Hotel White Sands Villas & Spa ***** Paje Beach

Zanzibár keleti partján, a csodás Paje Beach mentén található, mindössze 11 villából álló szálloda. Elhelyezkedésének köszönhetően zavartalan nyugalom jellemzi.

Alapár tartalmazza

Repülőjegyet menetrend szerint közlekedő repülőjáraton, turistaosztályon, budapesti indulással, minimum egy átszállással Budapest- Zanzibár-Budapest útvonalon (A tartózkodás tetszés szerint hosszabbítható extra éjszakákkal). Szállásdíjat kétágyas szobában a megadott ellátással. Poggyász információ: személyenként 1 db kézipoggyász és személyenként 1 db feladható poggyász szállítható a repülőjáratokon. A repülőjegy kiállítás után nem módosítható, a repülőjegy és az illeték összege nem  visszatéríthető!

Alapár nem tartalmazza

Repülőtéri illetéket, útlemondási biztosítást, betegség-baleset-poggyász biztosítást, egyéb étkezéseket, helyi transzfereket, magyar nyelvű fakultatív programokat, helyszínen kötelezően fizetendő vízumdíjat, idegenforgalmi adót, kilépési illetéket.
A fakultatív programokon való részvételi szándékukat kérjük, hogy az utazásra való jelentkezéssel egy időben adják le.

A területről

Zanzibár Tanzániához tartozó, két szigetből (Unguja és Pemba) álló szigetcsoport. Ma Zanzibár alatt tulajdonképpen Unguja szigetét értjük, amely az Indiai óceánban, Kelet-Afrika partjai mellett található. Fővárosa és egyben legrégebbi városa Stone Town, az UNESCO Világörökség része.
Zanzibár gazdasága főleg a fűszer termelésére és a turizmusra épül. Nem véletlenül nevezik Fűszerszigetnek: szerecsendió, vanília, fahéj, szegfűszeg, bors számít a fő exportcikknek.
A szinte érintetlen szigetvilág csodás türkizkéz óceánnal, vakító fehér homokos strandokkal várja a pihenni vágyó turistákat.
A sziget lakosságának többsége iszlám vallású. Öltözködés tekintetében a nyilvános helyeken a hölgyektől a felkar és a lábak eltakarását várják el. Rövidnadrág vagy fürdőruha viselése csak a strandon vagy a hotelek medencéjénél lehetséges.
A sziget legismertebb strandjai:
Nungwi: Északon található a sziget legnépszerűbb partja, Nungwi. A sziget ezen részén az árapály nem érezhető annyira, mint keleti oldalán, és szinte algák sincsenek.
Kiwengwa: Nungwi-tól dél felé haladva találjuk Kiwengwát, amelyet minőségi szálláshelyek, csodálatos színű óceán jellemez.
Bwejuu: A sziget keleti oldalán található, pálmafákkal övezett terület. Ezen a partszakaszon jellemzően inkább kisebb szállodákkal találkozhatunk.
Paje: Bwejuu-tól délre helyezkedik el; rengeteg fiatal, kite szörfös keresi fel ezt a területet.
Látnivalók:
Stone Town:
Ebben a csodás városban szinte megelevenedik a történelem; hisz az elmúlt 200 évben szinte alig változott. A központi Kővárosban találhatjuk az ománi arabok által épített Arab Erődöt. Az erőd mellett található a Csodák Palotája, amely arról is nevezetes, hogy a szigeten itt volt először elektromos áram és folyóvíz. Megtekinthetik a szultáni család számára épített, ma múzeumként működő Palota Múzeumot. Mindenképp látogassanak el a városon kívül található fűszer ültetvényekre és ismerkedjenek meg a Zanzibárt oly jellemző, illatos fűszerekkel.
Jozani erdő:
A sziget középső részén található erdő az élőhelye a Vörös Colobus védett majomnak. A vadon élő majmokat általában nem kell keresni, mert elég közel jönnek hozzánk és hagyják magukat fényképezni.
Kizimkazi mecset:
A sziget déli részén található halászfalu, ahol számos palackorrú delfin él a vízben. Ha szerencsénk van, és közel úsznak a parthoz, akkor könnyedén szemügyre is vehetjük őket. Itt található továbbá egy 12. századi mecset is, amely korai bizonyítéka az iszlámnak Kelet- Afrikában.
Börtön sziget és óriás teknősök:
Stone Town-tól nem messze, csodás korallzátonyok által körülvéve találhatjuk a Börtön-szigetet, amely a maga idejében a nem megfelelően viselkedő rabszolgák börtöne volt. E sziget továbbá az óriás teknősök otthona is.

