottam Bangkokba. S megbizonyosodtam, a dal a valóságot tükrözi. Ez egy varázslatos világ, igazi belépő Indokína ezer arcához. Fülemben lüktet a zene ritmusa, ahogy a szivárvány összes színében pompázó taxik sora között szlalomozunk az óváros felé. A légkondicionált helységek után fullasztó a 33 fokos, magas páratartalmú levegő, a nyüzsgés, az illatok, a masszázsszalonok hívogató bejáratai, az utcai árusok, dudáló autók, tuk-tukok, mint egy nagy-nagy piac, ez a Távol-Kelet.

A királyi palota számtalan aranyló garudája, a templomok, thatok csipkézett csúcsai, a tengernyi orhiedea, a fekvő Buddha monalisás mosolya, a helyi Golden Gate híd, a felhőkarcolók között elsuhanó sky train boldogan megfér egymás mellett. Számban érzem a vödörkoktélok, a Singha és Tiger sörök és a csokis-banános palacsinta ízét, ahogy képzeletben sétálok a szűk sikátorok, thai-boksz termek, utcai kifőzdék, reggie kocsmák és a Khao San road forgatagában. S igaz a mondás, ha itt nem találsz valamit, az nincs is.

Nézem a képeket és leküzdhetetlen vágy fog el, hogy visszatérjek, a „Fekete és Fehér”, a csillogó fényűzés és a szürke nyomor oly bűvöletes városába, Bangkokba.

 One night in Bangkok egy utazó szemével videon, természetesen a zenével:

One night in Bangkok from Phulli on Vimeo.

Amikor nappal van Bangkokban:

 

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:

Utazási ajánlatok

» Thaiföldi Üdülés - 2 éj Bangkok, The Sunshine Hip Hotel Pattaya -
» Thaiföldi Üdülés - 2 éj Bangkok, Sunshine Vista Hotel Pattaya -
» Thai kiskörút üdüléssel Phuketen - 11 nap / 9 éj
» Thaiföldi Üdülés - 2 éj Bangkok, The Sunshine Garden Resort Pattaya -
» Thaiföldi Üdülés - 2 éj Bangkok, The Green Park Resort Pattaya -

Szállás ajánlatok

» Centara Villas Samui Beach Resort **** Koh Samui 597.955 Ft/főtől - Ázsia / Thaiföld / Koh Samui
» Ibis Bophut Samui Hotel *** Koh Samui 586.291 Ft/főtől - Ázsia / Thaiföld / Koh Samui
» Hotel Ibis Kata Beach *** Phuket 554.524 Ft/főtől - Ázsia / Thaiföld / Phuket
» Ananta Burin Resort **** Krabi 602.161 Ft/főtől - Ázsia / Thaiföld / Krabi
» Hotel Andaman Beach Suites **** Phuket 589.518 Ft/főtől - Ázsia / Thaiföld / Phuket

Információs oldalak

» Thaiföld látnivalók

Cikkeink

» Thaiföld - Khao Sok expedició - Hudanik Zsolt
» Kalandozás Thaiföldön - Kovács Attila
» Thaiföld, Phi Phi képekben - Kovács Attila
» Thaiföld - Kovács Attila
» A mágikus Thaiföld - Kovács Attila

Utazások

» Tavaszköszöntő a Vajdaságban és Szerbiában - 2 nap
» Karnevál és Farsang Szlovéniában - 2 nap
» Advent Zakopane és Bártfa - 2 nap
» Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán - 2 nap
» Tavaszköszöntő Ausztriában - Mariazell, Berndorf és Lilienfeld, vonatozással! Myrafalle vízesés - 2 nap

Elakadt?

AI-asszisztensünk segít!

Chat indítása

Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!