Egy cafe latte Toszkánában

A legszebb olasz emlékeink közül most a  napsütötte Toszkánából ragadunk ki egy tipikus reggeli pillanatot: a tejeskávé szertartását.

A reggel itt is reggel: csak itt nem az irodába vezet az első utunk a fogkefét letéve, hogy a kapitalizmus végső győzelemre segítésén fáradozzunk.

Nem kezdődhet el nap, hogy ne a vakító fényességben fürdő teraszon indítsuk gondolatainkat, lassan és ráérősen, a kapkodás káros, és veszélyes az emésztésre.

Az első lépes a helyszín kiválasztása. Ez nem úgy zajlik,  hogy útikönyvben vagy interneten utánanéz az ember, csak sétál, ráérősen, eltitkolja, hogy már szenvedélyesen szürcsölné a tejhabot, mondhatni majd be kávézik.

Látszólag az érdeklődés legkisebb jelét sem mutatva cserkészi be az utcákat, ahelyett, hogy mindenütt megállna, étlapot, itallapot böngészve eurócentekkel ravaszkodna. Nem kell lázasan kutatni, izgulni: az igazi, ha szembejön, az átlagosnál erősebb szívdobbanás azonnal elárulja kiválasztott voltát.

A fő kritériumok- a megálmodott kávémérő intézmény legyen teraszos, nagy, nyitott kirakattal, belül sötétre pácolt plafonig érő polcokon sorakozzanak könyvek vagy haszontalanságok, a márványpulton álljon egy ízléses piros szegélyű kávégép, a helységből már az utcára szűrődjön ki a frissen sült briós és az őrölt kávé egymásba kapaszkodó, illatreceptorokat megőrjítő titkos matériája.

A délelőtti nap éppen jó szögben és erővel süsse meg az asztalokat: ne legyen bántó a fény a lapok böngészéséhez, de melegítsen meg kicsit a sugara, míg a forró kávé belülről nem teszi ugyanezt.

Minimum négy középkori épületre lehessen rálátni együltő helyünkből, amiben háromban biztosan megmérgeztek, megkoronáztak, férjül vettek, vagy fejét vették a toszkán történelem egyik meghatározó alakjának. A reneszánsz vagy román, illetve gótikus elemek szecessziójából alakuljon ki egy olyan összhang, ami vastag patinával és dekadensen málló vakolattal együtt azt a hamisítatlan olasz keretét adja ennek a reggelnek.

Bent kedves, de távolságtartó olasz szépség kínálja szigorúan csak a fogyasztásra szánt termékeket: ez egy komoly szakma, nincs jópofizás. Tisztelettudóan kérünk magunknak egy latte macchiatot és elfeledve tudatos táplálkozásra tett fogadalmunkat, megtámogatjuk egy jó meleg péksüteménnyel. Kiülünk a teraszra, elkortyolgatjuk, közben csendesen mosolygunk, mintha már mindent értenénk az  élettel a világmindenséggel, meg mindennel kapcsolatban, és tényleg. Ha így indul a reggeled, akkor biztos lehetsz benne: az élet napos oldalára sodort a szerencséd meg a társadalmi szükségszerűségek teljes figyelmen kívül hagyása. "Ez a nyomor tartson örökké!"

Szűrők
pl. Ciprus, Bécs stb...
Indulás ideje:
Naptár

Utazási ajánlatok

» Toszkán barangolások - 4 nap
» Mini Toszkána - Körutazás Toszkánában - 4 nap
» Toscana, Viareggio és Cinque Terre - 5 nap
» Pünkösd a napsütötte Toszkánában - 5 nap
» Toszkán Világörökségek - 5 nap

Információs oldalak

» Toszkána látnivalók
» Toszkána
» Biciklitúra, kerékpártúra

Cikkeink

» A gyönyörű Toszkána képekben - Kovács Attila
» Álomszép utazás - Firenze és Toszkána - Kovács Attila
» Toszkána tavasszal - Kovács Attila
» Farmház Toszkánában - Kovács Attila
» Toszkána szépségei - Kovács Attila

Utazások

» Tavaszköszöntő Zakopánéban és Bártfán - 2 nap
» Tavaszköszöntő Ausztriában - 2 nap
» 2 nap, 2 adventi hangulat: Bécs és Pozsony - 2 nap
» Advent Zágrábban - 2nap
» Hétvége a Plitvicei-tavaknál - 2 nap
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!