Hotel White Sands Villas & Spa ***** Paje Beach

Szállás: 
szálloda
*****
Távolság a tengerparttól: 
Közvetlenül a tengerparton

Fekvése
Zanzibár keleti partján, a csodás Paje Beach mentén található, mindössze 11 villából álló szálloda. Elhelyezkedésének köszönhetően zavartalan nyugalom jellemzi.

Szobák
Luxus 1 és 2 hálós villák, illetve költséghatékonyabb ún. Cinnamon szobák foglalhatók.

A villák alapterülete kb. 500 m2, saját terasszal és medencével rendelkeznek. A villákban étkező, típustól függően 1 vagy 2 hálószoba, gardrób, laptop széf, vasalási lehetőség, mini hűtő, kávé-, és teafőző, televízió, rádió (Ipod dokkolóval), a fürdőszobában zuhany, hajszárító található. A fürdőkád nyitott térben, a házon kívül található. A villák légkondicionálóval és ventilátorral, valamint moszkitó hálóval is felszereltek.

A „Cinnamon” szobák egy 4 szobás villa részeként saját bejárattal, terasszal rendelkeznek. Felszereltségük része a rádió, televízió, Wi-Fi, légkondicionálás és ventilátor, mini hűtő, kávé-,és teafőző, illetve a fürdőszobában található hajszárító. Ezek a szobák kb. 42 m2 alapterületűek.

Ellátás
Félpanzió. Felár ellenében all inclusive ellátás igényelhető.

Szolgáltatások
A hotel medencére néző étteremmel, 3 bárral (amelyekből az egyik tetőtéri pezsgőbár), illetve parti barbecue étteremmel várja vendégeit. Utóbbi étteremben friss, grillezett tenger gyümölcseit, organikus salátákat fogyaszthatnak. A Spa-ban fantasztikus kezelésekkel (arckezelés, masszázs, bőrmegújító kezelés vagy éppen a saját villában történő energizáló fürdő) várják a testi-, lelki kényeztetésre várókat. Sportrajongók számára a hotel saját kitesurf clubját ajánljuk.

Időeltolódás: 
+2 óra
Érkezési repülőtér: 
Kisauni repülőtér

Hotel White Sands Villas & Spa ***** Paje Beach - közeli szállások:

» Hotel Beyt Al Salaam **** Stone Town 344.659 Ft/főtől - Afrika / Tanzánia / Zanzibár / Stone Town
» Hotel Azao Resort & Spa **** Pongwe Bay 364.939 Ft/főtől - Afrika / Tanzánia / Zanzibár / Pongwe Bay
» Hotel Uroa Bay Beach Resort**** Uroa 385.219 Ft/főtől - Afrika / Zanzibár / Uroa
» Hotel Ocean Paradise Resort**** Pwani Mchangani 390.289 Ft/főtől - Afrika / Zanzibár
» Hotel Maru Maru Boutique **** Stone Town 395.359 Ft/főtől - Afrika / Tanzánia / Zanzibár / Stone Town

Ez az ajánlat utazási csomagként értékesíthető.

