Megtalálták Nagy Sándor sírját?
Nagy Sándor maradványait tartalmazhatja egy feltárás alatt álló sírhely Görögországban. Az uralkodó végső nyughelyéről évszázadok óta nem tudni, hol található.
Elképzelhető, hogy III. Alexandrosz, vagyis Nagy Sándor sírját rejti egy ókori mesterséges domb Görögországban. A feltárás alatt álló terület Athéntól 600 kilométerre északra, Amphipolisban található. A görög minisztérium azt mondta, szeretne tartózkodni az ügy „felfújásától”, így amíg meg nem bizonyosodnak róla, hogy kié a sír, nem szeretnének feltételezésekbe bocsátkozni. Annyi azoban biztos, hogy „valamilyen jelentős személyiség” földi maradványait találták meg.
A történelem és a legendák szerint a makedón hódító sírja Egyiptomban van. Emiatt a legtöbb görög lap inkább azt a feltételezést látja valószínűbbnek, hogy a sírban Roxane, III. Alexandrosz felesége és kettejük kisfia fekszik.
A helyszínen az ásatások még a hatvanas években kezdődtek. 1972. és 1985. között egy nekropolisz és egy ókori város maradványai is előkerültek. A mostani sírhely 500 méter átmérőjű és közel három méter mély – grandiózus méretei is arra engednek következtetni, hogy nem hétköznapi emberek nyugszanak benne.
Az ókori, babiloni és görög források szerint Nagy Sándor időszámításunk előtt 323-ban veszítette életét Babilóniában, az ókori Irakban. A testét azonban két évvel később Egyiptomba szállították.A források azután többé nem emlékeznek meg III. Alexandrosz sírjáról. Később, főleg az arab történetírók megemlékeznek róla, hogy látták a hódító sírját, azonban nem jelölik meg annak helyét.
Forrás: http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/
Utazási ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/import_kepek/0/7/76807/1709131252_athen-76_0.jpg?itok=K7bOee6S |
Nyárbúcsúztató Athénban4 napos városlátogatás Athénban
Következő indulás: 2026. november 12.
271.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/60233/varosnezes-athenban-egyenileg-repulovel-kis.jpg?itok=x5RZ2N0e |
4 napos városlátogatás Athénban – Hotel ***egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. október 22.
309.396 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/60232/4-napos-varoslatogatas-athenban-hotel-kis.jpg?itok=h8RnAQrW |
4 napos városlátogatás Athénban - Hotel ****egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. október 22.
314.778 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/60231/5-napos-varoslatogatas-athenban-hotel-kis.jpg?itok=fxsq91rE |
5 napos városlátogatás Athénban – Hotel ***egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. október 22.
338.790 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/60231/5-napos-varoslatogatas-athenban-hotel-kis.jpg?itok=fxsq91rE |
5 napos városlátogatás Athénban - Hotel ****egyéni városnézés repülővel
Következő indulás: 2026. október 22.
347.484 Ft |
Szállás ajánlatok
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/elenakulso_1.jpg?itok=zeZHbLJE |
Elena stúdiók - Korfu, MoraitikaGörögország / Korfu / Moraitika / Európa
179.900 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/10_18_0.jpg?itok=MigC7INW |
Katerina stúdió - Kefalonia (Lassi)Görögország / Kefalonia / Lassi / Európa
184.900 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/01_4_0.jpg?itok=Jf3Uqgca |
Alex Aparthotel - Zakynthos, LaganasGörögország / Zakynthos / Laganas / Európa
187.900 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/ut_szallas-705-16_0.jpeg?itok=Z0g_3boz |
Alexandros Apartmanház - Korfu, MoraitikaGörögország / Korfu / Moraitika / Európa
198.000 Ft |
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/xml_import_kepek/ut_szallas-5222-3_1_0.jpg?itok=QFLFfYap |
Angelika Stúdiók - Kefalonia, LassiGörögország / Kefalonia / Lassi / Európa
235.410 Ft |
Információs oldalak
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/santorini_utazas_1.jpg?itok=YRb88svU |
Görögország látnivalóiGörögország
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/benelux-korutazas-belgium-hollandia-luxemburg-7-napos-korutazas-a-benelux-allamokban-belgium-brusszel-waterloo-hollandia-amszterdam-haga-luxemburg-utazom.com-utazasi-iroda-nagy.jpg?itok=JgnAu28L |
Látnivalók AmszterdambanEurópa / Hollandia / Amszterdam
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/firenze-a-reneszansz-bolcsoje-nagy.jpg?itok=ma2dSIdF |
Látnivalók FirenzébenEurópa / Olaszország / Firenze
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/41075/latnivalok-parizsban-kis.jpg?itok=fJDOUFAb |
Látnivalók PárizsbanEurópa / Franciaország / Párizs
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/utazas-korutazas/40709/latnivalok-londonban-kis.jpg?itok=5GdugTpD |
Látnivalók LondonbanEurópa / Egyesült Királyság / Anglia / ...
|
Cikkeink
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/delos.jpg?itok=8H00eW-5 |
7 hely, ahol tilos meghalniEtédi Alexa, 2013. szeptember. 10Ázsia / Japán / Dél-Amerika / Brazília / Európa / Franciaország / Görögország / Norvégia / Olaszország / Spanyolország
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/kapadokya-goreme-urgup_69.jpg?itok=0nYwYoBx |
A világ 10 legcsodálatosabb helyszíneEtédi Alexa, 2013. május. 15Afrika / Tanzánia / Ausztrália / Ázsia / Törökország / Göreme / Kappadókia / Dél-Amerika / Argentína / Brazília / ...
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/8650767003_aaab8f2117_z.jpg?itok=20Hd7wnp |
Európa legveszélyeztetettebb műemlékeiEtédi Alexa, 2013. május. 10Európa / Albánia / Ciprus / Erdély / Franciaország / Görögország / Németország / Olaszország / Portugália / Spanyolország / ...
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/santorini_0.jpg?itok=a3yMp3aE |
Esti hangulat Szantorini szigeténKovács Attila, 2026. október. 14Görögország
|
| https://utazom.com/sites/default/files/styles/belyegkep/public/kepek/hir/csillag_fent.jpg?itok=c7-zz32O |
Várak szép rút kiskacsája – a balatonszentgyörgyi CsillagvárDéri Eszter, 2026. október. 14Európa
|













