Mecseknádasd

A település középkori eredetű történelmi és egyházi emlékeiről, valamint az itt élő német kisebbség hagyományairól nevezetes. 

A település a pécsváradi apátság alapítólevelében említett két Nádas falu egyike, ami Szent István birtokából került át a bencésekhez. A királyi birtok emlékét őrzi a 6-os út kanyarulatában álló román kori Szent István-kápolna és a Rékavár, illetve Skóciai Szent Margit hagyománya.

Nádasdra a török hódoltság után, 1718-ban telepesek érkeznek a Rajna mentéről, Hessen tartományból, Elzász-Lotharingiából és Stájerből. A II világháború után 200 családot, mintegy 1000 személyt telepítettek ki Németországba. A betelepítések ellenére a falu lakossága ma is 90 százalékban német. 

A falu magva a középkori Szent István kápolnánál volt. Itt álltak az első német telepesek házai is. A település jellegzetessége a dűlőkben húzódó három pincesor, melynek rendje valaha a falu házainak sorrendjét követte, a pincékben ma is kitűnő borokat érlelnek.

A pécsi püspök kedvelt birtokát a hódoltság után 1950-ig Püspöknádasdnak nevezték.

Mecseknádasd a 6-os számú főúton közelíthető meg.

A nádasdi Terra Britannorum

A monda szerint a Mecseknádasd fölötti Réka-vár, Szent István egyik unokájának, Margitnak szülőhelye.

Szent István udvarába fogadott két száműzött brit herceget, Edmundot és Edwardot. Nádasd környékén adott nekik birtokot, amit egy oklevél Britek földjének (Terra Britannorum) nevez.

Edmund elhalálozott, testvére Edward a királyi udvarban nevelkedvén, nőül vette István király Ágota nevű leányát. Három gyermekük egyike Margit (1046-1093), aki szüleivel visszatért az angol szigetekre. Malcolm, skót király felesége és a skót nép jótevője, nemzeti szentje lett. A mecseknádasdi legendák szerint Szent Imre herceg ellátogatott testvéréhez, Ágotához a Réka-várba, és itt halt meg.

pl. Ciprus, Bécs, Balaton stb...
Indulás ideje:
Naptár
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!