“Maximális kényelem és luxus minden mennyiségben. Nagyon jó az étterem, finomakat ettünk és végig kedvesek voltak. Igazán jó vendéglátók, ami 5...”
Sajnáljuk!
Ár és időpont információ nem érhető el.
Hasonló utazások, nyaralások:
» Hotel Beyt Al Salaam **** Stone Town 344.659 Ft/főtől - Afrika / Tanzánia / Zanzibár / Stone Town
» Hotel Azao Resort & Spa **** Pongwe Bay 364.939 Ft/főtől - Afrika / Tanzánia / Zanzibár / Pongwe Bay
» Hotel Uroa Bay Beach Resort**** Uroa 385.219 Ft/főtől - Afrika / Zanzibár / Uroa
» Hotel Ocean Paradise Resort**** Pwani Mchangani 390.289 Ft/főtől - Afrika / Zanzibár
» Hotel Maru Maru Boutique **** Stone Town 395.359 Ft/főtől - Afrika / Tanzánia / Zanzibár / Stone Town

Hotel White Sands Villas & Spa ***** Paje Beach képek:

Fakultatív programok, Hotel White Sands Villas & Spa ***** Paje Beach

A fakultatív programok indulása minimum létszámhoz kötött. A programok minimum 2 fő részvételével indulnak.

Egészítse ki nyaralását szafari programokkal Tanzánia mesés nemzeti parkjaiban. A VEZETÉS ANGOL NYELVEN TÖRTÉNIK!

Tarangire Nemzeti Park : 2 nap/ 1 éjszaka szafari, Zanzibár-Arusha-Zanzibár 

Minimum 2 fő esetén: 359.900 Ft/fő
Minimum 4 fő esetén: 309.900 Ft/fő

1.nap
Érkezés Arusha repterére, majd transzfer a Kibo Palace hotelbe. Szállás és vacsora a szállodában.

2.nap
Reggeli után, az előre csomagolt ebédet magukhoz véve indulás a Tarangire Nemzeti parkba. A Tarangire Nemzeti Park a rajta keresztül haladó folyóról kapta nevét, Tanzánia 6 legnagyobb nemzeti parkja. A baobab és akáciákkal tarkított Tarangire park lenyűgöző állatvilágával ismerkedhetnek meg a nap során: zebrákat, elefántcsordákat, zsiráfokat, különböző antilopokat, kis kudut, oroszlánokat vagy gepárdokat láthatnak majd. A fél napos vadles után utazás a repülőtérre, majd onnan belső repülőjáratukkal visszautazás Zanzibárra vagy nemzetközi járatukkal, átszállással Budapestre.

Az ár tartalmazza:
• Szállítás 4 kerék meghajtásos járművel
• Tapasztalt angolul beszélő sofőr/idegenvezető
• Repülőtéri transzferek
• Belépőjegy a nemzeti parkba
• Szállásdíj 1 éjszakára,
• Étkezés a program alatt: reggeli, ebéd, vacsora
• Ásványvíz a vadles ideje alatt
• Belső repülőjegy Zanzibár-Arusha-Zanzibár útvonalon

Az ár nem tartalmazza:
• Nemzetközi repülőjegyek
• Vízum
• Borravaló
• Személyes kiadások

A feltüntetett árak minimum 2 vagy 4 fő együttes részvétele esetén érvényesek!

Ngorongoro kráter és a Tarangire Nemzeti Park: 3 nap/ 2 éjszaka szafari, Zanzibár-Arusha-Zanzibár

Minimum 2 fő esetén: 549.900 Ft/fő
Minimum 4 fő esetén: 449.900 Ft/fő​

1.nap
Érkezés Arusha repterére, majd transzfer a Kibo Palace hotelbe. Szállás és vacsora a szállodában.

2.nap
Reggeli után, csomagolt ebédjüket magukhoz véve indulás a híres Ngorongoro kráterhez.
A Ngorongoro kráter és a körülötte található csodálatos természeti környezet hatalmas számú vadállatnak adnak otthon. A kráter területe eredetileg is része volt a Serengeti Nemzeti Parknak, amely 1979-ban vált az UNESCO Világörökség részévé. Szerencsés esetben oroszlánokat, sakálokat, hiénákat, zebrákat, gnúkat, gepárdokat, struccokat, gazellákat láthatnak útjuk során. Naplemente után visszatérés Arushába, vacsora és éjszaka a hotelben.
Szállás: Kudu Lodge

3.nap
Reggeli után, dobozolt ebéddel felpakolva  indulás a Tarangire Nemzeti parkba. A baobab és akáciákkal tarkított Tarangire park lenyűgöző állatvilágával ismerkedhetnek meg a nap során: zebrákat, elefántcsordákat, zsiráfokat, különböző antilopokat, kis kudut, oroszlánokat vagy gepárdokat láthatnak majd. A fél napos vadles után utazás a repülőtérre, majd onnan belső repülőjáratukkal visszautazás Zanzibárra vagy nemzetközi járatukkal, átszállással Budapestre.

