Olympos, Görögország legmagasabb hegye
Az első nagy hegy a tengerparton egyből a legnagyobb: az Olympos
Görögországban a legmagasabb pont, a mítoszok szerint az istenek lakhelye: szerintünk pedig egy klassz túracélpont, ami kellemes program lehet a strandolás helyett vagy annak kiegészítőjeként.
Csak jó kondival és elegendő idő birtokában vágjunk neki a hegynek: ha egy nap alatt járjuk meg, akkor erős kihívás lehet a gyakorlatlanabbak számára.
A görög mondavilágban kiemelt szerepet elfoglaló, az istenek lakhelyéül szolgáló hegy görög vidékekre nem jellemző módon májusig hósipkát hord. Ha csak egy napra tervezzük meghódítását, akkor nagyon korán, még napfelkelte előtt induljunk el, hogy legalább felfelé menet elkerüljük a hőséget. A túra kb 7-8 óra fel és le.
A tengerpartról könnyen elérhető Liotochoró városkájából még fel kell kanyarognunk az 1100 méteren található Priónia parkolóba. Innen indul a patak mellett a jelzett, E4 nevű, jól követhető ösvény az A-menedékház irányába. Fontos tanács, hogy -mivel a fenyőerdőből kiérve nagyon megnő a napsugárzás intenzitása- a menedékháznál mindenképpen töltsünk ivóvizet, és védekezzünk a napszúrás és a leégés ellen! A 2100 méteren fekvő menedékház ivóvíz mellett nagyon kellemes ételekkel is szolgál, és itt is lehet aludni, ha túl soknak érezzük az egy napra tervezett távot. Akkor is érdemes itt megszállni, ha néhány napos körtúrát tennénk a környék turisták által egyáltalán nem látogatott hegyvilágában: míg a legmagasabb hegy népszerű célpont, ritkán merészkednek messzebbre az ide látogatók, így a csúcsrégió kivételével mindenhol teljes magányban túrázhatunk. Ez esetben is fontos tényező az ivóvízpótlás, mert a kopár mészkővidéken ritka kincs a forrás. Térképet a menedékházban vagy Litochoróban is vehetünk, de használhatjuk Nagy Balázs: Magashegyi túrák a Balkántól Perzsiáig című kiváló kötetét is.
A menedékháztól még 800 méter szint leküzdése vár ránk, immár erdőborítás nélkül. A csúcs a gerinctől jobb kézre esik, a könnyen elérhető Skala csúcs a gerinc legmagasabb pontja, innen egy kicsit technikás szakasz vezet át a legmagasabb 2919 méteres Mytikas csúcsra. Ezt a szakaszt csak szédülésmentes, sziklán biztosan mozgó kalandoroknak ajánljuk, mert a gyakorlatlanabbakat könnyen érheti itt meglepetés.
Lefelé a törmelékes talajon sokkal gyorsabban haladhatunk, a feljövetre szánt idő fele elég újra a parkolóba érni. Közben újból átsétálunk a hegyet borító hangulatos fenyveseken, sűrű erdőkön, míg a kis patakban lemoshatjuk magunkról az ösvény porát. A túra után érzett fáradtság tekintetében viszont biztosnak tűnik, hogy az Olymposon lakozó istenek legendája csak azért tarthatta fenn magát ilyen sokáig, mert a helyiek lusták voltak megbizonyosodni ennek ellenkezőjéről.
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/beach-103560_0.jpg?itok=vv0lbJBU |
Nyaralás Zeusz földjén7 napos buszos utazás Görögországban
Következő indulás: 2027. május 20.
269.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/0/7/76807/1709131252_athen-76_0.jpg?itok=K7bOee6S |
Nyárbúcsúztató Athénban4 napos városlátogatás Athénban
Következő indulás: 2026. november 12.
271.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/1708960055_athen-2_0.jpg?itok=p8kTriR6 |
Tavaszköszöntő Athén - RepülővelRomantikus hangulatban az Akropolisz árnyékában
Következő indulás: 2027. március 26.
274.500 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/ath4cb5_0_5_0.jpg?itok=WJ0_qGIS |
Athén városlátogatás5 napos városlátogatás Görögországban
Következő indulás: 2027. március 25.
298.790 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/60233/varosnezes-athenban-egyenileg-repulovel-kis.jpg?itok=x5RZ2N0e |
4 napos városlátogatás Athénban – Hotel ***egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. október 22.
309.396 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/hotel-szallas/77933/eva-suites-apartments-agia-marina-kis.jpg?itok=oMsvilzQ |
Eva Suites & Apartments - Agia MarinaGörögország / Kréta / Agia Marina
49.950 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/ut_szallas-6294-1_0.jpg?itok=Vlop2sfj |
Mithos Apartmanház - Kréta, Agia MarinaGörögország / Kréta / Agia Marina
41.400 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/001_1_0.jpg?itok=uydIXiUT |
Zorbas Villa - Korfu, MoraitikaGörögország / Korfu / Moraitika
159.900 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/elenakulso_1.jpg?itok=zeZHbLJE |
Elena stúdiók - Korfu, MoraitikaGörögország / Korfu / Moraitika / Európa
179.900 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/9/1/106191/R88IwJI6jxsIOVX_WptNbl5JpLkFPXHRxhS_tglLIsM0PpuMMATmOwqsc3BZDdJFYf8AkG2lX55hHf669M1Qx9Rv7M8wgvJHmaZF0y1fdu8238hsjmRpzPFUd60Fp9iMzJ_HUArn6BC1I_Uju9K2dUZSDd_510ad3d907_0.jpeg?itok=DYzc97_x |
Rania Studios ** ThassosGörögország / Thassos
181.890 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/santorini_utazas_1.jpg?itok=YRb88svU |
Görögország látnivalóiGörögország
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/santorini_0.jpg?itok=a3yMp3aE |
Esti hangulat Szantorini szigeténKovács Attila, 2026. október. 14Görögország
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/chlakidiki.jpeg?itok=xbWLQGh0 |
A varázslatos Sarti, GörögországKovács Attila, 2026. október. 10Görögország
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/szantorini_utazas.jpg?itok=BxI_JYGn |
Santorini szépségei a magasbólKovács Attila, 2026. október. 06Görögország
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/zakynthos_nyaralas.jpg?itok=bkLmc8IX |
Az legizgalmasabb görög szigetek egyike - ZakynthosKovács Attila, 2026. szeptember. 28Görögország
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/crete.jpg?itok=e6o3wXPo |
Üdvözlet Krétáról...Kovács Attila, 2026. szeptember. 24Görögország
|



