Dunaszekcső
Szekszárd és Mohács irányából is az 56. számú úton közelíthető meg a település, vagy pedig vízi úton, a túlsó parton lévő Dunafalváról komppal érhető el.
A falunak csaknem a közepén emelkedő, igen meredek löszdomb, a Várhegy. Közvetlenül alatta folyik a Duna, mely a Várhegyet lassan, de folyamatosan mossa el, időnként nagy darabokat szakítva le a löszdombról. Az ilyenkor előbukkanó cserepek, pénzek, szobormaradványok, fegyverek bizonyítják, hogy Dunaszekcső már az újkőkor kezdetétől lakott település volt. A római időkben jelentősen fejlődött. A több értékes római emlék mellett, a Várhegy omladozó keleti löszfalából került elő Marcus Aurelius római császár lovas szobrának fejrésze is. Ez a maga nemében egyedülálló lelet a pécsi régészeti kiállításon látható.
A város, a római Lugio, katonai település volt. Sokszor látogatták a császárok is, elsősorban stratégiai jelentősége miatt, mivelhogy nemcsak a hadi út mellett feküdt, hanem nagyon fontos nemzetközi útvonal is ágazott ki belőle, mely a Duna gázlóján át vezetett Dácia felé. Ennek az útnak a biztosítására a bal parton a rómaiak egy ellenerődöt építettek. Ez volt a Contra Florentiam, melynek alapfalai sekélyebb vízállás idején még ma is láthatóak.
Dunaszekcső a középkorban a nagyhatalmú Herceg család birtokához tartozott. A hatalmas földesúr a hegy tetején várat építtetett magának.
A település akkor került a történelem sodrásába, amikor a magyarság élet-halál harcát vívta a törökkel Mohács mezején (1526). A csatamező felé vonuló II. Lajos király augusztus 17-én Dunaszekcsőn tartózkodott az egyik földbirtokos, Macedóniai Miklós vendégeként. A mohácsi csatavesztés után az előnyomuló törökök a vár alatt haladtak el, mindent elpusztítva útjukban. Amikor a török véglegesen elfoglalta az ország középső részét, a dunaszekcsői várban is berendezkedtek. Azok a magyarok, akik túlélték a háborús pusztításokat, a szigetre menekültek s ott éltek, a Duna védelmében, viszonylag nyugodtan. Földjeiket rendszeresen művelték s a töröknek adóztak.
Az 1700-1800-as években a falu jelentős fejlődésnek indult, köszönhetően a kiváló termőföldnek, a szőlőnek, a gyümölcsösöknek, a szigeti gazdag területeknek, ahol az ún. "szállásokon" állatokat tenyésztettek, és egyre növelték a földterületeket is. A Duna szabályozása során gátakkal és töltésekkel akadályozták meg a folyó áradásait s ezzel sikerült a szigeti területeket még gazdagabban kihasználni. A település fejlődésének csúcsát jelentette az 1808. év, amikor I. Ferenc császár Dunaszekcsőnek mezővárosi jogokat adott.
A valamikor tiszta magyar falu lakosságának összetételében 1691-ben történt az első nagyobb változás. Ekkor telepedtek le a török elől menekülő szerbek III. Arzén patriarcha vezetésével, s itt érsekséget létesítettek. Később ugyan a szerbek tovább vándoroltak, de egyes családok leszakadva tőlük, itt maradtak. Szép, XVIII. századi barokk templomuk ma is áll a faluközponttól kissé távolabb a Duna közelében. Az első német telepesek 1733-ban érkeztek. A falu birtokosai a török után a Bezerédj és a Kövér, majd a Hellenbront és Márffy családok voltak, végül Bésán Sándor vásárolta meg a területet, melyet egészen a földosztásig birtokolt.
A környék városainak lakói a Bár és Dunaszekcső közötti kellemes természeti környezetben, erdős dombok lejtőjén és a Duna közelségében "hétvégi" üdülőházakat, présházakat építettek. Ez a táj az ország legmelegebb területeinek egyike, így a pihenésre, nyaralásra vágyó turisták fogadására kiválóan alkalmas. Az ide látogatók jó horgászati, vadászati és vízi sport lehetőségeket találnak. Nyáron, alacsony vízállásnál a Dunában lévő két homokzátony környékén fürödni lehet. A Duna bal partjára komp visz át. Van sportpálya, mozi és szombaton is nyitva tartó könyvtár. A művelődési ház 200 főt tud befogadni színvonalas programjaihoz.