Az ár tartalmazza:
• Szállítás 4 kerék meghajtásos járművel
• Tapasztalt angolul beszélő sofőr/idegenvezető
• Repülőtéri transzferek
• Belépőjegy a nemzeti parkba
• Szállásdíj 2 éjszakára,
• Étkezés a program alatt: reggeli, ebéd, vacsora
• Ásványvíz a vadles ideje alatt
• Belső repülőjegy Zanzibár-Arusha-Zanzibár útvonalon

Az ár nem tartalmazza:
• Nemzetközi repülőjegyek
• Vízum
• Borravaló
• Személyes kiadások

A feltüntetett árak minimum 2 vagy 4 fő együttes részvétele esetén érvényesek!

FAKULTATÍV PROGARMOK
ANGOL NYELVŰ KÍSÉRETTEL VAGY IDEGENVEZETÉSSEL:

Fél napos Fűszer Farm látogatás
A fantasztikus 4 órás túra alatt megismerhetik, hogy miért is hívják Zanzibárt Fűszerszigetnek. Egzotikus gyümölcsök (jackfruit, anannász, banán, kókusz, mangó, papaya), különleges fűszerek (kardamom, fahéj, feketebors, szegfűszeg, szerecsendió) és más egyéb különleges növények (henna, parfümfa, rúzsfa) várják Önöket, hogy megszagolják, kézbe vegyék vagy éppen megízleljék őket.

Szükséges felszerelés: konzervatív öltözet, kényelmes cipő.

Stone Town-ból: 10.900 Ft/fő
Zanzibár többi részéről: 21.900 Ft/fő

Fél napos Luxus Fűszertúra helyi ebéddel
Stone Town-ból: 17.900 Ft/fő
Zanzibár többi részéről: 27.900 Ft/fő

Egész napos Fűszertúra tanulással és ebéddel
Stone Town-ból: 27.900 Ft/fő
Zanzibár többi részéről: 39.900 Ft/fő

Börtönsziget-Gereza:
Egy pihentető délelőtt vagy délután az Indiai-óceánon. 30 perces hajókázást követően kikötnek a Börtönszigeten, amely egykor az ellenszegülő rabszolgákat tartották fogva. A szigeten lehetőségük lesz óriás teknősökkel is találkozni.

Időpontok: 10:00-13:00 óra vagy 16:00-19:00 óra.
Javasolt felszerelés: fürdőruha, törölköző, naptej, kalap, vízicipő.

Stone Town-ból: 13.900 Ft/Fő
Zanzibár többi részéről: 27.900 Ft/fő

Fél napos Jozani Erdő:
A 3 órás program során végig sétálnak az erdő kijelölt ösvényén, ahol számos élőlény mellett a híres vöröskolobusz majmokkal is találkozhatnak.

Javasolt felszerelés: kényelmes cipő, ruházat.

Stone Town-ból: 17.900 Ft/Fő
Zanzibár többi részéről: 24.900 Ft/fő

Delfinles/Kizimkazi túra
Stone Town-ból: 27.900 Ft/fő
Zanzibár többi részéről: 36.900 Ft/Fő

Egész napos Safari Blue, ebéddel
Reggeli után indulás a sziget nyugati oldalára, majd kezdetét veszi az egész napos kaland, melynek során egy kellemes hajókázást követően sznorkeleznek (a felszerelést az ár tartalmazza) az India-óceánban; napoznak egy homokpad gyönyörű fehérhomos partján; úszkálhatnak a magrovék közelében; ebédre barbeque tengeri ételeket, egzotikus gyümölcsöket fogyasztanak egy kis szigeten vagy homokpadon; majd pedig, ha az állatok is úgy akarják, akkor delfineket láthatnak az óceánban úszkálni (85% esélyük van látni).

Javasolt felszerelés: fürdőruha, törölköző, naptej, kalap, vízicipő, vízhatlan táska a kamerának, fényképezőgépnek)

Időtartam: 08:00-17:00 óra

Stone Town-ból: 32.900 Ft/fő
Zanzibár többi részéről: 41.900 Ft/fő

Árak: minimum két fő együttes jelentkezése esetén érvényesek!
 

MAGYAR NYELVEN FOGLALHATÓ FAKULTATÍV PROGRAMOK:

Jozani esőerdő + Lepkefarm: 39.000 Ft/fő

Fűszertúra + Jozani esőerdő: 49.000 Ft/fő

Jozani esőerdő: 35.000 Ft/fő

Szigettúra: 52.000 Ft/fő

Búvártanfolyam szakértő oktatókkal, magyar búvárbázison, Kizimkaziban:
1 napos próbamerülés: kb. 120 USD/fő
3 napos haladó búvártanfolyam: kb. 480 USD/fő
4 napos nyíltvízi búvártanfolyam: kb. 490 USD/fő
Snorkelling: kb. USD 50/fő
Búvártudás frissítése medencében: kb. USD 25/fő

Magyar nyelven induló fakultatív programokat már az utazásra való jelentkezéskor célszerű lefoglalni, mert a helyszínen a nagyfokú érdeklődés miatt már nem biztos, hogy lesz lehetőség.

Egyéb tudnivalók - Hotel White Sands Villas & Spa ***** Paje Beach
Alapár tartalmazza: 

Repülőjegyet menetrend szerint közlekedő repülőjáraton, turistaosztályon, budapesti indulással, minimum egy átszállással Budapest- Zanzibár-Budapest útvonalon (A tartózkodás tetszés szerint hosszabbítható extra éjszakákkal). Szállásdíjat kétágyas szobában a megadott ellátással. Poggyász információ: személyenként 1 db kézipoggyász és személyenként 1 db feladható poggyász szállítható a repülőjáratokon. A repülőjegy kiállítás után nem módosítható, a repülőjegy és az illeték összege nem  visszatéríthető!

Alapár nem tartalmazza: 

Repülőtéri illetéket, útlemondási biztosítást, betegség-baleset-poggyász biztosítást, egyéb étkezéseket, helyi transzfereket, magyar nyelvű fakultatív programokat, helyszínen kötelezően fizetendő vízumdíjat, idegenforgalmi adót, kilépési illetéket.
A fakultatív programokon való részvételi szándékukat kérjük, hogy az utazásra való jelentkezéssel egy időben adják le.

Kötelező költségek: 

Repülőtéri illeték, útlemondási biztosítás, vízumdíj, idegenforgalmi adó

Előleg: 

A részvételi díj 60%-a, mely foglaláskor fizetendő. Egy hónapon belüli indulás esetén a teljes összeg fizetendő.

Hátralék: 

A részvételi díj 40%-a, mely 30 nappal indulás előtt fizetendő.

Várható kötelező költségek a helyszínen: 
Idegenforgalmi adó: kb 1 USD/fő/éjszaka, amely összeg a szállodai kijelentkezéskor fizetendő és Vízumdíj.
Egészségügyi tudnivalók: 
Az Európából érkezőknek nincs szükségük sárgalázoltásra, azonban azok számára, akik olyan afrikai országból érkeznek, azoknak kötelező a sárgalázoltás. Dar es Salaamban növekvő számú Dengue-láz megbetegedést regisztráltak. A láz terjedésének megelőzésére jelenleg nincs védőoltás. A fertőzés megelőzésére az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a szúnyogcsípések elleni védekezést javasolja. A malária elterjedt, főleg Északon, így a Serengeti nemzeti parkban is. A kolera veszély miatt csak üveges víz fogyasztását javasoljuk. A felnőtt lakosság 5,6 százaléka, 1 200 000 ember fertőzött AIDS-el.
Utazás előtt javasoljuk felkeresni az Országos Epidemiológiai Központot, ahol a szükséges védőoltásokkal kapcsolatban, valamint egyéb trópusi egészségügyi kérdésekre naprakész tájékoztatást adnak. A kórházi ellátás a fővárosban elfogadható minőségű. Az ország más részein azonban rendkívül alacsony színvonalú. Utazás előtt kérjük, mindenképpen kössön betegség-baleset-poggyász biztosítást. A gyógyszertárakban a leggyakrabban használt gyógyszerek mindenhol elérhetőek, azonban kérjük, mindig ellenőrizzék azok lejárati idejét. Javasolt továbbá a saját útipatika összeállítása.
Vízum: 
Vízum: kb. 50 USD/fő
Vízum turista, illetve egyéb célú beutazás esetén: Vízum beszerzése szükséges
www.immigration.go.tz/index.php/en/services/visa-information
www.immigration.go.tz/index.php/en/services/residence-permits
Tanzániába belépéskor nemzetközi repülőtereken és kikötőkben is kiállítanak egyszeri beutazásra szóló vízumot: www.taa.go.tz/index.php/visa-info
A szárazföldi Tanzánia és Zanzibár szigete közötti mozgás országon belüli utazásnak számít, így ehhez külön vízumra nincsen szükség. Felhívjuk, a magyar állampolgárok figyelmét, hogy vízumkiadásról naprakész információt Tanzánia európai nagykövetségeitől tudnak beszerezni. www.tanzania-gov.de/embassy/consular-services/info-on-visasA

A tanzániai Belügyminisztérium értesítése szerint 2019-től a www.immigration.go.tz honlapon keresztül lehetőség van a vízum online igénylésére.
A vízumdíjat online ügyintézés esetén Visa vagy Mastercard bankkártyával vagy banki átutalással lehet kiegyenlíteni.
Kérjük, fokozottan figyeljenek, hogy csak a www.immigration.go.tz hivatalos weboldalon igényeljék a vízumot.
Időjárás: 
Zanzibár klímája egyenlítői, azaz egész évben magas hőmérsékletet jellemző. A száraz, napos időszak júniustól október végéig tart. Az év végén, azaz novemberben, decemberben már rövid esőket tapasztalhatunk, azonban az igazi, intenzív esőzés márciusban kezdődik és májusig tart. Az óceán egész évben kellemes, fürödhető.
Étkezés: 
A részvételi díj félpanziós ellátást tartalmaz. Felár ellenében all inclusive ellátás kérhető.
Biztosítás: 
Az út teljes időtartamát lefedő baleset, betegség poggyászbiztosítás megkötése ajánlott. Irodánkban van lehetőség kedvezményes baleset, betegség poggyászbiztosítás megkötésére. Amennyiben a foglalással egyidőben, a kötelező útlemondási biztosítás megkötése mellett teljes körű baleset-, betegség- és poggyászbiztosítás megkötésére is sor kerül, akkor az útlemondási biztosítás önrészmentes; ellenkező esetben 20% önrészt tartalmaz.
Kiutazási forma: 
repülő
Kiutazás: 

Emirates Airline (2019. április 30-ig) menetrendszeri közlekedő repülőjáraton, turistaosztályon, Budapest - Dubai - Zanzibár - Dubai útvonalon.
A repülőjegy kiállítás után nem módosítható, a repülőjegy és az illeték összege nem  visszatéríthető!

Poggyászinformáció:
Személyenként 1 db, max. 7 kg súlyú kézipoggyász és személyenként 1 db, max. 30 kg súlyú feladható poggyász.

Tervezett menetrend: 
Budapest-Dubai 14:50-23:05
Dubai-Zanzibar 02:40-07:35
Zanzibar-Dubai 22:00-05:00
Dubai-Budapest 08:40-11.45

Türkish Airlines (2019. május 01-től) menetrendszeri közlekedő repülőjáraton, turistaosztályon, Budapest - Isztambul - Zanzibár - Isztambul útvonalon.
A repülőjegy kiállítás után nem módosítható, a repülőjegy és az illeték összege nem  visszatéríthető!

Poggyászinformáció:
Személyenként 1 db, max. 8 kg súlyú kézipoggyász és személyenként 1 db, max. 40 kg súlyú feladható poggyász.

Tervezett menetrend: 
Budapest-Isztambul 13:50-16:55
Isztambul-Zanzibár 19:50-03:15 (másnapi érkezés)
Zanzibár-Isztambul 04:00-12:55
Isztambul-Budapest 18:15-19:10

FIGYELEM! 2019. június 1-től Tanzánia betiltja a műanyag zacskók használatát!
2019. június 1-től Tanzánia betiltja a műanyag zacskók használatát. A tilalom a Tanzániába érkező turistákra is vonatkozik, akiket arra kérnek, a csomagolásnál kerüljék a műanyag szatyrok használatát, amit a belépési pontoknál ellenőrizni fognak. A tilalom nem vonatkozik azokra a „ziploc” zacskókra, amikbe a folyadékokat lehet pakolni a repülési előírások szerint.

Biztonság: A Konzuli Szolgálat besorolása alapján Tanzánia az utazás és ott tartózkodás szempontjából "II. Fokozott biztonsági kockázatot rejtő országok és térségek" kategóriájába tartozik. 
Tanzániában az idegenforgalmi szezonban jellemzően megemelkedik a lopások, az emberrablások száma mind a szárazföldön, mind Zanzibáron. Az országban való tartózkodás alatt az értékeiket (készpénz, ékszer, személyes és üzleti dokumentumok) elhelyezést széfben javasoljuk. Az útlevél adatoldaláról és a vízumról (beléptető pecsétről) javasoljuk fénymásolat elkészítést és a másolatok használatát a kirándulások, városnézések, üzleti tárgyalások alkalmával.

Áram: 220/230 Volt, hárompontos, nem európai szabványú csatlakozó van, ezért áramátalakító szükséges.

Tiszteletbeli konzul: Obedie Solomon Kimaro, 
Cím: P.O. Box 31895, Dar-Es-Salaam / Tanzánia,
Mobil: + 255 7 744 299753, 
Iroda: +255 222 700720, 
E-mail: oskimaro@gmail.com
Magyar állampolgároknak javasoljuk, hogy szükség esetén, pl. útlevél elvesztése esetén az országban működő EU-képviseletek közül a finn nagykövetséghez forduljanak:
Telefon:+255222196565
Fax:+255222196573
E-mail: sanomat.dar@formin.fi
Honlap: www.finland.or.tz

Tanzániában hivatásos magyar külképviselet nem működik. Az akkreditált magyar külképviselet Nairobiban (Kenya) található, ezért a konzuli segítségnyújtás rendkívüli nehézségekbe ütközik, és hosszabb időt vesz/vehet igénybe. 
Probléma esetén javasoljuk, hogy Magyarország tanzániai tiszteletbeli konzuli hivatalával vegyék fel a kapcsolatot.

Beutazási, tartózkodási és feltételek:
Az útlevélnek legalább hat hónappal a beutazást követően még érvényesnek kell lennie, és legalább egy üres oldalt kell tartalmaznia. A vízum kiadásakor az útlevélnek még minimum 6 hónapig érvényesnek kell lennie.

Pénznem: Tanzániai shilling (TZS), a legtöbb hitelkártyát elfogadják.
Pénzkiadó automatákból Visa vagy Mastercard kártyákkal tudnak pénzt felvenni. ATM-ek 24 órában elérhetőek, azonban előfordulhat, hogy nem működnek, vagy nincsenek megfelelő mennyiségű készpénzzel feltöltve. A pénzfelvétel összege tranzakciónként gyakran maximálva van.

Közlekedés: A reptéren, a szállodákban, a városokban csak regisztrált taxi vállalatok szolgáltatásait javasoljuk igénybe venni, lehetőség szerint mindig ellenőrizzék a taxisok igazolványát. Lehetőleg kerüljék a távolsági buszon történő utazást, a buszok rossz állapotúak, az utasok biztonsága nem garantált. A hölgyeknek nem javasoljuk a kísérő nélküli sétákat. Komphasználat: Az elmúlt években több súlyos kompbaleset is történt Tanzánia és Zanzibár partjainál. Kérjük, a magyar állampolgárokat, hogy lehetőség szerint kerüljék a kompos utazást a szárazföld és a szigetek között. A kompok túlterhelten, rossz műszaki állapotban közlekednek, az életmentő eszközök hiányoznak a hajók fedélzetéről. Nemzeti Parkok: A nemzeti parkok látogatása a megfelelő szabályok betartása mellett biztonságos. Ugyanakkor elővigyázatosságot javaslunk, csak regisztrált, leinformálható utazásszervezőnél foglaljanak szállást, szafari kirándulást.

Ügyintézés helyi hatóságoknál és intézményekben: Hivatalos nyelv az angol és a szuahéli.

Vallási és viselkedési kultúra: A hosszú szoknya, fedett váll a nőknél az elvárt viselet.

LMBTQ jogok: Az ország törvényei szerint a homoszexualitás büntetendő és nem elfogadott. Az  LMBTQ közösség szervezeteit a hatóságok folyamatosan zaklatják annak ellenére is, hogy a társadalmi tolerancia növekedőben van. Az  LMBTQ közösséghez tartozó honfitársainknak fokozott óvatosságot és körültekintést javaslunk!

Közegészség, egészségügyi helyzet:Közegészség, egészségügyi helyzet: Az Európából érkezőknek nincs szükségük sárgalázoltásra, azonban azok számára, akik olyan afrikai országból érkeznek, azoknak kötelező a sárgalázoltás. Dar es Salaamban növekvő számú Dengue-láz megbetegedést regisztráltak. A láz terjedésének megelőzésére jelenleg nincs védőoltás. A fertőzés megelőzésére az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a szúnyogcsípések elleni védekezést javasolja. A malária elterjedt, főleg Északon, így a Serengeti nemzeti parkban is. A kolera veszély miatt csak üveges víz fogyasztását javasoljuk. A felnőtt lakosság 5,6 százaléka, 1 200 000 ember fertőzött AIDS-el.
Utazás előtt javasoljuk felkeresni az Országos Epidemiológiai Központot, ahol a szükséges védőoltásokkal kapcsolatban, valamint egyéb trópusi egészségügyi kérdésekre naprakész tájékoztatást adnak.
A kórházi ellátás a fővárosban elfogadható minőségű. Az ország más részein azonban rendkívül alacsony színvonalú.

Borravaló: nagyobb városokban, vagy turisztikailag frekventált helyeken elvárt dolog. Szafarik esetében az idegenvezető, sofőr, személyzet szintén.

Vélemények, értékelések
4.8
2 értékelés alapján
Ár / érték arány értékelése
4.0
Tisztaság értékelése
5.0
Elhelyezkedés értékelése
5.0
Szoba értékelése
5.0
Étterem értékelése
5.0
Személyzet értékelése
5.0
Szolgáltatások értékelése
4.5
Alvásminőség értékelése
5.0
Budapest, II. kerület
4.8
Maximális kényelem és luxus minden mennyiségben. Nagyon jó az étterem, finomakat ettünk és végig kedvesek voltak. Igazán jó vendéglátók, ami 5 csillagtól el is várható. A szobánk tágas volt és kényelmes, a tegerpart pedig gyönyörű. Azt nem tudom, hogy mik a "szolgáltatások" de gondolom az is jó :)
Ecser
4.9
Mindennel maximálisan elégedettek voltunk!
Írjon véleményt Ön is!
Feliratkozás kategória értesítésreBezár

Iratkozz fel kategória értesítő listánkra és értesülj az általad választott kategória legújabb indulásairól, akcióiról!

Segíthetünk?Bezár
Kérjen ajánlatot!
Megkeressük Önnek a legjobb árat.
Kollégáink segítenek munkaidőben.
+36 1 5013490
Küldjön magának emlékeztetőt
e-mailben!